„A jövő már itt van, csak egyenlőtlenül van elosztva”

Már több mint 20 éve, hogy a Közgázon megcsapott a jövőkutatás szele. Én ugyan nem lettem kutató, de a tantárgy és az akkor olvasottak maradandó nyomott hagytak a gondolkodásomon. Azóta az átlagosnál jóval több adag jövővel (még közelebbről: társadalmi jövőképpel) élem az életem. Pl. már 2000 körül klímaháborúkkal és Európa-erőddel riogattam nagyanyámat. Megboldogult, jó nagyanyám persze némileg értetlen arccal – de kisfiam, hol leszek én már akkor - nyugtázta nagy hevülettel előadott expozémat, a család eddigre már rég hozzászokott némileg túltolt okoskodásaimhoz.

A jövővel jobban turbózott élet egyik igen fontos feltétele, hogy az ember rendszeresen olvasson a jövőről szóló írásokat, sci-fiket. (A gyereket meg be kell iratni a 2040-es számú Kömlődi Ferenc úttörőcsapatba.)

E rövid és némileg zagyvalékos bevezető után el is érkeztünk valódi témánkhoz, az Azonnali örömteli 2020-as évek sorozatához. Hiszen a felvezető után már aligha meglepetés: hatalmasat csattintottam, amikor a net valamelyik gyűjtőszájta feldobta Vona Gábor: Poszthumanizmus hajnala című írását.

 

Vona Gábor és a poszthumanizmus

Szerintem egész jó írás volt, bár barátaim leszólták. Annyiban igazuk van, hogy valóban egy nem túl mély írásról van szó. Vagyis inkább általános tudást összegez és nincsenek benne nagy újdonságok. Legfeljebb az a közvetlen tapasztalat, hogy az egykori jellegzetesen agresszív és elbutult szélsőjobboldali pártvezér megérkezett a normális és komolyan vehető gondolkodók közé, a valódi problémákról szóló értelmes eszmecserék világába. Mégiscsak mennyivel jobb látni, ha valakinek megjön az esze, mintsem amikor valaki menthetetlenül hülyeségeket beszél, vagy kezd szép lassan  elhülyülni.

Vona írásának fő erényét abban látom, hogy nagyjából jól jelöli ki azt a 4 fő trendet (migráció, a klímaváltozás, a digitalizáció és az új világrend) és említést tesz még két fontos másikról (poszthumanizmus + big data diktatúrák) is. Ezek rendben vannak, legfeljebb csak árnyalni lehet, vagy mást tényezőket, szempontokat kiemelni a nagy trendek világot alakító szerepe és mechanizmusai mögött.

Amit viszont félreértésnek tartok, hogy a poszthumanizmus nem humanista gondolkodás eltörlésére készül. Az emberközpontúság a humanizmus megjelenése idején - úgy kb. a 13.-14 században – egész mást jelentett, mint ma, 600 évvel később. Akkor az ember központú gondolkodás megjelenése az isten központú gondolkodáshoz képest jelentős változásokat  hozott. A poszthumanista gondolkodás is fog ilyen változást hozni, de nem törli el egyáltalán az ember központúságot, hanem új nézőpontokból keresi az ember helyét ebben az új világban, ill. sarkal ilyen viták elindítására.

Szinte biztosan vannak olyan poszthumanista irányzatok, amelyek számára éppen az ember helye és szerepe érdekes a nagyon gyorsan változó világban. Egy olyan világban, ahol egyrészt az emberi fogyasztás és a hagyományos viselkedési formák elpusztítják az ember tágabb környezetét. Másrészt pedig a technológiai fejlődés érzékelhető közelségbe hozta azt, hogy a teremtés koronája az emberi faj fejéről átkerül egy másik életformára, legyen az akár valamilyen továbbfejlesztett ember (transzhumán) vagy az önálló életre kelő mesterséges intelligenciára, vagy éppen az előbbi kettő kombinációja.

Érthető, de kicsit bénán hazafiaskodó retorikai fordulatnak tartom, hogy Magyarország a világ közepe. Mert reálisan legfeljebb nekünk, a magyaroknak, meg esetleg egy két ide költöző és itt otthont találó külföldinek az. De nekünk is inkább szimbólikus értelemben a világ közepe, hiszen geopolitkai értelemben baromira nem az (ezt nyilván Vona is nagyon jól tudja). Vagyis simán lehet jó magyar akkor is valaki, ha a geopolitika realistásokat elismerve, azt gondolja értelmetlen a több pólusú világban Magyarországot a világ közepének nevezni, mert ezzel csak tovább hülyítünk pár a nemzeti nagyságba teljesen belegárgyult honfitársunk. Ha már itt tartunk, akkor a mai vilgában az USA-nak és másodsorban Kínának van ma igazán kitűntetett szerepe. A harmadik helyen meg jócskán lemaradva, a meglehetősen eltérő képességekkel rendelkező EU és Oroszország meccsel.

 

Demeter Szilárd: mindenütt ellenség

Ha már a jobbosabb szerzőknél tartunk, akkor jöjjön Demeter Szilárd írása. Előzetesen azt vártam, hogy a jó téma, még Demeterből is valami értelmeset hoz ki. Aztán gyorsan csalódtam, az egyetlen pozitívumként azt tudnám mondani, hogy legalább most már első kézből van véleményem a csávóról.

Azért egy PC klasszikust muszáj elsütni itt: ha Demeter Szilárdot annyira zavarja a PC beszéd, akkor a saját kérésének megfelelően – nem-PC stílusban – nyugodtan leírhatjuk, hogy az írásból a magyar újhullámos fasiszták csökött gondolkodása köszön vissza. Miközben a többi írás globális problémákról ír, az emberi fejlődés rossz tendenciáiról, a megújulás lehetőségről, addig Demeter noha ezeket is megemlíti, de úgy tűnik pusztán csak azért hogy aztán szinte minden esetben a saját berögződéseihez és ellenségképéhez lyukadhasson ki. Ami Mórckának a p*na, az Demeternek a balliberális ellenség: egész nap csak erre tud gondolni. Csakhogy ezzel az a gond, hogy ez az állandó bűnbakképzés és az ellenségkép keresése, a folyamatos gyűlölködés a totalitárius rezsimek egyik sajátossága. És ettől lehet őt újfasisztának nevezni. Persze nem csak a fasiszták sajátja volt, ezt tolták a komcsik is. És most ezt tolja a Fidesz Bayer Zsolt tagozata, a Fidesz másik oldalnak meg ezzel nincsen semmi gondja, hiszen ez a munkamegosztás, az újfasiszták társutasok, és hasznosak a hatalom megszerzésében.

A magam részéről azonban nem szeretem fasisztának nevezni őket, mert egyrészt úgyis lepereg róluk, másrészt erre megvannak a bevált védekező paneljeik. Harmadrészt meg toleranciából és udvariasságból még nekik sem mondja az ember, a párbeszéd (lehetőségének) fenntartása érdekében. Pedig lehetne. Viszont arra tökéletes, hogy szemléltessük, miért is jó éppen a szélsőjobbnak is PC-beszéd bizonyos esetekben.

A konklúzió mindössze annyi, ha már első kézből van tapasztalatom Demeterről, akkor most már kellő indokkal hanyagolom a vele való további foglalatoskodást, hiszen az élet meglehetősen rövid ahhoz, hogy ilyen saját fóbiáikban dagonyázó szerencsétlenekre pazaroljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr2615546068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása