A múlt héten sokat beszélgettem egy jobbos barátommal. Elég idegesítő egy barát, de ha így alakult, hogy sok időt töltünk együtt és lassan több mint tíz éve elég rendszeresen találkozunk, jól rálátunk egymás életére, akkor a barátomnak is tartom. Akkor is ha elképzeléseinkben nagy a különbségek vannak.

Szeretem a politikára terelni a szót, ha átjön dumálni. Ilyenkor két tök ellentétes világkép cserél eszmét, néha ordibálunk, néha káromkodunk. Bár az utóbbi időben nyugodtabb lett az egész. Van egy pár tanulság is, ha ezek nem is most születtek.

Egy: Személyes viszonyaink fontosabbak, mint a politika. Ugyanakkor érezzük, hogy a mesterségesen gerjesztett politikai harc képes akár közeli emberi kapcsolatokat megmérgezni. Kell ehhez erő és tartás, hogy a méreg csak felszínen marjon.

Kettő: Ha egymást hallgatjuk, akkor kevésbé ijesztő az egész. Persze ettől még összességében ijesztő a másik értetlensége. 

Három: Muszáj beszélni és muszáj megérteni.

És azért jöttek éppen ezek a mondatok, mert a ma esti politikai egyvelegben valami hasonló kicsengésűre bukkantam. Némi örömmel és bizakodással töltött el, hogy mások is és pláne a másik oldalról is elindultak az úton. Szóval én támogatom B. György nagykorú kísérletét. Kíváncsi vagyok mire jut.  És akkor még nem is szóltam a remek, önreflexív címről. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.