Lassan már egy hónapja, hogy megjelent az elmúlt évtized számomra egyik legfontosabb politikai publicisztikájának 10 éves utóirata.  Pár napon belül pedig kicsit falnak ment a pólusképzést meghirdető interjúval Juhász Péter. Persze az igazán érdekes az, hogy kifejezetten jó ügy érdekében kenődött el Juhász a magyar politikai valósáság falán, így az eredmény inkább pozitív. Juhász Péter nem mellesleg elnök is abban a pártban, amihez még bőven  egy évvel a Momentum megjelenése előtt csatlakoztam. A két említett indexes cikk - egy publicisztika és egy interjú - között nagyon is van összefüggés, már azon túl, hogy a szabad és demokratikus politikai nyilvánosság milyen fontos tere lett az index.hu.

Éppen végzős volt a Közgázon Orbán Krisztián, egy felvételi felkészítő egyetemi szervezet központi figurája, én meg negyedikes gimnazista. Az előkészítő tábor után miután - többek között - Orbán Krisztiánt is meghallgattam a történelemről és a világról beszélni, már nem a szüleim kedvéért akartam közgázos lenni. A hasonló egyetemi szocializáció miatt a Féltudású magyar elit szinte üvöltött a hozzám, a hozzánk hasonló emberek fülébe, és ez a hasonló végzettség és a gondolatközösség miatt nem is csoda.

Elitváltás

Végső soron személy szerint azért is léptem be az Együttbe is, hogy beteljesítsem a féltudású magyar elit szent átkát. Az átok egyik fele 2010-ben ugyan teljesült, de hátra van még a második fele. Én, és hozzám hasonlóan jó pár ezer magyar értelmiségi, és gyaníthatóan 100 ezernél is több magyar ember, vagyis pár tízezer hazafi és honleány, és némi honderű, ebben az új pólusban látni véljük a politikai (!!) elitváltás lehetőségét, és az elitváltással egy új, jobb, igazságosabb és szellemiekben és anyagiakban egyaránt gazdagabb Magyarország létrejöttét. Persze az új pólusnál ütősebb nevet is el tudnék képzelni (itt egy korábbi javaslatom).

Mindez még akkor is igaz, ha a Féltudású-val szemben jogos kritikák is felhozhatók voltak (kedvencem és egyben legalaposabb Antal Dánielé), és a 10 éves utóirata már nem sikerült olyan ütősre, mint az első, legfeljebb gondolatébresztőnek mondanám.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr712383883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása