"...mert kimondta azt, mi egy országnak fáj, hogy kegyetlen s gonosz az öreg király!"
Presser/Sztevanovity: Padlás

Ezt a gyerekkori dalfoszlányt egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a McCain-botrány kapcsán. Ha a jelenre akarjuk hangszerelni a dalt, akkor pontosabb lenne úgy, hogy "korrupt és zsarnok a pohos a király."

Ha pedig objektívek, és nem sztenderd fidesz-hülyék is akarunk lenni, akkor azt is illik hozzátenni, attól hogy egyre több embernek fáj, az egész országnak még nem. Mert az ország egy része még úgy ahogy elégedett ezzel a populizmusba csomagolt zsarnoksággal, és a kormánypropagandát kajálva vak arra, hogy a  Magyarország újabb történelmi vereség felé menetel. Szóval a demokratikus országok már csak ilyenek, sokfélék.

Ha már a neonácizásnál tartunk, akkor feltehetjük a kérdést, hogykik is szokták folyton azt mantráznik, hogy ők az egész nemzet és az ország érdekében járnak el, és csak ők, akik ezt teszik. Hát persze, hogy a komcsik, nácik, fasiszták és menekülőútnak ott vannak a rossz társaságba keveredett populisták. Például ebből a szempontból McCain nem tévedett olyan nagyot. (Még akkor is, ha nyilván tévedett.)

Meg hát ki is a neofasiszta, ha nem Orbán? Mondjuk nem kell messzire menni, elég csak egy telefonbeszélgetés, és máris jön a megoldás: V. Putyin sokkal keményebb Orbánnál. Ha már valaki, akkor Putyin sokkal inkább neofasiszta. Csak hát úgy tűnik Oroszország elég erős, ahhoz, hogy ne merjék csak úgy lefasisztázni elnökét az USA-ban. Bár az is igaz, hogy a fél ukrán politikai elit viszont azt mondja, hogy Putyin neofasiszta. Ez ugyan igazságtalanságnak igazságtalanság, de hát nem erről szól a külpolitika?! Talán nem éppen arról, hogy Hogy átlásd a nemzetközi táblát?

Ha kicsi ország vagy, akkor vigyázz, kivel húzol ujjat. És tényleg mi a francot tanult Orbán és a Fidesz például Trianonból? Mert én pont azt, hogy a veszteseknek általában nem jár igazságos elbánás. Éppen ezért baromira képben kell lennünk, hogy nehogy megint kicsesszen velünk a történelem. És ehhez képeset meg mit látunk Orbán lefasisztázása kapcsán? Hát azt, hogy Orbán Viktor, Magyarország elsőszámú kocsmai okostojása, baromira nincs képben a nemzetközi erőviszonyok vonatkozásában.

De száz szónak is egy a vége: hiába félig téves a diagnózis, azért nagyon jól eset, hogy a zsarnoknak bevertek egy hatalmasat.   

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr506963951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása