Már több, mint egy hét telt el népszavazási botrány óta. Egy nappal rá Orbán a botrányról való figyelemelterelés miatt benyomta saját, menekültes népszavazását. Egy hete egy Fedor blogján, írtam erről a manipulációs kísérletről, amit most egy kicsit tovább szerkesztettem:

"Ez a mai Orbán-bejelentés csak terelés.Ha fontos, akkor egy hét múlva is fontos lesz, és majd akkor talán érdemes beszélni róla. Nekem amúgy egyre inkább kezd csömöröm lenni Orbán pitiáner manipulációitól. Rosszul vagyok, ha ezekre a valahol ijesztően ostoba, folyton ismétlődő "mi vagyunk a világ meg nem értett zsenijei, akik az igaz ügyért egyedül harcolnak a szemét Brüsszel-Moszkva ellen, aki szándékos betelepítéssel akarja tönkrevágni a Magyarországot" kaptafára menő sztorikra kell reagálni.

Ja, nem is vagyunk egyedül, mert még itt van velünk a szintén tisztán látó Putyin elvtárs. Aki amúgy tényleg Moszkva. Az a Moszkva, amit egy KGB-s elitcsapat vezet, vagyis ahol az egyik legbetegebb a szovjet hagyományt sikerült átörökíteni.

Szerintem meg ezekre a gyönyörű orbáni manipulációs kísérletekre verje ki minden nap Birca-elvtárs, és persze mindenki más a fideszes munkásörség bérkommentelő különítményéből. Mi meg, normális magyarok, foglalkozzunk azzal ami tényleg fontos. Nekünk, értelmes és a fideszes zsarnokság ellen küzdő magyaroknak most érdemes a figyelmet inkább a tegnapi balhénak szentelni, mert ez a rendszer valósága, az orbáni menekültes népszavazás meg az, amit a Nagy Testvér fel akar tálalni. Az elnyomó rezsim képernyőkön keresztül súlykolt manipulációja."

Béndek Pétert én is sajnálom. Szépen futott, szépen égett.

Ő volt, aki megmutatta, hogy mire juthat egy magyar polblogger, aki pártot és közösséget akar szervezni elsődlegesen a web2-re építkezve. Én is akartam -amíg be nem láttam, hogy nekem ez nem fog menni -, és ehhez képest Béndek teljesítménye imponáló volt. És a minősége is. Nem olvastam minden írását, mert amit olvastam az nem mindig tetszett, persze ez annyiban nem mérvadó, hogy eleve nem várok senkitől 100%-ot. (Még egy agyletöltsénél is megelégednék 98%-kal.) Néha csak annyi volt a "baj" vele, hogy nagyon értelmiségi szövegeket tolt, nemhiába utaltak Mentálisék TGM-re. De leginkább annyit írt, hogy nekem már nem volt kapacitásom követni.

Ha tetszett a cím, a felütés, akkor elolvastam. És gyakran megérte. Határozottan érezte a wibe-ot. Voltak jó írásai, voltak idézni, reblogloni való gondolatai, jó témákat vetett fel, jól indult el, és ez még akkor is inspiráló volt, ha a végkövetkezetetések nekem mások lettek volna. Volt viszont konkrétan két írása, ami a katartikus szintet is elérte. (Ez az egyik.)  Annyira is volt jó, hogy pár hónapja ténylegesen gondolkodóba esetem, hogy le kéne igazolnom a PKP-ba. (De inkább másfelé vettem az irányt.) Annyira jó volt, vagy olyan jól csalta az optikám, hogy én leginkább őt tartottam a  a mérsékelt jobboldal és hazai konzervativizmus reménységének.

Ha ő volt az aki, megmutatja mire juthat egy pártot szervezni akaró polblogger, akkor persze szomorúan állok a fegyverletételnél. De hogy tudja, nem küzdött hiába, ez fegyverletétel csak Béndek Péter fegyverletétele. A magunk módján többen is visszük tovább a fellobbantott lángot. És ha úgy adódna, visszavárjuk.

Már régóta érik, hogy egy posztot a moderálási elveknek, de még inkább a moderálás mögött meghúzdó érveknek szenteljek.

Ebben a blogban sok munkám van, és a web2-es long tail-ben az lenne a szép, hogy az elvégzett munka értékét akár még növelhetnék is a kommentek. Értelmes hozzászólásokat kifejezetten várom,várnám. És persze az értelmes  kritikának is van helye, hiszen nem birtoklom a bölcsek kövét, simán tévedhetek. Ideális esetben előbb beszélgető kis csoportok, és nagyon sikeres politikai blogok körül a blogon is túlmutató politikai közösségek is kialakulhatnak. Elméletben.

Ezzel az ideális képpel szemben a valóságban az van, hogy pl. az  Index címlapján megjelenő blog.hu-s politikai írások alatt hihetetlenül sittes kommentfolyam szokott kialakulni. Csak néhány kivtéles blog van, ahol szerintem különböző okokból, de ez mégse így van. (Szerintem Vincenték moderálnak, az 1000 leütés alatt meg már van egy akkora közösség, ami képes lenyomni a trollokat, és a szimplán hülyéket.) Magamon is látom, hogy a szellemi pöcegödör szerű kommentfolyamokba már egy jó poszt esetén sincs kedvem belemerülni.

Mivel a blogom egyik célja az értelmes vita, és távlatosan esetleg a közösség építés, ezért a trollokat és a túlzottan nagy arányban gyűlölködő tartalmú, a rosszindulatú ostoba kommenteket, és kommentelőket eddig is utólag kihajintottam. Moderálás vár a Maxvall-féle bérkommentelőkre is. Egyérszt nem akarom, hogy az idióták elijesszék innen az értelmes embereket. A bérkommentelőknek meg minek adjunk propagandafelületet, velük vitatkozni, meg jószándékú, de céltalan energiapazarlás.

A moderálás kétségtelenül valahol cenzúra, de azt érzem, hogy egy bizonyos szellemi színvonalat megkövetelő, minőségi tartalom irányába ható, mérsékelten elitista cenzúra ez, ami nem politikai irányok ellen van. Persze ettől még nyilvánvaló, hogy döntően a ideszes, jobbikos white-trash fogja kiadni az áldozatok 90%-át. Illetve hát vannak olyan politikai irányzatok, melyeknél eszenciális követelmény a gyűlölet, a gyökér stílus. 

A szegény cenzúra-áldozatokat azonban azért sem kell nagyon sajnálni, mert akár a kommentelési szempontból liberálisabb blogokon, akár a jobbunista felületeken nyugodtan terjeszthetik továbbra is a gyűlöletkontentet.  Attól még, hogy én itt egyetlen blogon moderálok - mondjuk ki, aljas eszközökkel védem a nyílván nem is létező színvonlat - nos ettől még  a magyar blogszféra sokkal szabadabb és ezerszer sokszínűbb marad, mint az évi 80 milliárd közpénzből finaszírozott fidesz-szolgálati MTVA-birodalom. 

Mindezek ellenére, vagy éppen az itt elmondottak miatt a moderelás egy elég macerás feladat, mert egy liberális számára a más vélemények kikapcsolása még akkor se teljesen evidencia, ha azok nagyon gyökér formátumba vannak csomagolva. Egy szintig még zúzni is lehet.

"A világot viszonylag egyszerű szabályok igazgatják, akkor is, ha ezeket a szabályokat sokan sokszor áthágják. Ennek ellenére a szabályok és törvényszerűségek évszázadok óta nem változnak. Nem változnak, mert ésszerűek, logikusak és hasznosak. Magyarország mégis úgy tesz, mintha nem léteznének, sőt szembe megy velük.

Két ilyen szabályt említenék, hogy alátámasszam a mondanivalómat. Az egyik, hogy azok az emberek és azok a népek élnek jobban, amelyek nagyobb értéket tudnak termelni a többiek számára. Amelyik nép okossága, találékonysága és teremtőképessége nagyobb, és ennek eredményeit el tudja adni másoknak, azaz az okosságának piaca van, az jobban fog élni. Több pénzt kap az alkotó tevékenységéért, több pénzét kap egy évi, egy havi, vagy egy órai munkájáért. Ez igaz minden egyes emberre, és igaz az emberek nagyobb csoportjaira, egész nemzetekre. Minél nagyobb értéket állítanak elő, annál többet kapnak érte a piacon, tehát annál jobban élnek. És tegyük hozzá, kevesebb pénzt lehet kapni egyszerűbb munkákért, és több pénzt lehet kapni magasan képzett munkákért, találmányokért, fejlesztésért, szellemi tevékenységért. Ezért nagyon fontos, hogy egy országnak nagyon magas színvonalú oktatási rendszere legyen.

A másik szabály, amiről röviden beszélnék, az, hogy egy kormány akkor végzi jól a feladatát, ha egy nép értékteremtő tevékenységét a lehető legjobban támogatja. Ez a kormány feladata. Biztosítania kell a törvényességet, hogy az élet kiszámíthatóan folyjék, ne kelljen senkinek félnie visszaélésektől, méltánytalanságoktól, meglepetésszerű büntetésektől. A törvényesség biztosítása mellett a kormánynak gondoskodnia kell minden gyerek egyenlő színvonalú oktatásáról, hogy az ország minden pontján ki tudjon bontakozni a tehetség, ami aztán emeli az értékteremtést. Nem csak Budapest előkelő kerületeiben, hanem az ország legeldugottabb falvaiban is, ahol ma is születnek tehetségek, csak éppen elvesznek maguk, az ország és a világ számára. A törvényesség és az oktatás mellett a kormány feladata a mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügyi ellátás és az egészséges környezet biztosítása, hogy a betegségeink korán kiszűrhetők, az életünk hosszabb és egészségesebb, az emberi méltóságunk minél hosszabban megőrizhető legyen.

Összefoglalva: a világ azokat a társadalmakat jutalmazza magasabb életszínvonallal és nagyobb boldogsággal, ahol magasabb értékteremtés folyik, és a kormányok ennek az értékteremtésnek – az értékes emberi élet alapfeltételeinek – szolgálatában állnak. Értékteremtés és értékteremtő kormány. Két dolog, amely ma Magyarországon nyilvánvalóan nincs, vagy csak dirib-darabjaiban van meg.

Azzal kezdtem az elején, hogy ezek olyan szabályok, amelyek alól nincs kibúvó. Gondoljon bele bárki, hát nem igaz ez? Mit tud kezdeni magával egy olyan társadalom, egy olyan ország, amelyben alacsony az oktatás, az egészségügy és a jogszolgáltatás színvonala, mit tud kezdeni magával egy olyan ország, amelynek népe nem termel magas színvonalú, jól eladható terméket a nemzetközi piacra? Magának adja el az ócskát? Minden bizonnyal. Ez a szegénység és az elmaradottság biztos útja.

Magyarország az Orbán-kormánnyal olyan válaszút elé került, amikor el kell dönteni, elindul-e a bezárkózó, szegényes, önmagával valójában elégedetlen élet felé, vagy éles kanyart vesz, és elkezd értékekben, nemzetközi együttműködésben, versenyképességben, a gyerekeinkben, és a jövőnkben gondolkodni."

Ezt a szöveget a Polgári Konzervatív Párt alkalmi rajongójaként és a magam módján elkötelezett híveként reblogolom. A PKP céljai csakúgy mint az enyéim összefoglalhatók egy szép, 2016-os február esti bejegyzés erejéig abban, amit idáig Béndek polgár- és honfitárs írt.

Értékteremtő országot és értékteremtő kormányzást akarunk. Ennyit. Kevesebb hókuszpókuszt, semmi sérelmi nyűgöt, semmi összeesküvés elmélet, de annál több, a magyar jövőbe bízakodva tekintő, harcos derűt. Ennyit. És ez nem is olyan kevés.

Ha megismételném  a mondatot, már akkor is túl sok energiát fecsérelnék erre a jó eséllyel értelmetlen mondatra. Viszont ha valaki mégis szeretne érdemben tájékozódni a hvg.hu jóvoltából itt egy csokor szellemes értelmezés. Magam részéről Fehér Renátó első idézetére szavaznék.

Leváltani az orbánista pocsék demokráciát

Az alaptétel az, hogy le kéne váltani Orbán Viktort és az orbánista pocsék demokráciát, méghozzá 2018-ban.  Ezer oka van, de röviden a pocsék demokráciát azért kell leváltani, mert nem akarunk elnyomásban, hazugságokkal etetve élni, nem akarjuk, hogy adónkat, életenergiánkat és jövőnket felzabálja a korrupt Fidesz, a féltudású magyar elit legújabb állampártja. Az Orbán-rezsim leváltásához szorosan kapcsolódó cél az is, hogy az új rendszer megkezdje egy az elmúlt 25 év bármelyik időszakánál jobban működő gazdaság és sikeresebb demokrácia kiépítését. Ez utóbbi kikötésből az is könnyen levezethető, hogy a Jobbik által végrehajtott, de még egy túlzottan MSZP dominanciájú kormányváltás aligha visz közelebb a célok teljesüléséhez, erre sokkal inkább a poszt során felvázolt Harmadik Magyarország pártjai és nekik valamilyen együttműködésük lehet képes, főleg ha az együttműködés egy idővel kiterjed a 2010 előtti baloldal pártjára, pártjaira is.

Előre is szólok, a következőkben annak ellenére, hogy törekszem a realistásra, de mégiscsak wishful thinking következik. De hát milyen is lehetne egy jó ellenzéki vízió, ha nem vágyakkal teli?

Harmadik Magyarország

Magamban Harmadik Magyarországnak szoktam hívni a Fideszen, az MSZP-n és a Jobbikon túli sokszínű politikai világot. Ebbe a Harmadik Magyarországba messze nem tartozik bele minden - a három nevezetten kívüli - politikai csoportosulás, így nem tartoznak bele a kókler pártok, félig-biznisz, félig-vicc pártok.

Szerintem nagyon előremutató és hasznos lenne, ha létezne egy olyan együttműködés, egyeztető fórum (pl. Harmadik Magyarország Kerekasztal), ne adj isten, mozgalom, ami laza szövetségbe fogja össze ezt jelenleg még kezelhetetlenül töredezett világot.

Ez a Harmadik Magyarországnak elkeresztelt csoport akkor is létezik, pontosabban akkor is használható a meghatározás, ha nem lesz semmiféle együttműködés, kerekasztal. Másfelől hangsúlyosan nem a Harmadik Magyarország név a lényeg, hanem hogy lesz-e bármiféle együttműködés, ami összefogná az MSZP-n túli demokratikus világot, lehetne tőlem ez akár az lmp-s Új Pólus, vagy teszem azt, Új vagy Második Demokrácia Kerekasztal is. Az elnevezést úgyis a résztvevők fogják meghatározni.

Az együttműködésen alternatívájaként az új pártok megjelenésében lehetne még bízni. Ha még új pártok meg is jelennek, de gyors felfutásukra végképp nagyon kevés az esély, részben a "Tölgyessy-átok" miatt.  Tölgyessy Péter csak általam átoknak elkeresztelt súlyos, több interjúban (legutóbb a Figyelőben) megismételt állítása valahogy így szól: A magyar társadalomnak példátlanul gyenge az önszervezési képessége. Más közép-európai országokkal ellentétben nálunk alig bukkannak fel új pártok és a civil szféra sem képes egy-egy ügyön túl megszervezni önmagát. Igazából nem is az a dolga. Egyáltalán nem kizárt, hogy tévedek, de ha mégse, akkor jó esséllyel 2018-ra abból kell főznünk, amink már most is van.

Együttműködési kényszerek

Ha a Fidesz nem gyengül nagyon meg, de akkor, ha a Jobbik kerül vele közel paritásba, a forgatókönyvek többsége mellett az orbánista választási rendszer választási együttműködési kényszereket ró az orbánizmus ellenfeleire is, ha azok a győzelem esélyével és nem csak biodíszletként, akarnak indulni a 2018-as választáson.

A választási együttműködésnek ugyanakkor meglehetősen sok szintje és forgatókönyve van, attól függően, hogy kik vesznek benne részt. A ténylegesen legszélesebb együttműködést az orbánizmus leváltása érdekében a Jobbikkal való együttműködés jelenti. Ez persze meglehetősen elméleti felvetés, és valószerűtlen is, de kapásból nem zárnám ki. El tudok képzelni olyan nemzeti ügyet is, amiért a Jobbikkal is érdemes lenne leülni a tárgyalóasztalhoz. Azt már nehezebben elképzelni, hogy a tárgyalások megegyezéshez is vezessenek.

A gyakorlatban sokkal inkább merül fel az MSZP-vel való és a szintén sok szempontból a régi világot megjelenítő Gyurcsány Ferenccel és a DK-val való együttműködés lehetősége. Szerintem azonban az MSZP-vel és a Gyurcsány-párttal való tárgyalások akkor vezetnek valamilyen értelmes és az ország szempontjából hasznos eredményre, ha velük szemben legalább egy nagyobb, egységes, vagy ha nem teljesen egységes, de koordinált fellépésre képes tömb képes megjelenni. Ebből kifolyólag a legérdekesebb számomra az, hogyan lehet az MSZP-n és a Gyurcsány Ferencen túli demokratikus világban valamiféle együttműködést, összehangolt cselekvést kialakítani.  

Az MSZP-n és a Gyurcsány Ferencen túli demokratikus világ számbavétele előtt azonban még tennék egy kanyart az együttműködés közös céljai felé. 

Közös célok és egy példa

Közös célok megvalósítása alapvető feltétele bármiféle együttműködésnek. Sőt szinte definíciós erővel állítható, hogy együttműködések akkor fognak kialakulni, ha vannak közös célok. A bevezetőben már meghatároztam két alapvető célt, egyrészt le kéne váltani az orbánista pocsék demokráciát, másrészt az elmúlt 25 év bármelyik időszakánál sikeresebb demokráciát és gazdagabb társadalmat kell létrehozni. Most ehhez csak példaként hozzáveszek egy harmadik célt is. Hangsúlyozva, hogy ez csak egy, de messze nem az egyetlen jó és értelmes cél, ami alkalmas arra, hogy körülötte megkíséreljünk valamiféle ellenzéki konszenzust kialakítani.

Könnyen lehet érvelni amellett, hogy a jelenlegi választási rendszer, a fideszes pocsék demokrácia és elnyomás alapköve. Ez a választási rendszer az, ami 45%-os szavazati aránnyal, vagyis a szavazatok kisebbségével lehetővé tette például, hogy a PODESZ kétharmados hatalmat bitoroljon majdnem egy évig. Nem a választási rendszer múlt, hogy csak háromnegyed évig tartott ez a 45%-nyi támogatással szerzett 67%-os parlamenti hatalom.

A fentebb már tárgyalt előzetes választási együttműködési kényszer szintén a kisebbség uralmát elősegítő, ezért a választások demokratikusságát korlátozó és elnyomó jellegű választási elem, hiszen együttműködés nélkül egy Fidesznél nagyobb, de heterogén ellenzék nem képes győzni. A megegyezés és a heterogén elképzelések összeillesztésének nehézségei, valamint az evvel kapcsolatban könnyen kialakuló képzet a Fidesz legyőzhetetlenségéről akár jelentősen is növelhetik a választástól elfordulók táborát.

A sort még lehetne folytatni, de a lényeget úgy lehet összefoglalni, a 8,2 millió magyar választási jogát jelentősen korlátozó választási rendszer megváltoztatása könnyen nemzeti üggyé tehető. Ezen az sem változtat, hogy a 8,2 millió szavazásra jogosultból a fideszes állampárt megrögzött hívei bárminek örülnek, ami imádott pártjukat hatalomban tartja. Így bármikor készek letagadni, hogy a 2014-es új választási rendszer ténylegesen csökkentette a választással gyakorolható jogokat. Az sem komoly ellenérv, hogy minimum 2 millió ember a politika iránt szinte teljesen közömbös, hiszen a közömbösök száma attól éppen csökkenhetne, ha a választási rendszer több tényleges hatalomgyakorlási jogot adna az állampolgároknak.

Ha a választási együttműködés választási rendszer megváltoztatását tűzné ki célként és a résztvevőknek sikerülne előzetesen megállapodni a létrehozandó új választási rendszerről,  akkor választási győzelem legfeljebb egy évnyi kormányzásról és az egyéves kormányzás alatt egy új választási rendszer kialakításáról szólna. Meg lehetne csinálni még akkor is ha több kritikus pontja is van a javaslatnak. De mivel nem annyira ezen a javaslaton, mintsem egy példaként hozható közös ügy bemutatásán van a hangsúly, ill. nem ez az egyetlen lehetséges közös ügy ezért a a javaslat részleteire és kritikus pontokon adható válaszokra majd egy másik posztban írok. 

Kik alkotják a Harmadik Magyarországot? A négy fő irány

A következőkben áttekintem a Harmadik Magyarország fontosabb szereplőit és némileg önkényesen, néhány érdekesebb sajátosságot kiemelve csoportokba rendezem őket. Nézzük, mi is lenne a négy fő irány.

Zöld baloldal, antiglobalista újbaloldal – ennek az iránynak a legerősebb pártja és talán az egész Harmadik Magyarországnak az LMP.  Én ide venném (vettem volna) a 4K-t is, bár fogalmam sincs, hogy éppen ők hol tartana, de legutóbb az LMP-vel tartottak. Ide tartozhatna zöldpárti identitása miatt a PM is, de őket inkább átrakom egy másik csoportba. Nagy előnye ennek a társaságnak, hogy az LMP személyében van parlamenti pártjuk. Az LMP-nek azonban öt év alatt megtapasztalt gyengéi is vannak. Röviden az, hogy lehet más a politika helyett de facto velük egyelőre nem lesz más politika. Részben azért mert ők magukban kevesek, részben azért mert együttműködni meg képtelenek.  

Összefogáspárti baloldaliak, újbaloldal: Ide jöhet inkább a PM-Párbeszéd Magyarországért, aki nem csinálja magát össze az MSZP és a Gyurcsány szó hallatára. A PM ugyanakkor nagyon kicsivé vált, az egy százalékot, ha eléri, de még mindig vannak országosan ismert politikusai, kész és szimpatikus arcai. Felmerül még itt az Együtt is, ha jobban balra pozícionál, vagy ha erősödött volna benne a Szolidaritásos vonal, de utóbbi inkább elsorvadt. Az Együtt nem teljesen speciális sajátossága - a DK a másik ilyen alakulat - a kettős balliberális identitás, vagyis a párt a két nagy alkotó közösségét tiszteletben tartva, szándékosan nem kíván választani a bal és a liberális oldal között.

Konzervatívok, mérsékelt jobboldaliak és centristák - itt nyilván nem az egész konzervatív, táborra gondolok, hanem annak arra a kisebb részre, akinek elege van már az orbánizmusból. Szerintem itt a Polgári Konzervatív Párt  lenne a húzóerő, de játszik még Bokros Lajos Modern Magyarországa is. Hogy a PKP-hogy áll, milyen nehézségekkel küzd, arról itt lehet olvasni. Ebben a bugyorban tehát a PKP-nak a Momával kéne valamit kezdenie. De ha nem akar, akkor nyugodtan dobja át Bokrosékat egy másik bugyorba. (Csak zárójelben: a karakteres politikai identitást szándékosan nem választó Együtt elnöke Szigetvári Viktor - ha jól értem - például centristának tartja magát.)

Nemzeti liberálisok, liberálisok – Magamat sorolom a nemzeti liberálisok közé. Ugyanakkor itt egyelőre semmilyen igazi előzetes kezdeményezést nem látok. Van ugyan egy Fodor Gábor féle karakteresen semmilyen liberális párt, de az nekem evidenciának tűnik, hogy semmilyensége és elhasználtsága miatt Fodor vezetésével nem fog létrejönni érdemi mondanivalóval rendelkező és önállóan 5% közelébe jutni képes liberális párt. Ettől függetlenül nem lehet úgy komolyan együttműködés fontosságáról beszélni, hogy a következő lépésben már szalámizzuk is le - szevasz 50-es évek! - a nekünk nem tetszőket, ezért a kritikák ellenére a Liberálisokat sem illik megkerülni. A liberális térfélen az Együtt-nek sokkal több keresnivalója lehetne, de ehhez először karakteresebben fel kéne vállalniuk, hogy ők egy legalább kettős politikai identitással rendelkező, az Orbán-rendszer többi párttal nem szimpatizáló ellenfeleit összegyűjteni szándékozó társaság.

A fenti csoportokban azonban leginkább két olyan, nagyjából országos ismertségű és viszonylag nagyobb méretű társaság van, ami a siker reményében kezdeményezheti a fenti pártocskák összefogást, ez a két párt az LMP és az Együtt. Az LMP-t nagysága, az Együttet ideológiai nyitottsága és sokszínűsége - ami eddig inkább ideológiai arctalanságként hátránynak tűnt - teszi erre a szerepre alkalmassá.

*

A Demokratikus Koalíciót nem raktam be sehova, és már feljebb utaltam rá, hogy a Gyurcsány-párt és az MSZP között látok hasonlóságokat. Gyurcsány Ferenc a 2010 előtti kudarcos világ két legfontosabb oszlopának egyike volt, akkor még az MSZP vezetőjeként. (Ebből könnyen kitalálható, hogy az MSZP volt a kudarc másik fő oszlopa.) Kétségtelen az is, hogy Gyurcsány Ferencnek nagyon nagy felelőssége van a demokratikus fejlődés megakasztásában, a szocialista csőd-demokrácia vonaglásában és kudarcában, ami végső soron a Fideszt kétharmadhoz segítette. Másrészt viszont az is érzékelhető, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK körüli értelmiségi gárda, az MSZP-vel ellentétben, érdemi kísérleteket tett a 2010 előtti kudarcokkal és azok okaival való szembenézésre. Ráadásul ez csak egy olyan politikai tartalmi tényező, ami azt mutatja, hogy a DK az MSZP-nél sokkal jobb szellemi és politikai kondícióban van. Mindez azért is fontos, mert nyilván a DK és hívei maguk is szívesen vennék, ha ők nem az MSZP-vel egy bugyorban (bukott baloldal) ücsörögnének, hanem az MSZP-n túli, új, demokratikus világ részeiként kezelnék őket. Összességében a kép vegyes a DK szempontjából, de a mivel a Harmadik Magyarországba sorolt pártok többségének finoman szólva erős fenntartásai vannak Gyurcsány Ferenccel és az MSZP-SZDSZ renegátokkal szemben, ezért őket racionális kihagyni már az első számbavételi körből is.

Új pártok megjelenésében lehetne még bízni, de erre a "Tölgyessy-átok" miatt nem igazán számítok. Tölgyessy csak általam átoknak elkeresztelt súlyos, több interjúban (legutóbb a Figyelőben) is megismételt állítása valahogy így szól: A magyar társadalomnak példátlanul gyenge az önszervezési képessége. Más közép-európai országokkal ellentétben nálunk alig bukkannak fel új pártok és a civil szféra sem képes egy-egy ügyön túl megszervezni önmagát. Igazából nem is az a dolga. Egyáltalán nem kizárt, hogy tévedek, de igen jó eséllyel 2018-ra abból kell főznünk, amink van.

 *

Elsőre, nem is olyan röviden, ennyi.  Innen fogom folytatni - ahogy időm engedi - az együttműködés módszereivel, a kritikus elemeivel, kezelendő korlátaival, a közös célokra további példákkal, a 2018-ig forgatókönyvek szerint várható eredményekkel, a szereplők részletesebb bemutatásával és a Harmadik Magyarország polgári-demokratikus összefogás ideológiai alapozgatásával. 

Családban marad.

Demokratikus díszletek között virágzik a modernizált magyar feudalizmus.

Vagy nálunk még csak az 1.3-as kapitalizmus fut, miközben a Rohadó Nyugaton a 3.2-t próbálják lecserélni? Jó legyünk korrektek ez minimum, 2.1-es kapitalizmus, az alkoholtilalom és maffia virágzásának Amerikája, minusz a szabad verseny 100 éves tisztelete . 

Az érdeklődök most ingyen megtekinthetik Mészáros Lőrinc felcsúti menedzsment guru Mesterkurzusát A Sikerről.

Azért ezzel a tudással Lőrincünk a közigazgatásban is igazán odaverhetne már a haza nagyobb üdvére: a vak is látja, hogy érik az a vállalkozásfejlesztési államtitkári poszt az NGM-ben. Nehogy a végén még Varga Mihály túlkonszolidálja magát.

"Csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt"

Igazából az a kemény, hogy ezt az ordenáré nagy hazugságot - objektíven csak hatalmas csúsztatást - sokan bekajálják a hazai publikum köldök- és MTV1 nézésre berendezkedett feléből. Viszont még így is erős a gyanúm, hogy kezdik nagyon túltolni a srácok, mert ebben a mondatban olyan mértékben csordul túl az egyoldalú nárcisztikus önimádat, hogy az egy nagyjából egészséges lelkü, de még egy nem teljesen elvakult embernek is fel kell, hogy tűnjön. Nagyon hajaz az egész a 2006-os túlzásba vitt és kontraproduktívvá váló "Rosszabbul élünk" siralomkampányra, azzal az igen fontos különbséggel, hogy most nincs szervezett, erős ellenfél.

A bosszú eszközével, a polgári kezdeményezés elindításával ebben a posztban nem kívánok foglalkozni. Inkább a rendkívül sikeres magyar bevándorláspolitikát veszem jobban szemügyre. Mert mitől is sikeres a magyar (valójában persze inkább fideszes, mint magyar) bevándorláspolitika? Nyilván azért, mert növekedett tőle a Podesz népeszerűsége. De ez csak az érem egyik - sokak számára már így sem fényes -oldala, miközben van sok másik.

Annak máris kétesebb az értéke, hogy Magyarország védelmezése címszó alatt, jól rátoltuk a problémát főleg déli  szomszédainkra. Csakhogy tudják, mit jelent a napi gyakorlatban az orbáni Magyarországon a szomszédok közötti együttműködés. De itt mégis felmutatható néhány kétes értékű északi szövetséges (szlovákok,  lengyelek), ami mégis csak képez valamaiféle szomszédi, szövetségesi ellensúlyt. 

Nyugat felé nézve, viszont sokkal inkább az látszik, hogy növekszik az orbánizmus külpolitikai elszigetelődése. Miközben a fideszes kommunikátorok igyekszenek beadni, hogy Orbán Viktor európai szinten  komolyan vehető játékossá vált, addig a főleg befelé szóló duma elég féloldalasan tud felzárkózni a külpolitikai realitás. Még akkor sem, ha a kormánypropagandát az általam amúgy mértékadónak tartott Panyi Szabolcs is osztja. A linkelt elemzésből ugyanis az kimaradt, hogy bevándorlási szövegeivel és tetteivel Orbán messze nem az európai jobboldal vezéralakjává, hanem sokkal inkább az európai szélsőjobb ikonjává tette. CDU vs. Pegida. A szélsőjobb pedig a az európai mérsékelt jobboldal egyre fontosabb politikai ellenfelévé kezd válni. Az EU nyugati részén a szélsőjobb egész más státuszú ellenfél, mint az egyszerre szocdem és egyszerre polgári mérsékelt baloldal.

Mindebből az fog következni, hogy Orbánt hamarosan figyelmeztető sallereket fog kapni jobbközépről. És íme, már meg is jött a legújabb kommunikációs periódus, - orbánizmusra jellemző szerénységgel csak egyszerűen -  "az európai lángelme" korszak első diplomáciai pofonja, a valóban keresztény európai jobboldal egyik vezérétől, Angela Merkeltől.

Visszakanyarodva a bal és a jobboldal küzdelméhez, ebből is kikanyarodott még egy elég furcsa séma szerint készülő propaganda sztori.  A nemzetközi baloldal  állítólagos Orbán ellenes összeesküvéséről összetákolt  sztori  sémája nagyon emlékeztet az ötvenes évek beli bolsevizmus (akkor már sztálinizmus), és a mccarthyzmus folyton a harmadik világháború küszöbén lihegő, meglehetősen paranoid világára. Ennél a peresztrojkás, glasznosztyos Szovjetúnió is nyitottabban gondolkodott. Szóval én az ilyen masszívan a kádárista és kommunista reflexek szerint működő politikai irányzat híveit és gyakorlóit inkább hívom jobbunistának, mintsem jobboldalinak.

Végül az is a megfejtés fontos eleme, hogy Szijjártónak hivatalból vannak értelmezési zavarai. A  Kinizsi FC kétes értékű politikai karriert befutó sztárját Orbán éppen ezért a permanens értelmezési zavar fenntartásáért tartja. A fideszes szellemi beltenyészet maga nemében egyedülálló mintapéldányának azért kell folyton durcáskodnia, hogy aztán az ugyan silány, de mégiscsak alapzaton be lehessen indítani a magyar néplélekben mélyen gyökrező, sérelmi politizálás száz év alatt bejáratott rugóit.

(A leírtakon Orbán a Politico toplistáján elért helyezése sem változtat érdemben. Egyrészt nem a Politico ranglistái, legalábbis nem a most közölt ranglista szereplői mozgatják elsősorban az európai politikát. A ranglistán leírtak pedig a fentiekkel összhangban akár arra is sarkalhatja a mérsékelt jobboldalt , hogy a kétes értékű politikai mutatványaival a figyelem keresztüzébe került Orbánt emlékeztessék európai lehetőségeinek és hatalmának gazdasági és geopolitikai korlátaira is. És ha még van is valamiféle siker faktor a bevándorlás kezelésében, nem látom Orbánban azokat a kooperatív és konstruktív személyiségjegyeket, amivel ezt az egyelőre igencsak féloldalas sikert az európai mérsékelt oldal megbecsülésére tudná váltani. )

Jó eséllyel csak balról nem lehet megroppantani a Pocsék Demokraták Szövetségét. A 2010 előtti baloldal és örökösei – az MSZP és a DK, no meg a nembalos, de utánfutó Fodor Gabor – csak valami óriási kataklizma,   leginkább egy Magyarországot is berántó globális gazdasági válság esetén hódíthatnának el  érdemi új szavazat-tömeget a most még számukra érinthetetlen szavazói csoportokból. Az MSZP 5 éve vergődik, és a párt vezetőinek nincsenek érdemi ötletei, sem válaszaik a fidesz pocsék demokráciájának leváltására. Kárukra képes erősödni a DK, de Gyurcsány Ferenc noha motorja is a pártnak, egyben erős korlátja is a további fejlődésnek.

Az, hogy az újabb baloldali vagy balközép pártok, mint az LMP, az Együtt és a PM, is csak minimális térfoglalásra voltak képesek abból a szempontból mindenképen fura és egyszersmind árulkodó is, hogy közben az egyre szélsőségesebb Fidesz többé-kevésbé kimozgott a politikai tér közepéről és a jobbközépről. A közép elhagyására többek között a szélsőségesebb jobboldali szavazókért a Jobbikkal folytatott küzdelem miatt volt szükség. De arról is árulkodik, hogy a centrumban lévő verseny hiánya miatt volt meg erre a lehetősége a Fidesznek. Az én mondandóm szempontjából fontosabb a versenyezni képes mérsékelt jobbközép erő hiánya, de éppen úgy hiányzik egy sok tekintetben versenyezni képes balközép erő is.

A fideszes állampárt hangja egyre radikálisabb lett, de azért sem fenyegett veszély mert a 2010 előtti baloldallal  képtelen volt sikeresen visszaverni a fidesz burkolt vagy burkolatlan gyűlölködést. A 2010 előtti baloldallal a gyűlöletkampányokkal kiásott  árok noha védelmet is jelentett, addig másfelől ez a védettség szélsőségesebbé is tette a magyar Fideszt, ami egyre kevésbé nevezhető mérsékelt jobboldalinak. A jobboldali jelzővel pedig érdemes egyre óvatosabban bánni. Szeretik így definiálni magukat, mert a jobboldal egy jó brand. Csakhogy nagy populista menetelés és népboldogítás közben a Fidesz sok és markáns kádárista stílusjegyet vett magára. Ezek a kádárista stílusjegyek, főleg hatalomgyakor lásban már messze nem csak külső jelek, hanem egyre inkább az látszik, hogy a demokrácia paravánja mögé szépen vissza költözött az egyszerre pártállami és egyszerre feudális világ. (Már csak azért is mert a kádárista világ maga is elég feudális mintákra épült.) A kádárista időkre emlékeztető pártállami viselkedés a Fidesz jobboldaliságát könnyen megkérdőjelezhetővé teszi. Csak az van, hogy a Fidesz jobboldaliságát kétségbe vonni ez a baloldal pont nem lesz képes. A régiek oldaláról hitelességi problémák akadályozzák, az újak részéről inkább az átgondolt és végigvitt stratégia hiányzik.

Az mindenesetre látható, hogy ha csak a politikai téren lévő helyen múlna, akkor kinőhetné magát akár a centrum közepén vagy akár jobbközépen egy valódi polgári konzervatív párt, vagy akár egy nemzeti liberális párt  is. A politikában meg állítólag alapszabály, hogy a pártrendszerben keletkezett űrt megpróbálják elfoglalni.

Ezt a középen keletkezett űrt kinézték maguknak többen is, ám az idők múlásával csak egy, kezdetben még kissé magányosnak tűnő, de kellően eltökélt és kitartó politikai vállalkozó maradt talpon, ill. volt képes érdemi előrelépésre. Pár éve még a grafomán politikai filozófus Béndek Péter blogja csak egy volt a néhány vállalkozó között. De mára már azt is el lehet mondani, hogy Béndek web-2-es egyedüliként építi fel lépésről lépésre előbb az apró politikai közösségét, majd aprócska Polgári Konzervatív Pártját is. Már vagy két éve követem őt és immár őket, és elismerésre méltónak tartom ahogy lassan, de szisztematikusan halad Béndek előre, ahogy a webkettő segítségével egy szervesen alulról építkező politikai közösséget hoz létre.

A PKP akármilyen kicsi is, de mégis sokkal előrébb vannak, mint egy nemzeti liberális párt, ami egyelőre nincs. A Publius-blog környékén 2 éve még motoszkált valami, de aztán munkába álltak a srácok. A liberális űrben ott dekkol még Fodor Gábor és pártja is (direkt nem nevesítem, nem degradálom vele még tovább a liberálisok kifejezést), de én nem érzem, hogy Fodorra érdemes lenne túl sok szót vesztegetni. (Vagy ha igen, akkor azokat a szavakat én is valahogy így vesztegetném.) Azért sem mert Fodor a bukott baloldal bukott utánfutója, aki meglehetősen sematikus liberális közhelyszótár ismételgetésén túl érdemi mondanivalóval nem rendelkezik. A kissé öncélú - vagy éppen más, nem éppen liberális szereplők érdekével összecsengő - pozíciófoglaláson túl valódi politikai funkcióját se látom a Fodor-pártnak. Szóval beszéljünk majd akkor róluk, ha elnököt váltanak.

A nemzeti liberalizmus képviseletére Fodor-pártnál sokkal több lehetősége és tere lenne a jóval hitelesebb, inkább balközép karakterű, de a liberalizmus képviseletét is néha-néha felvállaló Együtt-nek. Csak sajnos mintha az Együtt-nél valami nem akarna összeállni. Az Együtt üzenetei a hozzám hasonló polgári és kapitalista társadalomszervezési elvekkel szimpatizáló, ill. azokat fejlődési szükségszerűségnek látó liberális számára kissé zavarosak, nincsenek jól kitalálva. Vagy ha ki is van találva, akkor az üzenet átvitelében akadnak gondok. De azért talán ők sem reménytelenek, és a következő fél évem arra fogom szánni, hogy a lehetőségekhez képest közelebbről is szerezzek tapasztalatokat az Együttről.

A címben írtakat így akár cáfolni is lehet, a polgári középnek is nevezhető centrum csak távolról nézve üres.  Legalább ketten vannak errefelé, akiknek viszonylag jó szívvel lehet drukkolni, és akik mellé oda lehet állni és kipróbálni, hogy milyen is közelről a "részvételi demokrácia".

A szegénységgel kapcsolatos ámokfutása révén ismért rivalda fénybe került a Magyar Ugar és a Fideszes Bestiárium egyik TOP 10-es fenevadja, Hegedűs Zsuzsa.

Hegedűs Zsuzsa az a fideszes csúcspojáca, aki páratlan erőszakossággal párosuló arroganciájával képes kiemelkedni az amúgy is erős fideszes mezőnyből. A 444! fentebb linkelt cikkéből jól kijön, hogy milyen teljesítménnyel és megnyilvánulásokkal biztosítja Hegedűs kétes értékű csúcshelyezését a posztkomcsi Horror-Magyarország morális és szellemi szörnyszülöttei között.

Azért a Fideszt is remekül jellemzi, hogy a 101 Kiskutya című filmből melyik karaktert sikerült kormánybiztosi címhez, a vele járó milliós havi fizetéshez és kormányzati Audihoz juttatni:

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

"Bevándorlók? Ugyan, ne röhögtess!"

Az emberiség jövőjébe bámulni, elmélkedni a lehetséges eljövendőkön szerintem kiválló intellektuális szórakozás. A kiváló szórakozás lehetősége abból is adódik, hogy jövőbe bámulni sokféle időhorizonton és többféle megközelítésben lehetséges. Rövidebb időtávon (10-20 év) a geostratégiai, geopolitikai jövőképek az igazán érdekesek, hosszabb távon a technológia szcenáriók kezdenek egyre hangsúlyosabbá válni. Persze mindezt úgy, hogy alaptételnek számít, hogy 50 éven túl már nagyon kevés biztos dolgot lehet mondani.

Az űrutazással kapcsolatos jövőképek a fenti felosztásban a technológiai jövőképek közé tartoznak. Az űrutazással kapcsolatban a fizikia és asztronómiai alapösszefüggések mégiscsak lehetővé teszik, hogy az 50 éves időhorizonton túl tudjunk pár érdekes dolgot mondani. Ezek az összefüggések hasznunkra lesznek, ha nagyjából képbe akarunk kerülni, mit is jelenthet egy 1500 fényév távolságban megtalált, értelmes civilizáció. (Persze a nagyjából képbe kerülni itt költői túlzás, inkább az érdeklődve sompolyogni a térkép széle felé lenne a pontos analógia.)

Az első szomszédos naprendszer, az Alpha Centauri 4,3 fényévre található tőlünk. Az Alpha Centauri rendszerében nincsenek lakható bolygók jelenlegi ismereteink szerint. Ahhoz, hogy a csillagok közi távolságokkal és benne az ember - a mai ember - számára rejlő lehetőségeket megértsük vegyünk egy hipoteitkus példát, valahol túl az Alpha Centaurin, de még itt a "szomszédban". Feltételezzük, hogy lakható bolygót találunk a Naprendszer közelében, szupermázlis esetben 50 fényévre. Ehhez vegyük hozzá, hogy jelenleg kb. 70 000 km/h val, vagyis úgy nagyjából 20 km/s-el mennek a leggyorsabb űreszközeink. Tegyük fel azt is, hogy a következő száz évben 500-szorosára gyorsulnak az űrhajók, (kb. ennyi volt az elmúlt száz évben az ember alkotta szállító jármű sebességének gyorsulása). Akkor 10 000 km/s hasíthatnának az emberkéz alkotta űrhajók 100 év múlva, ami a fénysebesség 30-ad része. Akkor 100 év múlva fény/30-cal menve 1500 évig tartana az űrutazás a szomszédos 50 fényévre található, majdnem lakható bolygóra. Súlyosan hosszú időtartam.  Megérné még várni akár még újabb 100 évig is, hogy gyorsuljunk tovább, és hátha levisszük az időt 500 évre. Nem tudom, hogy ehhez mennyire sok energia kell, lehetséges-e egyáltalán, vagy sem, de most tegyük fel, hogy lehetséges.

Ehhez még érdemes hozzávenni, hogy a nagyságrendi-távolsági ugrások előtt, mint amilyen a Hold-Mars váltás volt, egy kicsit megakad a tempó a váltás jelentette technológiai kihívások miatt, így még legalább 50 évet hozzátenni a számításhoz. Mindezeket összegezve az a következtetés a legvalószínűbb, hogy az emberiség  a következő 150-200 évben nem fog elindulni csillagközi utazásokra. Azaz precízebb az az állítás, hogy az ember nem fog elindulni 150-200 éven belül csillagközi utazásra. A műholdjaink és gépeink esetében ez egyáltalán nem kizárt, sőt inkább már el is kezdődött.

Marad hát nekünk embereknek a Naprendszer felfedezése és gyarmatosítása. Aminek első állomása vagy a Hold, vagy a Mars lehet. Aztán olyan 80-100 éves időtávon jöhetnek a Marsnál távolabbi bolygók és a hozzájuk tartozó holdak. De ez akár több időt, 100-150, akár 200 évet is igényelhet. A Naprendszer kolonizálásával párhuzamosan kezdődhet meg a naprendszerből kimutató expedíciók szervezése. Akinek a fantáziája a Naprendszer kolonizációja kapcsán egy kis segítségre vágyik, nézze meg Erik Wernquist elbűvölő videóját.

(kép: http://www.erikwernquist.com/wanderers/)

A csillagközi távolságokat azonban nemcsak nekünk nehéz leküzdeni. Ez még egy fejletettebb civilizációnak is komoly gondot jelenthet.

 "A csillag által kibocsátott fénymintában tapasztalt változásokat figyelve, rejtélyes objektumokat vett észre egy közeli csillag körül a Kepler űrtávcső. Az észlelt objektumok szabálytalan alakúak, és szabálytalan időközönként haladnak el a csillag előtt. A jelenség magyarázatára egyelőre nem találtak meggyőző természetes okokat a kutatók."

- írja az Index.hu cikke. Ez a leírás éppen az, amivel egy rendkívül tömör, de tudományos-ismeretterjesztő igényű cikk felvezetné egy Kardasev skálán 2-es fokozat körülinek besorolható civilizáció észlelését. Egy ilyen Kardasev skála szerinti 2-es típusú civilizáció uralja, illetve manipulálja naprendszere erőforrásainak jelentős részét.

Tegyük fel, hogy egy értelmes idegen civilizációt látunk, ami a cikk szerint 1500 fényévnyirevan tőlünk. Akkor egészen pontosan, azt látjuk, hogy azt a naprendszert 1500 éve egy, a teljes naprendszer energiáit uralni és/vagy manipulálni képes szupercivilizáció lakta.

Egy olyan civilizáció, mint amilyenek mi lehetünk. De mikor is?! A hosszú bevezetésben elmondottakra építve, de egy szofisztikáltabb levezetéset hanyagolva, mondjuk jó esetben, mondjuk kb. 500 év múlva. És itt az évszámokkal való dobálózás kezd elég értelmetlenné válni, inkább annyi lenne a lényeg, hogy egy naprendszernyi léptékű anyag mozgatása még hiperfejlett technológiával is 100-200 év plusz ahhoz képest, mint amilyen technológia fejlődés egy "lassú" (szub-fény) csillagközi kolonizációs űrhajó elindításához kell. A fenti példánál maradva, úgy kb. 200 év múlva. (*A technológiai szingularitás bekövetkezésével nem számolva. )

Egy másik aspektusból nézve, ha ez a szupercivilizáció „normál elven működő” (fény és rádióhullámokat érzékelő), de szuperérzékeny távcsővel néz(ett) körül a világűrben, akkor ők még a Földön csak Róma bukását láthatják.  Ami a nagy pusztítás ellenére, nem bírt a kozmikus kommunikációban is értékelhető nagy rádióforgalommal, nem adva meg a jobb esélyt a több száz fényévnyire történő érzékelhetőségnek. (jóval jobb esélyt, mint amit pl. a Colosseumot vagy az egyiptomi piramisok kozmikus látványa jelent.). Vagyis a problámát az jelenti, hogy egy az űrt a fény és rádióhullámok segítségével megfigyelő, 1500 fényévre lévő civilizáció számára mi csak 1400-1500 év múlva leszünk már viszonylag könnyen érzékelhető, de  még akkor is elmaradott civilizáció. Vagyis nekik ebben az esetben még baromira nem volt látható indokuk elindulni felénk.

De ha még meg is látnának, akkor jön elő a feljebb már említett távolság jelentette probléma, ahol a fő elméleti választóvonalat az jelenti, hogy ezek az idegenek vajon tudnak már repülni fénysebességel,  vagy már nagyban hajlítgatják a téridőt is. Ha nem akkor 1500 év múlva leszünk csak érdekesek.A téridő hajlítgatása, amennyire én tudom, elméletileg ugyan lehetséges, de elméletben is csak baromi nagy energia ráfordításával, az már inkább egy Kardasev skálán 3-as típusú civilizáció képességeiről, vagyis egy "fekete-lyuk uraló" játékost feltételez, ami az én hevenyészett ismereteim szerint minimum Kardasev 2,6-os, 2,7-es civilizációt jelenet. Vagyis egy naprendszerek nagyobb csoportjait (2,6) vagy galaxisokat (3) manipulálni képes civilizációt.

De egy ilyen fejlett civilizációnak már megint nincs miért eljönnie egy a Föld szintjén fejlett bolygóra, azzal szoros összefüggésben, hogy én a Kardasev 3-as típusú civilizációt a besorolásán kívül agyilag befogni se nagyon tudok. Egészen pontosan egy ilyen civilizáció belső viszonyrendszereiről az ember jelenlegi civilizációval kapcsolatos fogalomkészletével nehéz értelmesen beszélni. (De vélhetően biológiai és fizikia összefüggések mentén azért lehet értelmes állításokat tenni.) A felfogás, de még inkább a megjósolhatóság képtelenségében azonban nincs semmi különösen meglepő, ha azt vesszük, hogy nekünk, mint homo sapiensnek, már ennél egy sokkal közelibb történetben, a technológiai szingularitásban is hasonló problémáink lesznek. Még itt, a Földön.

Ellenzéki vezér kerestetik

Béndek Péter egy ellenzéki kulcsproblémát lőtt be a címben. A poszt sajna ott ér véget, ahonnan kezdene igazán érdekes lenni. Így gyakorlatilag csak téma bevezető gondolotait fogalmazta meg. Igaz, ez se kevés. Ha pedig ilyet írok, akkor logikusan következne felvetésemre válaszként, hogy "hát akkor rajta, folytasd!".

Akkor ezt el is rakom házi feladatnak. (Nem mintha amúgy nem lenne teli a polc házi feladatokkal.)

Ki nem látja még, hogy Orbánnak gazsulál Fodor Gábor?

Fodor Gábor sztorija valójában összetettebb annál, mint amit az amúgy elég részletes poszt felvázol. A szerző saját indulataiban már-már fuldokolva ugynakkor nem igazán akar egyéb szempontokat meglátni. Szerintem is Fodor kb. egy homokzsák a liberális térfélen, és az is kétségtelen, hogy Fodor valóban jó szolgálatot tesz az MSZP-nek, a Fidesznek is azzal, hogy a két felsorolt szereplő érdemi veszélyeztetése nélkül foglalja a pozíciót a liberális térfélen. Viszont mindeközben annyira Fodor Gábor védejégyének tekinthető módon kimaxoltan semmilyen a Liberálisok, hogy az is igaz, hogy az első komolyan vehető liberális erőnek, még ha az 20 értelmes fiatalból áll is, simán le kéne tolnia a pályáról Fodort.

Mondjuk ebben a küzdelemben derülne ki, hogy Fodor azért képes volt összekaparni évi 30-40 millió forrást a homokzsákságában fantáziát látó elmúlt elmúlt 8 + 5 év fő felelőseitől, a már nevesített MSZP-Fidesz párostól ( - Gyurcsány). És nem csak tőlük. Na ez például azért mégis valamiféle tudás.

De minden kritika ellenére a poszt fő állítássa azért nagyon elgondolkodtatott. Világossá vált, ami eddig annyira nem, hogy vannak olyan szempontok, melyeket figyelembe véve, egy újabb ellenzéki szövetségbe nem biztos, hogy jó ötlet volna Fodor Gábort bevenni. 

Amúgy nekem csak most esett le hogy a Nyugati Fény esetében egy DK-s holdudvarba tartozó blogról van szó. Mert a múltkor még csak távolról pislogtam, hogy mi a franc ez a Gyurcsány győzelméről zengedező poszt, amikor tudtommal még az MSZP a baloldalon az erőnyerő. Azon túl, hogy a harmatgyenge MSZP-hez képest tényleg Gyurcsányban és a DK-ban is sokkal több spiritusz van és ez nem is lenne olyan meglepő és érdemtelenül megszerzett pozíció. De ettől még Feri olyan súlyos hibákat követett el, hogy ebből már nincs vezető pozícióba visszaút, mert morálisan úgy helyes, ha a hatalmas hibáknak személyi következményei is vannak. Ha erről a morális imperatívuszról elfeledkezik a DK, akkor mennyiben komolyan vehető a DK? Szerintem kevéssé vagy csak féloldalasan.

Mondjuk azért se jöhettem rá a DK-s vonzalmakra, mert nem voltam rendszeres olvasója a Nyugati Fénynek, noha több szempontból egy jól megcsinált, figyelemre méltó blogként tettem el magamban. De míg kerestem az utolsó linket aközben azért most már eléggé árulködóan DK-s vonalvezetést lehet látni. Ennek a DK-s narratívának, ill. praktikusan csak néhány speciálisan érdekes elemének,  felfejtése szintén érdemelne pár szót.  

Bevándorlási hisztéria és ami mögötte van

A bevándorlásnak úgy tűnik az a legnagyobb veszélye, hogy teljesen belehülyül a fél ország. Vagy talán az egész. Ki ezért, ki azért. Nem szeretem túlzottan Török Gábort, de évente azért van két-három kifejezetten jól eltalált írása. Asszem idén ez volt az első, legalábbis, ami hozzám eljutott, igaz csak a hvg.hu-n keresztül:

"A legártalmasabb azonban szerinte az, hogy egy valós, nem egyszerűen a politika által kitalált ügyben az ország kettészakad, és olyan mértékben távolodik a két választói oldal véleménye, olyan kölcsönös utálat és megvetés árad a megszólalásokból, hogy akkor is nagy bajban leszünk, ha már nem lesznek itt a menekültek."

Ne legyünk már tökfejek! Nyilván erre volt jó a kormányzati hisztéria-keltés. Most asztán már ész nélkül lehet egymást szidalmazni. Orbán meg a markába röhög. Ölik egymást a magyarok. Ez Orbánnak nem gond, ő annak örül, hogy legalább beragadt a szavazótábora, végre lekerült a napirendről a Questor-ügy és a Matolcsy alapítványok. Már nem téma Paks-2. De az is jó, ha komolyabb Fideszes körök becsicskulnak a nagy léggitározás kiváltotta ámulatban.Olvassátok le a számról, kedves barátaim, bevándorlási rezsicsökkentés.

Az, hogy az ország kettészakad, Orbánt már eddig sem érdekelte, most is csak az, hogy ő legyen a politikai játszma győztese. Hogy milyen áron, milyen morális állapotban, az nem számít. Orbán azt is jól tudja, hogy neki csak ügyesen kell kommunikálni, és akkor már a valódi cselekvés szintjén akár teljesíthet igen gyengén is. Mert gondolhatnánk azt is, hogy csődöt mondott a hírszerzés. Ha viszont a hírszerzés nem mondott csődöt, akkor meg bűn volt a menekülthullám kezelésére való felkészületlenség, az emberi tragédiákkal mit sem törődő, számító politikai haszonlesés. Ha külföldi, pláne ha suvickos, nyugodtan szenvedhet, ő úgysem választó, és akkor nem is ember, csak egy eldobható figura a hatalomért való küzdelemben. Mivel nálunk pirézeket nem szeretik, akkor a hatalomért most jól megnyomorítjuk a pirézeket, - azaz akarom mondani - a menekülteket is. Várhatóan be fog jönni.

A jobboldal nagyobb része és talán a baloldal hülyébbik része is bekapta a horgot. Védi az országot az amúgy valós, de egyszersmind nagyon túlliheget problémától. Ha az ellenzéknek van is saját válasza, nem, vagy alig hallatszik a jobbunista Fidesz propagandától. A megtévesztett választók persze csak azt hiszik, hogy védik az országot, de  valójában a közös és jól irányított cselekvés nyújt igazi védelmet, mind európai, mind nemzeti szinten. Az, ha elküldöd a másként gondolkodó szomszédod a k*** anyjába aztán külön-külön bénáztok, az csak a cselekvés illúziója és nem a krízishelyzetek értelmes megoldása. A nemzeti együttműködés nem bekeretezett, senki által nem olvasott blablával kezdődik, hanem ott, hogy türelmesen meghallgatjátok egymás elképzeléseit, félelmeit, megoldási javaslatait. Megkeresitek az egyező pontokat. Az, hogy szidalmazzátok, aki nem tapsol a jobboldal Gyurcsány Ferencének, az baromira nem együttműködés. Az szimplán a más véleményen lévőkkel való erőszakoskodás, elnyomás. Jobb esetben csak verbális erőszakoskodás, jobb esetben ez a verbális erőszakoskodás csak a neten, és nem élőben zajlik.

Vannak más nézőpontok és elképzelések is. Például az, hogy nehogy már ennyi menekülttől azonnal véget érjen Európa. Na nehogy már az 500 milliós Európa, a világ második leggazdagabb  makrorégiója, és az Európai kultúra megfeküdjön 500-800 ezer menekülttől és bevándorolótól! A menekült befogadó intézményrendszer, egy-két hetes összeomlása, három-négy hónapig tartó vonulás még nem az amibe bele kéne halni. Már csak azért sem kéne megfeküdni, mert fog jönni több is. Szóval kár lenne még a komoly meccs előtt, a pályára kifelé jövet szívinfarktusban elpatkolni. Jó nem is fogunk, olyat nemzetállamok nem tudnak, de az EU se.

Valójában meg lehetne találni a nemzeti konszenzust, ha ez lenne a cél:

• Még a fideszesek egy része, és a valódi keresztények is egyet értnek, hogy emberséges bánásmódra és a humanitáriusabb válaszlépésekre van szükség
• Az "aljas liberálisok" és az "aljas baloldal" túlnyomó többsége sem akar mohamedán Európát,
• Ha Európába jössz szekurális államban kell élned, és tolerálnod kell más vallásokat.

Van lehetőség emberséges és igazságos, de ettől még szigorú menekült befogadásra és a bevándorlás hatékonyabb, de nem emberéletek politikai hecckampányban feláldozó, látszat-kezelésére. De ehhez tájékoztatni kellene, ehhez ki kéne képezni 100-200 tolmácsot, lehetőleg többségük legyen bevándorló. Máris van munkájuk, máris van hasznuk. Lenne rá EU pénz is, csak önimádó, a közösséget többségét felbosszantó tökfejeknek gond ezt megszerezni. Még azt se mondom, hogy nem kell kerítést építeni, inkább azt mondom, hogy ügyes politikával lehet az EU többség beleegyezésével is megépíteni azt a kerítést.

Az "aljas liberálisok" és az "aljas baloldal" túlnyomó többsége sem akar mohamedán Európát, de akár az 1/3-os iszlám arányt se fogadná szívesen, se a baloldaliak, se a liberálisok többsége. Másrészt érdemes végigmenni azon, is hogy ez iszlám többségű Európa mennyiben pánikkeltés. A magyar Wikipédia szerint 2010-ben Európai Unióban 19 millió muszlim élt. Az EU lakosságának mindössze 3,8%. Ez a szám 2050-re fog 10%-ra emelkedni. Ezekből a számokból az következik, hogy úgy 2100 előtt nem igazán kerülhet az EU-ban többségbe az iszlám a kereszténységgel szemben.

Egyrészt addig meg azért nagyon megváltozhat a világ. Mire az iszlám az EU-ban többségbe kerülne, addigra 2080 környékén már könnyen lehet, hogy a poszthumán éra hajnalát fogjuk élni, és az lesz a fő kérdés, hogy mennyiben homo sapiensek a 150 évig élő emberek, és igazságos-e hogy csak a gazdagoknak, vagy miért csak a svéd nyugdíjasoknak lehet feltölteni a lelküket felhőbe. Noha ez már nem a mi problémánk lesz, mert mi - a szerencsésebb 20 év alatti olvasókat kivéve - halottak leszünk.  De hogy közelebb jöjjünk az időben, és találjunk reálisabb rettegni valót, 2030-35 tájékán Magyarországon jó eséllyel beélesedik a nyugdíj-bomba. Az majd simán átdobja Magyarországot is a befogadó országok közé, de addigra már jó eséllyel késő lesz. Csúnyán szenvedni fog a 9 milliósra (2035) csökkenő Magyarország.

Lehet ezen gondolkodni, de reálisan meg is ijedni? Ha megadod magad az ismeretlentől való páni félelemnek, akkor mennyiben vagy te egy komoly gondolkodni képes civilizáció értelmes polgára? . 

A harmadik tétel volt az európai kultúra tisztelete. Ha Európába jössz, nem viselhetsz burkát, szekurális államban kell élned, és tolerálnod kell más vallásokat. Egyáltalán nem az alapelvvel van a baj, hanem azzal, hogy ezzel nem plakáton kell hergelni a népet. Nem plakáton kell hangoztatni, hanem alkalmazni kell a bevándorlók közötti válogatás során. Mert annyian vannak, hogy ennyit legfeljebb egy, netán két kivételes évig bírunk el. De ennyit csak azért kell kibírni, hogy megszülessen a jó politikai válasz. Ha nem fogadod el az európai kultúrát, sariát akarsz bevezetni, akkor csak átmeneti menekült státuszt kaphatsz, hosszabb távon vár téged a haza.  Ha nem fogadod el a demokráciát, hanem csak kamu-demokráciát, akkor ki leszel hajítva az unióból, akkor is már ha benne vagy. (Már csak az a kérdés, hogy ez vonatkozzon-e a keresztényekre és az ateistákra is. Szvsz, igen vonatkozzon.)

Amiben különbség van. De ki lehet alakítani konszenzust, az az, hogy mennyi embert fogadunk be, és azt milyen módon tesszük. A konzervek félősebbek, kevesebb muzulmánt akarnak, mert a moszlimok eleve rosszak, nem fogják elfogadni az európai kultúrát. És igen, a liberálisok és a baloldaliaknak pozitívabb az emberképük, vagy optimistábbak, hisznek mondjuk a demokratikus és felvilágosult iszlámban. De ebben sem kell feltétlenül hinniük, mert elég ha hisznek, vagy bíznak Európa erejében. Mert Európa számos gyengesége, a kormányzás töredezettsége, a hirtelen bevándorlási hullámban való bénázása ellenére, sok más szempontból lehet még erős. Ha pedig tényleg kockázatos szinten megerősödik az iszlám, elég akkor lépni. A valós kérdés inkább az, hogy hány százaléknál kell lépni, nem az, hogy szeretnénk-e muzulmán Európát. Ha egy liberális vagy egy baloldali elbírna 20% muszlimot, a konzerv meg 0-t (azaz a jelenlegi 4-et), akkor lehet kompromisszum 12%. Meg lehetne állapodni akár 1-2%-kal korábban kirakott fékkel, hiszen beszélgetéseimből tudom, a "szaporodás"-sal van a nagy gond. Még erre is lehet időben megfelelő korlátokat felállítani.  Viszont a nulla menekült befogadása aligha elfogadható. Ez olyan mintha úgy tennék, mintha semmi se történt volna az elmúlt hónapokban, de főleg ennél sokkal erősebbek, gazdagabbak és - többségében - emberségesebbek vagyunk.

Visszatérve arra, hogy ha a konzervatív, vagy bárkik félősebbek, akkor ezt is tiszteletben kell tartani. Ami nem jelenti azt, hogy csak azt lehet csinálni, amit a félősebbek akarnak, és közösen kell rémüldöznünk és szörnyülködnünk a sírig, hanem azt, hogy törekedni kell az ő megnyugtatásukra is. A félelmeket szerintem értelmes higgadt beszéddel, az ismeretlen megértetésével, vagy a saját, kevésbé félős nézőpont elmagyarázásával lehet csillapítani. Persze látni kell azt is, hogy jelenleg  Magyarországon a félelem fenntartásában érdekelt és ügyesen kommunikáló erők vannak hatalmon, akiknek eszük ágában sincs lemondani a félelemkeltés hatékony eszközéről. Velük szemben meg egy elég béna ellenzék áll. De még ennek ellenére is megdöbbentő látni, ahogy a rettegők csüngenek rettegtetőik minden jól adagolt, bornírt szaván.

"A menekültválsággal vége a liberális blablának"

Érdemes mindenkinek elolvasni, aki a műfajt szereti: elvégre maga a süketelés koronázatlan királya nyilatkozott oda. Engem is már csak egy kérdés gyötör: Mindez a szép és kedves saját kútfőből jött, vagy már ez már a Finkelstein-féle kotta?

"A politikai és gazdasági hatalom olyannyira centralizált, mint a kommunizmus bukása óta még soha. Párthű emberek vették át az irányítást az állami intézmények fölött. Felemelkedett a jó kapcsolatokkal rendelkező ’minigarchák’ új osztálya, és hatalmas vagyonokat szerez. Az állami televízió kormánypárti propagandát nyomat."

Remek összefoglaló, de inkább én folytatom:

A menkült-válságban a populista miniszterelnök hisztériát gerjeszt, és nem akar közös európai megoldásokat. Csak befelé kommunikál, és minden áron azt a látszatot kívánja kelteni, hogy ő Európa megmentője.

A bálványimádóknak persze az már nem jut el a tudatáig, hogy Európa nem végletes nemzeti önzésről, hanem az együttműködésről szól. Ahogy az sem, ami kis gondolkodással nyilvánvaló, még egy gyenge csapat is erősebb, mint a legtöbb magányos harcos. Pláne, ha egy világszinten alig látszó, közepesen fejlett ,10 milliós országról van szó.

Na nem az enyém. Hanem a Szily Lászlóé. Mert ha nem erre mondják, hogy sűrű leírás, akkor felesleges volt kitalálni ezt a kifejezést, és az egész szocilógiai hókuszpókusz csak ócsak szemfényvesztés. (Antropológiai amúgy.)

1.  Van benne egy egész érdekes Káel Csaba - Na és ezt tudtad? Persze, hogy nem, de ez azért kemény, hogy a két ... "...kétmillióan vagyunk" ... szóval a két exZ+-os killert.  Nevet nem mondok. Nem érdemlik. Meg annyira azért nem fontosak, hogy itt névvel szerepeljenek. 

2. Aztán meg vissza lehet innen fejteni az összes fontosabb alkotót  - nem mintha egy csepp energiát is fektettem volna akár egy felkutatásába is, hanem csak aki szembe jött, de legalább jól hangzik -, akik rámixeltek Ormány Viktor aug. 20-i rockabilijére.

És persze nem az a kurvára gáz, ahogy táncol, hanem az, amit ezzel az országgal tett és tesz.

3. Végül egy kis fricska, de az még poszt elején. Mi meg törhetjük a fejünk, hogy vajon a Kaminski Fáni, vagy a Havasi Berci akarta-é ezzel a retikülből/zakózsebből elkapott videóval letarolni a facebookozó nyugdíjasokat, valami olyan felkiáltással hogy: nesztek vén buzeránsok, ilyen lazán táncol a főnök. Rázzátok ti is velünk a járókeretet népünk nagy közös ünnepén.

De rájöttem, hogy lehet, hogy más az üzenet: "Látjátok, a Főnök is igazi közülettek való, ő is csak egy bénán táncoló kádári kisember. Miközben már 90 ezer bevándorló nyomja a vállát, meg a haldokoló Nyugat is a rohadó demokráciáival.

A George Friedman könyvnek (The next 100 years) volt egy rögzítésre érdemes gondolatmenete a család szerepének átalakulásáról. Rögzítésre érdemes, mert sok a családról és a népesedésről szóló vita során hivatkozási alapként szolgálhatnak a leírtak.

A középkori családok gazdaságilag motivált reprodukciós közösségek voltak, ahol a magas gyerekszám egyben az öregkori megélhetés biztosítéka, a családi munkaerő kapacitás és így a családi jövedelem egyik fontos forrása volt. A hagyományos családmodellben apa és anya egymásra voltak szorulva, mert az apa biztosította döntően az anyagi létfeltételeket, az anya a háztartási és gyereknevelés munkát. Ha bármelyikük meghalt, a másik fél rá volt kényszerülve, hogy újból házasodjon. Az újbóli házasodást a közösség és a kultúra (szokásrendszer) is támogatta, mivel a kultúrának (szokásrendszer) részének alapvető funkciója a közösség tagjainak túlélésben, így az anyagi túlélésben való támogatása.

A technológiai fejlődés és az ipari forradalommal együtt járó társadalmi változások hatására mára család szerepe és a családi szerepek  megváltoztak. A gyerekekhalandóság drasztikusan lecsökkent, miközben a gyereknevélés igen költségessé vált. A költségek növekedését  elsősorban a megnövekedett tanulással töltött idő és az iskoláztatás költségei okozzák. A hosszú tanulóidő oka a fejlett gazdaságok képzett munkaerő iránti igénye, ahol a képzettségeket időbe tellik megszerezni. Ezzel párhuzamosan az egyre fejlettebb gépek és a gépesítés megszűntették a képzetlen munkaerő, így a gyerekmunka iránti keresletet is.

A gyerekvállalási motivációkra gyakorolt alapvető hatást az öregségi nyugdíj intézményének bevezetését is, ami lehetővé teszi az öregkori megélhetést a gyerekek támogatása nélkül. Inkább a családmodell szempontjából fontos komponens a nők emancipációja és munkába állása is, ami - a hagyományos családmodellen túl - az egyedülálló nők számára is is lehetővé tette a gyereknevelést. Az egyedülálló gyereknevelés biztonságát növeli a tartásdíj intézményének megjelenése is.

Az anyagi jólét növekedése, a nyugdíj, a nők munkába állása, a tartásdíj megjelenése oda vezetett, hogy a család egyre kevésbé anyagi kényszerek által összetartott, élethosszig tartó közösség, hanem egyre inkább érzelmi közösséggé kezd változni. Minél gazdagabb a társadalom, és minél inkább a társadalom jómódú rétegeibe tartozó egyénekről beszélünk annál inkább.  Csakhogy az érzelmek kevésbé jelentenek szoros köteléket, mint az anyagi kényszerek. Az új családi szerepek, és új családmodellek megjelenése nem jelenti azt, hogy a hagyományos, konzervatív családi szerepek teljesen eltűntek volna, de egyre kevésbé kizárólagosak, az új és korábban csak a szűk arisztokrácia számára lehetséges formák egyre gyakoribbá váltak.

A konzervatív családmodell több ezer éves hagyomány támogatja. A hosszú hagyomány alapján a régi világ hívei könnyen kritizálják az új, kevés tapasztalati támogatással bíró értékeket. Az új társadalmi körülményekhez alkalmazkodó új kultúrának meg hosszabb időre, akár fél, egy évszázadra is szüksége lehet, hogy kifejlesze és elfogadtassa saját új értékvilágát és moralitását. Az új értékvilágok kialakulását viszont a változó körülményekhez való jobb alkalmazkodásból származó egyéni hasznok támogatják.

Az egyik fontos következtetés mindebből az, hogy a hagyományos család szerepét ebben a megközelítésben azonban nem a buzilobbi meg a vele kéz-a kézben rontó globálkomprádor liberalizmus(posted by Bogár László), hanem a technológiai fejlődés és a társadalmi átalakulás kezdte ki. Nem a liberálisok az okai ezeknek a változásoknak, ők csak azok, akik elfogadják, hogy az új jelenségekre új válaszok kellenek. Sőt még a Friedmanhoz hasonló konzervatívok is elfogadják, mert feleslegesnek gondolják a harcot az ilyen kemény egyéni motivációkkal megtámogatott folyamatok ellen.

A második következetés, hogy ha érzelmi közösségnek tekintjük a családot és nem megélhetést támogató reprodukciós közösségnek, akkor a melegházassággal sincsen semmi probléma.

Végül, de nem utolsó sorban, mindez nem mond ellent annak a sok szempontból kellemetlen trendnek sem, hogy a család reprodukciós szerepének csökkenése a fejlett ipari társadalmak reprodukciós szintjére is negatív hatást gyakorolt. A társadalom demográfiai reprodukciós képességének romlása a népesség dinamikája pedig visszahat a rendelkezésre álló munkaerőn keresztül a gazdaság versenyképességére, de adott ország katonai erejére is. Ebből a szempontból nincs mit csodálkozni azon a konzervatívnak nevezhető következtetésen, hogy a hagyományos családi szerepek változása meggyengítette a modern társadalmakat. 

Ezt még liberálisként is feleslegesnek tartanám vitatni, noha persze lehetne, mert ez csak az én nemzeti liberálisnak mondható felfogásom. Mert hiába gyengítette, de ettől még ezek a társadalmak erősek, és többféleképpen is tudnak válaszolni a problémákra. Például bevándorlással. Az is egy válasz, hogy hiába gyengítette meg, attól még nincs visszatérés a régi világba, mert az új világ mögött meghúzódó, egyéni döntésekben napi szinten megnyilvánuló motivációk olyan erősek, hogy ahhoz képest az ideológiák csak szépítgető, önáltató illúziók. Az is értelmes válasz, hogy mitől probléma a csökkenő népesség, ha ekkora ökológiai lábnyomunk mellett a Földnek kevesebb emberre van szüksége. Vagy éppen a máshol tapasztalható túlnépesedés miért baj a csökkenő népesség.

És az is egy létező, csak nem éppen a problémára adott válasz, ráadásul eléggé primitív reakció, hogy dögöljönek meg  a liberálisok, meg a buzeránsok, mert ők akarják kinyírni a családot. 

Éppen George Friedman: The next 100 years könyvét olvasom. A könyv fő erénye a jelen összefüggéseinek és a jelenhez vezető folyamatoknak elemzése és a gyengéje inkább a jövőt bemutató fikciós rész. Hogy mitől is gyenge a fikciós rész, azt már Tóta W. egy jó pár évvel ezelőtti kritikájában  jól megírta. (Itt meg egy amcsi kritika). 

A kritikák a hibák ellenére mégiscsak megengedő, sőt néha dícsérő hangon szólnak. Ennek az lehet az oka, hogy a fikciós részekkel sincsenek olyan óriási nagy bajok. Egyrészt a jövőképek a bennük lévő tévedések ellenére is színvonalas intellektuális játékot jelentenek az olvasó számára. Ebben a jétékban pedig az az olvasó feladata, hogy azonosítsa Friedman tévedéseit, melyek főként a geopoltikát formáló erők rossz súlyozásából származnak. Ha pedig  geopoltikai erők eredőjeként kialakuló jövképeket magunkban újra tudjuk súlyozni, akkor Friedman könyve hozzásegít egy vagy több valószínű jövőváltozat megismeréséhez.

A következőkben szemezgetni fogok a könyv érdekes részeiből.

1. A család szerepének átalakulása

Megy itt ez a nagy bevándorlási hisztéria, ami attól kap különös és beteg bukét, hogy nálunk a kormányzat gerjeszti a hisztériát. Egy normális ország kormányzata a problémákat kezelni és tompítani szokta, de mi ebből a szempontból is egy beragadt posztkomcsi ország vagyunk, így nálunk az állampártnak fontosabb a hisztéria keltés, mint a higadt cselekvés. A hisztéria keltés leginkább arra jó, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy a pocsék demokráciánk általában gyengén kezeli országunk ügyeit. Ameddig bevándorlókon szörnyülködünk, addig sem Mészáros Lőrinc "mesés" meggazdagodásáról, a 3000 milliárdos, gigantikus méretű paksi energetikai baklövésről vagy a holdkóros Fekete György kulturális klientúra építéséről beszélünk. A gyenge problémamegoldó képessséget látjuk akkor is, amikor pocsék demokráciánk kormánya és állampártja még látszólag meg is old valamit, azt is gyakran egy rakás káros mellékhatással teszi, elég ha a  "devizasérültek" mentőscsomagjaira, ami visszavetette a hitelezést, vagy bróker-botrányok kezelésére gondolunk, ami a jól működő cégeken veri le a kormányközeli cégek által összehozott hiányt.

Pedig lehetne értelmes vitát folytatni a bevándorlásról, de minimum átgondolni a bevándorlásban rejlő lehetőségeket is. Ha például demográfiai szempontokat nézünk és azt, hogy a demográfia alapvetően meghatározza az ország gazdasági erejét, ill. érdemi hatással van hadrafogható népesség számán keresztül az ország katonai erejére is, abból az következik, hogy a csökkenő népesség kedvezőtlen gazdasági hatások sorát vonja maga után. A kedvezőtlen gazdasági hatások kezelésésének egyik kézenfekvő módja, ha megenegedjük, vagy netán támogatjuk a bevándorlást. A bevándorlás még inkább megfontolandó alternatívát jelent, ha a belső demográfiai trendek megfordítására nincsen lehetőség. Márpedig erősen úgy tűnik, hogy természetes fordulat nem várható, további romlás annál inkább.

A természetes népességfogyás 2014-ben egészen kedvezően alakult, és valamivel 35 ezer fő alatt maradt, de ahogy a KSH idősoron látszik, volt már nagyobb csökkenés is. És lesz is nagyobb csökkenés, mégpedig azért, mert most és az elkövetkező 4-5 évben éri el a '74-'79-ig születettek, népes populációja a 40 éves kort.  A 1981-ben születetttek már 50 ezer fővel vannak kevesebben, mint a '75-ös évjárat 194 ezer születésszámot meghaladó csúcskorosztálya. A 40 éves kor a női gyermekvállalásban jelent viszonylag éles határvonalat a demográfusok szerint.  Ha tehát ez a '74-'79-es korosztály nem dobja meg a gyermekvállalást, akkor 2020 után a demográfiai trendekből az következik, hogy a gyermekvállalás tovább fog csökkenni és gyorsan 45 ezer fő fölé fog emelkedni az éves természetes fogyás is, ami harminc éven belül óvatos becslés szerint 1,3 milliós népességfogyást fog eredményezni.

Ilyen rossz demográfiai viszonyok mellett messze nem örültség azt állítani, hogy demográfiai szempontok szerint szükségünk lenne bevándorlókra. Ha a természetes fogyás teljes ellensúylzása a cél, akkor az éves fogyásnak megfelelő embert, ha csak egy lassabb és kezelhetőbb népesség csökkenést akarunk elérni, akkor a természtes fogyásnál valamivel kevesebbet kéne befogadni. Persze ehhez egyből hozzávehetjük azt is, hogy nem tartozunk az EU gazdagabb és kormányzati problémamegoldó-képességben is élenjáró tagországai közé. Az EU tetején gyakran a bevándorlással együtt már növekszik is a népesség. Nekünk egyelőre nem ezt a szintet kell belőni. De az már egyáltalán nem olyan meredek állítás, hogy egy Magyarország szintjén fejlett 10 milliós országnak, legalább 5-10 ezer bevándorló éves befogadása nem kéne már most sem, hogy gondot jelentsen.

Ahhoz pedig hogy éves szinten annyi embert be tudjunk fogadni, amennyi a természetes fogyás, egy több évig tartó stratégiát kellene kidolgozni és ambíciószinttől függően a befogadottak száma 5-15 éven belül érhetné el a kívánt szintet. Többféle koncpeció mentén is lehetséges bevándorlási stratégiát kidolgozni. Lehet humanitárius, humánus elképzelések mentén is, de én inkább egy haszon elvűnek mondható bevándorlási stratégiát fogok felvázolni. Mert talán egy ilyen gazdasági hasznokat maximailzáló startégiával lehet leginkább meggyőzni azokat, akik nem teljesen elvakultan ellenzik bevándorlást.

Egy haszon elvű bevándorlási-befogadási stratégiának nyilván az lenne a célja, hogy a bevándorlást a lehető legkontroláltabb és leginkább előnyt hozó folyamattá tegye. Az elsődleges célok között szerepelne, hogy a be-és átvándorlókból kiszűrje és kiválogassa a legképzettebb és beilleszkedésre leginkább kész és alkalmas embereket. Ehhez egy megfelelő intézményrendszert kell kiépíteni, ami elsőként ideiglenes  munkalehetőséget biztosít és szimulálja a beilleszkedési élethelyzeteket. Aki jól szerepel és látszik, hogy kész dolgozni és a nyelvet megtanulni, azok közül kerülhetnek ki a letelepedési jogot megszerző "új-magyarok". Persze az intézményrendszernek legalább ilyen fontos része a beilleszkedés és a munkába állás támogatása is, hiszen a végcél a teljes jogú adó és főleg nyugdíjfizetővé válás támogatása, amit állampolgársággal honorálna a magyar állam. Nyugdíjfizetővé, mert ugye a 2011-es nyugdíj államosításnak (nyugdíj-lopásnak) hála, 2030-ra ha a nyakunkba nem is omlik, de egyre nagyobb pénzekkel kell kipotolni a befizetésektől függő nyugdíjrendszer. Ha pedig a költségvetés nem lesz képes kipótolni, akkor a mostani bér-nyugdíj arányokhoz képest jelentősen rosszabb nyugdíjakat tud biztosítani az állam.

A nyugdíj és  bevándorlás téma így együtt az orbánista gondolkodás inkonzisztenciájának és szűklátókörűségnek remek példázatát is adja. Orbán és gátlástalan vazallusa, Matolcsy György szétverik az egyéni felhalmozáson alapuló nyugdíjrendszert rövidtávú politikai hasznok érdekében. Közben nem érdekli őket, hogy a felhalmozás alapú nyugdjírendszer az, ami legalább 15-20 évvel arrébb tudta volna tolni a nyugdíjrendszer népesedési okokból várható összemlását. Azt majd kezelik később, ill. ha elég későn lesz, akkor majd kezeli más. Visszatérnek egy olyan felosztó-kirovó nyugdíjrendszerhez, ami elődjénél sokkal inkább szorul a bevándorlókra. Majd 4 év múlva meg teli szájjal elkezdik szídni a bevándorlókat, mert a rövid távú politikai népszerűség hajhászás, most meg éppen ezt követeli meg. Ennyire képes az orbánizmus a hosszú távú előrelátásra, egy gazdaságilag erős nemzet prespektívájában való gondolkodásra és cselekvésre.

Semennyire. Helyette marad a figyelem terelése és a pillanat uralását célzó folytonos manipuláció.

Azt mondtam, érdemes lenne idézni Sipos Balázs szövegéből. Szerintem megállják helyüket magukban is a kiragadott részek, ezért érdemes előbb azokat önállóan, az én hozzátoldásaim és kalandozás töredékeim nélkül elolvasni.

"Osztályuk ideológiáját vallva szerencsétlenül áhítoznak a totális szexuális/kulturális dominancia státuszára a nőkkel (...) és a többi osztállyal szemben, valamint szenvednek az előre kódolt kudarctól. Nem szégyellik vágyaikat, de tudják, hogy vágyaik újabb vágyakat, hiányt és kétségbeesést nemzenek - mert nem a vágy a szégyenletes, hanem az, aki nem képes kielégíteni őket."

Anyád! Ez most akkor rólam szól? Megúszhatom azzal, hogy nem, mert nem vagyok negyvenes, se vagyonos, bár a férfi az még stimmel? Vágyok én totális szexuális és totális kulturális dominanciára? Persze végül is miért ne, de elég komolytalan erővel teszem, akkor pedig mégsincs mindennapjaimat befolyásoló, éppen ezért valódi vágyról szó. Attól még, hogy szívesen elfogandám, nem ácsingozom éjjel-nappal a lottó ötös után sem. 

Azt megadom, hogy vágyaimat nem szégyellem, sőt egy részükre még büszke is vagyok. Amire meg nem azt, begyakorolt sémák szerint folytom el. És még az elfolytásra is büszke vagyok. Bár én inkább ezt egészséges önkorlátozásnak tartom, kötelező mindennapi aszkézisnek, ami kell a normális társadalmi léthez. Persze jobban belegondolva azt nem tudom, hogy az ebben a blogban is úgy ahogy megírt politikai vágyak mennyeire érthetők ide, ide  könnyen lehet, hogy a szerző nem ilyen vágyakra gondolt.

...a forradalmi kor (1789-1968) lezárult. (...)  A forradalmi kor életvezetési gyakorlata értékkel ruházta fel a másik ügye iránti figyelmes odafordulást: a másik szabadságának, méltóságának tiszteletben tartása nem korlát, hanem az öntörődés feltétele. A felvilágosodás embere talál értelmet a szerelemben, barátságban, családban, mozgalomban vagy a hazában, ha egyenrangú lények veszik körül. 

És a forradalmi kor emberének etikája szemben áll, Houellebecq kispolgári lét szimpla örömeit hajszoló hősének ürességével. Persze ez a szöveg trükkös. Elsőre én a liberális is önigazolást találok benne. Szerintem ez például jó céfolata a "'68 maga a fertő" konzerv vonalnak. Sosem értettem, hogy pár ember miért abban látja politikai identitásának egyik fő elemét, hogy rágörcsöl a '68-as párizsi diáklázadásokra.

De jobban átgondolva ebben a szövegben végül is egy konzervatív is simán megtalálja saját értékeit. Ezek közel sem csak egy liberális tételmondati, legalábbis nem kizárólagosan az.

... innen ered Houellebecq nagy témája, a kispolgár valóban tabusított, mert romantikátlan szókimondással egyeztethetetlen, szentimentális vágya: a megváltás.

Szintén jól hangzó mondat, amin hosszabban eltöprengtem. De tényleg ez lenne a helyzet a kispolgárral? És mitől is lenne a kispolgár számára tabusított megváltás utáni vágy? Egy adag későbbre elrakott mondat, és félig befejezett gondolatmenet után inkább nem vállalkozom itt a teljeskörű megfejtésre. Csak bele- belekapok pár dologba.

Egyrészt ehhez muszáj a kispolgár fogalmát jobban belőni. A kispolgár kábé az anyagi javak közepes szintjéért küzdő, kissé vagy nagyon beszűkült szellemi horizontú polgártársunk. A kispolgári és nyárspolgári lét egyik eszenciális megnyilvánulása a megélhetési rettegés és a saját jelentéktelenség miatt érzett ostoba sértettségből fakadó mindenféle fóbiák. 

Másrészt meg ez az állítás a hazug és korrupt megváltást kétpofára zabáló posztkádári Magyarországon annyira nem állja meg a helyét. Az erre hajlamos kispolgárok itt megkapják, ha mást nem is, de egy az illúziót a megváltásról, no meg önelégült kinyilatkoztatások sorát és egy újabb történelmi zsákutcába futó magyar üdvtörténetet.