Ellenzéki vezér kerestetik

Béndek Péter egy ellenzéki kulcsproblémát lőtt be a címben. A poszt sajna ott ér véget, ahonnan kezdene igazán érdekes lenni. Így gyakorlatilag csak téma bevezető gondolotait fogalmazta meg. Igaz, ez se kevés. Ha pedig ilyet írok, akkor logikusan következne felvetésemre válaszként, hogy "hát akkor rajta, folytasd!".

Akkor ezt el is rakom házi feladatnak. (Nem mintha amúgy nem lenne teli a polc házi feladatokkal.)

Ki nem látja még, hogy Orbánnak gazsulál Fodor Gábor?

Fodor Gábor sztorija valójában összetettebb annál, mint amit az amúgy elég részletes poszt felvázol. A szerző saját indulataiban már-már fuldokolva ugynakkor nem igazán akar egyéb szempontokat meglátni. Szerintem is Fodor kb. egy homokzsák a liberális térfélen, és az is kétségtelen, hogy Fodor valóban jó szolgálatot tesz az MSZP-nek, a Fidesznek is azzal, hogy a két felsorolt szereplő érdemi veszélyeztetése nélkül foglalja a pozíciót a liberális térfélen. Viszont mindeközben annyira Fodor Gábor védejégyének tekinthető módon kimaxoltan semmilyen a Liberálisok, hogy az is igaz, hogy az első komolyan vehető liberális erőnek, még ha az 20 értelmes fiatalból áll is, simán le kéne tolnia a pályáról Fodort.

Mondjuk ebben a küzdelemben derülne ki, hogy Fodor azért képes volt összekaparni évi 30-40 millió forrást a homokzsákságában fantáziát látó elmúlt elmúlt 8 + 5 év fő felelőseitől, a már nevesített MSZP-Fidesz párostól ( - Gyurcsány). És nem csak tőlük. Na ez például azért mégis valamiféle tudás.

De minden kritika ellenére a poszt fő állítássa azért nagyon elgondolkodtatott. Világossá vált, ami eddig annyira nem, hogy vannak olyan szempontok, melyeket figyelembe véve, egy újabb ellenzéki szövetségbe nem biztos, hogy jó ötlet volna Fodor Gábort bevenni. 

Amúgy nekem csak most esett le hogy a Nyugati Fény esetében egy DK-s holdudvarba tartozó blogról van szó. Mert a múltkor még csak távolról pislogtam, hogy mi a franc ez a Gyurcsány győzelméről zengedező poszt, amikor tudtommal még az MSZP a baloldalon az erőnyerő. Azon túl, hogy a harmatgyenge MSZP-hez képest tényleg Gyurcsányban és a DK-ban is sokkal több spiritusz van és ez nem is lenne olyan meglepő és érdemtelenül megszerzett pozíció. De ettől még Feri olyan súlyos hibákat követett el, hogy ebből már nincs vezető pozícióba visszaút, mert morálisan úgy helyes, ha a hatalmas hibáknak személyi következményei is vannak. Ha erről a morális imperatívuszról elfeledkezik a DK, akkor mennyiben komolyan vehető a DK? Szerintem kevéssé vagy csak féloldalasan.

Mondjuk azért se jöhettem rá a DK-s vonzalmakra, mert nem voltam rendszeres olvasója a Nyugati Fénynek, noha több szempontból egy jól megcsinált, figyelemre méltó blogként tettem el magamban. De míg kerestem az utolsó linket aközben azért most már eléggé árulködóan DK-s vonalvezetést lehet látni. Ennek a DK-s narratívának, ill. praktikusan csak néhány speciálisan érdekes elemének,  felfejtése szintén érdemelne pár szót.  

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr47895872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása