Nyüvöm a hypertextet. Évekbe, de tényleg kábé két évbe, és nem csak szaros hónapokba telt mire kezdem megtalálni újra a hangom. Az új közlési formát. 

A hangom az éppen így szól. Na persze ez csak addig az enyém, amíg hallgatom, no meg utána a visszhangok odabenn.

Ez már az negyedik-ötödik blogom.  De közben családot alapítottam, és egy gyerek mellett egészen más írási lehetőségei vannak az embernek. Mármint az olyan embernek aki nyolc éve, még a Hivatalba járva, titkon azt képzelte, hogy ő Marx és Engels modern magyar örököse. Nem  a kommunista, hanem az afféle csóri szellemi Firestarter értelmben. A mystic Firestarter értelemben. Na, mystic az pont nem, hanem akkor a twisted, aki minimum lángba borítja a betespedt, megrekedt Magyarországot. Az első próbálkozás, ami vagy négy évig tartott, nem vezetett túl sok eredményre. Ennek ellenére tudtam, hogy előbb utóbb újból neki fogok futni. És ennek a nekifutásnak gyűlnek itt a nyomai vagy két éve.

Hiába gondoltam az újra nekiinduláskor azt, hogy Orwell Háborús naplójának szellemében kellene elkezdenem posztolgatni, a fenének sem akart beindulni a blog. Merthogy a korábbi, agglegény életre alapozott, időigényes alkotási módnak bizony befellegzett. Maradnak hát a töredékek. Melyek talán lassan összállnak egy nagyobb egésszé. 

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr346919913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása