Lassan már egy hónapja, hogy megjelent az elmúlt évtized számomra egyik legfontosabb politikai publicisztikájának 10 éves utóirata.  Pár napon belül pedig kicsit falnak ment a pólusképzést meghirdető interjúval Juhász Péter. Persze az igazán érdekes az, hogy kifejezetten jó ügy érdekében kenődött el Juhász a magyar politikai valósáság falán, így az eredmény inkább pozitív. Juhász Péter nem mellesleg elnök is abban a pártban, amihez még bőven  egy évvel a Momentum megjelenése előtt csatlakoztam. A két említett indexes cikk - egy publicisztika és egy interjú - között nagyon is van összefüggés, már azon túl, hogy a szabad és demokratikus politikai nyilvánosság milyen fontos tere lett az index.hu.

Éppen végzős volt a Közgázon Orbán Krisztián, egy felvételi felkészítő egyetemi szervezet központi figurája, én meg negyedikes gimnazista. Az előkészítő tábor után miután - többek között - Orbán Krisztiánt is meghallgattam a történelemről és a világról beszélni, már nem a szüleim kedvéért akartam közgázos lenni. A hasonló egyetemi szocializáció miatt a Féltudású magyar elit szinte üvöltött a hozzám, a hozzánk hasonló emberek fülébe, és ez a hasonló végzettség és a gondolatközösség miatt nem is csoda.

Elitváltás

Végső soron személy szerint azért is léptem be az Együttbe is, hogy beteljesítsem a féltudású magyar elit szent átkát. Az átok egyik fele 2010-ben ugyan teljesült, de hátra van még a második fele. Én, és hozzám hasonlóan jó pár ezer magyar értelmiségi, és gyaníthatóan 100 ezernél is több magyar ember, vagyis pár tízezer hazafi és honleány, és némi honderű, ebben az új pólusban látni véljük a politikai (!!) elitváltás lehetőségét, és az elitváltással egy új, jobb, igazságosabb és szellemiekben és anyagiakban egyaránt gazdagabb Magyarország létrejöttét. Persze az új pólusnál ütősebb nevet is el tudnék képzelni (itt egy korábbi javaslatom).

Mindez még akkor is igaz, ha a Féltudású-val szemben jogos kritikák is felhozhatók voltak (kedvencem és egyben legalaposabb Antal Dánielé), és a 10 éves utóirata már nem sikerült olyan ütősre, mint az első, legfeljebb gondolatébresztőnek mondanám.

Dull Szabolcs készített egy újabb lehúzós hangvételű beszámolót egy ellenzéki nyilvános vitáról.

Nagyon erős és indokolatlan kritikus egy „mi a baj a baloldallal” felütésű nyilvános vitán számon kérni, hogy csak magukról beszélnek. Hiszen a fenti cím alatt magukról mindenképpen beszélni kell. Ugyanakkor amikor Dull savazza az ellenzéket, annyiban igaza van, hogy bármely kormányváltást akaró ellenzéki szavazó joggal lehet dühös az ellenzéki pártokra, akik képtelenek a kormányváltás esélyét megteremteni. Minden kormányváltást akaró szavazó joggal hiányolja, hogy valóban nem beszélnek az orbánizmus megdöntéséről, a kormányváltás lehetséges vízióiról. Nem beszélnek, mert reális vízióik nincsenek.  Nem vallhatják be, hogy pontosan tudja mindenki az 5% feletti és közeli szereplők részéről, hogy ezzel az öncélú politizálással 2018-ban nem lesz kormányváltás.

A Momentum részben bevallotta. Ez még ha igaz is, hogy nem 2018-ra készülnek, ez akkor is hatalmas bűn, mert arról is szól, hogy a Momentum meg sem fog próbálni senkivel együttműködni. Mert minek, ha fő céljuk az, hogy a „mindenki hülye rajtunk kívül” vonalon mozogva valahogy átugorják az 5%-ot. Ez persze azért roppant ciki, mert azt jelenti, hogy a momentumosok az ország sorsát, saját politikai céljaik mögé helyező társaság. És ez ugyan mitől lenne üdítő politikai a megújulás? Most cserben hagynak, de majd talán 2022-ben. Nagy segítség. Persze ha nem lesz meg az 5%-akkor azért sokkal nehezebb lesz.

Az LMP hasonlóan öncélú politizálását már meg lehetett ismerni az elmúlt 6 évben. Nekik van legnagyobb esélyük elérni az 5 %-ot. Még akkor is, ha most több vetélytársuk van, mint 2014-ben, de a Fidesz botrányos újabb 4 éve hoz annyi új kiábrándultat, hogy abból be lehessen jutni megint. Ugyanakkor ez az 5-6%-on beragadt LMP láthatóan képtelen változást hozni a magyar politikában, így az LMP-s öncélúság és prespektíva nélküliség szintén meglehetősen unalmas, hiába sokkal szimpatikusabbak a Fidesznél, MSZP-nél stb..  Csak éppen az LMP nem fogja leváltani a Fidesz rendszert, mert a lehetségesnél sokkal kevesebbet tesznek a Fidesz rendszer leváltása ellen.

Az LMP „középen állásával” nagy probléma az is, hogy ha egy autoriter rezsim és a szocik között állsz, akkor nem középen állsz, hanem szar arcok között. Az LMP viszont a két rossz közé pozícionálásival végső soron elfogadja és nem meghaladni akarja ezt a szituációt, hanem a két nagyobb asztaláról lehulló szavazókból próbál megélni. Így ha valakire illik, akkor rájuk nagyon a Tölgyessy féle az rendszer-ellenzékiek, akik jól belesimulnak az Orbán-féle koncepcióba, ahol együttműködés nélkül nincs kormányváltás. 

Persze a fent leírtak miatt a Momentum 2018-ban szintén érdemben nem hoz újat, magára vette Orbán hasznos idiótáinak szerepét. Valószínűleg nem teljesen szándékos ez sem a Momentum, sem az LMP részéről, csak egy éppen a lényegét, a kormányváltás lehetőségének megteremtését tekintve – egy rossz stratégiai döntés eredménye.  A kormányváltás lehetősége nélkül pedig marad az öncélú, pusztán a pártépítésről szóló politizálás lehetősége.

Az Együtt, Juhász Péterrel új elnökként részben jó irányban indult meg, csak elég későn. Másrészt meg kár volt Juhász részéről olyat bedobni, a közös listán indulást, amire nyilvánvalóan nem a válasz. Ráadásul ezt elég későn is tette meg az Együtt, de a késlekedés sokkal inkább Szigetvári Viktor elnöksége alatt követett hibás, halogató irányvonal eredménye. Hibás és rossz stratégia volt, ami relatív gyenge ellenzéki ellenfelek mellett sem volt képes kihozni az Együtt az 1-2%-os támogatottságú sávból. Az Együtt most a Momentummal saját szegmensében kapott egy új vetélytársat, és így már sokkal nehezebb dolga lesz.

"És szembe kellene néznünk azzal is, hogy a magyar autokráciát nem az a néhány ezernyi nyomorult működtette, hanem szelíd konformisták és igencsak családszerető kollaboránsok százezrei."

Cseresnyési László, Amiért nem, Mancs, 2017, 8. szám.

Félelmetes igazság ez. Aztán a rémület verdes csak fekete szárnyaival a keserű táj felett.

Holnap úgyis beindul a verkli, és a tenni akarás valahogy majd kiverekedi magát a romok alól.

Zseniális vers emlékezik meg a dicstelen aktusról, amikor Áder János elvesztette köztársasági elnök jellegét.

naphegyi vince 2017.04.13. 07:12

Zsóti fél

A Zsóti fasiszta. Ez volt az első cím, de levettem. Nem akarok a címben verbális erőszakot. Ezzel is tüntetek a Zsóti ellen. Szóval.

A Zsóti fasiszta. Zsóti volt már béka is, de az egy sokkal könnyedebb műfaj volt. Ez most kifejezetten nehéz. Nehéz megérteni az emberi lealjasodást, pedig hát itt jár közöttünk, egyre sűrűben ütközik a vállunknak, jóízlésünknek és emberi tartásunknak.Nem esik jól, de itt van. És ha itt van, megküzdünk vele.

Mert milyen is lenne egy igazi jobboldali féldiktatúra fasiszták nélkül? De lehetnék pozitív is: töltsük félig inkább teli a poharat. Milyen is lenne egy igazi jobboldali féldemokrácia fasiszták nélkül? A kamudemokrácia, a pocsék demokrácia sokkal pontosabb név persze.  El lehet képzelni, hogy ez a rendszer - a négy ugyanaz -  milyen lenne nélküle, de minek.

A történelem, vagy ha úgy tetszik, a magyarok istene ennél sokkal élesebb kérdést szegezett a torkunknak. Azt, hogy hogyan szabaduljunk meg ettől jobbunista rendszertől? De ezt a kérdést nem ebben a posztban fogom megválaszolni. Bár végső soron az is egy válasz, egy fontos kis lépés, hogy lerántjuk a leplet a rendszer propagandistájáról, és emberi lealjasodásáról. 

Igen, Bayer, a magyar újfasiszta újságírás, de még inkább propaganda jelese fél. Fél, hogy elveszti havi millás fizetését, amit a rendszer biztosít neki. Fél, hogy ha elmúlik ez a rendszer, akkor az lesz, aki valójában, egy lecsúszó és hanyatló elmebeteg egy reményeink szerint egyre egészségesebb demokráciában, egy mostaninál sokkal egészségesebb és becsületesebb lelkű Magyarországon.

Remélem, Bayer okkal fél, és közeledik a vég. De nem fog magától eljönni, minden becsületes embernek van felelőssége a közös cselekvésben. Ettől a cselekvéstől lesz valaki polgár, ha tetszik hazafi és nem csak a magyar ugar alattvalója.

Rényi Pál Dániel szerintem jó újságíró, de most egy címadással sikerült csúnyán mellélőnie. Az ominózus és érdekes cikk a bűntudat működésével és a felháborodással kapcsolatos pszichológiai kutatás eredményeit foglalja össze, de jó eséllyel téves következtetéseket von le a kutatásból.

Az ember közösségi lény, és a közösségi működés koordinálása alapvető a közösség tagjainak "túlélése" érdekében. A bűntudat és annak egyszerre személyi és csoport szintű kezelése felháborodás, ami elég nyilvánvalóan egy evolúciós "eszköz". A felháborodás erősíti a csoportösszetartozást, de közben a csoportösszetartozás erősítése révén megágyaz a közös cselekvés elindításának is a probléma megoldása érdekében. Tehát a felháborodás csak eszköz és nem pedig a végcél, mert a végcél az, hogy a helytelennek ítélt közösségi magatartásokat megszüntessed.

A felháborodás tehát egy egyszerre pszichikai és egyszerre közösségi mechanizmus. Csakhogy egy mechanizmus önmagában nem álszent, nincsenek önmagában morális dimenziói. Álszentség és egyéb morális dimenziója nem a mechanizmusnak, hanem annak az egyedi történetnek van ami a mechanizmust kiváltja. Ezt a tévedést, ezt a téves moralizálást, jó eséllyel a RPD vitte bele a cikkbe, és nem a kutatás állítása volt.

Persze RPD tévedésének van alapja, mert az álszent felháborodás éppenséggel gyakori jelenség. Azonban a pszichológia felől közelítve egyáltalán nincs arra vonatkoztatva sok kapaszkodó, hogy  felháborodásunk jogos-e vagy sem. Ez sokkal inkább "értékítéletektől ingoványos"  talajon mozgó morálfilozófiai kérdésnek tűnik inkább. De az is lehet, hogy a szociológia vagy a politikai filozófiák felől közelítve kaphatunk precízebb válaszokat.

Ha Moszkvában meghúzzák a pórázt, akkor Orbánnak a kommunizmus is nyugatról jön? Az, hogy Marx német volt és mint ilyen nyugati, attól még Magyarországot és Közép-Európát a keleti kommunisták tartották 40 évig megszállás alatt. A szovjet megszállás ténye sokkal lényegesebb eleme a kommunizmus itteni történetének, mint az hogy honnan származik a kommunizmus ideológiája. Pláne, hogy a marx-i elvek némileg roncsolódtak a szovjet bolsevik gyakorlatban.  

A jobbunizmus áldozatai meg mi vagyunk. Azok akik szenvednek tőle, de azok is akiket átvernek ezekkel a hazugságokkal, éppen úgy mint abban az átkos  40 évben.

 

Nagyon súlyos árnyék, nagyon sötét árnyék, mélyszürke árnyék: ez maga Matolcsy György, az orbánizmus gazdasági csúcspojácája. Gyurika újra odaverte magát, Modor Tibi level 1000. Fájdalmat mindenkinek!

Csak a blogon szünetelt, de fidesznyikéknél annál kevésbé a most újraindult Sírjak vagy nevessek?  - rovat.

"A tuszikat lemacsetézni, nem kell félnetek, jó lesz"

Úgy tűnik Szittyókánál egyszerre baszott be a szellemi és morális rezsicsökkentés. Már várom, hogy mikor alakítja meg a jobbolsevik munkásőrséget. Ja, hogy ilyan már van, csak CÖF-nek hívják?

A szánalmas és sok szempontból dilettáns fideszes "elit" elpazarolja az életünk, gátolja hogy a magyarok nagyobb része jobban és értelmesebben élhessen. Egy tisztességes és becsületes elittel nagyobb teljesítményre lenne képes ez a nemzet és az ország. 

Visszaállítottam a blog eredeti nevét, és egyúttal a névhez szükségét éreztem egy új mottó kitalálásának is. A fenti sarokdobozba került mondatok hátterét érdemes egy kicsit jobban is kifejteni.

Amikor a politikusokat vagy az éppen aktuális kormányzatot vehemensen kritizáljuk, akkor messze nem a szokásos magyar panaszkultúra egyik tipikus megnyilvánulásáról van szó.  Messze nem arról van szó, hogy nekünk semmi sem elég, miközben itt a lehetőségeinkhez mérten a lehető legnagyobb jólétben élünk. A kormánypárti propaganda persze ezt (is) sulykolja, akárcsak érdekből kliensek és a párttagok, vagy szűklátókörűségből a hívek, no meg a párttagok másik fele.    

Persze ha nyilvánvaló lenne, akkor nem kéne leírni, hogy amit az orbánizmus Magyarországa tud, annál bizony több van ebben az országban és ebben a nemzetben. Nem hagy nyugodni annak tudata sem, hogy ennél jobb és értelmesebb életet élhetnénk. Mivel kivándorolni egyelőre még nem akarok, beletörődni meg nem tudok, ezért nem marad más hátra, próbálkozni kell és dolgozni kell azon, hogy meg tudjunk szabadulni ettől a szánalmas politikai elittől. Biztos vagyok abban is, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel nem vagyok egyedül.

Nekem azért fáj különösen, mert túl sokat tanultam és kellően tájékozott is vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy amit nálunk politika címszó alatt eladnak az embereknek, az egy igencsak selejtes termék, ahhoz képest, amit a politika Nyugat-Európában jelent, és ahhoz képest is, amire én és az általam ismert emberek más körülmények között képesek lennénk. A tanultság és a tájékozottság önmagában még nem elég, Orbán Viktor, Matolcsy György, Kósa Lajos, Rogán Antal, Szijjártó Péter tanult emberek. Az utóbbi négy közülük ugyanazon az egyetemen végzett mint én, Szijjártó kivételével jó pár évvel korábban. Ezek az emberek messze nem tanulatlanok. Orbán, Matolcsy, Kósa, Rogán, Szijjártó morálisan rohadt figurák, és elsődlegesen a politikai és közéleti moralitásuk az, ami igazán a rohad, miközben a morálnak azért vannak más részei, mint munkahelyi, kisközösségi, baráti, családi, házastársi viselkedés morális normái, de ez egy másodlagos kérdés. Nem is azzal van a gond, ahogy Orbán a politikai fellépései alkalmával előadja a jókedélyű és udvarias téeszelnököt.

Ezeknek az embereknek a politikai morálja más minták szerint, de összességében közel annyira romlott, mint a kommunisták politikai normái voltak. Az orbánizmus alapvető kelléke, hogy vezető fideszesei még lojálisabb, vezérimádó figurák, mint a 80-as évek MSZMP-s vezetőinek némelyike. Az akkori KB tagok némelyike (pl. Pozsgai) kritikusabb és önállóbb - ezek demokratikus viselkedési normák fontos komponensei - volt Kádárral és Grósszal szemben, mint a felsorolt figurák.  A két rendszer közös központi értéke az összefonódott párt-állam túlélésének minden áron való biztosítása, csak most cikinek tartják a megnevezést. Rémisztő és szomorú fejlemény, hogy ezek a figurák a politikai korrupció számos területán is alulmúlják a kommunista pártelitet. Csak a környezet az, ami jelentősen javult, az elvárások nagyobbak, még ha nem is érik el azt a szintet, ami egy tisztességes demokrácia napi működéséhez, annak kikényszerítéséhez kellene. Ezek az emberek a környezet és a kor kínálta lehetőségekhez viszonyítva nevezhetők igazán gyengén teljesítőknek.

Egyáltalán nem természetes, és nem szabad beletörődnünk, hogy egy ilyen morálisan becstelen, tehetségtelen és dilettáns elit uralkodik felettünk. Ha pontosabban és kevésbé lényegre törően akarom kifejezni, akkor az előző mondat vége úgy hangzik, hogy … nagyon sok fontos szempontból tehetségtelen és dilettáns elit uralkodik felettünk. Nem szabad belenyugodni, hogy a politikusok erényei Magyarországon nem terjednek ki a tisztességes viselkedésre, az őszinte beszédre, a más politikai vélemények megjelenésének biztosítására. Ragaszkodnunk kell olyan alapvető viselkedésminták és elvek számonkéréséhez, mint a hatalmi önkorlátozás képessége, a politikai cselekvés ellenőrizhetőségének és átláthatóságának biztosítása. Ha ezek az erények hiányoznak, akkor szabad az út a politikai parazitizmushoz. De mondhatjuk szebben is: a politikai elitek a ragadozó viselkedést tanúsítanak saját közösségük más csoportjaival szemben.

Olyan kormányzati és szakpolitikai területeken, mint az oktatás, egészségügy, kiszámítható gazdasági szabályozás kifejezetten gyengén teljesít ez a tehetségtelen politikai elit.  A legtöbb magyar számára semmiféle valódi értéket, sőt, a további fejlődés legnagyobb gátját jelenti, hogy ez fideszes elit csak a politikai kommunikációhoz, a hatalom nem teljesítményalapú megtartásának praktikáihoz és a szoftos gyűlöletkeltéshez, bűnbakképzéshez ért, az utóbbihoz már-már világbajnok szinten. A politikai kommunikáció és a hatalom megtartásának képessége önmagában nem érték, Hitler is zseniális volt mindkettőben, és mégse volt országlásában sok köszönet.

A gazdasági teljesítmény hiába jobb, mint a szocialista kormányzás idején, hiába vannak kétségtelen eredmények, de az elmúlt 6 év teljesítményét tekintve a 11 régiós versenytárs rangsorában csak a hetedikek vagyunk (2011-2015 + 2016) és ezen nem fog változtatni egy-két saját magunkhoz képest kifejezetten jó év sem. A rangsorban előttünk álló Szlovákiát és Romániát ugyanis aligha tudjuk annyival megelőzni, hogy helyet cserélhessünk. Lehet, hogy ez a régió az Európai Unió leggyorsabban fejlődő része, csak eddig éppenséggel mi még rontjuk - ha nem is sokkal - a régiós átlagot. Ez megint nem az a teljesítmény, amit elképesztő ördöngösség lenne felülmúlni.

Nyilvánvaló, hogy ha a korrupt fideszes elit helyére egy becsületes elit kerülne, ha a vezérhez való lojalitás helyett a szakmai teljesítmény lenne a fő értékek egy egyike, ha legalább egy negyedet kitevő részben képes lenne a politikai elit megújulni, akkor könnyen lehetne az egész ország és a nemzet teljesítményén javítani.

Nemrég készült egy érdekes interjú a mesterséges intelligenciákkal foglalkozó Neil Jacobsteinnel. Jacobstein arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia (MI) már beépült a mindennapjainkba – amikor Google-lel keresünk, a Sirit használjuk, a repülők robotpilótája, már mind MI-re épülő szoftvereket használunk. Az ipari automatizáció és robotika újabb hulláma, a Nemzetgazdasági Minisztérium által elindított Ipar 4.0 platform technológiai szintjein szintén ott állnak az egyre javuló képességű mesterséges intelligenciák. Jacobstein az interjúban az MI-k terjedésének számos érdekes aspektusát veszi sorba. De én csak azokat a gondolatokat  emelem ki, melyek segítenek megérteni, hogy hová is vezethet ez a fejlődési folyamat.

Jacobstein szerint a 2020-as évek közepére már eljutunk odáig, hogy egy emberi agy feldolgozóképességére fog hasonlítani. Noha messze nem Jacobstein az egyetlen, aki meglehetősen gyors fejlődést vetít előre, de más témával foglalkozó szakértő lassabb fejlődést jósol. Az időhorizontokon lehet vitatkozni, de az nagyon valószínűnek tűnik, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének története jó eséllyel a szuperintelligencia megjelenésével fog véget érni. És ahol ez a történet véget ér, ott éppenséggel elkezdődik egy másik történet.

bostrom_borit.jpgA szuperintelligenciáról Nick Bostrom írt egy nagy hatású és immár magyarul is olvasható könyvet,  amiről a gyartastrend.hu-n olvasható egy rövid összefoglaló. Bostrom nem csak a szuper-MI alapú szuperintelligencia megjelenését vetíti előre két forgatókönyv mentén, hanem bemutat még két másik forgatókönyv csoportot. A számítógépes hardweren alapuló szuperintelligencia két forgatókönyve közül egyik a szoftveres algoritmus alapú Mesterséges Intelligencia, míg a másik út Az emberi agy teljes emulációja (ezt a kettőt némileg önkényesen, összevonva nevezem MI-alapú forgatókönyveknek). Bostrom leír két transzhumán, vagyis a homo sapiensből, de a homo sapiens eredeti képességeink érdemi meghaladásával számoló forgatókönyvet is, ezek a Biológiai szelektivitás, Agy-gép interfészek. És emellett van benne egy a mai emberrel, a homo sapienssel kompatibilis forgatókönyv is, a Hálózatok és szervezetek.

Maradjunk a szerintem legnagyobb valószínűségű, MI alapú forgatókönyveknél. Az MI emberiséggel szembeni beállítódása szerint három forgatókönyv létezik. A gonosz szuper-MI leghíresebb filmes megjelenése után nevezzük Skynet forgatókönyv csoportnak. Van egy semleges verzió is, ami másképpen lehet veszélyes az emberiségre. Ugyan nem gonosz velünk szemben a szuper-MI de átlép rajtunk saját elsődleges célja elérése érdekében. Ha pl. papírcsákó hajtogatás a fő programja, akkor a Föld összes elérhető erőforrásából papírcsákókat gyárt és az emberiség életterét elpusztítja. (Ha nevet akarunk adni neki, akkor ez a Papírcsákó-hajtogató forgatókönyv csoport.) Az emberiséggel barátságos MI forgatókönyv csoportot - Frank Theys belga vizuális művész a címadó ötletet is megfogalmazó Technocalyps című dokumentum filmje előtt tisztelegve - nevezzük el Digitális messiás forgatókönyv csoportnak.

A történet, ami véget ér még a pozitív a Digitális messiás forgatókönyv esetén is, az az emberiség uralkodása a Földön. Noha ez egyáltalán nem biztos, hogy olyan kellemetlen lesz, mint ahogy a Terminátorban és a Mátrixban láttuk. De ahogy erre Jacobstein is utalt rá, nagy figyelmet érdemel és komoly erőfeszítéseket kell tenniük az ezen a területen dolgozó kutatóknak, hogy az emberiséggel szemben jóindulatú, és ránk vigyázó szuper-MI jöjjön létre. A keresztény szimbolikára rácsúszva, Vilmos evangéliuma szerint a szuper-MI kifejlesztése azért is szükségszerű, mert magának a most még csak 7,5 milliárdos emberiségnek van szüksége egy olyan univerzális szabályzó eszközre, ami képes kezelni és egyensúlyba hozni a modern emberiség által kitermelt számos környezeti, társadalmi és gazdasági egyensúlytalanságot. Ez az új – de az emberiség által létrehozott - mesterséges és szuperintelligens életforma lesz az, ami a Földön úgy fogja optimalizálni az erőforrásokat és irányítani a fejlődést, hogy az emberiség számos álmát megvalósítsa.

Az új szuper-MI irányította társadalom miután rendbe rakta saját önpusztító folyamatait felkészül előbb a naprendszer kolonizálására. Majd pedig a Naprendszer erőforrásait felhasználva felkészül a naprendszer elhagyására. Valószínűleg minket, ill. azokat a humán ill. inkább humán-alapú életformákat is vinni fog magával, amivé az emberiség az ún. szingularitás után (szét)válik. De ez már egy olyan távoli jövő, ami ha nem is időben, de belátó- és előrejelző-képességben nagyon távol van tőlünk, még akkor is, ha a technológiai szingularitás utáni időt, nem fekete lyuk szerűen és tökéletesen beláthatatlannak képzeljük el.

Persze a jóindulatú szuper-MI kifejlesztéséig az emberiségnek még el kell jutnia épségben úgy 2060-80-ig. A mértékadó kutatások amúgy nem ezt az időpontot becslik, hanem az emberi szintű MI létrehozását (HLMI), ha jól veszem ki 50 ill. 75%-os valószínűségekkel, és az időpont a HLMI becslések 10 éves megtoldásával jön ki. Persze eddig még nagyon sok minden történhet. Például páran meghalhatunk. Pedig a szingularitás után, ha van elég tárhely, ez sem lesz kötelező. (A fenébe is: csak pár évtizeden múlott ez fránya halhatatlanság!)

Mindez azt jelenti, hogy ha a szuper-MI kifejlesztése meg is történik, akkor azt mi már nem  feltétlenül fogjuk megérni. Ez azonban nem változtat azon, hogy egy meglehetősen izgalmas technológiai, fejlődési történetről van szó. Jacobstein állításaihoz visszakanyarodva, azt viszont nagyon is megéljük, hogy az egyre jobb képességű MI-k mindennapjaink részévé válnak. Illetve azt is hamarosan jobban fogjuk látni, hogy közeledünk-e bármiféle fordulóponthoz. A szuper-MI biztosan nem a semmiből fog megszületni (ha egyáltalán), hanem egy technológiailag nagyon elpattant emberiség terméke lesz.

Ha az Együtt vezető politikusa lennék, akkor a következő beszédet mondanám el október 23-án. Utána a párttagokat két irányba is útnak indíthatnám. A harcosabb fele mehetne Juhival fütyülni és a másik, békésebbik fele pedig mehetne a kicsit ó-balos, de békés és közös megemlékezésre. Kinek, kinek kedve és vérmérséklete szerint.

Más beszédet mondanék, ha a „régi” demokratikus ellenzék közös megemlékezésén vennék részt és mást ha az Együtt Orbán ellenes tiltakozásra készülő párttagjait és aktivistáit indítanám a hivatalos állami ünnep felé, de bármelyik beszédben elmondhatnám a következőket.

 ***

Kedves Barátaim! Kedves demokráciát szerető magyarok!

A mai napon 1956 október 23-ára emlékezünk. 1955-ben 2 évnyi enyhülést követően a Rákosi Mátyás irányításával megindult a sztálinista visszarendeződés. 1956 október 23-án a sztálinista visszarendeződés elleni tiltakozások általános politikai tüntetésekbe csapnak át Debrecenben és Budapesten az egyetemi diákság vezetésével. Estére az események erőszakos fordulatot vesznek, amikor az ÁVH emberei több helyen a tüntető, tiltakozó tömegbe lőnek. A kivezényelt katonák átállásával és fegyvereik átadásával október 23-án este elkezdődött a magyar nép felkelése a szovjet-kommunista hatalom ellen.

A budapesti eseményekkel egyidejűleg az ország nagyobb városaiban és de még a kisebb településein is tüntetéseket, népgyűléseket tartottak. Többek között Miskolcon, Nyíregyházán, Győrött, Szegeden Pécsett és az ország legalább további 30 nagyobb városában. Vidéken is követelték a budapesti egyetemisták 16 pontjában foglaltak végrehajtását és a földek visszaadását. Az országban sok helyen elzavarták a korábbi vezetőket, ledöntötték a szovjet emlékműveket, leverték a vörös csillagokat, a helyi tanácsok irodáiból kidobálták és elégették a begyűjtési íveket.

A hatalom, ahogy Debrecenben és Budapesten is, sok más településen is erőszakkal próbálta elfojtani a forradalmat. Október 24-én Székesfehérváron a városháza előtt a békés tüntetőkre a szovjet katonák sortüzet adtak le, hatan meghaltak. Október 26-án és 27-én az ÁVH-s katonák fegyvertelen tüntetőkre nyitottak tüzet: Kiskunhalason 2-en, Kecskeméten 3-an meghaltak. A leghírhedtebb mosonmagyaróvári sortűznek 52 halottja és 86 sebesültje volt, az esztergomi vérengzés áldozatainak akár 20-an is lehettek. A Parlament előtt, a Kossuth téren kitört vérengzésben a halottak száma az 500-at is elérhette és több száz volt a sebesültek száma is.

November 1-én Kádár Jánost Moszkvába rendelték. November 3-án hajnalban megindult a szovjet csapatok második, a korábbi szovjet beavatkozásnál jóval összehangoltabb és immár egyértelműen a felkelés eltiprását célzó támadása. A szovjet túlerővel szemben pár nap alatt elvérzett a főleg a nagyobb városokban kibontakozó fegyveres ellenállás, utolsóként november 11-én Csepel esett el. 

Október 23-án nemcsak az 56-ban kitört forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, hanem 1989-es eseményekre. Arra, hogy 1989. október 23-án kiáltották ki a Harmadik Magyar Köztársaságot.

*

60 évvel 1956. október 23. után, és 27 évvel a Köztársaság kikiáltása után döbbenten vesszük észre,  hogy Magyarország egyik fele kénytelen ismét szabadságharcot vívni. A szabadságharcunk nem Brüsszel ellen vívjuk, ahogyan azt Orbán Viktor hazudja, hanem az új, immár fideszes pártállam ellen.

Mert a 89-ben szerzett demokráciánkat Orbán Viktor és csicskásai el akarják venni tőlünk. A magyar demokrácia mára egy gyűlöletben tocsogó, hazug, elnyomó rendszerré változott, ami már sokkal inkább maffiaállam, mint demokrácia. De a díszleteket megtisztelve, a rendkívül nehezen nyerhető választás lehetőségét elismerve, hívjuk inkább pocsék demokráciának, azt ami körülvesz minket.

Elmentek a kommunisták, de visszajöttek a jobbunisták

Magyarországot 27 év elteltével ismét egy áldemokratikus pártállam irányítja. És még akkor is így van ez, ha a fideszes pocsék demokrácia több szabadságot ad, mint a kommunizmus.

27 évvel a rendszerváltás után mégis döbbenettel azt kell tapasztalnunk, hogy hiába tűntek el a kommunisták, visszajöttek a jobbunisták. A valóság pedig az, hogy nem a minket ezer milliárdokkal támogató Európa elleni harc, hanem Orbán Viktor jobbunistáival folytatott egyenlőtlen, de igaz küzdelem Magyarország és a magyarok valódi szabadságharca.

Mára oda jutottunk, hogy a Fidesz nevezetű, radikális demokráciaellenes párt nem méltó sem a jobboldali névre, sem a polgári jelzőre.  De már valójában a Fidesz sem létezik, mert a fiatal demokratákból, öreg és korrupt pocsék demokraták lettek, és Magyarországot most ez a PODESZ, a pocsék demokraták szövetsége uralja.

Kedves Barátaim, Európa szívében élő magyarok!

Reményeink és szándékaink szerint vértelen szabadságharcunk győzni fog, talán jóval hamarabb, mint ma azt bárki is hinné.

Ha ügyesek és okosak vagyunk, ha kitartóan és keményen dolgozunk, akkor akár a reménytelen helyzet ellenére, a nyilvánvaló fideszes pártállami anyagi és bürokratikus túlerő ellenére is győzhetünk. Győzhetünk akkor is, ha az orbánista pocsék demokrácia választási rendszere, a szándékosan előnytelen és csaló választási szabályok, az NVB-s fideszes csicskásai, a fidesszolgálati tévé és rádió, az MTVA, a sajtónak álcázott pártállami propaganda gépezet és az elképesztő mennyiségű lopott pénzen felhizlalt klientúra nem fogja könnyen adni a bőrét.

Létre fogjuk hozni az Új-demokrácia szövetségét, bár a szövetség nevéről nem egyedül mi fogunk dönteni. Reménybeli szövetségeseink elsődlegesen a Párbeszéd Magyarországért, a MoMa,  de potenciálisan minden más, a MSZP-Gyurcsány kormányzásban részt nem vett, újonnan alakult demokratikus elköteleződésű párt, név szerint az LMP-t, a PKP-t és Liberálisokat.  

Nagyobbra kell nőnünk, mint az MSZP ahhoz, hogy szövetségünk ereje legyen a kellő garancia, hogy nem térünk vissza a 2010 előtti kudarcos világhoz. Hogy az erő pozíciójából tárgyalhassunk a bántóan ötlettelen MSZP-vel. Mert a csőddemokraták sem sokkal jobbak a pocsék demokratáknál. Magyarország a régi baloldal visszatérésénél sokkal többet érdemel. És az új baloldali, liberális, centrista és polgári konzervatív pártok szövetsége jóval többet is kínál. Jólétet, tartós fellendülést, és az ehhez nélkülözhetetlen becsületes és minőségi demokráciát.

Első teendőink között kell létrehoznunk az új-demokrácia kerekasztalokat, hogy visszaszerezhessük a 2010-től kezdve hónapról hónapra az Orbán Viktor és jobbolsevik szolgálói által ellopott rendszerváltásunk irányítását. De azért is kell létrehoznunk az új rendszerváltó kerekasztalokat, hogy megkezdhessük a 2018-as győzelemhez vezető kormányprogram kidolgozását és az új, demokratikus alkotmány alapjainak lerakását.

elvtarsak_vege.jpg

 

Magyarok tíz és százezrei számára kell egyértelmű válaszokat adnunk, felvázolnunk szerethető új Magyarországunk vízióját. Egy olyan digitális Magyarország alapjainak lerakására készülünk, aminek innováció  európai szinten is izgalmasak, de nem rémisztőek. Egy olyan Magyarországét, ami azt minimum megmutatja, hogy Közép-Európa mégsem az Orbánok, Meciarok, Kaczsinszkik és Ponták uralta rémséges, korrupt hely. Hogy Magyarország egy olyan ígéretes hely, amely saját erejéből képes elkergetni tolvaj és hazug politikai elitjét, ami saját erejéből képes megálljt parancsolni jobbunistákkal kollaboráló oligarchák és kiskirályok országlásának. Miénk a feladat, hogy megakadályozzuk, hogy Magyarország 30 évvel a rendszerváltás után, szégyenszemre a posztszovjet megrekedés újabb, legnyugatibb állomása legyen.

Ez a vértelen szabadságharc a valódi magyar demokráciáiért, az igazságos államért, egy jóval tisztességesebb és becsületesebb elitért a magyar történelem legszebb küzdelmeinek, legszebb hagyományainak folytatását jelenti. A feladat nagy és nehéz, de nem lehetetlen. És hiába is bármilyen nehéz, valójában nincs is más választásunk, ha nem akarunk jogfosztott, és harmadrendű állampolgárok lenni saját hazánkban.   

Éljen a magyar demokrácia, éljen a köztársaság!

 

(Történelmi adatok: https://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom)

"Orbán: Ha mi nem teljesítettük volna a kötelességünket, Európa mára már elesett volna."

"Ma még van erre esély, és ezt egyszer a magyarok javára fogják írni a történelemkönyvekben."

Tette még hozzá a nagy, de egyszersmind meglehetősen aljas mesélő.

Csakhogy arra jóval nagyobb az esély, hogy Orbán Viktor nevét Kádár János mellé biggyesztik majd azokban a bizonyos történelemkönyvekben. Két hosszú ideig hatalmon lévő magyar zsarnok, akik jól ismerték a magyar néplelket. Elnyomó rendszereket működtettek mindketten, noha az Orbán rendszer már számos demokratikus kellékkel rendelkezett, és ténylegesen is jelentősen több demokratikus joga volt az itt élőknek, mint a Kádár-korszakban. De ennek ellenére mindkét rendszer jobban elnyomta a magyarokat, mint a kortárs nyugati demokratikus rendszerek saját polgáraikat. Különbség volt az is, hogy Kádár a Szovjetunió jóvoltából került hatalomra, Orbán pedig saját erejéből. Igaz hatalmon maradását már a demokratikus szabályrendszer saját pártjának kedvező masszív átalakításával érte el, hatalmának demokratikus (nyugati) normákkal ellentétes bebetonozásával. Orbán népszerűsége mögött azonban messze nem a kiemelkedő gazdasági teljesítmény és jólét példátlan növekedése, hanem egy az ország problémáiról a figyelmet sikeresen elterelő hatékony propaganda gépezet állt. Különbség az is, hogy Kádár alatt a világ élvonalától maradt le Magyarország, Orbán alatt pedig a szomszéd országoktól.

Az igazság bevándorlás kapcsán pedig az, hogy Európa eleséséről szó sincs. Messze nem a magyar kerítéstől függött, hogy Németország megvásárolja a menekültek megállítására Törökországot, hanem attól, hogy már Németország is besokallt az 1,2-1,4 millió odaérkezett menekülttől. Persze az is kétségtelen, hogy Orbán növelte a belnémet feszkót, de a menekültek miatti belső és a teljes vándorlási útvonalon előállt külpolitikai feszültség önmagában is bőven elég lett volna a német-török menekült alkuhoz. A bevándorlás politika formáló ereje Európában ugyanis sokkal nagyobb, mint a 10 milliós Magyarország ereje. Orbán ezt a nagyobb erőt igyekszik meglovagolni és úgy tenni, mintha ő lenne komoly európai tényező. Tényezőnek ugyan tényező, de a komolysághoz nem ártana legalább kétszer ilyen nagy ország, és/vagy nagyobb összegű befizetés a közös európai kasszába, annak szemtelen szivattyúzása helyett.

Európa eleséséhez másrészt legalább 30 év folyamatos és meglehetősen befogadásorientált bevándorláspolitikára lenne szükség. De ilyen politika azért sem alakulhat ki tartósan, mert Európa bevándorlásellenes pártjai ezt mindenhol simán leblokkolják. Erejük és népszerűségük növekedése gyorsan a bevándorláspolitika korrekciójára kényszeríti a másként gondolkodó pártokat is. Egészséges demokráciákban nem lehet tartósan a többség akarata ellenére politizálni. Márpedig a menekültek integrációs problémái és a kontrollált bevándorlás iránti igény miatt Európa többsége a 2015-ös Merkel-féle elszállásnál szigorúbb politikát akar. És ez még akkor is igaz, ha ezt az európai többséget messze nem az a tudatlan, rémhíreknek bedőlős, idegen-ellenesség jellemzi mint az orbáni Magyarországot - pláne a behülyített, agymosott Magyarországot.

Én magam se vagyok a kontrollálatlan bevándorlás híve. De a kézben tartott bevándorlás, a lehetőségekhez és a realitásokhoz mérten emberséges menekültpolitikáé annál inkább. Egyáltalán nem lehetetlen uralni ezt a folyamatot. Persze nem is könnyű, de messze nem lehetetlen. Nem igaz, hogy a hazug hisztériakeltés az egyetlen út. Az emberek alaptalan félelme ha idegesító és szomorú is, de megbocsátható, de a félelemmel való szándékos kufárkodás nem. Ez utóbbi valóban az emberi aljasság és a Fidesz útja, de nem a magyaroké.

A nagyképű hazudozókról pedig idővel éppen a történelemkönyvek szokták lehúzni a leplet. De ez még számukra a szerencsésebb eset. Népük számára a szerencsésebb eset az, amikor a kortárs nemzeti politikai mozgalmak is képesek ezt megtenni. Egy nemzet erejét kevésbé mutatja jobban, mint mikor önerőből képesek megszabadulni a hatalmat birtokló hazudozóiktól. A kellemetlenebb eset pedig az, amikor egy valóban erős külső hatalom mutatja meg az igazságot. Mert a történelemkönyvet a győztesek írják. Nyugat eddig legyőzte a náci Németországot, a Szovjetunió hatalmas birodalmát, és jóval nagyobb arra az esély, hogy ismét győzni fog, ezúttal a pocsék demokráciák és az elektorális autokráciák szövetsége jelentette új kihívással szemben.

A 2010 után kialakult rendszert sokan és sokféleképpen próbálták elnevezni. A jó elnevezés, a rendszer lényegének érthető megfogalmazása hatalom.

Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nem diktatúrában élünk. Mert kellékeit és a formális intézményeket nézve valóban nem egy diktatúrában élünk. Van választás, több párt indulhat a választásokon, az államhatalom nem tiltja és nem is lehetetleníti el (teljesen) az ellenzéki pártok működését. Viszont két komoly probléma is van a mostani magyar „demokráciával”. Egyrészt a formális szabályok egy része is kifejezetten akadályozza a demokrácia teljeskörű érvényesülését, másrészt az Orbán-rendszer informális szabályai sem a valódi demokráciáról szólnak.

 

Mitől valódi demokrácia egy demokrácia?

A választások megléte szükséges, de nem elégséges feltétele egy valódi demokráciának. (Lásd Putyin Oroszországa, afrikai, közép-ázsiai diktatúrák.) Akkor beszélhetünk demokráciáról, ha az ellenzéknek méltányos lehetősége van a választásokat megnyerni. Az ellenzék győzelmét és győzelmi lehetőségeit a hatalom többféleképpen is képes korlátozni, nagyjából három fő módon. (Köszönet a tipizálás alapjaiért Sz. Bíró Zoltánnak.)

A demokrácia korlátozásának legdirektebb formája - de mint eddig kiderült nem az egyetlen -, a szavazatok összesítése során vagy a szavazáskor elkövetett nyílt, vagy titkolt csalások, azaz a klasszikus „választási csalás”. A második, szofisztikáltabb módszer az, amikor a választási és egyéb demokratikus szabályokat az akutális hatalom igényeire szabják. A harmadik csoportban az állami intézmények részrehajló működésének esetei találhatók, ill. ide sorolom azt is, amikor az állami intézmények informális működési szabályai gátolják a hatalmon lévők leváltását. 

Mindebből az következik, hogy ahhoz hogy megállapítsuk, egy ország valódi demokrácia-e, akkor ahhoz  szélesebb körű szabályok minőségét, az előbbi bekezdésben tárgyalt második és harmadik módszernek megfelelő korlátok létét is lehet, sőt kell is vizsgálni. Ha ezt megnézzük, akkor nagyjából azt találjuk, hogy vannak alapvető kellékek, melyek megléte esetén már úgy-ahogy  demokratikus egy ország, és vannak olyan kellékek, amitől a demokrácia mélységeiben és funkcionális gyakorlatát tekintve is működik. Nagyjából azt lehet mondani, hogy alapvető kellék, kritérium a szabad választás és mélységi működést segítő kellék az erős és független sajtó, átlátható pártfinanszírozás, független választást felügyelő intézmények. Ezeket a demokratikus kritériumokat értékeli több összetett mutató mentén is a Freedom House éves jelentése, mely szerint 2010 óta folyamatosan romló eredményeket mutat a Magyarország demokrácia-indexe.

Ha mélyebbre megyünk, akkor Magyarországon azt látjuk, hogy az igazságszolgáltatás részrehajlóan viselkedik a hatalmon lévőkkel: a rendőrség nem nyomoz megfelelően, az ügyészség nem helyezi vád alá, a bíróság nem ítéli el őket. A médiában korlátozzák az ellenzék megjelenését, vagy a hatalmon lévőknek aránytalanul sok lehetősége van a média megjelenésekre. Az állami erőforrások, és az állami adminisztráció szintén részrehajlóan segíti a hatalmon lévőket.

A formális szabályrendszerek mellett vannak informális szabályrendszerek / informális intézmények, melyek szintén nagyon fontosak és meghatározzák a mindennapjainkat. Legtriviálisabban ismert ilyen informális szabályrendszer az orvosi hálapénz rendszere. De a politika felé keresve ugyanilyen történet a fideszes NVB delegáltak megélhetési sémája, ahol nem kötelező mentegetni a nyilvánvaló választási csalást, ellenben rossz magatartás esetén ugranak örökre a hasonló zsíros politikai állások.

Informális szabályokat nézve azt láthatjuk, hogy még mindig velünk él tovább a kádárizmus félfeudális világa. Ez a feudális világ már a Kádár-rendszer előtt is megvolt, de most nemzeti gúnyát öltött, és az új gúnyában továbbra is gerinctelen és féltudású elitek törnek a hatalom felé. Másrészt azért is fontos a Kádár-analógia, mert érzékelhetően kiépült egy új, immár demokratikus paravánok mögött működő, ezúttal fideszes pártállam. (A fejlett demokráciában is életképes informális, feudális kliensrendszerről és a magyar vonatkozásairól remek cikk: Az Orbán-rendszer titkos bibliája.)

orban_orbama.jpg

(444.hu)

A végkövetkeztetés az, hogy annak ellenére, hogy fő kellékeiben ez a rendszer ha nem is diktatúra, attól még beteg hajlamaiban és elborult mindennapjaiban erősek a diktatórikus hajlamok és tendenciák. A Kádár-rendszerben az ellenzéki élet sokkal keményebb volt, így nyilvánvalóan tévednek, akik azt mondják, hogy ez diktatúra, de azok is legalább akkora tévedésben vannak, akik azt mondják, hogy ez egy normális demokrácia.

 

Illiberális demokrácia, de hogy mondják magyarul

Az illiberális demokrácia elég pontos leírás volt, de a magyarok nagy részének jó eséllyel az ég világon nem mond semmit, vagy legfeljebb igen haloványan pislákolna, az sem, hogy ez rossz-e, és a fenti leírás is ködösen hatna, ha olyan kifejezésekkel operálunk, mint az „informális intézmények”. Ha érthetően akarjuk nevén nevezni a rendszert, akkor az illiberális demokrácia az magyarul pocsék demokrácia.

A liberális demokrácia a nemzet együttműködési rendszere nyugati demokráciákban. A liberális demokráciában, ahol a gazdag polgárok, sikeres az ország. A pocsék demokrácia meg az, ahol gazdag az állampárt, a pártklientúra és a mutyizó haverok, sikeres meg a propaganda, de az átlagembereknek jóval kevesebb siker és gazdagság jut, mint amennyi jól működő demokráciában járna.

A pocsék demokráciákban a lopás, a hazudozás, elnyomás szintje jóval magasabb, mint ami egy nyugati liberális demokráciában elfogadott. A következőkben felsorolok pár jól ismert és érthető példát a pocsék demokrácia három pillére alá sorolva:

 

Lopás és korrupció:

  • Juhász Péter összes: a Rogán birodalom
  • Hadházy Ákos és az LMP antikorrupciós tájékoztatói az uniós pályázatok körüli visszaélésekről
  • Mészáros Lőrinc, Garancsi István,
  • Simicska Lajos, Spéder birodalom egykor volt sikerei
  • MNB Alapítványok ügyei
  • 150 milliárd forintnyi (1) privatizált földtulajdon és Ángyán József küzdelmei
  • állami vezetők elszállt fizetései

 

Hazudozás, propaganda

  • a kormányzati pénzekkel kitömött fideszes médiabirodalom:
  • MTVA-MTI-TV2, hogy a fideszes média zászlóshajóit kiemeljük
  • a szoftosan hangszerelt gyűlöletkeltés az ellenzéki vezetők, a civilek, a menekültek, az EU, Soros György stb. ellen, (a Habony féle néphülyítés)
  • Kósa doorstep: a mellébeszélés magasiskolája
  • pénteki Orbán: folyamatos figyelemelterelés, gumicsontok és baromságok bedobálása

 

Elnyomás:

  • Középpontjában a korrupt, Fideszre szabott választási rendszer, ami 8-9%-kal kevesebb szavazat esetén is kétharmados parlamenti hatalmat biztosít egy nagyméretű, egy pártra szavazó kisebbségnek is. A választási rendszer, ami elvette a két fordulóban való választás jogát a magyaroktól, csökkentve ezzel demokratikus akaratnyilvánítási lehetőségeiket. A rendszer, ami a nyugatra költözött magyarok szavazását aránytalanul megnehezíti, miközben a határon túl lakó, friss állampolgárságúaknak jóval könnyebb a dolga.
  • az NVB és az NVI működési szabályai és gyakorlata, avagy kopaszok a választási irodánál, a népszavazások akadályozása,
  • KLIK
  • vasárnapi zárva-tartás
  • civilek rendőri és kommunikációs vegzálása
  • Polt Péter vezette ügyészség falazásai a fidesz-hatalomnak (korrupció és elnyomás)
  •  trafikmutyi

 

Joker intézkedések - több vagy akár mindhárom kategória egyszerre : 

  • nyugdíjállamosítás (mindhárom)
  • menekültellenes népszavazás (elnyomás, hazudozás)

(A lista nem feltétlenül teljes, a linkeket is megspóroltam, de örömmel venném akár a kiegészítéseket, akár link/cikk ajánlásokat.)

 

Befejezés helyett: folytatás

Az élet és a történelem ebből a szempontból éppenséggel igazságos: gazdagság, igazságos és jól működő állam csak azoknak jár, akik a tolvaj és saját pecsenyéjüket sütögető, sittes elitjüket elkergetik. Akik meg hagyják, hogy Mészáros Lőrincek, Habony Árpádok, meg Rogán Antalok (1) élősködjenek rajtuk, az egyáltalán nem az a nemzet, akinek fényesebb a láncnál a kard.

Többünkben jogosan merül fel, hogy miért kéne elfogadnunk, hogy egy pocsék demokráciában élünk? Miért kéne elfogadnunk ez a silány minőségű rendszert? Akikben ez felmerül, és ezen változtatni akar, azoknak szól elsősorban ez és a későbbi írások.

Mivel az érdemi politizálás kifejezetten közösségi tett, és még a pocsék demokráciában is a pártok a leginkább alkalmas szervezetek a politikai rendszer viszonylag gyors átalakítására. A poszt írása szempontjából fontos, hogy személy szerint az Együtt-ben fogom folytatni. Így nem utolsó sorban az Együtt-ben folyó politikai gondolkodás alakítása is a célom a fenti rendszer leírással, hiszen a pocsék demokrácia egyben könnyen adja a kapcsolható pozitív választ is, hogy mit akar az Együtt: minőségi demokráciát, kevesebb lopást, kevesebb hazudozást, kevesebb elnyomást. A kampányeseményeknek megfelelő apropót adó ügyekről az orbánizmus szédítő választékban képes gondoskodni.

 

(1) Nehéz volt háromra szűkíteni a kört: lecsúszott a dobogóról Andy Vajna, Matolcsy Gyugyó, és ő-méltatlansága OrbánOrbán.

Az Orbán-rendszer politikai rendszerek közötti besorolása, egyáltalán a megnevezése elég sok nehézséget okoz a hazai ellenzéknek, de nem csak nekik. Ennek a besorolási problematikának később még lesz jelentősége, ezért a nehézségek alátámasztása érdekében összegyűjtök egy pár erről szóló írást. 

Rendszer vagy rezsim?

Cizelllálja kapásból tovább a dilemmát Körösényi András. Ha csak személyfüggő, akkor rezsim, ha személyeken átívelő, akkor rendszer. És Körösényi amellett teszi le a garast, hogy személyfüggő, vagyis nincs is rendszer, Orbán bukásával be fog dőlni az egész kóceráj (értelmiségiek kedvéért: a struktúra). 

Félelemre nevelve

Ziegler Dezső Tamás publicisztikája számomra az egyik leginspirálóbb  írás volt a témában, ezért néhány fontosabb állítást ki is emelek:

A konzervativizmusnak két fajtája is létezik, egy toleráns, a liberális demokrácia alapelveit szem előtt tartó konzervativizmus és egy támadó, szélsőséges konzervativizmus. Nyugat-Európában a toleráns verzió az erősebb. Azt már én teszem hozzá, hogy egyre több helyen jelenik meg, a szélsőséges változat.

A Fidesz szélsőjobboldali pártnak tekinthető, ideológiája sok tekintetben szélsőjobboldali ideológia. Ziegler nem írja, de én hangsúlyoznám, hogy a Fidesz folyamatosan mérsékeltnek igyekszik feltüntetni magát. És ebben is vannak sikerei.

Rendszerré állnak össze az intézkedések, amelyek a rendszerkritika igényét vonják maguk után. Vigyázat, itt nem a Körösényi-féle értelemben vett rendszer dilemmáról van szó, hanem arról, hogy logikáját tekintve új rendszerrel állunk-e szemben. Ha igen, akkor teljesen érdektelen, hogy személyhez kötött-e vagy sem: vagyis ebben a megközelítésben akár rezsim, akár rendszer akkor is rendszerkritikát igényel.

A Ziegler megjegyzi, hogy a szélsőjobboldalt beállítódástól függően fasiszta jobboldalnak is szokták nevezni.

Na de mennyire Franco?

Ha már előkerült a fasizmus dilemma, akkor én nem nevezném fasizmusnak (hangsúlyosan nem nácizmusról van szó!), de az összehasonlítás maga nem érdektelen, és egyáltalán nem rázható le egy legyintéssel. NemGogol posztja meg azért különösen érdekes, mert a kevésbé ismert, a demokráciákkal legtovább együtt élő spanyol-fasizmussal veti össze a 2010 utáni világot.

Maffiaállam

Aztán itt van a Magyar Bálint-féle maffiaállam elképzelés, ami mögé első ránézésre elég tekintélyes tudományos igényű leírást és szerzőt sikerült összegyűjteni. A meglehetősen részletes rendszer-leírást szerkesztőként jegyző Magyar már a harmadik köteténél tart, és pl. az indexes kritika is kevésbé tartalomról szólt, hanem alig burkoltan a szerkesztői, elsődleges befogadói kör politikai bukásáról és elhasználodottságáról.

Na és mit gondolnak a zemberek?

Már nagyjából kész voltam a poszttal, amikor a HVG-ben megjelent a Medián legújabb, témánkat is érintő kutatása. A Medián felmérése szerint szintén elég heterogén elképzeléseink vannak a 2010 után kialakult politikai rendszerről. A megkérdezettek 20 százaléka szerint diktatúra, 18% szerint tekintélyuralmi rendszer, 15% szerint maffiaállam, 8% szerint illiberális demokrácia a legjobb elnevezése a minket körülvevő politikai rendszernek. Vagyis összesen nagyjából 61% mondta, hogy a demokráciánál valamilyen rosszabb minőségű rendszerben élünk. 18% szerint polgári demokráciában, 9% szerint a nemzeti együttműködés rendszerében élünk, vagyis nagyjából összesen 27% mondta, hogy ez egy normális rendszer. Ugyanakkor a tőlem származó összegző állítások csak nagyjából igazak, mert a különböző szekértáborokon belül bizonyos fogalmak átértékelődnek, amire a HVG-cikk egész precízen rá is mutat.

rendszer_median2016jul.jpg

(forrás: hvg.hu)

Több érdekes következtetés is levonható a részletes táblázatból. Engem elsőre leginkább az lepett meg, hogy ezek szerint a maffiaállam sokkal inkább átment a köztudatba, mint ahogy azt én előzetesen gondoltam volna. (Vélhetően egy kisebb csoport nem a köztudatba bevésődés miatt, hanem csak a jól eltalált elnevezés és saját érzeteinek passzolása összepasszolása miatt választotta a maffiaállam címkét.)

Magasnak tűnik a diktatúrát gondolók száma is, hiszen meggyőződésem szerint hiába van ezer problémája 2010 után kialakult rendszernek, hiába van sok diktatórikus tendencia, de ez akkor sem a Kádár-rendszer, és nem is Putyin Oroszországa, az előbbi ténylegesen egy diktatúra volt, a másik meg egy elektorális autokrácia.

 

A cím valójában csalóka, mert arról lesz szó, hogy miért is nincs közös öröm a magyar életben.

A foci-EB kapcsán tapasztalt döbbenetes mértékű ünneplési vágyra még visszakanyarodnék a múltkori poszt folytatásaként. Egy jobbak közé számító A Szerk.-ben a következő, témába vágó mondat nagyon megkapott:

"Tényleg ennyire nincs semmi öröm ebben a rongyos magyar életben, hogy ettől kell magunkat a földhöz verni?"

A válasz sokféleképpen hangozhat, de lényeg nagyjából az, hogy közös, nemzeti öröm nincs a magyar létezésben, csak egyéni, családi és kisközösségi örömök vannak, miközben lenne igény a közös boldogságra és a nemzeti összetartozásra is.

A politikai megosztottság, a gyűlöleltek és utálatok körei, egészen pontosan a szoftos gyűlöletre alapozott elnyomó politikák nem teszik lehetővé a közös nemzeti örömködést. A magyar nemzet jelentős részének és részeinek elnyomása a magyar nemzetet mint politikai közösséget sokkal jobban megosztják, mint sok nálunk fejlettebb és szerencsésebb országot. A pocsék demokrácia népe így a foci EB híján nem képes olyan közös örömre, ahogy egy liberális demokrácia polgárai tudnak örülni. Hiszen a liberális demokráciában a politikai veszteseknek is sokkal több joguk van - jogállam ugyebár -, mint a magyar illiberális demokráciában. Mivel a legminőségibb demokráciában sem lehet mindenki kormányon, ezért végső soron a választáson vesztesek nagy része is elfogadja az aktuális kormányzatot, hiszen a szekérnek mennie kell.

Persze az uralmon lévő fideszes rétegek és a fideszes pártállam hívei szintén ünnepelnek, de nem az ország, hanem a maguk sikerének örülnek, hogy ők vannak fenn. Boldogok, hogy olyan jól élnek, ahogyan egy igazságos rendszerben bizony nagy többségük nem élhetne. De ők is titkon érzik, és aggresszivitásuk is ebből a félelemből táplálkozik - ha ugyan nem a zsigeri ostobaságból -, hogy milyen hazug az az öröm és elégedettség, ami a nemzet másik felének elnyomásáról, apátiába süllyesztéséről ill. anyagi nélkülözéséről tudomást sem vesz. Rosszabb esetben mindezek létezését kifejezetten igyekszenek elhazudni.

A foci EB kapcsán meglepően érdekes társadalom-lélektani jelenségeket lehetett megfigyelni. Túl mélyen azért nem akarok belemenni ebben a posztban .

Hatalmas fiesták: Az első és leginkább kiemelkedő a magyarok megdöbbentően nagy tömegeit magával ragadó foci-fiesták voltak. Én csak budapestet láttam a napokban, meg Latorca és Bodrog környéki magyarokat, de utóbbi vidéken egyszerűen nem volt meg az elég ember. Ezek szerint ennyire vágyunk a közös ünneplésre. De ez eddig el volt fojtva. (Erről még fogok írni.)

A buzizós kód: A foci-fiesták örömét persze hamar berondította a fociszurkolásban őslakosok, legalábbis egyik nagy csoportjuk, a buzizós futbalhulligánok. Illetve hát ők nem is hulligánok, csak mezei magyar suttyók.

Ideológiai lövészárokharc never die: Az ideológiai lövészárokharc persze ilyenkor sem szünetelhet. Hiába a nagy közös öröm, azért jól hallható volt az ország politikai megosztottságának hangjai is. A bal és liberális oldalon bukkant fel - de ott is nyilván akit a foci nem igazán érdekel - hogy a sikereknek is kár örülni, mert ettől is csak Orbánnak lesz jobb. A jobbunisták oldalán meg ugye az volt történet, aki mer nem örülni, vagy bármi kritikus megjegyzést mer tenni, az nem is igazi magyar/hazaáruló/idegenszívű.

 

Nem akarunk iszlamista önkényuralmi rendszert Európában, és nem akarunk orbánista pocsék demokráciát sem látni Magyarországon. Hiába nem diktatúra, de jobban elnyom, többet lop, és többet hazudik, éppen ezért elképesztően sokat költ pártállami propagandára egy nyugati liberális demokráciához . De még Fico Szlovákiája is sokkal demokratikusabb nálunk, ami valahol rém ciki. 

(Muszáj volt kimentenem egy kommentemet, amit a cikk alól "kihackeltek".)

"Ez egy csendes forradalom. Ha bekerül egy új szervezet a parlamentbe, az nagy eredmény, hiszen a Fidesz olyan elképesztő mértékben halmozott föl anyagi javakat, és olyan elképesztő szervezettséggel, fegyelemmel dolgozik, hogy a megszorítása is óriási fegyvertény. Ha veszne a fejsze nyele, akkor elképzelhető, hogy provokálni fognak. Olyan óriási pénz és vagyon forog kockán, amit meg kell védeni, ezért nagyon félnek a hatalomvesztéstől. Még mindig sokat gondolkodom, van-e értelme ennek nekimenni, vagy inkább hagyjuk az egészet, és menjünk el a világ másik végére."

Gémesi György a Magyar Narancsnak, 2016. május 19.

Ha röviden kell politikai helyzetképet adni, akkor Gémesi mondatai elég pontosan fognak meg lényeges elemeket. Ráadásként Gémesi válaszának végén még kifut az orbánizmussal nem szimpatizáló magyar polgárság - értelmiség - politikai közösségek - kinek mi az önazonosító hívószó - klasszikus dilemmájára is.

A Gémesi által remélt csendes forradalomtól ugyanakkor még távol vagyunk. Legfeljebb több helyen alakulgat az ellenállás, de ezek a közösségek egyelőre még nem kapcsolódnak össze egymással. Másfelől, a társadalmi ellenállásnak sincs meg az a kritikus tömege, ahol a sűrűség és az érintettek nagy száma miatt könnyen kapcsolódnak össze a különböző közösségek.

A társadalmi ellenállásban részt vevő közösségek összekapcsolása, az ellenállás és a közös érdekek egyeztetésére szolgáló fórumok megteremtése és megszervezése, azonban katalizálni is tudná a folyamatot. 

 

Az MNB-botrány óta két nagyon fontos elemzés, világleírás látott napvilágot a mostani Magyarországról. Az egyik Tölgyessy Pétertől, a másik Orbán Krisztiántól /Publius Hungaricustól.

Tölgyessy Péter a magyar politikai rendszerről szóló leírása nagyon átfogó, és azon túl hogy több ponton helyes, a vitatható pontoknál kiegészítve elég pontos teljes világleírás készíthető belőle.

Orbán Krisztián féltudású elit leváltásáról szóló szent átka még ma is meghatározó számomra, noha nekem egy saját változatom van a féltudású politikai témára. Orbán Krisztián újbóli feltűnésének színhelye is érdekes, mert az Elit konferencián ha nem is eget rengető erővel, de Fidesszel szemben kritikus magyar polgári jobboldal és a centrum képviselő gyűltek össze.

Az Alapblog-on jelent meg egy viszonylag rövid, de jól eltalált írás a venezuelai állapotokról, erős áthallásokkal. 

Orbán Viktor agresszív külügyi pincsije keményen beleakaszkodott Bill Clinton bokájába. (Jelentéktelen - pipa; beltenyészet félresiklott eredménye - szellemi és nem fizikai értelemben, ezzel már pipa; nagy a hangja - pipa.) Biztos nagyon fáj ez a harapás Clintonnak, csak nehogy egyszer - ha fájdalmában nem is, de a mihez tartás végett - visszarúgjon.

Clinton beszólása egy ellenzéki számára szórakoztató, ütik kinntről is a zsarnokot. Szijjártó demagóg válasza akkor már sokkal inkább volt felháborító, mint az állítólagos sértés: az én nevemben ugyan ne beszéljen egy ilyen magyarok selejtje. Mert Szijjártó elsősorban selejtes politikus, egy demokrácia-rohasztó tolvajkurzus magas rangú vezetője és csak másodsorban magyar.  Itt ugyanis mindenki magyar, ez nem nagy szám, mondhatni másod- vagy harmadlagos. De jóval kevesebben vagyunk tolvajkurzus potentátjai, és külügyi főhazudozók, akik ismét Moszkva kegyeit keresik.

 „Ott van a magyar miniszterelnök. A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának. Ő (Orbán) szereti a tekintélyelvű kapitalizmust, de ezzel valójában csak azt mondja, hogy soha nem akar kiszállni a hatalomból. Maradni akar örökre, és pénzt.”

Bill Clinton persze célozhatna jobban is, de azért kevés jóindulattal a fentiek alapján el lehet hinni, hogy ha rákérdeznénk, akkor készséggel kijavítaná, hogy elsősorban Orbán Viktorra és az ő részben számító, részben meg megtévesztett híveire gondolt, nem a magyarokra általában, pláne nem a rendszerrel küzdő magyarokra. Clinton így sokkal inkább a mi nevünkben és helyettük is vert egyet Orbánékon.

A cikk persze világosan elmagyarázza, hogy jól volt az célozva, csak éppen nem a magyar közönség, hanem az amerikai irányába. Viszont ez diplomáciai szempontból akkor sem szerencsés. Viszont ez a diplomáciai udvariatlanság, a pontatlan fogalmazás igazán semmiség, a hazai elmúlt öt évben elszenvedett jogfosztáshoz, a jobbunista propaganda hazugságaival való küzdelem fáradtságához képest.

Ha pedig jól olvassuk a híreket, akkor itt az orbánizmus ellenzékének bocsánatkérésnél több is fog jutni, ha Hillary Clinton nyeri a választásokat. Persze ettől még kár lenne ölbe tett kézzel várni, hogy a külföld, Amerika, meg az EU mentsen meg minket. A szabadságnak és a demokráciát, úgy tűnik, akkor fogjuk jobban értékelni és megérteni, ha magunk harcolunk meg érte. A nyugati polgárság se ajándékba kapta jogait, és talán éppen ezért is vigyáz rá annyira. Némi segítség azért jól jön, főleg, ha a helyzet nagyon szorult.  

Az MNB-botrány kirobbanásával egy újabb fekete mérföldkőhöz érkeztünk, nyilvánvalóan ismét morálisan minden korábbinál mélyebbre süllyedt a fideszes pártállam. Mivel a Fidesz népszerűségi mutatói még viszonylag jó eredményeket mutatnak, ezért még nincs elég ok a korrekcióra, jó eséllyel ez még nem a mélypont, amíg tehetik még mennek lejjebb is. 

A tájékozottabb, és becsületes magyar polgárok meg elképedve bámulhatnak bele a rendszer szintű korrupció szempontjából minden korábbinál csúnyábban rohadó Magyarországába. Pedig az orbánizmust megelőző MSZP-Gyurcsány-SZDSZ időszak után már joggal várhatta az ember, hogy az akkori állapotoknál sokkal mélyebbre nem mehetünk. De rémülten kellett az elmúlt 6 évben tudomásul vennünk, hogy a 2010 utáni lenyúlások és lopások mértéke legalább egy nagyságrenddel múlja felül az előző klientúra szintjét.

Hol vannak az MSZP-s, SZDSZ-es Simicska Lajosok, Mészáros Lőrincek, Andy Vajnák? Voltak, csak éppen nem 10 milliárdokban, hanem 100 milliókban, de legfeljebb milliárdos tétekben volt mérhető a mutyi. A nagyságrendi különbségekre jól világít rá, hogy ha összehasonlításképpen hozzávesszük, hogy 323 Tocsik-ügy fér bele a Matolcsy hitbizományba adott MNB nyereségbe. Ez még akkor is hatalmas szám, hogy ha egy nagyvonalúan azt feltételezzük, hogy az alapítványi vagyonelemekből eddig csak 40 Tocsik-ügynyi köpénz ment el a Matolcsy-klientúra hizlalására.

Fontos rendszerjellegű vátlozás, hogy az előző időszak elkövetői ellen indított a Polt Péter vezette Ügyészség eljárásokat. Noha az is megér egy rövidebb kitérőt, hogy úgy tűnik, pár év elteltével a bíróságokon darabokra hullottak az egykor jól időzített, de bünetőjogilag már annál kevésbé megfelelően összerakott vádiratok. (Tévedés ne essék, nagyon szomorúnak és elképesztőnek tartom, hogy a nyilvánvaló korrupciót sem sikerült érdemi bírósági büntetésig vinni több esetben.)

Vérlázító újítás a pofátlan hazudozás, az előre megfontoltan, politikai bűnszövetkezetben elkövetett valóság-tagadás, amivel a rendszerjellegű korrupciót természetesnek és elfogadhatónak igyekszenek beállítani. De z egész attól lesz igazán felháborító, hogy a nemzet ”szent” fogalmát milyen gátlástalanul bocsátják áruba, lehúzzák a saját korrupt mocsarukba menekülésük és önigazolásuk érdekében, a megbánás és a legkisebb jelei nélkül. Nekik ennyire szent a nemzet: egy szép, de még inkább hasznos lepel, amivel a lopást elfedik, egy hasznos eszköz, amivel az újságírók kérdéseit érdemi válaszok nélkül kikerülhetik. De ha már szenteknél tartunk, akkor egyre inkább elemi erővel tör fel  a igény, hogy ki kéne már kiűzni ezeket a korrupt kufárokat a nemzet templomából!

Az előző érában legalább a sajtó által megfelelően bizonyított ügyeknek voltak következményei.  Nem mindig, és egyáltalán nem volt megfelelő az akkori helyzet, de kézzel foghatóan más volt, és egy valódi demokráciában elvárható normákhoz közelebb volt az akkori ingerküszöb.  Pedig már a Gyurcsány-Medgyesy éra korrupciós bűneiért önmagában is jogos igényként merült fel, az akkori kormány leváltása. Mert az akkori relatív közelség, az elvárásokhoz és a tisztességeshez képest túlzottan távoli volt. 

Rendben, tegyük fel, hogy a jegybank sikeres monetáris politikát folytat. De akkor is döbbenetes az az érvrendszer, ami azt mondja, ha a jegybank sikeres monetáris politikát folytat, akkor közpénzből hizlalhatja személyes klientúrját az MNB vezetője. „Jó célokra érdekében lettek elköltve a pénzek.” - Tényleg! Hát akkor semmi gond. A rendőrség is csak akkor tekinti tolvajnak a betörőket, ha drogra, fegyverekre és kurvákra költik az ellopott pénzt. Mostanában, mióta újra a régi pártállami szelek fújnak, ha Magyar Idők előfizetést vásárolsz a lopott pénzből, akkor minden rendben van. Ha liberális lapot találunk a kifosztott házában, akkor Kubatov Gábor még Fradi-bérletet is ad hozzá, persze csak miután a kockás füzetkében behúzta a megfelelő helyre strigulát.

A propagandacsapatok igyekeznek kimosni a kellően zombi fideszszolgálati-média fogyasztók tudatából azt az alapvető közpénzügyi alapvetést, hogy a pénzhez jutás módja dönti el, hogy korrupcióról, a közvagyon magán- vagy pártcélú, meglopásáról van-e szó, és nem pedig az, hogy azt vajon jó célra használják-e vagy sem. Pesze a pártcélú lopások kevésbé egyértelmű esetek nyilvánvaló. De vannak - a belső magyar-magyar pártháborúsdiba nem teljesen belehülyülteknek - nyilvánvaló alapelvek. Az állami intézmények pénzeit elsősorban átláthatóan, nyílt versenyeztetéssel kell elkölteni. A közpénzekkel kapcsolatos információk titkosítása a politikai korrupció melegágyát jelentik, hogy kikapcsolják a média és egyéb civil szervezetek ellenőrzési lehetőségeit. Még az intézmény vezetőjének vélt, vagy valós sikerei sem jogosítják fel a vezetőt a közpénzekkel való kegygazdálkodásra. 

Az is kezd feledésbe merülni, hogy a közintézmények szakmai céljáról meg valódi szakmai vitákat szokás folytatni, ami nem ugyanaz, mintha a pártállami propaganda üzenetek sulykolása mellett totálisan összekeverjük az intézmények valódi funkcióit. Ha ennyire fáj Matolcsynak az oktatás rossz állapota, akkor vállalta volna el a megfelelő minisztérium vezetését. Az állami ingatlangazdálkodásnak is megvannak a - papíron - megfelelően működő szervei. Minek a közigazgatási átlag akár dupláját elérő MNB-s fizetéseket, a Simor-korszakhoz képest több új hierarchia szint létrehozásával létrehozott új vezetői pozíciók tömegével pedig még tovább emelt béreket kiegészíteni. Milyen szakpolitikai legitimitása van az amúgy is elképesztően magas bérszintet, még profil idegen üdülő és szabadidős szolgáltatásokkal kiegészíteni.

Az sem árt, ha a felügyelőbizottságokba nem csak elsődlegesen pártfüggő és kifejezetten kontraszelektált delegáltakat helyeznek, hanem morális és szakmai integritással rendelkező embereket. Még akár párttag is lehetne, ha lenne bármi mechanizmus ami az egyéni tisztességet jutalmazza. Ezúttal talán még Kövér László nem túl magas morális szintjén leledző, de a tisztaságra törekvést legalább néha nyomokban felmutató reformkomcsi házmester becsülete is elég lehetett volna.

Világosan látszik az is, hogy valójában csak ennyire fontos az államadóság elleni harc. A 260 milliárd forintos Matolcsy hitbizomány, az kb. 0,8-0,9%-kal lenne képes csökkenteni az államadósságot. De ennél láthatóan sokkal fontosabb politikai prioritás, hogy Orbán Viktor legelvetemültebb gazdasági pártpojácája megkapja a hűbérúr gátlástalan ajnározásért és kiszolgálásáért megérdemelt jussát. Orbán ezzel nyilván mintát is akar szolgálni beosztottjainak: a túl erős gerinc és szakmai elképzelésekért legfeljebb nemzetközi parkolópályákig vezet az út, de a kegyenc-szerep vállalása esetén védelem és bőséges jutalom jár.

Rezignáltan legyinthetnénk az egészre: Hát így váltotta fel szemünk láttára szocialista csőddemokráciát a fideszes tolvaj-demokrácia. Úgy látszik, még nem bűnhődte meg eléggé ez a nép múltat, s jövendőt. És az biztos is, ha ezt hagyjuk, akkor bűnhődésünk és kizsákmányolásunk még el fog tartani jó pár keserves évig.

Ha ezt nem akarjuk, akkor első lépésnek az is megteszi, hogy haragunkat és felháborodásunkat minél többen és minél artikuláltabban ordítjuk bele a fideszes pártállam által még nem uralt csatornákba. Ezt teszi a hazai sajtó morálisan éppen maradt és ellenálló darabjai is.

A valódi szabadságharcunkat saját parazita politikai elitünk ellen kell, hogy megvívjuk.

Rezsi Szilárdnak sajnos ha csak a nagyapja lenne ÁVO-s, az még nem lenne akkora baj, de nála a tettekben pezseg fel a bolsevik buké. Rezsi Szilárd egy szakiskolai végzettségű ostoba senkiházi, aki egy parlamenti képviselői fizetéssel könnyen megvásárolható, hiszen képességei és tudása alapján sehol sem kereshetne ennyit. Ennyi pénzért és a járadéka fenntartásért ö bizony bevállalja készséggel a kommunikációs verőember pozícióját. Ja az ÁVO fizikailag is vert, a mi zsíros nyakú Sziszink meg csak szavakkal uszít és gyűlöl. Ennyiben jobb a Fidesz a bolsevik brigádnál. De ennyi fejlődés kinek elég?

Már több, mint egy hét telt el népszavazási botrány óta. Egy nappal rá Orbán a botrányról való figyelemelterelés miatt benyomta saját, menekültes népszavazását. Egy hete egy Fedor blogján, írtam erről a manipulációs kísérletről, amit most egy kicsit tovább szerkesztettem:

"Ez a mai Orbán-bejelentés csak terelés.Ha fontos, akkor egy hét múlva is fontos lesz, és majd akkor talán érdemes beszélni róla. Nekem amúgy egyre inkább kezd csömöröm lenni Orbán pitiáner manipulációitól. Rosszul vagyok, ha ezekre a valahol ijesztően ostoba, folyton ismétlődő "mi vagyunk a világ meg nem értett zsenijei, akik az igaz ügyért egyedül harcolnak a szemét Brüsszel-Moszkva ellen, aki szándékos betelepítéssel akarja tönkrevágni a Magyarországot" kaptafára menő sztorikra kell reagálni.

Ja, nem is vagyunk egyedül, mert még itt van velünk a szintén tisztán látó Putyin elvtárs. Aki amúgy tényleg Moszkva. Az a Moszkva, amit egy KGB-s elitcsapat vezet, vagyis ahol az egyik legbetegebb a szovjet hagyományt sikerült átörökíteni.

Szerintem meg ezekre a gyönyörű orbáni manipulációs kísérletekre verje ki minden nap Birca-elvtárs, és persze mindenki más a fideszes munkásörség bérkommentelő különítményéből. Mi meg, normális magyarok, foglalkozzunk azzal ami tényleg fontos. Nekünk, értelmes és a fideszes zsarnokság ellen küzdő magyaroknak most érdemes a figyelmet inkább a tegnapi balhénak szentelni, mert ez a rendszer valósága, az orbáni menekültes népszavazás meg az, amit a Nagy Testvér fel akar tálalni. Az elnyomó rezsim képernyőkön keresztül súlykolt manipulációja."