Olvasom a minap az Indexen a headline-t:

Orbán: Ha egy konzervatív vezető hibát követ el, másnap reggel megölik 

Az emberben egyből felmegy a pumpa, amikor ilyeneket olvas. El is mondom, miért. 

Egyrészt, van ez a röhejesen hazug és ismétlődő önsajnáltatás. 10 éve 2/3-ad van és a magyar féldiktatúra, az új pártállam megálmodója, megvalósítója és tejhatalmú ura visszatérően sajnáltatja magát. Ez olyan típusú irritáló viselkedés, csak sokkal súlyosabb dimenziókban, mint amikor a jeles osztálytársad, arról nyavalyog, hogy mennyire nem tudott felkészülni, te meg még vigasztalod is. Aztán persze a te osztályzatod lesz rosszabb, miközben még arra is te szánsz energiát, hogy a kis egó-bomba lelkét ápolgasd.

Másrészt, mondja mindezt a Niedermüller tüntetés, kivégzés (!!) - ha már az önsajnáltató túlzások stíljében akarunk maradni - után pár nappal. Ha Őorbánságát kritizálják, akkor az egyből kivégzés, mert meghal neki a szegény kis picsogós lelke. De közben verbális verőlegényei, az Orbán vezette rendszer médiaszárnya, a nemritkán reform fasiszta, gyűlölet és erőszak kommunikációban utazó nyomingerek éppen úgy az ellenoldal kicsinálásán erőlködnek. A kettős mérce sose gond, főleg ha a birtokolt propaganda csatornákon és a mennyiségi  médiafölényben jobban lehet sulykolni, hogy ezt a másik csinálja. (Ha meg már Niedermüller, akkor a témában ezúttal Lovasi elég jól elkapta a dolgot.)

Végül pedig annyira unalmas, hogy ezzel a pitiáner szemfényvesztővel kell napi szinten foglalkozni, mondhatnám, hogy valódi problémák helyett. De ez tévedés lenne, hisz ez a csávó maga az egyik elsőszámú valódi probléma. Attól még, hogy ezek ugyan intellektuálisan pitiáner játékok, hogy ezek az állítások, nagyon könnyen darabokra szedhetők és cáfolhatók, attól még politikailag igencsak veszélyes figuráról van szó. Mert magában a politikai taktikában, a kommunikációs stratégiában sajnos igenis van egy sötét intellektuális tartalom, pl. az a módszer és hatékonyság, amivel minden nap tematizálják a magyar közbeszédet ezzzel a másodosztályú szellemi hulladékkal.

Egyáltalán kik azok a Lenin fiúk? Mert a kommunizmus végnapjaiba belefagyott Kövér Lászlón kívül a fiatalabb korosztályokból elég kevesen tudják, hogy ez mit jelent. Én se nagyon. Pedig én már nem vagyok fiatal, legfeljebb a már egyáltalán nem fiatal és nem is demokratákhoz képest.

narikovi.pngAz önmagában egészen szánalomra méltóan röhejes lenne, hogy Laci bácsinál ’89-ben megállt az óra, és 30 éve rendíthetetlenül kommunistázik, mint valami csendes óceáni szigeten magára hagyott japán katona, akinek elfelejtettek szólni, hogy régen véget ért a világháború.  Röhejes lenne, ha nem ő lenne a Házelnök. Az ország második közjogi méltósága. Helyesebben méltatlansága.

Egy olyan ember, akinek közéleti megnyilatkozásai 90%-ban egy rossz viccnek tűnnek. A Hírcsárda simán közölhetné ezt a szöveget szinte (!!) változtatás nélkül, mert annyira anakronisztikus és önmaga paródiája az egész figura.

Az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások: itt vannak például ezek lilába öltözött buzeráns Lenin-fiúk.

A kommunista, aki kőkeményen kommunistázik. Az eröszakos és intoleráns Lenin bácsi, aki mindent csak élcsapat véget nem érő osztályharcának torz szemüvegén keresztül képes látni, és nem is tud igen másról beszélni sem.

Ja, dehogynem, ha kellően lelazultunk, akkor megtudhatjuk Mandiner interjút végigolvasva, hogy mit gondol a világról ez a  fehér, keresztyén, heteroszexuális férfi (igazmondó tündér on:) bigott, monomániás, fideszes politikai nyomó.

A friss irodalmi Nobel-díjas Olga Tokarczuk még Magyari Péter összefoglalóján keresztül is szép beszédet mondott. Nem azért szép, mert teljesen egyetértek azzal, amit mond, sőt kifejezetten vannak ellenvetéseim. Mégis valamiért határozottan az az érzésem, hogy értéke és súlya van a szövegnek. Lehet, hogy ez esztétikai érték: szépnek érzem a megfogalmazásokat, a gondolat tarsításokat. Másrészt meg az is benne van, hogy szimpatikus az az őszinte, de mégis szelíd aggodalom, ami az elhangzottakból árad.

A közös történetek és történetmesélés képességének eltűnése, az eléggé hasonlít a modernitás nagy társadalmi narratívák eltűnéséhez, de legalábbis megkérdőjeleződéséhez. Vagyis az egész szöveg kapcsán felmerül, hogy akár a posztmodern világgal szemben megfogalmazott kritika is hasonlókép hangzik. De az egyik az ideológiai történetekről, a másik meg irodalmi történetekről szól, tehát a (felszínes) hasonlóság ellenére mégse ugyanarról van szó.

Tokarczuk valahol a világ szétzuhanásáról beszél, és ez a szétzuhanása a konzervatívoknál is központi téma, vagyis ebből a szempontból a konzervatív világmagyarázatok - legalábbis azok többsége, ami az interneten keresztül eljut hozzám -  is gyakran írnak és mondanak hasonlókat, mint Tokarczuk. Viszont azzal az igen nagy különbséggel, hogy a konzervatív világmagyarázatok egyből a liberálisokat és baloldaliakat célzó politikai vádbeszédet kanyarítanak belőle. Ezért érzem szelídnek a szöveget.

Végső soron pedig számomra az lett a Tokarczuk szöveg fura tanulsága, hogy a szelídség, őszinte aggodalommal párosulva,  fontos a társadalmi problémák kezelésében, főleg azok diagnózisában. Mert úgy biztosan nem igazán lehet egy komplex társadalmi problémára válaszokat találni, hogy a probléma mélyebb feltárása helyett, egyből egy elnagyolt és hatalmi célú kritikával vádaskodni, liberálisozni, baloldalizni, vagy éppen konzervezni kezdesz.

A legutóbbi posztban már volt arról szó, hogy az angol nagykövetség dezinformációról szóló pódiumbeszélgetésén Kovács Zoltán megint kiválóan hozta a rá leosztott kormányzati vezértroll szerepét. Ezúttal jobban belemennék annak vizsgálatába, hogy miért is hasonlít nagyon a netes trollok tevékenységére az, amit Kovács csinál.

Az ügyesebb trollok, és a különböző propaganda tevékenységek egyik sajátossága a féligazságok használata, mert ezek a féligazságok teszik hihetővé, eladhatóvá és végső soron hatékonnyá a hozzájuk kapcsolódó hamis üzeneteket, vagy a szándékos félremagyarázásokat. Kovács Krékó Péterrel vitázva elsütött legalább két olyan féligazságot is, melyek a fideszes érvkészlet és propaganda tipikus sablonjai is egyben. Ezeket a féligazságokat érdemes jobban szétszedni és egyúttal meg is cáfolni. 

Nincs objektivitás, ezért nem is kell rá törekedni.

Az, hogy nincs objektivitás, az egy valóban ismert és elfogadott média- és társadalomtudomány elméletei megállapítás. És alapvetően arra vonatkozik, hogy a teljes objektivitás lehetetlen. De egyáltalán nem jelenti azt, hogy ettől még nem lehet és nem is kell az objektivitásra törekedni. Sőt éppen az objektivitásra törekvés, ami a médiát megkülönbözteti a propagandától, a társadalomtudományokat a puszta közéleti véleményalkotástól.

Hiába igaz, hogy az Index vagy a 444 nem objektív, de ez nem jelenti azt, hogy egy szinten állna a fideszes lakájmédia ilyen olyan leágazásaival. Akik nemhogy nem objektívek, de a sajtóetika szinte minden létező szabályát megszegik. Hogy az objektivitásnak igenis vannak megfogható, számon kérhető kritériumai: hogy meg kell szólaltatni az ellentétes oldalakat, az adott ügyről az érintetteknek kell nyilatkoznia, nem a média(propaganda)termék aktorának kell hosszasan magyaráznia hogy mit is gondolt az, akinek egy fél mondatán csámcsognak. Hogy a Kossuth Rádióban úgy migránsoznak és brüsszeleznek, mintha Orwell 1984-nek híradóit hallgatnám a 3. világháborúról.

A kritika csak politikai támadás.

Az, hogy egy kritika a politikai mezőben is hat, és ezért politikai támadásnak is minősíthető, attól még a kritikának lehetnek más fontos jellemzői is. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy egy „minden politikus lop” szintű népi bölcsességről van szó, vagy egy tényfeltáró újságcikkről, netán egy tudományos elemzésről. Nagyon nem mindegy, hogy csak egy felszínes, bár gyakran ismételt hiedelemről, sablonszövegről, vagy egy tényekkel jól megalapozott állításról van szó.

Kovács igyekezete pedig éppen annak szól, hogy a féligazság trükkel elterelje a figyelmet arról, hogy Krékó Péter kritikája tényekkel alátámasztott, tudományos igényességű állítás. Már pedig egy tudományos igényességű kritikára hasonló választ kell adni. Persze ez a "kell", ez csak egy szellemi színvonal felett értelmezhető, nem politikai értelemben. Vagyis politikailag Kovács válasza addig nyugodtan hatékonyan működhet, ameddig különböző szempontok szerint igénytelen közönsége ezt elfogadja.

 

A hazugságok is attól hitelesebbnek tűnnek, ha nagy magabiztossággal adják elő őket. Másfelől ez is kétélű fegyver: a magabiztos és könyörtelen hazudozás, a vitapartner lenézése, nem más mint a megtestesült arrogancia. Hiába a visszataszító, de sajnos működik. Persze, minél több embernek magyarázzuk el, hogyan működnek ezek a trükkök, annál inkább veszít az erejéből. Kovács Zoltán pedig piszkos politikai kommunikációs trükkjeivel méltán vívja egyre több becsületes és gondolkodni hajlandó magyar ember megvetését.

Kovács Zoltán fáradtságos tevékenysége nagyon megihletett: "ha a Fideszt igazmondásra kötelezné egy mesebeli tündér" minisorozat indító darabjának ő lesz a múzsája. Aztán majd meglátjuk, én tudok-e olyan szorgalmas lenni, mint a hatalmas pártállami propaganda gépezet. (Aligha.)

Kovács az angol nagykövetség dezinformációról szóló pódiumbeszélgetését trollkodta úgy végig Krékó Péter kárára, hogy a 888 és Mandiner komment-szekciója a mai napon, soron kívül kérelmezte Orbán pártelnök úrnál (elvtársnál?) a jeles dátum nemzeti ünneppé nyilvánítását.  

A minisorozat alapját adó képzeletbeli történet meg annyi, hogy ha a Fideszt igazmondásra kényszerítené egy mesebeli tündér, akkor pár napon belül már azt olvashatnánk a nevezett személyről a Wikipédia kezdő soraiban:

"Kovács Zoltán (Abaújszántó, 1969. február 9.) magyar történész, politikus, fideszes vezértroll…"

és hasonlóan a "fideszes vezértroll" előzné meg Kovács Zoltán kommunikációs államtitkári titulusát a kormany.hu honlapján is.

(Hogy milyen féligazságokkal operál trollunk, azt a következő posztban jártam jobban körül.)

Egy kis szubjektív összefoglaló az önkormányzati választások utáni estéről.

Van aki a focimeccseken drukkol, de azért lehetnek jó páran, akik hozzám hasonlóan a választási műsorokra vannak inkább rácuppanva. És 9 év után végre a demokratikus Magyarország hívei örülhettek a választási eredményeknek. (Ok, adjuk meg: 2010 tavaszán még messze nem volt egyértelmű, hogy akkor nem a demokrácia győzött, hanem egy diktatórikus jegyeket bőven mutató hibrid rezsim kialakulásának kezdetét látjuk.)

Lényegében bunkerháborúnak tűnt ez a választás is, ahol leginkább a szerény előre araszolásra lehetett számítani és egy-két kerület és nagyobb város ellenzéki elhódítására, de készültem a rosszabb kimenetekre is. Én pl. Tarlós győzelmét tartottam valószínűbbnek, és csak reménykedtem abban, hogy Karácsony mégis megnyeri a főpolgármesteri küzdelmet, hátha a Borkai-ügy mégiscsak átbillenti az egál közelébe ért esélyeket.  Már egy a kissé kirakat jellegű ellenzéki főpolgármester győzelem, fideszes közgyűléssel lebénítva is egyértelmű, bár ténylegesen csak szimbolikus értékkel bíró siker lett volna.

A meglepetések azonban ezúttal nem hidegzuhanyként (lásd korábbi két kétharmad) jöttek, hanem pozitív irányból. Az első eredmények már bíztatónak tűntek, de csalódtunk már hasonlókban: vezet Karácsony, az ellenzék hozza az erősebb kerületeket, Soproni (Momentum ex-elnökségi tag) a VI.-ot, Szaniszló (MSZP) a XVIII.-at, Niedermüller (DK) az első meglepetés. A vidéki nagyvárosi „csatatér” körzetekből ellenzéki győzelmekről jönnek a hírek: Márki-Zay nemhogy vezet, hanem már ünnepel, fordul Pécs, Miskolc, Tatabánya; Szeged pedig egyenesen lefutott ügy. Mirkóczinak megvan Eger, és több városát is hozza a Jobbik.  Ez már jó, sőt a vártnál is jobb eredménynek tűnik.

Aztán úgy egy fél óra-óra múlva 20-30%-os budapesti feldolgozottságnál jön az igazi fordulat, mert nemcsak a viszonylag elvárt Újpesten veszi át a vezetést az ellenzék, de a szinte mindenhol leírt, és tuti bukóra mondott Pikó András is. Első hírek után még anyámnak se merek szólni, kár lenne egy jó pár percét a végén csalódni: Pikó még egy szoros vereséggel is hatalmasat küzdött. Viszont ezzel még nincs vége, mert három további budai kerületben fordít az ellenzék. Az ember még egy darabig izgul, hogy vajon ez marad is-e az eredmény, de szép lassan nőnek stabilizálódnak a távolságok.  Te jó ég, csak nem fellázadtak a budai polgárok is a Fidesz ellen?!

A kisebb városok és falvak többsége persze marad a Fideszé, nyilván a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy minden megyei közgyűlést is a Fidesz vezet. (A kisebb településeken pedig továbbra is sok a független jelölt.)

A Fidesz hatalma ezzel messze nem tört meg, de az ellenzék bevitte az első komoly ütést. Nagyon úgy tűnik, hogy a szétpofozott ellenzéki pártok a totális vereség kapujában képesek voltak tanulni a hibáikból, képesek voltak taktikát váltani. Az új taktika pedig alkalmas volt arra, hogy az eddig elnyomott és dühös ellenzéki szavazók leverjék a dühük a fideszes pártállamon.  Mert végső soron erről lenne szó már rég, hogy van egyfelől a rendszer és van a rendszer ellenzéke. A rendszert a fideszes új pártállam jelenti.  A rendszer ellenzékének pedig akár ebben a választási rendszerben történő sikerek érdekében, de akár a rendszerrel szembeni másféle hatékony fellépés érdekében össze kell hangolnia működését. Mert megfelelő stratégia mentén van annyi ellenzéki és a rendszer valódi arcát látó szavazó, akikre építve sikeresen fel lehet venni a küzdelmet korrupt és hazug pártállammal. Sokat kellett várni rá, több nagy vereségen kellett átesni, és nem is garantált a folytatás, de talán mégis: most valami elkezdődött.  

A HVG-ben jelent meg bő egy hónapja Jorgen Randers norvég akadémikussal és klímakutatóval egy interjú. Az interjúnak van egy viszonylag meghökkentő, akár provokatívnak is nevezhető állítása, mely szerint a fejlett országokban inkább az egyetlen gyermeket vállaló anyákat kéne támogatni. A javaslat messze nem őrültség, de kár lenne a megvalósításával vesződni számos káros hatása miatt.

De mielőtt rátérnénk Randers javaslatával való elmélyülésre előtte még egyet találhattok, melyik fideszes publicista kapott ettől a mérsékelten provokatív állítástól agyvérzést, és érezte szükségét egy jó kis fasiszta bukéjú beszólásnak Tusványoson. Nyilván Bayer azért őrjöng, mert egy gyűlölettel teli, szellemi szarosbili  ez egy reális érv lehet a további gyermekvállalás elutasítására. Másrészt és az ilyen felvetések megkérdőjelezik, hogy van-e értelme a gyerekvállalás támogatására több tíz milliárd forintot költeni. Márpedig a pártállam legfontosabb céljait a legnagyobb bűn megkérdőjelezni, aki ilyet tesz arra már megy is a gyűlöletgépezet.

Randers állítása a saját kontextusában, vagyis hogy mi a 3-4 fő teendő a klímakatasztrófa (leánykori nevén: klímaváltozás) elleni küzdelemben, egyáltalán nem is olyan provokatív. Sőt a javaslat indoklása önmagában nagyon is logikus. Eszerint azért kéne egy gyerek a fejlett országokban, mert itt a legnagyobb az egy főre jutó káros anyag és szemét kibocsátás. Ebből pedig nyilvánvalóan következik, ha a fejlett országokban csökkenne a gyerekszám, akkor az egyrészt jelentősen csökkentené a fejlett országok károsanyag kibocsátását. Másrészt ahol az egy emberre jutó kibocsátás a legmagasabb, ott a legnagyobb pozitív környezeti hatása a meg nem születő gyerekeknek.

De hiába indokolt a maga zárt logikáján belül, egy tágabb kontextusban nagyon fontos ellenérvek merülnek fel az egy gyerek politika ellen,  amiért ez  nem reálisan megvalósítható javaslat és nem is jelent jó megoldást.

Elsőként elég irreális azt várni, hogy egy nemzet kövessen el demográfiai öngyilkosságot. Meglehet, hogy ez a demográfiai öngyilkosság túlzottan értékterhelt elnevezése a kezdeményezésnek, mennyivel barátibban hangzik ennél az önkéntes népesség csökkentés politikája. De akárminek nevezzük, ez ellentétes a kulturális berögződésekkel. Ellentétes pl. olyan mély személyes meggyőződésekkel és megtapasztalt élményekkel, hogy jó érzés ha gyereknek testvére van.

A második érvcsoport a gazdasági érvek. A csökkenő népességnek Egyrészt csökkenő népesség csökkenő munkaerőt jelent. A csökkenő munkaerő megemeli a munkaerő értékét és bérnövekedést eredményez. Másrészt az elöregedő országokban magas lesz egy keresőre jutó eltartottak aránya és ebből pedig az következik, hogy több szociális célú adót kell beszedni. Mindkét jelenség (drága munkaerő, magasabb adók) csökkentik a versenyképességet. Ha erre válaszként a munkaerőhiányt bevándorlókkal pótoljuk, akkor meg nem fog csökkenni a fejlett országok népessége, és gyerekekre jutó kibocsátástól eltekintve (kb. 20-30% a teljes élettartamnak) elmarad az ettől várt kibocsátás és környezetterhelés csökkenés.   

A versenyképesség csökkentő hatást csak egy nagyon erőteljes - leginkább mesterséges intelligenciák elterjedt használatán alapuló - robotizációs forgatóköny képes ellensúlyozni. De ki tudja, hogy lesz-e ilyen. Másrészt az sem kizárható, hogy erőteljes robotizáció mellett is magas maradhat a foglalkoztatás, csak a munkák jellege és szerepe erősen átalakul, pl. sokkal több lesz a kulturális szolgáltatás és több közösség szervező tevékenységet fognak végezni az emberek. Ez utóbbi forgatókönyv meg ismét csak a népesebb országoknak kedvez.

A harmadik, a túlzott társadalmi kihívás ellenérv. Túlzottan kevés gyerek olyan mértékben állítaná fejre a társadalom működését és normáit, annyi új megoldást igényelne, ami hatalmas kihívást jelentene minden társadalomnak. Ezeket az önszervezési kihívásokat a különböző fejlettségi szinten álló európai országokra eltérő mértékben képesek kezelni. Pl. nézzük a hazai pályát, ahol egy olyan magyar társadalomról beszélünk, ami még a nyugati elvileg ismert és közeli, a gyakorlatban sikeresen működő demokratikus intézmények (liberális demokrácia) adoptálását se képes elvégezni. Akkor mennyire reális az, ha a világ szinten is teljesen egyedi módon újítsuk meg a következő ötven évben magyar társadalmat, és a nyilvánvaló versenyképességi problémákba futó gazdaságot. Mindezt a sok újítást úgy kéne véghez vinni, hogy közben minden korábbinál nagyobb aránya lesz a népességen belül a változásra kevésbé képes idősebb generációknak. Ez teljességgel elvárhatatlan és csak hatalmas idézőjelekkel fejlesztésinek nevezhető irány lenne. Nemcsak nekünk, de valószínűleg a több hozzánk hasonló országnak is. Ebből pedig leginkább az következik, hogy ezzel az egy gyerekes politikával a túlzott társadalmi kihívás legfejlettebb országokban kellene kísérletezni.

A fejlett európai országok esetében van egy fontos geopolitikai ellenérv (4) is, hogy nyilván az segíti legjobban a klímaváltozás elleni globális küzdelmet, ha a környezetbarát technológiák alkalmazásában élen járó országok gazdasági és geopolitikai súlya minél nagyobb. A csökkenő népesség pedig a csökkenő gazdasági erőn keresztül nyilvánvalóan csökkenti a geopolitikai súlyt, pl. annak lehetőségeit, hogy nemzetközi pénzügyi alapokból támogassák a fejlődő országok klímaváltozás elleni intézkedéseit.

Már nem az ellenérvek körébe tartozik, de a témához igen, hogy az egy gyerekkel a klímaváltozás ellen megoldásnak olyan érdekes leágazásai vannak, hogy ez alapján Kína hasonló politikája a klímaváltozás elleni küzdelem fontos eszköze is volt egyben. Hasonló, és nyilván nem szándékolt klímavédelmi hozzájárulással dicsekedhet ellen minden demográfiai megreccsenést produkáló ország, így mi is akárcsak a volt Szovjet-blokk államainak túlnyomó része, vagy pl. híresen rossz demográfiai helyzetben lévő Japán, vagy a sokáig európai sereghajtó Németország.

Összegezve a leírtakat, Randers itt tárgyalt javaslata számos okból nem tűnik jó megoldásnak, de egyáltalán nem teljesen értelmetlen. A mellette és az ellene szóló érvek átgondolása pedig segítheti a helyes cselekvési irány megtalálást.

A fidesz-közeli gondolkodók közül Csák János azok közé tartozik, akikre talán még érdemes odafigyelni. Vele jelent meg bő hónapja egy interjú a 24.hu-n.

Az interjúban elsőként a bevándorlás került terítékre, és Csák válaszai kapcsán szépen kijön, hogy könnyen lehet egészen más értelmes következtetésekre jutni. Persze messze nem csak erről szól az interjú, de kezdjük ezzel: 

„Visszatérve a migrációra: minden országnak joga van dönteni arról, hogy kiket fogad be.”

Ez igaz, csak egy ország akkor dönt bármiben maga, akár a migrációról, akár másról, ha demokratikusan választott kormánya van. Ha egy autoriter rezsim -amit érthetőség kedvéért nevezhetünk féldiktatúrának is- uralja az országot, akkor nem az ország dönt, hanem a rezsim irányítói. A magukat demokratikusnak álcázó autoriter rezsim egyik jellegzetes sajátossága, hogy olyan propaganda rendszert működtet, és olyan médiafölényt alakít ki, amivel biztosítja, hogy az ellenzéki erők csak korlátozottan tudják megismertetni álláspontjukat a szavazók jelentős részével. Tehát itt lényegében arról van szó, hogy egy viszonylag triviális és érdemben senki által nem vitatott állítással tereljük el a problémás részekről a szót.   

"Hatalmas hiba elszipkázni Közel-Kelet, Afrika, Ázsia legtehetségesebbjeit. Nagyobb bűn, mint amikor a gyarmatosítások idején a nyersanyagokat szállította el a Nyugat ezekből a régiókból."

Ezzel az érveléssel nekem két gondom van: Egyrészt van egy másik, és érv a bevándorlás támogatásával szemben, hogy minek ide egy-két százmillió bevándorlót beengedni, hiszen az semmit sem segít a maradék 3-4 milliárdnyi nyomorgón.  (A válasz erre leginkább az, hogy nem a globális szegénység elleni küzdelem miatt támogatjuk a bevándorlást, hanem önérdekből.) De ebből a jogos megállapításból az is következik, hogy valóban olyan sokan vannak az érintett területek, hogy így marad elég tehetség is.

Másrészt meg a gazdasági és politikai kényszerek hatására eljövők esetén nem pusztán Nyugat elszívó hatásáról lehet beszélni, hanem arról is, hogy szülőhazájuk rossz körülményei, saját társadalmuk kudarcai üldözik el őket. Ezért aligha kell Nyugatnak lelkiismeretfurdalást éreznie.

"Az emberi tőkét ugyanis sokkal nehezebb pótolni, mint a nyersanyagot. Az emberi tőke tudás, kultúra, a mindennapok szövete, amit rövid idő leforgása alatt szét lehet rombolni, de csak nagyon lassan bontakozik ki."

Csák úr, most az elmúlt években Nyugat-Európába kivándorolt 300-500 ezer magyarra gondol?

"A külföldön született magyar gyerekek zöme a Kárpát-medencében születik, nem vándoroltak sehova"

Nem, Csák úr az elmúlt tíz évben tapasztalt magyar elvándorlásról inkább nem gondol semmit, a vonatkozó kérdéseket elkerüli és nem is akar tudomást venni a probléma létezéséről.

"Európának egyáltalán nincs szüksége migránsokra."

Ugyan miért ne lenne? Ez így indoklás nélkül, csak egy fideszes propaganda tétel szimpla megismétlése. Miért ne lenne szükségünk migránsokra Magyarországon, ha valakinek fizetni kéne majd a nyugdíjainkat, amikor 20 év alatt eltűnik 1-1,5 millió munkaképes korú ember a munkaerőpiacról? Különösen azért is, mert Orbán Viktor a rövidtávú pénzszerzés érdekében megszüntette megtakarítás alapú nyugdíjrendszer legerősebb pillérét.

Ha pedig európai prespektívából nézzük, akkor pedig könnyen belátható, hogy a bevándorlást saját igényei mentén kontroláló, de nagyobb népességű Európa erősebb világhatalmi tényező lenne, mint egy csökkenő népességű, lassan fogyatkozó Európa.

**

Csák összességében egy teljesen fidesz-mainstream gondolatsort ad elő, a kritikai hozzáállás legcsekélyebb jele nélkül. Egyetlen pozitívuma, hogy ez még egy érvelősebb és nem pedig a primitív gyűlölködésről szóló verzió. 

Emellett két fontos következtetés adódik a fenti virtuális polémiából. Egyrészt az, hogy aki képes egy kicsit is függetleníteni magát a fideszes propagandától, az sokkal nyitottabban és sokrétűbben gondolkodhat a bevándorlásról.  Másrészt meg nemcsak egyenként lehet vitatni ezeket a gondolatokat, hanem a kontrolált bevándorlás támogatása egy érvekkel jól alátámasztható tágabb történet (narratíva) része.  Csak nekem úgy tűnik, hogy a mi ügyetlen magyar ellenzékünk ezt a mesét és leginkább annak 2-3 fő üzenetét nem volt képes sem felépíteni, sem a választók felé eljuttatni. 

A demokráciák több fontos sajátossága van, egyik rendezhetnek szabad választásokat. De a szabad választás, ahol az állampolgárok titkosan szavazhatnak, önmagában nem elég a demokráciához. Emellett arra is szükség van, hogy a választásokon a pártoknak méltányos lehetősége legyen a győzelemre, a választások között pedig a szabad működésre.

dictatorship-vs-democracy-800x400.jpg

(nem csak a kép: https://www.difference.wiki/dictatorship-vs-democracy/)

Ezzel szemben az autokráciák egyik sajátossága, hogy a hatalom adminisztratív eszközökkel korlátozza a pártok működését, a hatóságok és hivatalok részrehajlással, pártos működéssel gördítenek akadályokat az ellenzék útjába, és egyúttal igyekszenek a maguk eszközeivel nehezíteni a hatalmon lévők leváltását. Ennek a részrehajlásnak a foka eltérő lehet, durvának számít az ellenzéki jelöltek kampánybeli letartóztatása (Oroszország: Navalníj), de a "liberális" autokráciák ennél finomabb módszereket alkalmaznak. Hogy milyeneket, ahhoz elég csak körülnézni Magyarországon.

Magyarországon számos olyan hivatal, hatóság van, ami a közszolgálat helyett a hatalmon lévő Fideszt szolgálja. Amikor az állami hatóságok egyetlen pártérdeket szolgálnak azt pedig pártállamnak nevezzük. A  három legdurvábban fideszes pártállami adminisztratív funkciókat ellátó szerv között ott van az ÁSZ, a Médiahatóság, és az OVB. Az ÁSZ az ellenzéki pártok 2018-as választási kampány során történő végigbüntetésével vetette fel magát a fenti dicstelen listára. (Jegyezzük itt meg: az ÁSZ élén önmagának egykor busás év végi jutalmakat osztó békés megyei fidesz-elnök, Domokos László áll.) A Médiahatóság a propaganda híradók és csatornák ellen felejt el fellépni, az pedig OVB a pártpolitikai üzeneteket toló tízmillárdos kormányzati kampányokat, és álkonzultációkat képtelen észrevenni.

Az ÁSZ most a Momentum és Párbeszéd büntetésével folytatja a pártállam kiszolgálását, hiszen az ellenzék ostoba módon, de legalábbis gyenge stratégiai érzékkel nem lépett fel egységesen az ÁSZ választásokba történő durva beavatkozása ellen. Hiba volt nem megvédeni a Jobbikot, de a Jobbik is végső soron inkább becsicskult, minthogy keményebben és taktikát váltva (a baloldallal kooperálva) szálljon szembe az igazságtalansággal. Pedig az ÁSZ tettére akár közös ellenzéki bojkottal is lehetett volna fenyegetőzni, közös tüntetés(eke)t lehet volna hirdetni. (Vmi ilyesmi végkimenettel :))

Természetesen a lehetőség most is nyitva áll, a közelgő önkormányzati és európai parlamenti kampány miatt pedig érdemes is lenne élni vele. Nem mintha a valódi demokráciáért, egy nem pártállam által uralt szabad nemzetért nem lenne amúgy is érdemes. 

Egy elkésett Infostart Aréna miatt nekem a héten kétszer jött szembe Mráz "ez egy bevett szokás" Ágoston. És végül is annyiban igaza van, hogy ha a politikusok magánrepülőzését beveszik a mélyen tisztelt  - azt ki is kéne érdemelni - magyar választók, akkor ez bevett szokássá válik.

Az Aréna beszélgetésen azon döbbentem le, hogy Mráz meg sem próbál objektívnak látszani olyasmikkel, hogy veszi a fáradtságot, és ilyen eltávolító frázisokat vessen be "hogy a Fidesz erről azt mondja, hogy ...". Ehelyett elemzői nézőpontként adja elő a Fidesz álláspontjától megkülönböztethetetlen véleményét. Ezzel szemben Tóth Csaba, a másik meghívott (egykori SZDSZ tanácsadó) elemző egy másfajta hozzáállást képvisel, láthatóan benne normaként fogalmazódik meg az objektivitásra törekvés, és ezzel mégiscsak közelebb jár egy elemzői jellegű viselkedéshez. (A Tóth Csaba vezette Republikon Intézet az MSZP-Párbeszéd duónak adott tanácsot a 2018-as választáson.)

Ebből pedig következik egy fura és meglehetősen perverz valami. A Tóth Csaba igyekszik távolságot tartani a témától, a Mráz Ágoston pedig fullba nyomja a fideszes szövegeket. Egyikük se független, és nem is objektív, de az egyikük legalább törekszik arra, a másikuk pedig átlép a sztenderd határokon. Ez az a viselkedés egyrészt tipikusnak nevezhető, és egyúttal ez az, amitől ezek a fideszes elemzők már nem jobboldali elemzőként, hanem inkább párt-propagandistaként funkcionálnak.

Ráadásul ez a propaganda tevékenység messze nem csak az ideológiai-érték közösségen alapszik. És azt is adjuk meg, hogy a jelenséget nem tudom könnyen összevetni egy MSZP-s időszakból származó hasonló történettel.

Akkoriban Ágh Attiláról volt viszonylag ismert, hogy ő az MSZP establishment része. Amennyire nekem lejött, Ágh Attilának ebből annyi előnye származott, hogy viszonylag bőven jutottak neki államilag finanszírozott kutatási munkák, a rendszer ideológiai és tudományos alapjait erősítő kiadványokat tudott publikálni. Ezzel szemben Mráz Ágoston egy állami beszerzésekkel kitömött komplett céghalóval (Nézőpont-csoport) kötődik a hatalomban lévő párthoz. Mráz anyagi súlyos érdekeltségei mentén tagozódik a Fidesz-klientúrába,  cégei állami beszerzések tucatjait viszik el, és akkor valószínűleg keveset mondtam. Az pedig a piaci szereplők pletykáiból ismert, hogy nem  verseny, hanem a kliens feltőkésítésének célja diktálja szerződéses árakat.

(A posztot bő egy év elteltével, 2019 novemberében sikerült élesítenem.)

Egyre kevésbé Örülünk Vincent felkeltette az érdeklődésem Szalai Zoltán Mandineren megjelent írása iránt. Végül is, nem csalódtam: még napok elteltével is megmosolyogtat a magyar értelmiségnek - legalábbis a jobboldali és konzervatív részének - felkínált szédítő ajánlat:

ugorjunk közösen egy világmegváltó nyelvest a fideszes pártállam seggébe.

Mert ha jól értem, erről lenne végül is szó. Azt meg én teszem hozzá, hogy mindezt az oribánista rendszer gálánsan meg is finanszírozza. Lehetsz intézetigazgató, propaganda újságodat az olvasottsági adatoktól és a piaci viszonyoktól elszakítva tömi majd ki pénzzel a demokratikus álcahálók mögé felhúzott egypártrendszer. 

 „Egy egyedi, nemzetközileg is értelmezhető, a világ folyamatai által alátámasztott, nemzeti szuverenitáson nyugvó magyar gondolati alapvetés” De most komolyan, Szalai tényleg nem veszi észre, hogy az általában a fideszes értelmiség által előadott a gondolatokban lényegüket tekintve szinte semmi egyediség és sújdonság nincs?! Ami végső soron marad, az nem más, mint a politikai-hatalmi elit ideológiai kiszolgálása. Ez a diktatúrák és elnyomó rezsimek tipikus gyakorlata és értelmiséggel szemben támasztott elvárása, ami egyedinek egyáltalán nem nevezhető, hanem unalomig ismert szériatartozék.

Ami egyedi az legfeljebb az, hogy az EU-ban egy pár éve - tehát történelmi léptéket tekintve frissen - felvett, és korábban - ha lassan és zökkenőkkel is, de - folyamatosan demokratizálódó állam, elkezd visszafelé haladni, és autokráciává válni. Ez a történet valóban nemzetközileg is jelentős, csakhogy ez egy negatív „szenzáció”. Azért figyelnek ránk, mert kezd egyértelműen látszani, hogy a (nyugati) demokráciáknak még ezzel az újabb kihívással is szembe kell néznie. Terrorizmus, migráció, környezetszennyezés, hogy pár másik kihívást is felsoroljak, és ezek mellé jön be a modernizált, információs diktatúrák, ál-demokráciák és hibrid rezsimek versenye. 

A magyar nemzet és a magyar emberek boldogulását pedig sokkal inkább egy jól működő demokrácia, valódi többpártrendszer képes biztosítani, nem pedig a fideszes politikai elit - leginkább a kurzusértelmiség félreértelmezésein alapuló, és saját propaganda gépezete által hangoztatott - zsenialitása.

Valaha tudtam blogot írni, mert volt motivációm és időm. A tudtam persze nem azt jelenti, hogy szuper voltam, hanem azt, hogy volt kedvem és működött is az egész a maga módján. Volt egy kisebb-nagyobb olvasó és kommentelő közösségem. Mostanában, immár két gyerekkel időm az már nagyon nincs, de legalábbis elég kevés. Olvasó és kommentelő közösségem, az nem nagyon van. Illetve legutoljára mindig olyan fideszes droidok akadtak be, akikkel kár beszélgetni, mert olyan messziről vagy szellemi mélységekből jönnek, hogy nekem az nem fér már bele.

Motivációm van. Legalábbis valamiféle motivációm van. Viszont nem találom a blogírás formátumát ehhez a motivációhoz.

Aztán arról is szól ez a történet  index.hu/blog.hu-s címlapra kerülő sztorik annak idején annyira munka- és időigényesek voltak számomra, hogy ez nem működőképes modell. Ennél rövidebb formátum kell.

De akkor mi lehet a működőképes modell.

Emellett az is benne van a dologban, hogy változik a környezet. A blogter.hu-s, aztán két blog.hu-s korszakom óta megváltozott a blogszféra működése is. Más a technológia és más a dizájn igény, amivel egyelőre nemigen tudok lépést tartani. Lehet, hogy egyszer összeszedem magam, de oldschoolságom egyfajta gát. Vagy ezen a technológia megismerés kerülésen kéne változtatni, vagy megadni magam, és elfogadni, hogy nem lesz index.hu címlap, hanem csak magamat fogom keresgélni és szórakoztatni. Gyakorlatozgatni. Gyakorlatozgatni a - lehet, hogy el sem jövő - nagy, következő csatára, vagy a nagy, következő akármire. De igazából az első kettő is bőven elég.

Ezzel az írással csatlakozom a 2018 áprilisi tüntetés sorozathoz. Az Orbán Viktor vezényletével és Fidesz közreműködésével az elmúlt nyolc évben kialakított jobbunista pártállam elcsalta a választásokat. Az ellenzéki szavazók nagy része jogosan frusztrált és dühös. A düh azonban nem elég meg kell találni az jobbunista egypártrendszerrel szembeni ellenállás stratégiáját és módszereit.

Elcsalt választások

Nem az eredményeket, nem a szavazás lebonyolítását csalta el a Fidesz. Egyfelől magában az orbánista választási rendszerbe van bekódolva a csalással felérő aránytalanság,  másrészt az orbánista politikai berendezkedés, az elmúlt nyolc évben kiépült fideszes pártállam működésének rendszere olyan, hogy abban az ellenzéknek nincs méltányos esélye a győzelemre. A tisztánlátást pedig az se könnyíti meg, hogy az ellenzék maga is egy bizonyos fokig csődöt mondott.

460 milliárd forintnyi tiltott pártfinanszírozás

A közmédiának hazudott fidesz-média működése annyira elfogult és olyan mértékben alárendelt a Fidesznek, hogy négyéves működése 360 milliárd forintnyi tiltott pártfinanszírozásnak felel meg. (Most egy rövid megjegyzés erejéig térek ki csak arra, hogy a fidesz-propaganda gépezet messze túlmutat a közmédián, annál nagyobb és komplexebb rendszert alkot.) A migráns kampány nem a Magyarországra érkező menekültekkel kapcsolatos kormányzati tájékoztatásról szólt, hanem a Fidesz alantas politikai hisztériájáról, ami tartalmában és összegében újabb 100 milliárdos törvénytelen pártfinanszírozásnak felel meg. Tehát elsőként azt kell kimondani, hogy a Fidesz 460 milliárd forintos tiltott pártfinanszírozással, közpénzből megvalósított, kormányzati és közszolgáltatási tájékoztatásnak hazudott pártkampánnyal csalta el a választásokat.

A jobbunista pártállami szíve – az illegitim választási rendszer

A jobbunista pártállam tartós fennmaradásának egyik legfontosabb alapköve az illegitim választási rendszer. De facto inkább ez jelenti az orbánizmus alkotmányát, mint a csak a kevés értelmiségi által olvasott fideszes alaptörvény. 

A jobbunista választási rendszer azért illegitim, mert a magyar választók akaratának érvényesítése, a magyar társadalom sokszínűségének érvényre juttatása helyett, egy fidesz-típusú párt állandó hatalomban maradását szolgálja. Részletekbe jobban belemenve azért illegitim a választási rendszer, mert (1) a második forduló eltörlésével, (2) a nyugat-európában élő magyarok szavazati jogainak adminisztratív korlátozásával, (3) az egyéni körzetek túlzottan magas mandátum arányával, (4) az aránytalanítást erősítő győztes kompenzációval a szavazók többségét a szavazati jogainak érdemi részétől megfosztotta. A részleges szavazati jogfosztás pedig egyenértékű a szavazatokkal érvényesíthető demokratikus politikai jogaiktól való megfosztással. Az itt felsorolt mechanizmusokon keresztül éri el az orbánizmus választási rendszere, hogy az ellenzéki választók és pártjaik a többségük ellenére, még elvben a rendkívüli többséget igénylő alkotmányozási kérdésekből is teljesen ki vannak zárva.

Az illegitim választási rendszer eredményeit pedig nem kell elfogadni. Legkevésbé a tüntetőknek kell elfogadni.

Meg kell szervezni az ellenállást!

Mind a tüntetések szervezőinek, mind az ellenzéki pártoknak most kéne összeülni és megbeszélni, hogy milyen formába öntik az eddiginél sokkal szervezettebb politikai ellenállást. Meg lehet csinálni, de nem lesz egyszerű, egyrészt, azért mert a tüntetések szervezői se nem profi politikusok, se nem profi politikai (civil) mozgalmárok. Másrészt meg azért, mert az ellenzéki pártok pedig az újabb hatalmas választási és politikai vereség után többnyire romokban hevernek.

Pedig legalább három nagyon sürgető teendő van, melyekben már következő tüntetésig előre kéne lépni:

  • A tüntetéseket intézményes ellenállási formákba kell becsatornázni.
  • Értelmes politikai követelésekkel kell előállni. Közös célok nélkül nem lehet. Az orbán-rendszer
  • Az ellenzék szereplőinek tárgyalásokat kell kezdeni.

 apr_14_1.jpg

(Fotó: Index.hu)

A tüntetéseket intézményes ellenállási formákba becsatornázni.

A szombati tüntetés sikeres volt, de hetente tüntetni nem lehet. Már a most következő szombatra nagy a kockázata, hogy csökkenjen a lendület. Pedig amíg még van a felháborodásban erő, addig kell a tüntetéseknek új energiát és célokat adni és ezzel egy időben az energiákat szervezettebb politikai cselekvés felé terelni.

A tüntetéseket jobban is meg lehetne szervezni, bár nyilván nem könnyű feladat. Ennél érdekesebb és több politikai-tartalmi és színpadi kellékre is szükség lenne. Valamint az ellenállás konkrét formáira is javaslatot kellene tenni.

Az ellenállás konkrét formái például ilyenek lehetnek:

  • Meghirdetni, hogy a tüntetés mozgalommá szerveződik: Szabad Magyarország Mozgalom
  • a mozgalom létrehozza a (csak bemondok valami nevet találomra) Szabadság Köreit:
  • a Szabadság Köreinek feladata lenne a nemzeti ellenállás rendszerének és az ellenállás kultúrájának kialakítása, az új, jobbunista pártállammal való hatékony szembenállás formáinak megtalálása
  • a Szabadság Köreiben részt vehetnek egyaránt az ellenzéki pártok, a párt nélküliek és az új pártot alapítani akarók
  • mivel a politikai képviselet pártok dolga, ezért az SZK a meglévő pártokhoz csatlakozást is támogatni kívánja
  • a mozgalomhoz csatlakozó párt nélküliek, vagy elégedetlenek pedig később döntenek, hogy párttá alakulnak-e
  • a következő tüntetést egy hónap múlva, a civil-ellenes törvények megakadályozása érdekében és a parlament megalakulására időzítve érdemes megtartani
  • honlapot kell létrehozni, amihez adományokat kell gyűjteni

Lehet, hogy célszerű lenne a Közös Ország Mozgalommal megállapodni a KOM infrastruktúrájának legalább átmeneti használatáról is. 

Értelmes politikai követelésekkel előállni.

Közös politikai célok nélkül nem lehet. Az előbb felsorolt „ellenállási formák” alatt azonban máris szerepelnek egész konkrét politikai, azon belül is önszervezési célok. De ennél többre is szükség van.

Az teljesen világos, hogy az orbán-rendszer megbuktatása a fő cél, de hogy ezt hogyan lehet elérni az már kevésbé. Olyan célokat érdemes választani és rendszerbe szervezni, melyek egymást erősítve, szisztematikusan visznek közelebb a fő célhoz. A már elhangzott célok közül három volt olyan, ami hosszabb távon ilyen értelmes cselekvés-sor felfűzésére alkalmasak:

  • A választási rendszer megváltoztatása
  • Polt Péter lemondatása
  • Teljes ellenzéki összefogást

Ezt én két további dologgal javasolnám kiegészíteni. Követelni kellene még :

  • A civil szervezetek elleni támadások leállítását
  • A közmédia – demokratizálását

A civil szervezetek elleni támadások leállításának követelését két fontos érv támasztja alá. Egyrészt elég egyszerűen belátható, hogy a civil szervezeteken keresztül, végső soron a nyugati, liberális demokrácia és az egyéni polgári önszerveződéseket igyekszik ellehetetleníteni a fideszes pártállam. Másrészt nagyon úgy néz ki - ahogy már volt is szó róla -, ez lesz a pártállam kiépítésének sorban következő építőkockája.

A következő négy év tüntetésinek erősen célba kell venniük a közpénzből finanszírozott, pártpropaganda intézményeket, hiszen ettől is volt elfogadhatatlanul igazságtalan és antidemokratikus választás. Célzott tüntetések, vagyis a propaganda gépezet intézményeinek szimbolikus ostroma nélkül az emberek nem fognak kellően széles körben tudomást szerezni ezen intézmények perverz működéséről. Egyben az intézmények elleni lázadás tök nyilvánvaló elhazudása, kifejezetten jó példa lehet arra is, hogy megértessük az átvert vidékkel, és nem csak velük, hogyan is működik a jobbunista hazugsággyár.

Ha új választást követelünk, ahhoz érdemes tudni, hogy a Fidesz ebbe nulla eséllyel fog belemenni. Ahhoz égni kéne pár épületnek és folyamatosan 100 ezreknek kéne az utcán lenniük. Ennek ellenére a választás elcsalását napirenden lehet és kell is tartani.

Az ellenzék szereplőinek tárgyalásokat kell kezdeni.

Az ellenzéki pártoknak máris el kellene kezdeni készülődni a jövő májusi Európa Parlamenti és a jövő őszi önkormányzati választásokra. És érdemben reagálniuk kell az elhangzott követelésekre. 

Ha profitálni akarnak és egyszerre erőt adni és erőt meríteni a tüntetésekből, akkor közös és megerősítő jellegű deklarációkra lenne szüksége. Ezek nélkül a tüntetések ereje csökkenni fog, másrészt - ha nem fullad ki gyorsan a lufi -, akkor jó eséllyel fogja célba venni és kihívást fog intézni a kudarcot vallott ellenzék felé is. 

Az igazi szabadságharc

Az orbánizmus csak az erőből ért, az is egyre valószínűbb, hogy kemény, nehézségekkel teli, de egyben katartikus új szabadságharcban kaphatjuk vissza demokráciánk. A kényszeresen hazudozó rendszer értelmetlen EU és Soros György ellenes harca helyett, a magyar nemzet valódi küzdelme, az elnyomó és korrupt rezsim ellen folyik már egy jó ideje. A gyenge ellenzék, egyik hibája, hogy ezt sem volt képes tudatosítani.

Persze azt is le kell szögezni, hogy a rendszerváltás 20-28 éve nem telt el teljesen feleslegesen. A nyugatos, polgári minták, ha ki nem is fejlődtek, de gyökeret vertek. Átkerültünk a Nyugat-Európa és az USA érdekszférájába, ahol az egyéni és politikai szabadság a Föld összes rendszeréhez képest a relatív a legnagyobb. Ebben nyugatos, keresztény-zsidó kultúrkörben a szabadságharc messze nem lesz olyan kemény, mint az 1848-as vagy 1956-os szabadságharc küzdelmei voltak. Vér talán egyáltalán nem fog folyni, és ha véletlenül fog is, akkor is nagyon-nagyon kevés.

Nem jönnek orosz és szovjet csapatok. Illetve jönnek ők - sőt már itt is vannak - de igazán csak a kibertérben lesznek aktívak. Magyar zsarnokokkal kell elsősorban megküzdeni. Olyan szerencsés és különleges történelmi időket is élünk, ami ritka volt a magyar történelemben. Ha az ellenzék kicsit is ügyes, akkor most kaphatunk érdemi politikai és pénzügyi segítséget is a Nyugattól. Amire Rákóczi Ferenc és az 56-os forradalmárok hiába vártak, az most sokkal inkább elérhető.

Ez a szabadságharc ha nem is könnyen, de akár négy év múlva is megnyerhető. Ha ügyesek vagyunk már 1-2 éven belül jóval könnyebb lesz, mert akkor már érezni fogjuk Orbán Viktor zsarnoki rezsimje végstádiumába lépett, és nagyjából arra felé tart, ahová Gyurcsány-kormány is 2008 tavaszától tartott. Nagyon ideje lenne már, hogy a szánalmas fidesz eliten is beteljesedjen „a szent átok”.

Igazából már harmadik, negyedik, ötödik „Másnap”-ot kezdem. Hajnal van, nem tudok aludni. A vereség után  ez hamar eljött nálam. A nemalvás és a cikázó gondolatok. (Fuff, elég kemény lesz holnap a munkahelyen.)

Nem volt totális meglepetés, noha a kétharmad negatív meglepetés. És negatív meglepetés az Együtt 1% alatti eredménye is. De azt is érdemes leírni, hogy pl. a Momentum parlamenti bejutása, vagy az ellenzéki győzelem (ill. csak a Fidesz abszolút többség elvesztése) például sokkal nagyobb meglepetés lett volna.

És akkor most van két jó hírem, ami tulajdonképpen egy. Az istenek a háborúban születnek. A NER gyilkosa, vagy ha úgy tetszik - és maradva a vallásos, szakrális párhuzamnál - Magyarország Demokratikus Megváltója (MDMA) is jó eséllyel most fog megszületni.

Egy liberális megváltás mítoszban az MDMA persze lehet egy szervezet, egy mozgalom, egy párt is. Másfelől meg az van, hogy a vezércentrikus magyar politikában nagy sanszok vannak arra is, hogy egy ellen Orbán emelkedjen ki a szépen forrósodó pesti aszfaltból.

Hmm, ez az MDMA amúgy egész pofás, áthallásos rövidítés. Nagyon is MDMA, mert miért ne lehetnénk egy rút ellenséges világban is boldogok? És miért lenne baj, ha mi magunk lennénk az ellenállás templomai? Ha a testünk és lelkünk lenne az ellenállás temploma, a rossz szabályok elleni lázadás - rossz esetben önpusztító, de jó esetben delejesen szépséges - temploma.  

Mert csak akkor fog működni, ha sokan leszünk. Ha nemes dühünk mellett, legalább annyira vezérel és életben tart minket a boldogság, az élet, a nemes küzdelem szeretete. Akkor könnyű lesz sokan lenni. Ha pedig sokan leszünk akik a nemzeti ellenállás templomaivá válnak, akiben a magyar szabadság,  a folyton és megintcsak megbotló magyar  polgárosodás és egy szinte sosemvolt magyar demokrácia szentlelke lakik, akkor 2022-ben padlóra küldjük Orbán Viktor országlását, és véget vetünk az utolsó, de szokás szerint mocskos virágzásba boruló fideszes perverz demokráciának.

Persze minden sokkal hatékonyabb egyházba és vallásba szervezve. Ha ez nem lenne így, az előbbieket már régen eltűntette volna a társadalom belső evolúciója. A politikai megváltás egyházait viszont általában pártoknak szokás nevezni. De a pártok, akárcsak az egyházak egyaránt mozgalomként kezdik. És akkor vissza is kanyarodtunk a vezér vs. szervezet dilemmához, ill. nyitjuk a mozgalom vs. párt dilemmát.

De nem most! Mert mára ennyi volt.

Winetou szólt hozzátok.

Apacsok, ne sírjatok! Még akkor sem, ha négy év háború következik.  Nem ti akartátok, de földünket nem vehetik el a narancsarcuak.

egyutt_batrake.jpg

Mert a régi baloldalra nem érdemes, ők nem hoznak valódi változást, hiszen nem a 2010 előtti világhoz való visszatérés a cél. Emellett az is fontos, hogy egy valódi demokráciában kell, hogy következménye legyen a dilettáns politikának, az ország gazdasági megroppantásának, a korábbi időszakra is jellemző korrupciónak.

A régi világgal való szembenállásban az Együtt ugyanazon az állásponton van, mint az LMP és a Momentum. Amiben eltérés van az a választási stratégia, és az, hogy a 2010 előtti világ kritikája ellenére az együttműködésre kell törekedni, amíg nincs realitása a régi baloldal nélküli kormányváltásnak. A  2018-as választási stratégiában és felkínált vízióban az Együtt jobb volt mind  az LMP-nél, mind a Momentumnál, nem beszélve a Párbeszédről. (A Kétfarkúak meg eleve nem is akarnak ebben a „hagyományos” politikai mezőben versenyezni.)

Az Együtt szerint a fideszes pártállam legyőzése után az ország sikeres újjáépítésére és a nemzet belső békéjére az jelenti a garanciát, ha a régi baloldal mellett legalább 15%-nyi új és egyértelműen demokratikus elköteleződésű erő is megjelenik az új kormányban.  A Jobbik gyűlölettel terhelt múltja és kétes hitelességű változása miatt kiesik a 15%-ból. Még akkor is, ha a Fidesz elleni nemzeti szabadságharcban kifejezetten érdemes velük is törekedni az együttműködésre.

Az Együtt választási stratégiája és víziója volt a legjobb. Hozz létre egy demokratikus pártok szövetségén alapuló új pólust. Majd erővel a hátad mögött ülj le tárgyalni a régi baloldallal és akár a Jobbikkal. (Na jó ez a jobbikos vonal az LMP-nél és Momentumnál inkább megvan, az Együttben ezzel kisebbségbe kerültem).

Szél Bernadett miniszterelnöksége a politika szép hazugságai közé tartozik. A hazugságokkal pedig az a baj, még ha szépek is, akkor sem lehet rájuk érdemi stratégiát építeni.  Az LMP számára hiába lenne remek eredmény 8% elérése, de kormányalakításhoz, a miniszterelnök-jelöléséhez ez édes-kevés.

Az Együtt megpróbálta felépíteni ezt a pólust, az LMP pedig mondvacsinált kifogásokkal többször is elhajtotta Juhász Pétert. Mert valójában az Együttel az LMP nem akart együttműködni. Talán a Bajnai-féle pártszakítás és az ebből fakadó LMP-s sértettség állt mögötte, talán más (is).

Az LMP ugyan a Momentummal próbálkozott egy szövetség létrehozásával, de a kikosarazás után az Együttel könnyen folytathatta volna, hiszen az minimum újabb 1-2%-os eredményt hozott volna. (A Párbeszéddel pedig meg még többet, de itt már duplán játszik az LMP-s sérelmi faktor). Ez a formáció Botka bukása után valódi esélyt kapott volna, hogy az LMP irányításával átvegye a demokratikus oldal vezetését, egyszersmind erősebb csatlakozási kényszer elé állítva az elszürkülő Momentumot. De az LMP nem az újabb ellenzéki szavazók megszerzésére, hanem saját sérelmeire figyelt elsősorban. Kompromisszumképtelen volt, elhajtotta az Együttet és elszalasztotta 2018 lehetőségét, a lehetőséget és a reményt egy új, demokratikus pártok által dominált kormány- és rendszerváltó szövetség felépítésére.

Ráadásul azzal, hogy az LMP az együttműködést elutasította, a két pártot abba az irányba kényszerítette, hogy harcolniuk kelljen egymás ellen az új pólus szavazókért.

A Momentum még az LMP-nél is kompromisszum-képtelenebb párt képét mutatta, aminek szinte semmi elképzelése nem volt 2018-ról azon túl, hogy maguknak ki kell kaparni az 5%-ot. Ezt a választók is érzékelték, és így mára a Momentumtól nagy meglepetés lenne a parlamentbe jutás.  

Ha az Együtt erősebb párt lenne, akkor sokkal előrébb tartanánk mind az Új Pólus, mind az Új Pólustól várt új Magyarország megteremtésében. Minden Együttre leadott szavazat egy új, demokratikus Magyarországra és az ezt megteremteni akaró új politikai póluson belüli erősebb együttműködésre leadott szavazatként értékelhető. Aki az Együttre szavaz az egyúttal az LMP-nek és Momentumnak is üzen és jelzi, hogy több együttműködést vár el ezektől a pártoktól. Ez az üzenet független attól, hogy az Együtt eléri-e az 5%-os küszöböt vagy sem.

(Persze az Együttre leadott szavazat jelzés a többi pártnak és a többi választónak is, de ezeket a triviálisabb üzeneteket most nem magyaráznám el. Illetve korábban megtettem, többek között itt, no meg itt is.  )

 

Az LMP Momentumnak tett újabb együttműködési ajánlatában volt logika. Az LMP sérelmi politizálásának mozgatórugóit ismerve - bár ezt el nem fogadva - az is érthető, hogy miért csak a Momentumban látnak szövetségest az új demokratikus ellenzéki szereplők közül. Már legalábbis azok közül, akik tartósabban láthatók a médiában is, mert Gémesi Új Kezdetét csak az LMP emelte ki a láthatatlanságból.

Az ember még emésztgette az ajánlatot, amikor megérkezett a Momentum szerintem kissé irracionális, de bizonyos szempontból roppant szórakoztató válasza. Az Új Pólusra nemet mondó LMP-t ugyanis éppen saját választási technikázós, és egyben meglehetősen üres lózungjával kosarazta ki Fekete-Győr András.

Noha ez sok szempontból rossz válasznak tűnik, másfelől az LMP valahol nagyon is megérdemli, hogy azzal ejtsék pofára, amivel ő is folyamatosan kikosarazta az Együtt hasonló kezdeményezéseit. Ebből a szempontból Fekete-Győr válasza nagyon is frappáns volt.

Valóban nem a disznóvágással kellene foglalkoznod, hanem azzal, hogy csicskapártod parlamenti különítményét miért töltötted fel ilyen nyomorult kreténekkel.

"Azt a rendszertípust, amelyik a demokrácia bizonyos formális jegyeit megtartja ugyan, de a hatalom nem leváltható, autokráciának nevezem".

Kornai szavai - az én fülemben legalábbis - úgy szólnak, mint amikor modernitás technokrata-prófétája  a racionalitás és a tudomány hideg tárgyilagosságával szentírás-szerű ítéletet kiált a pusztába. A képzavar szándékos, mert talán így adható vissza Kornai megnyilvánulásának ereje. Ebben az érzésben egyetemi emlékek is benne vannak, mert Kornai  könnyen érthető érveléstechnikája és tudományos beszédmódja már akkor is kellemes heuréka élményt jelentett. Tessék, itt van valaki a magyarok közül leginkább közel jutott a közgazdasági Nobel-díjhoz, és erre a közgazdász zsargont és tudományos hókuszpókuszt a lehető legtakarékosabban használva, milyen tisztán és világosan tud beszélni. Tehát akkor lehet, és ha lehet, akkor kell is így beszélni a bonyolult dolgokról.

Kornai csak látszólag téved, amikor azt mondja, hogy a rendszer nem leváltható. De ugyanő a Mancs interjúban kifejti, hogy demokráciában szükségesnél jóval nagyobb erők mozgósításával ezek az autokráciák is leválthatók.

"A demokráciában békésen, civilizáltan leválthatók a kormányok, nem kell hozzá háború, polgárháború, belső konfliktus, netalán népfelkelés...

...vagy egy olyan globális krízis, amitől tényleg összeomlik a gazdaság. Demokráciában békésen el lehet köszönni az előző kormányzattól, sőt, a választáson bukott vezetőnek illik mosolyognia és kezet fogni a győztessel. Ez az első feltétel az autokráciában nem teljesül. A demokráciában ráadásul erős a fékek és ellensúlyok rendszere – az autokráciában gyenge."

Vagyis elképesztő erőfeszítések árán az Orbán-rezsim is leváltható. Attól tehát, hogy elméletben ugyan lehet a mai magyar választáson nyerni, attól még a gyakorlatban annyira nehéz, hogy az már megkérdőjelezi a rendszer demokratikus voltát. Mert úgy kell győznöd, hogy egy évi minimum 100-150 milliárdból finanszírozott pártállami propagandagépezettel, pártérdekeket szolgáló hivatalokkal és intézményekkel (Ügyészség, MNB, Számvevőszék, OVB) is meg kell küzdened.  Különösen azért nehezen érthető, hogy miért építi le Orbán a demokráciát, mert ezt a rossz állapotban lévő ellenzéket, amúgy is el tudná verni, az előbb nagy vonalakban felvázolt, nyugati-putyinista eszköztár nélkül.

Persze van egy hatalmas erő, aminek megfékezésére Orbán kénytelen minden aljas trükköt bevetni, ez pedig a magyarok örök elégedetlensége és a hagyományosan könnyen előhozható proteszt- és kormányváltó hangulat. Néha kevésbé jogosan büntetett ez az örök elégedetlenség, mint pl. 1998-ban, 2002-ben, de a mostani rendszer elképesztő korrupciója, a demokrácia lerohasztása miatt, ez most nagyon is igazságos lenne. Ami igazságos, azt pedig könnyebb előhozni, ha nem tök hülyék az emberek. Márpedig nem tök hülyék, még akkor se, ha a propagandának nem tudnak könnyen ellenállni.

Szimpatikus ez az Anne Applebaum. Nem most kezdte.

Persze az is szép és értékét adja a beszélgetésnek, hogy mindkét fél saját igazát láthatja benne. Őrült Milliomos Mária is pl azért közölte, mert azt hiszi, hogy ezzel milyen jól megvédte Orbánországot, amit ő következetesen Magyarországnak nevez. Vagy rosszabb esetben nem hiszi, de a nagy mennyiségben zsákolható csicskapontért muszáj volt közölnie. 

Mérges vagyok egy kicsit. Meg ideje is volt.

Mérges vagyok, mert éppen erről akartam írni. Már megvan legalább 66-ba, de még kéne egy-két nap hozzá, de betegek és éjszaka harákolnak, meg ordítoznak a kis puják. És akkor mit látok hétfőn? Hogy Gyuri bá csipkerózsika álmából ébredve jól keresztbe tolja a projektet az első visszavágós közleménnyel. A késve született posztot meg eztán lehet jól újrapozícionálni. 

De mégis csak nagy agykontrollos ez a Gyuri bá, hogy ezt témát így rám is teleszugerálta. Persze nem szugeráció ez, hanem nekünk liberákoknak ott van a fülünk mögött az oldschool kis rádió, amire New York - Telavivból 0-24-ben tolják az adást. Hogy vérét vegyük-igyuk a Keresztény-Európának, meg Magyarország anyácskának, meg Orbán-faterkának.

Twitter Béla az elektronyos politikai zsebepika fenegyereke, a láma újhullámos dalainak 77-ik reinkarnációja. És ma még fog egyet bizonyítani.

Mert nem megy a hosszas okosozás, a szavak egyszerre finom és logikus, ámde valami fura belső drive-tól elnyúló szövése. De a tenni vágyás nagy, az idő meg kicsi, így muszáj lesz megtörni Bélába.

 

Két blog (Winetou, Felhajítógép) is megírta már nagyjából, hogy mi is gond Szél Bernadett "nem vagyok matematikus" kijelentésével, de a lényeget még egyszer aláhúznám. A legnagyobb probléma jelenleg az az LMP-vel, hogy ennek a többre érdemes pártnak szánalmasan gyenge és minden realitást nélkülöző víziója van Orbán-rezsim és a Fidesz 2018-as leváltásáról.

Mielőtt továbbmennék az LMP kritikájában azt azért fontosnak tartom leszögezni, hogy az LMP-re nagyon is számítanék egy tisztességes Magyarország megteremtésében, számomra ennek a pártnak és becsületes vezetőinek elképzelései jóval fontosabbak és jobban érdekelnek, mint a szánalmas MSZP és az igencsak problémás DK körüli történések.

Az LMP a "választási technikázás" és a "matematikázás" elutasításával valójában azt mondja, hogy ők nem akarnak gondolkodni, olyan dolgokról, ami számukra valamiért kellemetlen. Végső soron azt is jelenti, hogy az LMP nem hajlandó szembenézni a teljes valósággal, és a magyar politika egyik legnagyobb kérdésre, valódi válaszok helyett csak mellébeszélésre futja. Egy példával illusztrálva, hiába kéri ki magának valaki, hogy ő igenis tudja, hogy mennyi az 1x1, ha a válaszában csak azt bizonyítja be, hogy ő aznapra megírta a házi feladatot. (Ez is nagyon fontos, csak nem ez a kérdés.)

Az LMP azt mondja, hogy szavazzatok ránk, és akkor jó lesz. Csakhogy még ha az LMP egy elképesztően sikeres 8-11%-os eredményt ér el, akkor is simán összejöhet a Fideszes a kétharmad. Márpedig az elmúlt hét év alapján teljesen világos, hogy a kétharmados Fidesz olyan mértékben rohasztaná tovább és vinné újabb diktatórikus irányokba a magyar politikai berendezkedést, hogy abból 2022-ben egy 10%-os LMP se tudna semmit csinálni. Vagyis egy 2022-es győzelem felé vezető úton is a kétharmad megakadályozása jelenti az első lépést. De a példaként hozott 8-11%-os LMP-s siker esetén is nulla egyéni körzetet hozó párt önmagában még nem lesz a kétharmad akadálya.

Az ellenzéki őrültekházát persze az teszi igazán rémisztővé, hogy a Momentum még az LMP-t is képes felülmúlni a politikai öncélúságban.

Akkor már inkább az agymosás győzött, és elvette az ilyenre fogékonyak kevés eszét.

"Mert hagyták, hogy győzzön a terror!Vissza őket az őshazába mindet és ott terrorkodhatnak. Még nem elég?? Mikor lesz már elég Európa számára, vagy ott is minden vezető debil? Ejnye ősök, mit műveltetek??"

Olvasom a Polgár Portál cikkéhez írt kissé agresszív hangvételű kommentet.

Ugyan mitől győzött volna a terror?! Ez leginkább ahhoz hasonlít, amikor egy csatában, valaki elkezd sikoltozni az első katonák elestekor, hogy győzött az ellenfél. végünk van. Ekkor a valós helyzetértékelés nem az, hogy a csata  elveszett, hanem az, hogy van egy pár ember, a seregben, aki eléggé be van ijedve. A gyávákat ilyenkor célszerű hazaküldeni (illetve a gyávaságot ennél keményebb módszerekkel is büntették annak idején), hogy ne rombolják feleslegesen a harcolók morálját.

Ahogy a háború, nem a gyáváknak való, úgy egy bonyolult világban egy ország előtt állító kihívások megoldását sem a pánikolókra, vagy az ostobákra kéne bízni.

Ha végignézünk Európán és megnézzük a muszlim országokat, akkor egyáltalán nem  az az összkép, hogy Európát győzte le a terror. Európa békéje, alacsony terrorfenyegetettsége a boldog 90-es és 2000-es évtizedekhez képest valóban romlott, de a 70-es 80-as évek döntően saját gyártmányú (IRA, ETA, stb.) terrorjának idejéhez képest jobb a helyzet. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden mehet az eddigi mederben, hogy ne lenne szükség a terrorellenes intézkedések megerősítésére, a bevándorlás erősebb kontroljára, lassítására, a beérkezők –az itteni kultúrát nem elfogadók- szűrésére. De ezekre az intézkedésekre éppenséggel képes Európa.

A muszlim világban sokkal nagyobb áldozatokat szed a terror. Valahol klasszikus (vahabita) muszlim terror, Valahol meg posztkomcsi vagy más diktatórikus elnyomás  (Üzbegisztán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, stb. ) miatt élnek erőszak által megfélemlítve az ottani emberek.

A Polgár Portál publicisztikája a kommentekhez hasonlóan színvonaltalan, meglehetősen sok rosszindulatú csúsztatást - ha keményebben fogalmazunk hazugságot  - tartalmaz:

  • Csak az sajnálja ténylegesen a terror áldozatait, aki muszlim háborút vízionál. Tehát olyan nincs hogy csak muszlim terroristákkal, hanem egyből a muszlim világgal, vagyis minden muszlimmal harcban állunk.
  • A liberálisok terrorista pátyolgatók. Elég ostoba gondolat, hogy aki máshogy gondolkodik a terrorellenes fellépés mikéntjéről, mint a szerző, az egyből terrorista pátyolgató
  • Pitiáner trükk, hogy a szerző úgy tesz, mintha szkepticizmusa lenne a baj, és nem pedig az hogy  vitapartnerei álláspontját meg sem érti, és feleslegesen gerjeszt indulatokat akár a más véleményen lévők, akár a beilleszkedni képes muszlimok ellen.  

Németh Szilárd eheti hazugságparádéjával a Fidesz lealjasodásának újabb állomásához érkeztünk, bár aligha az utolsóhoz. Jó párszáz lépcsőt és jó pár szintet megtettünk lefelé, és a lefelé tartó úton fokozatosan fejlődő/felzárkózó demokráciából, autoriter féldemokráciává váltunk.

Most hagyjuk is, hogy senki nem önként akar ide menekülteket betelepíteni, mert a menekültek befogadása sokkal inkább humanitárius kényszer egy bizonyos erkölcsi, emberi szint felett. Az akarat inkább a menekülök részéről van meg, és az európai oldalt inkább a kialakult helyzethez való alkalmazkodás jellemzi. A hazugságok helyett azonban vegyük inkább szemügyre a hazudozó "becses" személyét, pontosabban az archetípust. 

Németh Szilárd karaktere történelmi párhuzamokat juttat eszünkbe: ostoba, erőszakos, csak a betanult szöveget nyomja, nem reagál érdemben a külvilágra és az érvekre, csak a koncepciós eljárás ráeső részét végzi el. Ezt az ávós keretlegények-szerű figurát bizony már láttuk, ez pedig egy olyan rezsim, amikor ismét szükség van kissé leporolt és felújított változatra. Néhány új cicoma, néhány lecserélt jelszó ellenére a típus könnyen felismerhető.

Most tehetetlenek vagyunk vele szemben, de tudjuk, hogy egy tisztességes rendszerben felelősségrevonás és akár börtön várna rá, most azonban él és virul. Szépen hájasodik adónkból. Mert megint olyan szomorú időket élünk, ami ezeket a kártékony és gyenge minőségű embereket emeli hatalmi helyzetbe. Az 50-es évek pártállami börtönei helyett az új, fideszes pártállamnak modernizált pozícióban, szóvivőnek csúfolt kommunikációs verőlegényeként, a propaganda sameszaként van szüksége erre a morális gátlások nélküli figurára. Nekünk egyelőre ennyi jutott a fejlődésből, hogy már nem fizikailag, csak szellemileg fáj.

A szellemi verőlegény hasznos ügynöke a rezsimnek, de könnyen el is dobható. Egyrészt azért kell a gyűlölködés visszatetszést keltő szólamait Rezsi Szilárdoknak megszólaltatniuk, hogy Orbán által eljátszott joviális karakternek ne kelljen. Fontos, hogy Orbán szerethetőbb legyen. és kevésbé legyen hasonlatos a történelemből ismert totalitárius és nyíltan uszító, de bukott zsarnokokhoz. Másrészt meg arra, is jó, hogy ne az elnyomó rendszer bonyolultabb feladatainak irányításához értő és nehezebben pótolható figuráknak kelljen bepiszkítani a kezüket, és viselni a felelősséget, ha kiderülne ez mégis sok a magyar társadalomnak és az uszítót fel kell áldozni. 

 

Beteg rendszereknek, úgy látszik, nélkülözhetetlen ez az embertípus. Mi meg jobb ha az eszünkbe véssük, hogy mi becsületes magyarok az igazi szabadságharcuk sokkal inkább a Fidesz és nem pedig Brüsszel ellen vívjuk.

Április végén ragadtam be vázlat szinten egy poszttal az ellenzékről, és az ellenzéki öncélúságról. Most publikáltam, de régi dátummal.