Magánnyugdíjpénztár-tag vagyok, még mindig, öntudatos és a maga módján harcos magyar kapitalista. Hiszek a magántulajdon szentségében és magánnyugdíjam jelenti a lakásom után a második legnagyobb tulajdonomban lévő tőkevagyon elemet. 

A magánnyugdíjpénztárak államosítását ezek után olyan örömmel éltem meg, mint az egyszeri közép-paraszt a téeszesítést. Hiszen a magyar paraszt is nyilván nagyon örült, amikor Kádár Jánosék megvédték tőle és a magántulajdon mételyétől a magyar földet. Persze, hogy ők is azt gondolták, egyszer majd csak eltűnnek ezek a komcsik a jó büdös fenébe.

*

Az ország demográfiai helyzete siralmas. A felosztó kirovó nyugdíjrendszer a magyar demográfiai korszerkezet mellett csak a szánalmas nyugdíjra és/vagy a 70 éves nyugdíjkorhatárra jelent csak garanciát. Ezért a manyup megtakarításokra úgy lehetett tekinteni, mint a jövőbeli nyugdíj legbiztosabb részére. Miközben az állami részről és az onnan jövő kifizetésekről szinte semmit sem lehetett tudni.

Az is teljesen nyilvánvaló volt az államosítás és a megmaradt pénztárak ellehetlenítése előtt, hogy a magánnyugdíj pénztárakba jutó 25%-nyi nyugdíjbefizetésem a későbbi nyugdíjamnak az arányos 25%-nál nagyobb részét fogja képezni. Vagyis a 75% állami befiezetésen sokkal nagyobb a bukó, mint a pazarlónak hazudott pénztárakon. (Ugye 2010-ig a munkavállalói nyugdíjjárulék. 8+3%, munkaadói nyugdíjjárulék: 21% volt.) A 75%-os állami befizetés ugyanis azt jelentené, az államnak a magán nyugdíjpénztári megtakarításnak a háromszorosát kéne utalnia nyugdíjas éveimben.

Ha megkérdezünk egy nyugdíj-szakértőt, akkor persze egyből leszögezné, hogy a háromszoros állami kifizetés teljesen irreális. Többek között azért is mert nem számol a nyugdíjrendszerben lévő szolidaritási elemekkel, a halandók számára szinte teljesen átláthatatlan jövedelem átcsoportosításokkal. 

A szolidaritási rész működését és viszonyát a magánnyugdíjhoz egy példán keresztül lehet talán a legjobban megérteni. Vegyünk le az állami részből 25 százaléknyi részt szolidaritási elemekre. Ekkor az államnak a kétszeresét kéne hozzátenni a nyugdíjpénztári megtakarításaimhoz, ha csak olyan hatékonyan működik, mint a pazarló magánnyugdíj pénztárak. Ez nyugodtan tekinthető egy burkolt, 8%-os jövedelem alapú szociális adónak, amit a kellően nem definiált hátrányos helyzetű, vagy valamilyen preferált - jellegzetesen most élő - nyugdíjas csoportok kapnának meg. Más szempontból ez a 8%os adó, egyben 33%-os negatív hozamot (33%-os hozam veszteséget) jelent az állami pilléren. Nincs az a szar hazai manyup pénztár, ami ilyen veszteséggel működött volna, akár a válság egyetlen csúcsveszteséges évében is.

Pesze legyünk igazságosak, a szociális újraelosztás, akár méltányolható is lehet, de azért illene deklarálni a mértékét. Ha nincs deklaráció, akkor potenciális feneketlen lyukként nyeli el a pénzeket a szolidaritási rész. Egy állami ígéret, a legutóbbi példaként a nők korábbi nyugdíjáról és máris emelkedik burkolt szociális adó, és csökken a teherhordó csoportok nyugdíja. Az állami egyéni számlát nehéz lett volna ilyen burkolt szolidaritási deklarációk nélkül elkészíteni.

A magánnyugdíj fennmaradása mellett számos érv egyike, hogy a szolidaritási részen történő politikai kalandorkodásnak csökkenti a mozgásterét. A másik nagyon fontos érv meg az, hogy a magánrész sokkal  transzparensebben működött az évi egy szem vacak értesítésével, mint az állami rendszer. Az egyéni számla olyan szolgáltatás, amit a szuperhatékony fidesz állam négy év alatt sem tudom produkálni. De ne csak a fidesszel legyünk kemények: a szuper magyar állam erre 24 éve képtelen. A multi-, meg bankfattya magánnyugdíjpénztárak meg egyből tudták. Ez is egy szemléltes példája annak, hogy mennyire is hatékony az egyéni vagyon őrzésében, a politikai bűvészkedéstől gyakran súlyosan terhelt állami nyugdíjrendszer.

A már említett egyéni számla bevezetése persze javíthatott volna a helyzeten. De azóta kiderült, hogy a pocsék demokrácia állampártjának eszébe sincs tiszta helyzetet teremteni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Podesz gyűlöli a transzparenciát, hiszen az megköti a kezét. A sötétben lehet tovább hazudozni. Az egyéni számla szabályrendszerével a kezükben a nyugdíjszakértők azonnal súlyos állításokat fogalmazhattak volna meg a rendszer fenntarthatóságával. Fenntartható rendszer esetén pedig könnyen olyan nyugdíjakat dobhatna ki a kalkulátor, amitől akár a parasztlázadás is kitörhetne.

Ezek után nyilván nem meglepő, ha a magánnyugdíjpénztárak államosítását a Nemzeti Elnyomás Rendszere egyik kiemelkedő bűnének tartom.

*

Már csak egy feladat maradt hátra, a Manyup-einstand helyét meghatározni, a pocsék demokrácia lopás, elnyomás, hazudázás jelentette hármas pillérrendszerében. A besorolás annyiban nehéz, hogy nagyon is igaza van a Mentális Deficitenek, amikor azt írják, hogy a magánnyugdíjpénztárak lemészárolásába az orbánizmus minden elképzelhető mocskát belesűrítették.a szimptómái egyszerre ismerhetők fel benne. 

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr486944667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása