egyutt_batrake.jpg

Mert a régi baloldalra nem érdemes, ők nem hoznak valódi változást, hiszen nem a 2010 előtti világhoz való visszatérés a cél. Emellett az is fontos, hogy egy valódi demokráciában kell, hogy következménye legyen a dilettáns politikának, az ország gazdasági megroppantásának, a korábbi időszakra is jellemző korrupciónak.

A régi világgal való szembenállásban az Együtt ugyanazon az állásponton van, mint az LMP és a Momentum. Amiben eltérés van az a választási stratégia, és az, hogy a 2010 előtti világ kritikája ellenére az együttműködésre kell törekedni, amíg nincs realitása a régi baloldal nélküli kormányváltásnak. A  2018-as választási stratégiában és felkínált vízióban az Együtt jobb volt mind  az LMP-nél, mind a Momentumnál, nem beszélve a Párbeszédről. (A Kétfarkúak meg eleve nem is akarnak ebben a „hagyományos” politikai mezőben versenyezni.)

Az Együtt szerint a fideszes pártállam legyőzése után az ország sikeres újjáépítésére és a nemzet belső békéjére az jelenti a garanciát, ha a régi baloldal mellett legalább 15%-nyi új és egyértelműen demokratikus elköteleződésű erő is megjelenik az új kormányban.  A Jobbik gyűlölettel terhelt múltja és kétes hitelességű változása miatt kiesik a 15%-ból. Még akkor is, ha a Fidesz elleni nemzeti szabadságharcban kifejezetten érdemes velük is törekedni az együttműködésre.

Az Együtt választási stratégiája és víziója volt a legjobb. Hozz létre egy demokratikus pártok szövetségén alapuló új pólust. Majd erővel a hátad mögött ülj le tárgyalni a régi baloldallal és akár a Jobbikkal. (Na jó ez a jobbikos vonal az LMP-nél és Momentumnál inkább megvan, az Együttben ezzel kisebbségbe kerültem).

Szél Bernadett miniszterelnöksége a politika szép hazugságai közé tartozik. A hazugságokkal pedig az a baj, még ha szépek is, akkor sem lehet rájuk érdemi stratégiát építeni.  Az LMP számára hiába lenne remek eredmény 8% elérése, de kormányalakításhoz, a miniszterelnök-jelöléséhez ez édes-kevés.

Az Együtt megpróbálta felépíteni ezt a pólust, az LMP pedig mondvacsinált kifogásokkal többször is elhajtotta Juhász Pétert. Mert valójában az Együttel az LMP nem akart együttműködni. Talán a Bajnai-féle pártszakítás és az ebből fakadó LMP-s sértettség állt mögötte, talán más (is).

Az LMP ugyan a Momentummal próbálkozott egy szövetség létrehozásával, de a kikosarazás után az Együttel könnyen folytathatta volna, hiszen az minimum újabb 1-2%-os eredményt hozott volna. (A Párbeszéddel pedig meg még többet, de itt már duplán játszik az LMP-s sérelmi faktor). Ez a formáció Botka bukása után valódi esélyt kapott volna, hogy az LMP irányításával átvegye a demokratikus oldal vezetését, egyszersmind erősebb csatlakozási kényszer elé állítva az elszürkülő Momentumot. De az LMP nem az újabb ellenzéki szavazók megszerzésére, hanem saját sérelmeire figyelt elsősorban. Kompromisszumképtelen volt, elhajtotta az Együttet és elszalasztotta 2018 lehetőségét, a lehetőséget és a reményt egy új, demokratikus pártok által dominált kormány- és rendszerváltó szövetség felépítésére.

Ráadásul azzal, hogy az LMP az együttműködést elutasította, a két pártot abba az irányba kényszerítette, hogy harcolniuk kelljen egymás ellen az új pólus szavazókért.

A Momentum még az LMP-nél is kompromisszum-képtelenebb párt képét mutatta, aminek szinte semmi elképzelése nem volt 2018-ról azon túl, hogy maguknak ki kell kaparni az 5%-ot. Ezt a választók is érzékelték, és így mára a Momentumtól nagy meglepetés lenne a parlamentbe jutás.  

Ha az Együtt erősebb párt lenne, akkor sokkal előrébb tartanánk mind az Új Pólus, mind az Új Pólustól várt új Magyarország megteremtésében. Minden Együttre leadott szavazat egy új, demokratikus Magyarországra és az ezt megteremteni akaró új politikai póluson belüli erősebb együttműködésre leadott szavazatként értékelhető. Aki az Együttre szavaz az egyúttal az LMP-nek és Momentumnak is üzen és jelzi, hogy több együttműködést vár el ezektől a pártoktól. Ez az üzenet független attól, hogy az Együtt eléri-e az 5%-os küszöböt vagy sem.

(Persze az Együttre leadott szavazat jelzés a többi pártnak és a többi választónak is, de ezeket a triviálisabb üzeneteket most nem magyaráznám el. Illetve korábban megtettem, többek között itt, no meg itt is.  )

 

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr8013816340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2018.04.07. 19:47:30

Ma is 3 halálos áldozata van a liberálisoknak. Igen, az Együtt is felelős legújabb terrortámadásért. Holnap erről is döntünk: akarunk-e terroristákat vagy sem. A balra adott szavazatok a terroristákat segítik.

István Marin 2018.04.07. 21:39:18

@DFK: "egy pszichés gondokkal küszködő német férfi a tömeges gázolás elkövetője, és az üggyel kapcsolatban nincsenek terrorizmusra utaló jelek".
Hogy jön ebbe a baloldal?
Miattuk lesz egy német pszihésen beteg?

István Marin 2018.04.07. 21:41:09

sajnos minden 5% alatti pártra leadott szavazat a fideszt erősíti, sajnálom ...

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2018.04.07. 23:05:38

@István Marin: állításodnál mondok egy sokkal pontosabbat: minden pártlistára leadott szavazat adott pártot erősíti.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2018.04.07. 23:12:11

@DFK: téged már ki kéne moderálni, annyira kibaszottul sötét vagy. de inkább meghagyom hadd rémüldözzön, röhögjön, sírjon rajtad ki-ki vérmérséklete szerint.

Éhesló 2018.04.09. 08:04:50

Bukta van reggelire.
Pusztuljatok.

Hahahaha!
Nem jött össze, még soros pénzén sem.
A brüsszelita komisszárok támogatásával sem.
El kellene gondolkodnotok, már ha képesek vagytok erre egyáltalán.

Most lehetne esetleg pár évig szerény önkritika, hallgatás a hazudozás és magyargyűlölet helyett?

www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/l50.html

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2018.04.14. 07:04:49

@Éhesló: Mi is magyarok vagyunk, te félkegyelmű. Csak igazi feketeöves gyökerek gondolják azt, hogy aki más véleményen van annak pusztulnia kell. Ha mi is magyarok vagyunk és te a pusztulásunkról beszélsz, akkor kettőnk közül ki a magyargyűlölő, te szerencsétlen? Még akkor is szánnivaló, amit csinálsz, ha tudom, hogy amikor takarékra áll benned a vérfideszes agyhalott, akkor talán azt gondolod, hogy igazából meghalnunk sem kéne, elég ha kivándorlunk, soha nem merünk megszólalni.

Most szólok, hogy a blogom kommentfolyama, nem szellemi nyomorékok homokozójaként funkcionál, nyugodtan elhúzhatsz máshová kiélni sekélyes verbális perverzióidat. Még egy ilyen selejtes gyűlölet-komment, és ki foglak innen hajítani. Szedd össze magad, és próbáld meg bebizonyítani, hogy nem csak arra vagy alkalmas, hogy rémisztő példaként mutogassalak.

És akkor még egész türelmes és szájbarágós voltam.

Éhesló 2018.04.14. 07:32:38

@naphegyi vince: fogalmam nincs mik vagytok. L
ehetnek magyar papírjaitok, de, hogy magyarok nem vagytok az tuti.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a pofátokat alaposan elkentük sokadjára is.
Nem kicsit.
Nagyon.

Olyan böszmék vagytok, amilyen böszmék nem voltak még a demokratikus Európa történelmében, de talán a világon sem.

Ezen pedig nem segít a cenzúrád.
Konkréan leszarom.
Veled együtt.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2018.04.14. 10:25:02

@Éhesló: Bevallom, tévedtem. Neked nincsenek jobb pillanataid.
süti beállítások módosítása