Orbán Viktor agresszív külügyi pincsije keményen beleakaszkodott Bill Clinton bokájába. (Jelentéktelen - pipa; beltenyészet félresiklott eredménye - szellemi és nem fizikai értelemben, ezzel már pipa; nagy a hangja - pipa.) Biztos nagyon fáj ez a harapás Clintonnak, csak nehogy egyszer - ha fájdalmában nem is, de a mihez tartás végett - visszarúgjon.

Clinton beszólása egy ellenzéki számára szórakoztató, ütik kinntről is a zsarnokot. Szijjártó demagóg válasza akkor már sokkal inkább volt felháborító, mint az állítólagos sértés: az én nevemben ugyan ne beszéljen egy ilyen magyarok selejtje. Mert Szijjártó elsősorban selejtes politikus, egy demokrácia-rohasztó tolvajkurzus magas rangú vezetője és csak másodsorban magyar.  Itt ugyanis mindenki magyar, ez nem nagy szám, mondhatni másod- vagy harmadlagos. De jóval kevesebben vagyunk tolvajkurzus potentátjai, és külügyi főhazudozók, akik ismét Moszkva kegyeit keresik.

 „Ott van a magyar miniszterelnök. A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának. Ő (Orbán) szereti a tekintélyelvű kapitalizmust, de ezzel valójában csak azt mondja, hogy soha nem akar kiszállni a hatalomból. Maradni akar örökre, és pénzt.”

Bill Clinton persze célozhatna jobban is, de azért kevés jóindulattal a fentiek alapján el lehet hinni, hogy ha rákérdeznénk, akkor készséggel kijavítaná, hogy elsősorban Orbán Viktorra és az ő részben számító, részben meg megtévesztett híveire gondolt, nem a magyarokra általában, pláne nem a rendszerrel küzdő magyarokra. Clinton így sokkal inkább a mi nevünkben és helyettük is vert egyet Orbánékon.

A cikk persze világosan elmagyarázza, hogy jól volt az célozva, csak éppen nem a magyar közönség, hanem az amerikai irányába. Viszont ez diplomáciai szempontból akkor sem szerencsés. Viszont ez a diplomáciai udvariatlanság, a pontatlan fogalmazás igazán semmiség, a hazai elmúlt öt évben elszenvedett jogfosztáshoz, a jobbunista propaganda hazugságaival való küzdelem fáradtságához képest.

Ha pedig jól olvassuk a híreket, akkor itt az orbánizmus ellenzékének bocsánatkérésnél több is fog jutni, ha Hillary Clinton nyeri a választásokat. Persze ettől még kár lenne ölbe tett kézzel várni, hogy a külföld, Amerika, meg az EU mentsen meg minket. A szabadságnak és a demokráciát, úgy tűnik, akkor fogjuk jobban értékelni és megérteni, ha magunk harcolunk meg érte. A nyugati polgárság se ajándékba kapta jogait, és talán éppen ezért is vigyáz rá annyira. Némi segítség azért jól jön, főleg, ha a helyzet nagyon szorult.  

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr68729454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.05.19. 09:11:15

@BircaHang Média szerkesztősége: tévedés vagy hazugság (téged ismerve az utóbbira tippelek)
Ez a tetű kizárólag a fideSSt képviseli. Illetve ahogy hallom, még annak is csak egy relative kicsi, de annál hangosabb részét.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.19. 09:37:15

@Hóhér az utolsó barátod:

A mindenkori kormány a mindenkori országot képviseli, amennyiben a kormányzatot a nép választotta meg.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.05.19. 09:58:15

@BircaHang Média szerkesztősége: tehát jól sejtettem, hogy hazudsz. A bűnszövetkezeteteket nem "a nép" választotta, csak a maffiátok úgy alakították át a választások játékszabályait, hogy másnak ne legyen esélye.
Ezt jobb helyeken csal

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.05.19. 10:01:44

@Hóhér az utolsó barátod: ...ásnak hívják, de itt a sok lusta, a seggével szavazó (=otthon maradó) alak miatt sikerült csak nyerni az elvtársaidnak. Úgy saccolom, 70-80%-os részvétel mellett hiába próbáltatok volna csalni.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.19. 10:22:28

@Hóhér az utolsó barátod:

Ezt rosszul tudod. Nézd át a választási szabályokat alaposabban.

Vagy: szerinted a 17 %-os támogatottságú ballibáknak kellene kormányt alakítaniuk, ez lenne a demokrácia?

Vologya · http://youtu.be/oC71JCuXnXA 2016.05.19. 11:06:33

@BircaHang Média szerkesztősége: Pontosan. Kivéve persze 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban. Ha a ballibek nyernek, akkor természetesen nem történt csalás. Aztat mindég csak a fasisztákok csinálják. :D

Vologya · http://youtu.be/oC71JCuXnXA 2016.05.19. 13:28:18

@BircaHang Média szerkesztősége: Igen, ez már az agyérelmeszesedés következménye náluk. Kicsit nehezen viselik, hogy átlépett rajtuk a történelem, és 70 év alatt senki sem vevő a baromságaikra. Olyanok ma a ballibek, mint az alzheimeres nagyapó, akinek türelmesen végighallgatják a történeteit az unokák, majd csendben legyintenek rá, sőt, talán még ki is nevetik a háta mögött.

morpho 2016.05.19. 15:24:04

@Pete Dunham:
Rosszul emlékszel. Ez úgy volt, hogy ha a szocik nyertek, akkor számoljuk újra a szavazatokat és a haza nem lehet ellenzékben. Ha a fidesz nyer, akkor viszont forradalom volt a szavazófülkékben...
Attól te persze hazudozhatsz jókedvűen, hagyjuk is.

morpho 2016.05.19. 15:27:19

@BircaHang Média szerkesztősége:

Minden választás nem volt csalás, csak a legutóbbi. Az egypártrendszerben átrajzolt körzetekkel, a kamu aláíróívekkel, a kamu pártok tömegével, a tv reklámok lenullázásával, a plakáthelyek kisajátításával, a listás helyek egyoldalú csökkentésével...De ezt te is tudod, birka barátom, csak adod itt a hülyét. Viszont szórakoztató vagy, azt elismerem.

Netuddki. 2016.05.19. 15:33:08

Ocsmány bulesz birkaszart ne hergeljétek, mert telefossa nektek ezt a blogot is.

A szíjgyártó meg előbb tisztázza magát a luxusvillás ügyéből, mielőtt bárkit itt képviselne ebben az országban!

megamedve 2016.05.19. 15:33:38

2014, a szavazatok darabszámát tekintve, az össz szavazásra jogosult szavazókra vetítve:

Nem szavazott: 39%
Nem a fideszre szavazott: 34%
Fidszre szavazott: 27%

Ebből lett a 2/3
Na ehhez kellett csalni.

Wikus Van De Merwe 2016.05.19. 15:46:36

@megamedve: @morpho:

A választási törvény biztosította kereteken belül, ha az ellenzéki koalíciónak lett volna 2 millió listás szavazata, akkor most nekik lenne kétharmaduk.(Itt persze adódik a kérdés, hogy derék hozzászólóink mikor, hova számolják a fasiszta Jobbik szavazatait?)
De nem szereztek csak 1 millió listás szavazatot.( A Jobbik is szerzett 1 millió szavazatot)
Az egyéni kerületekről pedig ne is beszéljünk.(talán ha tíz egyéni körzetet nyert az ellenzék)

Az azóta megtartott, és ugyanazon választási törvény által szabályozott, és az ellenzék által szinte mind megnyert választások fényében butaság választási csalásról beszélni.

El kell vinni, meg kell győzni a szavazópolgárt és az eredmény biztosított.

Kivlov 2016.05.19. 15:48:41

@megamedve:
Semmi csalás nincs benne, ezt úgy hívják vegyes választási rendszer.
Ahol pl az egyéni körzetekben elég 1, azaz EGY db szavazattal nyerni és megvan a mandátum, annak ellenére, hogy a másik fél is közel 50%-ot kapott.
Csináljál már ilyen semmitmondó statisztikát a korábbi választásokról is.
Egyébként se az a lényeg, hogy ki kire nem szavaz. A mandátumot a kapott szavazatokra számolják. Nem a nem kapottakra.

Wikus Van De Merwe 2016.05.19. 15:48:50

@Wikus Van De Merwe:

"...szinte mind megnyert időközi választások fényében..."

Így pontos.

Mérnork 2016.05.19. 15:58:40

@megamedve:
A feri is megmondta a választási kampányban, hogy aki nem megy szavzni, az a fineszre szavaz, szóval az eredmény helyesen:
finesz:66%
egyéb:34% ;-)))

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.19. 15:59:02

@Kivlov: fidesz 600000 szavazattal kevesebbet kapott, még is ugyanannyi mandátumot. Ez teljesen rendben van ugye? Nyilván persze nektek. De ha a maszop nyert volna így, üvöltenétek a diktatúrát :)

@Pete Dunham: már megint új nicknév kommer "elvtárs"? :)

Kivlov 2016.05.19. 16:01:52

@fidesz maszop dk egykutya:
muhahahaha, ezért sz*ptok már 6 (meg lesz még további 6 is) éve, mert még mindig itt tartotok, hogy másra mutogattok, mást hibáztattok. Még mindig nem esett le, hogy az irgalmatlan sz*pókát csak saját magatoknak, a dilettantizmusotoknak, az elqrásnak, meg a magyarellenességeteknek köszönhetitek. hajrá! :D

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.19. 16:06:37

@Kivlov: miről beszélsz húgyagyú komcsi? a fidesz 600000 ezerrel kevesebb szavazatot kapott 2014-ben 2010-hez képest, még is ugyanannyi mandátumot. Tudom szerinted ez rendben van, mert mindig is komcsi voltál(gondolom családostul), és szerintetek nektek minden jár és mindent szabad.
De nyugi, a magyarellenesség, és dilettantizmus befigyel nálatok, hiszen fidesz=maszop.

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.05.19. 16:09:33

@fidesz maszop dk egykutya:

A legtöbb szavazatot kapó formáció alakított kormányt.

Mégse teheti ezt meg, egy demokráciában egy szaros harmadik helyezet, mégha azt akár ballib összefogsának is hívják.

Nyerni kéne kiscsávó, nem örjöngeni, és Soros bérenceknek kiszolgálni, ...

Csakhát a kutya se szavaz rátok.
Szerencsére.

Kivlov 2016.05.19. 16:09:58

@fidesz maszop dk egykutya:
és ezzel a 600e mínusszal is földbe döngölték a maszopot! :D :D :D
Egyébként meg mondom: vegyes rendszer van: ha minden egyes egyéni körzetben csak 1 szavazattal van több a fityisznek, akkor is övé az egyéni mandátumok 100%-a. Ennyi. oszt jónapot...

Wikus Van De Merwe 2016.05.19. 16:10:30

@fidesz maszop dk egykutya:

Ugyanezzel a választási törvénnyel a veszprémi időközin nyert az ellenzék.
Ha 2018-ban hasonló arányban hozza a körzeteket, mint 2014-ben a Fidesz, akkor sanszos, hogy nekik lesz kétharmaduk. Egy ilyen eredményt csalásnak tartanál?

Ballib Cenzúrák Csengőfrásza 3 2016.05.19. 16:11:00

Szíjártó Péter mellkasában magyar szív dobog, a ballibákéban meg Soros szive. Meg a norvégoké.

Bele kell nyugodniuk a bukott ballibáknak, hogy itt nem Európa lesz, hanem Magyarország. Végre egy külügyminiszter, aki nem befekszik a külföldi tőkének hanem hazazavarja őket!

Clintonéknak fáj, hogy egyedül Európában mi jóban vagyunk az oroszokkal és közösen fejlődünk és kereskedünk, miközben Amerika és az EU mély válságban vannak.

De nekünk van jövőnk! A kaját meg tudjuk termelni magunknak, Paks adni fogja az áramot, az orosz barátaink a gázt meg az olajat. Európára meg csak a sötét és hideg napok várnak.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.19. 16:13:25

@Kivlov: nem vegyes rendszer van, komcsi fideszes rendszer van. mi lesz a következő? jön a szabály hogy eredménytől függetlenül a fidesz 2/3-ot kap? :D

@Ballib Cenzúrázók Lidérce 2: ja a legtöbbet. És ugyan annyi mandátumot kapott, mint előtte, pedig a szavazói 1/3-át elveszítette. Tudom nem érzitek az ellenmondást, hiszen a bolsik azt hiszik nekik joguk van a hatalomra, függetlenül mindentől, hogy hazát árulhassanak.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.19. 16:14:57

@Wikus Van De Merwe: igen "elvtárs". Ez a rendszer szar. De ha ilyen eredmény jöhetne ki, biztos hogy a fidesz újra megváltoztatná, hogy olyan eredmény jöjjön ki amit akarnak. Már megtették egyszer, miért ne tették még egyszer?

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.19. 16:15:52

@Kivlov: tudom, ti komcsik mindig önállóak voltatok, nem érdekel senki, főleg nem a nép, vagy a demokrácia, mert nektek mindig igazatok van, ahogy kádár apátok is mondta.

fidesz maszop dk együtt egykutya 2016.05.19. 16:15:55

@Ballib Cenzúrák Csengőfrásza 3:

Te agyatlan Fidesz bérenc.
Majd páldásan megbüntetünk minden hozzád hasonló jobboldalit, ha hatalomra kerülünk.
Ott fogsz majd sírni az Orbán mellett.

Mi pedig Soros György segedelmével, és a több tízezer betelepített migráns munkájával újjá építjük az országot !

Kivlov 2016.05.19. 16:18:16

@fidesz maszop dk egykutya:
ha nem volna demokáré, nem fröcsögnéd itt a semmit egész nap.

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.05.19. 16:20:17

@fidesz maszop dk egykutya:

Kb mint 94-ben Horn Gyusziék alatt.
A szavazatok aránya, és a parlamenti létszám az akkori állapothoz hasonlatos.

Bár akkor mikor az MSZMP KB-s, pufajkás komcsik voltak így az neked nem fájt ugyi ?

Wikus Van De Merwe 2016.05.19. 16:25:16

@fidesz maszop dk egykutya:

A szabályok a választás előtt adottak voltak és minden induló ismerte őket.
Tudható volt, hogy milyen részvétellel, milyen támogatottsággal milyen eredmény érhető el.
Az hogy a két össze nem fogó ellenzéki csoport csak 1-1 millió szavazót tudott urnához csábítani és megszólítani, az nem a törvény hibája és nem következménye. Az egyéni körzetek szinte 100%-os bukása pedig az ellenzéki jelölteket, az ellenzéket minősíti.
Az pedig, hogy esetleg majd megváltoztatják jelenleg ennek hiányában nem megvitatható, úgymond irreleváns.

Wikus Van De Merwe 2016.05.19. 16:27:59

@fidesz maszop dk egykutya:

Mondjuk akik szerint a bevándorlók miatt nem érdemes népszavazást tartani, erről az embereket megkérdezni, kb. ugyanannyira szarnak a demokráciára és az emberekre, mint a fideszesek.

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.05.19. 16:30:43

@Wikus Van De Merwe:

Nem beszélve arról, hogy a választási törvény egyedül a ballibeknek kedvez.

Hiszen ők így két jobboldali pártot is kihagyhatnak a kormányból, pusztán csak elsőként kellene végezniük.

Azaz úgy kormányozhatnának a ballibek, hogy a szavazatok túlnyomó többségét jobboldali pártok kapták.

Persze ez csak elmélet.
A ballibekre szavazó elmebetegek kevesen vannak, és kevesen is maradnak.
Szerencsére.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.05.19. 16:34:35

Clintonék elküldhetnék Chuck Norrist, hogy tegyen rendet és vegye át az ország vezetését! :)
A börtönkosztot meg egyenesen a KLIKK által terrorizált iskolák menzáiról vigyék a Fiúknak! :)

Ballib cenzúrázók réme 1 2016.05.19. 16:36:17

@Wikus Van De Merwe:

Még szép hogy népszavazást fogunk tartani a bevándorlókról! Majd gondolja itt bárki is, hogy ide az jön be ingyen lábat lógatni a mi jóléti rendszerünkbe, akinek tetszik?

Majd ha hívjuk őket jöhetnek. Akár 4 millióan is ahogy azt Orbán Viktor pár éve megmondta. De most azt mondja, hogy ne jöjjenek. Hát akkor ne jöjjenek.
Orbán Viktor most pontosan tudja, hogy mi az idők szava. Most van 1 millió új munkahelyünk, ehhez most magyar ember kell, nem idegen.

5perc 2016.05.19. 16:50:42

@BircaHang Média szerkesztősége:
"Téged nem, de az országot igen."
Ez lenne az ideális. Sajnos azokat sem képviselik, akik azt hiszik, hogy igen.

project_2501 (törölt) 2016.05.19. 17:47:41

@Pete Dunham: Attól mert nincs hiteles, erős ellenzék, az Orbán kormány még egy maffia marad köztörvényes bűnözőkkel a vezetésében. Utoljára ők írták át a választási törvényt, hogy megtarthassák a kétharmadukat. Ha a bűnöző törvényt írhat, legalizálja a törvénytelenséget. Mielőtt jönnél a ballibás szövegeddel, a frásznak se hiányzik az a banda se.

N. Barbie 2016.05.19. 17:53:12

Hat nem tudom, nekem abbol, hogy clinton "Magyarorszag Amerikanak koszonheti a szabadsagat" valahogy nem jon le, hogy itt a fideszre gondolt, csak az, hogy egy otromba, aljas hazugsaggal fenyezte a sajat nepet es sertegette a magyarokat. De gondoltam, hogy valami liberalis sopredek megmagyarazza ezt is.

ö...mikó? 2016.05.19. 17:56:42

@Tudományos Iibsizmus: Sőt egyből Recskre velük. Annyira szép, amikor a "jobboldali" fideszesekből előtör valódi, munkásőr ivadék, szervilis féreg énjük. Ti ellenetek küzdöttünk a rendszerváltáskor, ti éltettétek a kommunizmust, bolsevista senkiháziak.

ö...mikó? 2016.05.19. 18:01:14

@N. Barbie: Te vagy a söpredék, te tanulatlan bunkó szervilis komcsi

gyurmicsek 2016.05.19. 18:01:23

@Tudományos Iibsizmus: Kifejtenéd az északai műszak és a vagyonosodási vizsgálat közötti összefüggést?

Szóval te 90 előtt olyan beosztásban voltál, ahol embereid voltak és már akkor utáltad a libsiket. Neked tényleg szar lehetett anno.

N. Barbie 2016.05.19. 18:05:36

@ö...mikó?: Latom felszakadt a kocsmai vitakultura prolikam, jol megmondtad. :DD
Te igy latatlanba tudod ki a tanulatlan, bunko, szervilis(??? kit is szervilizaltam te ostoba? :DD), komcsi (wtf??)
Na menjel, keresd meg a reggel elgurult nyugtatot. :)

Pelso.. 2016.05.19. 18:15:29

@Tudományos Iibsizmus: vagyonosodási vizsgálatot a fidesz elitre...
Erre lehetne egy népszavazás, a lefoglalt vagyonok töredékéből meglenne a költsége.

morpho 2016.05.19. 18:31:56

@Wikus Van De Merwe: Szerinted csak annyi történt, hogy az ellenzék nem vitt el elég embert az urnákhoz. Az, hogy átrajzolták a körzeteket és a baloldali szavazókat szétszórták a jobboldali körzetekben, nem egy helyen, hanem tömegével, az rendben van. Erre fel kellett volna készülni. Az, hogy kamupártokat indítottak, amelyek neve nagyon hasonlított néhány ellenzéki formációra, az rendben van, arra fel lehetett volna készülni. Az, hogy aláíró íveket gyártottak a kopogtató cédulák helyett, amivel összevissza csaltak, az rendben van, fel kellett volna rá készülni. Az, hogy a tévéreklámokat lenullázták és az óriásplakát helyeket kisajátították, az is rendben van, csak fel kellett volna rá készülni. Te hiszed is ezt a hülyeséget, vagy csak spontán klaviatúrát ragadtál?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.19. 18:38:15

@morpho:

"átrajzolt körzetekkel"

Mítosz. Semmi alapja.

"a kamu aláíróívekkel, a kamu pártok tömegével"

Mindig volt ilyesmi.

"a listás helyek egyoldalú csökkentésével"

A csökkentés jelentéktelen mértékű volt, ráadásul mióta kritériuma a szabad választásnak a listás rendszer? Ezek szerint az USA-ban nincsenek szabad választások?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.19. 18:42:18

@megamedve:

Ezen az alapon szinte mindegyik eddigi választás csalás van.

- az MDF 1990-ben 25 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 43 %-át
- az MSZP 1994-ben 31 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 54 %-át
- az MSZP 2002-ben 42 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 46 %-át
a- z MSZP 2006-ban 43 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 49 %-át
- a Fidesz 2010-ben 53 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 68 %-át.

S a legérdekesebb eset 1998-ban történt: a 32 %-os támogatottságú MSZP megszerezte a mandátumok 35 %-át, míg a 28 %-os támogatottságú Fidesz a mandátumok 38 %-át, s ezzel a népszerűségben első párt elvesztette a választásokat.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.19. 19:02:04

@morpho:

Semmi rendkívüli. Eleve kezdjük ott, hogy Mo-on NEM léteznek politikailag stabil választókerületek.

$pi$ 2016.05.19. 19:23:04

@morpho: "Az, hogy kamupártokat indítottak, amelyek neve nagyon hasonlított néhány ellenzéki formációra, az rendben van, arra fel lehetett volna készülni."

Azok a kamupártok előbb voltak bejegyezve mint ahogyan a mszp szatelitek elkezdték használni a neveket.

Magyarul voltak olyan bénák, hogy nem tudták elnevezni sem magukat. De, ahogyan az Bajnai nyilatkozta "már holnaptól tudnánk kormányozni". :D

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 19:36:17

@N. Barbie: Elég nagy paraszt voltál. Csak azért nem töröltelek ki, mert az általad idézett rész valóban egy igen vitatható pontra mutatott rá. Hogy mit köszönhetünk Amerikának, az egy érdekes téma. A Szovjetunió megfektetését pl. igen. Igaz, ezt Gorbacsovnak is köszönhetjük. Döbbenetes figura volt. Szerintem az oroszok gyűlölik, de nagyon hasznos volt.
Mondjuk USA nem értünk küzdott, hanem a győzelemért mi csak egy melléktermék voltunk.
A Soros féle demokrácia, amerikai exportot igen. De ez azért annyira nem volt sikeres, hiszen akkor most nem lehetne ilyen könnyen visszafordítani. Az akkori USA establishment akkori hitét Fukayama a Történelem végéje írta le. Csakhogy Fukayama tévedett.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 19:39:23

@BircaHang Média szerkesztősége: " a Fidesz 2010-ben 53 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 68 %-át."

A Fidesz 2014-ben 45 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 67 %-át. 7%-ot hozott a választási rendszer Fideszre igazítása.

Ezt valahogy kifelejtetted.

$pi$ 2016.05.19. 19:48:56

@naphegyi vince: "A Soros féle demokrácia, amerikai exportot igen. "

Nehogy már a Soros vigye a demokráciát! :D

Amikor egy ország demokráciát akar vinni egy másik országnak az kivétel nélkül mindig hazugság.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.19. 20:02:19

@naphegyi vince:

@naphegyi vince:

Azért nem írtam ez le, mert megváltozott a választási rendszer, azaz az adatok nem hasonlítóak össze.

Egyébként abszolút nem bzitos, hogy a Fodesz 7 %-kal kevesebb nyert volna, ha marad a korábbi rendszer.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.19. 20:02:57

@naphegyi vince:

Vicces, hogy választ kérsz, majd kitiltasz. Biztosan liberális demokrata vagy, ugye?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.05.19. 20:06:43

"akkor itt az orbánizmus ellenzékének bocsánatkérésnél több is fog jutni, ha Hillary Clinton nyeri a választásokat"

Így van, reméljük, hogy a Nagy Amerika nem hagyja, hogy kis országok úgy éljék az életüket, ahogy szeretnék és demokratikus módon olyan kormányt válasszanak maguknak, amilyet szeretnének.

Persze Soros már dolgozik az ügy demokratikus megoldásán is, osztogatja a Kegyelmes Nagyúr bőszen a tollakat a rabszolgáinak és béreseinek, hogy az indiánok következő gyűlésein legyen sok "új indián", akik majd bőszen ágálnak amellett, hogy az indiánok soha nem voltak ám totemisták vagy rézbőrűek. Fehérek és feketék voltak és keresztények. Aki mást mondd, az kirekesztő és rasszista.

Ha a Nagy Amerikában működött a módszer kétszer is, akkor Európában is fog. :^)

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.05.19. 20:12:44

@naphegyi vince: a fasiszta toryk meg 37%-al a mandátumok 51%-át hozták el a gyarmati kizsákmányolás fellegvárában.

Szrönyű, hogy a putyinista Orbán a gerrymandering gusztustalan módszeréhez folyamodott, most már tényleg nem beszélhetünk demokráciáról.

Bezzeg ilyesmi a Nagy Amerikában sosem fordulhatna elő. :^)

www.wired.com/wp-content/uploads/2016/01/Texas02-932x659.jpg

N. Barbie 2016.05.19. 20:15:44

@naphegyi vince: Szerintem inkább az a paraszt, aki egy tök egyértelmű kijelentés, tök egyértelmű jelentését próbálja félremagyarázni, saját politikai beállítottságának áldozza azt be és magyaráz bele olyanokat, amihez a világon semmi köze.
Clinton kijelentése pont azt jelenti, amit mondtam, így szijjártó válasza teljesen jogos. Ettől szijjártót lehet utálni, én is azt teszem, de csak azért, hogy a napi fideszköpködés meglegyen, nem kell egy teljesen egyértelmű helyzetet aljas indokból félremagyarázni.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.05.19. 20:17:06

@morpho: így van, egy demokratikus rendszerben a 26%-ot szerzett baloldali koalíciónak kellett volna nyernie, mivel a Fidesz és a Jobbik fasiszták és egy demokratikus országban nem indulhatnának a választásokon. :^)

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.05.19. 20:24:38

@ö...mikó?: nem dobálóznék én a szervilissel ilyen bátran elvtárs amikor ez a blog a drága amerikaiaknak, a drága liberális képviselő blogja (ahol nem lehet kommentelni, nehogy a kutya félázsiai magyar összerondítsa az européer eszmefuttatást) pedig Brüsszelnek esdekel, hogy mentsék meg a magyar embereket a nagy szabadságtól, hogy olyan vezetőt válasszanak, amilyet akarnak, mert a genetikailag alattvaló (™, the trademark is owned by its rightful owners, the supremacist magazine: Amerikai Népszava) faj még el találna csatangolni az euroatlanti nyájtól.

Tomiko 2016.05.19. 20:38:12

Tényleg azon vizáztok, hogy ki milyen választási eredményt tud felmutatni? Hát nem mindegy most már? Demokratikusan került a fidesz hatalomra, vagy sem, már a győzelem másnapján a szemünkbe röhögtek. Gazdasági csúszás a mostani térségbeli és EU növekedési szint alá, korrupciós élvonalba kerültünk azonnal. Szóval Clinton nekik szólt be, és ezek azonnal passzírozzák a szart lefelé, a választókra. Csak hogy nem mi kértük ezt ami van. Megválasztottuk őket, de sajnos nem visszahívhatók. És visszaélnek.

baldoc 2016.05.19. 20:41:45

@BircaHang Média szerkesztősége:
Maga beteg vagy bűnöző?!
Ha élvezi amit tesz kommentelés címén akkor beteg, ha józanon , megfontoltan teszi akkor BŰNÖZŐ.
Egyik sem jó, de fideszesnek megteszi.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 20:57:52

@BircaHang Média: Aki ismeri tevékenységedet, tudja, hogy pártállam bérkommentelője vagy (már ha ennyi jelenlétet egy ember tud produkálni). Feladatod, hogy mindenhova benyomd a fideszes propagandát. Szóval neked ez jár.
A cenzúrázott "vélemények" nem uralnak köztévéket, vesznek adóforintokból országos tévécsatornákat. Vitázni se vitázol, soha semmit nem akarsz megérteni. Nem ezért fizetnek.

SZMLT 2016.05.19. 21:11:55

Az első mondatot olvastam el ebből a liberális gyomortartalomból. Pont elég volt. Szíjjártó azt tette amit egy szuverén, autonóm államnak külügyészének mondania kell, ha másik állam belepofázik a belügyeibe. Csöppet sokat enged meg magának a klinton família...

SZMLT 2016.05.19. 21:15:54

@Tomiko:
Ne törődj vele pubi, hogy éppen most fog felminősíteni a Fitch. Ne is foglalkozzál vele, bagatell ügy! Persze a régi szép időkben, amikor még Feri forgatta a kormányt, akkor a 11%-os hiány is frankó volt, mi ? AZ nem volt probléma, ááááá... De ezzel sem kell törődnöd, hiszen libsi vagy, azoknak meg a valóság, mint olyan, nem létezik. Csak az a fikció amit ti találtok ki magatoknak. Well, fuck off Mr. Clinton !

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.19. 21:18:18

Téged Hillary képvisel. Miért nem költözöl oda? Közelebb lehettnél a szarkeverő vénasszonyhoz..

baldoc 2016.05.19. 21:18:52

@SZMLT: "szuverén, autonóm államnak"
Maga most melyik országra gondol??
Most éppen Magyarországot az EU pénzeli és a Kelet ideologizálja.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.19. 21:19:52

@SZMLT: Kíváncsi leszek, hogy hogyan magyarázzák ki a lúzer ballibák, amikor majd felminősítik az országot.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.19. 21:21:44

@baldoc: Ez a "pénzelés" azért nem volt ellentételezés nélküli. Nyugodj meg, hogy nagyon jól járnak ők azzal, hogy "pénzelnek" minket. Egyébként nem is csinálnák..

baldoc 2016.05.19. 21:27:35

@A megvalósult amerikai ólom..: Szóval a cigányok segélyezését is azért folytatjuk,mert jól járunk vele. Egyébként nem csinálnánk.

SZMLT 2016.05.19. 21:28:28

@A megvalósult amerikai ólom..:
Én is... Valamit biztos fognak köhögni. Majd Olgához bemegy a Vértes A. a GKI elnöke és megmagyarázza, hogy ez valójában nem az aminek látszik, mert a Fitch nem vette észre, hogy a jó makroszámok csak "egyedi hatások által táplált szalmalángok"... Ezt szajkózza évek óta, meg, hogy a költségvetés tarthatatlan, stb...

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.19. 21:38:27

@baldoc: Az Orbán-kormány drasztikusan lecsökkentette a cigányok segélyeit.
Egyébként tök értelmetlen a párhuzamod. A segély a létminimum biztosításához rendelkezésre bocsátott állami transzfer.
Míg az EU-s kohéziós pénzek alapvetően infrastrukturális fejlesztési pénzek.
Amikért cserébe komplett szektorok kerülhettek át nyugati tőkés csoportok kezébe a cukoripartól kezdve a cementiparig, miután EU tagok lettünk.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.19. 21:42:05

@SZMLT: Én is erre tippelek. Valami végzetes tévedést, meg politikai okokat fognak emlegetni.
De mindegy is, már csak maguknak báboznak. Tudják, jól, hogy '18-ben vár rájuk a következő orrbaverés..

morpho 2016.05.19. 21:53:32

@$pi$:
Az a baj, hogy ezek a pártok, ha léteztek is, választásokon országos szinten korábban egyáltalán nem indultak, mert nem tudtak összeszedni elég kopogtatócédulát. Viszont az aláírásos rendszer tökéletesen megoldotta ezt a problémát. Ennyit erről. @Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Ezt miből raktad össze? Gyurmából?

brlv24 2016.05.19. 21:53:50

@baldoc: Igen. Mert, ha nem tennénk, elvennék tőled..

Willkommenskultur 2016.05.19. 21:57:31

Készüljetek, poszter, jön Trump, a klintonok balra el!

$pi$ 2016.05.19. 21:58:57

@morpho: "Az a baj, hogy ezek a pártok, ha léteztek is,"

Az a baj, hogy hónapok alatt nem jutottak el odáig, hogy találjanak maguknak nevet, amit még nem használ más.

Ellenben arra képesnek tartották magukat, hogy az országot vezessék.

Hát ez a baj!

morpho 2016.05.19. 22:00:32

@SZMLT:

"Ne törődj vele pubi, hogy éppen most fog felminősíteni a Fitch"

Aha vagy nem... Viszont az jobban érdekelne, hogy mikor és miért minősített le? Tudom, a Gyurcsány...Ja nem, akkor már Orbán volt bőven hé! De akkor azt mondtátok, hogy a hitelminősítők le akarják járatni Magyarországot és a zseniális Orbán kormányt! Most meg arra hivatkozol, hogy most akarnak felminősíteni és ez milyen fasza? Szórakoztató egy figura vagy te "pubi"!

ember100 2016.05.19. 22:03:20

@BircaHang Média szerkesztősége:
Helló !

Vicces vagy . A Gyurcsányt is a

morpho 2016.05.19. 22:05:12

@$pi$: Nem igazán látom a kettő közti összefüggést. A fideszt most éppen hogy is hívják? Először volt a Fiatal demokraták szövetsége. Aztán lett fiatal demokraták szövetsége magyar polgári szövetség, aztán fiatal demokraták szövetsége magyar polgári párt, most meg fidesz magyar polgári párt. Vagy fidesz-kdnp? Nehéz ám követni!

$pi$ 2016.05.19. 22:09:26

@morpho: "Nehéz ám követni!"

Nem a fideszről beszéltem. Arról beszéltem, hogy az mszp és az szdsz szilánkjai milyen hatalmas bénázást nyomtak le a legutóbbi választásokon.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 22:13:55

@N. Barbie: Még egyszer mondom, mert elsőre nem sikerült megértened, az általad idézett mondat az egyetlen, ami nem a Fideszről szól.

Amúgy meg higgadjál le, ezt itt a nyugisabb kommentelők számára fenntartott hely.

morpho 2016.05.19. 22:22:32

@$pi$: Tudom, hogy te nem a fideszről beszéltél. A fideszről én beszéltem. Te meg úgy csinálsz, mintha nem értenéd, hogy miről beszéltem. Ügyes.

N. Barbie 2016.05.19. 22:26:32

@naphegyi vince: Jahogy a clinton a beszédében szólt a fideszről is, így az általam idézett is tuti róluk szól? Na ne nevettesd már ki magad ilyen gyenge magyarázkodással.

"Amúgy meg higgadjál le, ezt itt a nyugisabb kommentelők számára fenntartott hely. "
" ö...mikó? 2016.05.19. 18:01:14
@N. Barbie: Te vagy a söpredék, te tanulatlan bunkó szervilis komcsi "

Aha, látom, de mindegy, hiszen a pártatlanság jegyében mikó-ra is rászóltál...ja, nem :))

$pi$ 2016.05.19. 22:29:29

@morpho: "mintha nem értenéd,"

Nem csináltam úgy mintha nem érteném, egyszerűen nem akartam lemenni békába.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 22:35:23

@SZMLT: "most fog felminősíteni a Fitch" és már egy éve egyfolytában most van. Fogadjunk, hogy kitart ez még további újabb évig is, és ha elindul a választási tüzijáték...

Ha van alkotmányos értékű dolog a Fidesz kormányzásában, az a hiány alacsony szinten tartása. Ez a felelős, csőd- vagyis társadalmi kataklizma alapvető feltétele. Az államadósság csökkentése lehetne a második, de itt röhejesen a lehetőségek alatt teljesítettek. (Államosított nyugdíjpénzek felélése, MNB nyereség lenyúlás, stb.)

Szijjártó képviseleti mandátuma végső soron a demokraikus legitimásról szól. Az ide vágó részeket egy későbbi, komolyabb témába vágó írás kedvéért ki is töröltem a poszt munkaverziójából. A franc se hitte volna, hogy ez címlapos lesz, pláne nem 7000 fölötti megtekintéssel.

Szóval vmivel legitimebb külképviselő, mint a Kádár éra külügyminiszterei. De te őket mennyire tartod az ország képviselőinek.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 22:36:51

Ez pl sokkal színvonalasabb írás volt, nemcsak egy hosszabbra nyúlt komment és mégis a tized látogatottságot hozta
liberator.blog.hu/2016/05/10/az_mnb-ugy_ujabb_fekete_merfoldko

szeszélyes hölgy ez a blog.hu címlap

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 22:51:59

@N. Barbie: "Jahogy a clinton a beszédében szólt a fideszről is, így az általam idézett is tuti róluk szól?" Totális félreértésben vagy, éppen az ellenkezője. Harmadszor: "A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának." az a mondat, ami a Clinton idézet problémásabb része. Még akkor is ha én ezzel részben egyet tudok érteni, a fenntebbi kommentben részben ki is fejtett okokból. Ezért is reagáltam rá, mert ezt fontosnak tartottam megjegyezni, ha már a posztból kimaradt.

A második jogos, bár a söpredékezést te kezdted.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 23:04:02

@ö...mikó?: Meg tudom védeni magam és a kommentfolyamot a gyalázkodástól. De ezt mindkét irányban illik gyakorolni. Lazuj le, nyugiban.

Amúgy nyomtatok egy minta értékű trhead-et (már ha jól használom a netes szlenget), már csak ezért is ezt bennhagyom.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.05.19. 23:16:54

@naphegyi vince: talán azért mert ez egy jó gumicsont.

Az "Ezek lopnak."-ként összefoglalható kismilliomodik cikkre pedig csak legyinteni lehet. Semmi új nincs benne. A legtöbb ember semmit nem tehet/fog tenni ellene.

Különösen mivel az állandó ideológiai árokásás és progresszió meghekkelte a demokráciát.

Már lassan nincs is szükség választásra, mivel teljesen értelmetlenek.

Az egy dolog, hogy mindkét oldal lop. De most 26 év demokrácia után eljutottunk oda, hogy egyik oldal sem látja akár minimális szükségét, hogy önvizsgálatot tartson és legalább úgy tegyen, mintha meg akarnának változni.

Neeeem. Gyurcsány is egy igazi magyar György Soros, csak éppen, hogy hogy nem, ippeg a privatizáció után futott ki belőle a nagy lendület, hogy tovább építgesse a cégbirodalmát, egyébként amilyen zseniális üzletember már rég a Walmart felvásárlásáról tárgyalna.

De hát ő is csak egy ilyen magyar messiás, értünk csak leragadt itt a dagonyában.

Szép dolog mindig a korrupcióról, az igazságszolgáltatlás state capturejéről és autoriter kormányzati stílusról hallani olyan emberektől, akiknek látszik, hogy majd elcsöppen a nyála, hogy bárcsak... bárcsak ők lehetnének ott, hogy manipulálják a médiát, csókosokat ültessenek megint mindenhova, átneveljék az ostoba marha népet az eszmeiségükre, hogy azoknak legyen min rágódni, amíg ők degeszre tömik a zsebüket.

Ha valaki nem akarja, hogy az országot teleengedjék erőszakoskodó, hálátlan, követelődző csőcselékkel akkor pedig majd behúz egy ikszet Viktor fejedelemnek és alázatos szolgáinak.

Ezért bizony Orbán a jó alternatíva, akár egy jóságos Lenin. Mert tudjuk, hogy végső soron közéjük is lövethetett volna, de nem tette. Hát áldassék a neve!

morpho 2016.05.19. 23:20:01

@$pi$: "Nem csináltam úgy mintha nem érteném, egyszerűen nem akartam lemenni békába."
Ez így azért erős paradoxon. Lehet, hogy nem csak úgy csináltál,és tényleg nem érted?!

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 23:22:01

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Az angol az EU legsittesebb, legkevésbé demokratikus választási (mandátum szerzési) rendszere, kérdezd csak meg Nigel Farage-t!

Csakhogy ott
(1)a polgári fejlődés és a parlamentarizmus (legalább) 400 éves hagyománya ad baromi erős társadalmi, a fejekben rögzült politikai garanciákat. Így a választási rendszer ellenére tud demokratikus lenni az ország.
(2)A választási rendszer tágabb része a pártfinanszírozás, (3) a kampány szabályozás is, (4) a közszolgálati média etikai rendszere, melyekben szinte biztos, hogy UK sokkal demokratikusabb nálunk

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.19. 23:43:04

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Ez a Fidesz-MSZP/Gyurcsány kotta, hogy csak két oldal van, és mivel csak két oldal van, ezért mindenki lop.

Én ezt tagadom, úgy a két oldalt, mint a lopás magától értetődőségét. Engem nem úgy neveltek. És én se vagyok UFO, itt nőttem fel. Még ha nem is vagyok a magyar átlag, de nem is vagyok a környéken az egyetlen, akit a becsületre neveltek. És tudom, hogy a csalódásai mélyén ez az ország és ez a nép vágyik egy becsületes elitre.

A politikai realitások szintján tudomásul veszem a két oldalt, vagyis tudok kényszerből választani. De a cél egy harmadik oldal felépítése:
liberator.blog.hu/2016/01/10/harmadik_magyarorszag

Halálbüntetést a korrupt politikusokra! 2016.05.20. 00:10:24

@Tudományos Iibsizmus: @N. Barbie: @$pi$: @Willkommenskultur: @A megvalósult amerikai ólom..:

Sziasztok troll brigád!
Igazatok van, mindenhol a mocsok Amerika bomlasztja fel a békés és demokratikus társadalmi rendszereket és ülteti az emberek nyakára az idegen érdekeket kiszolgáló háttérhatalmakat.

Ez volt így 1990-ben Magyrországon is, És egész Kelet Európában. Ezt azután megcsinálta Amerika a Közel-keleten arab tavasznak hazudva a népek lázítását. Aztán megcsinálta Amerika Ukrajnában.

De szerencsére itt van nekünk 25 év után a Fidesz, amelyik visszavisz minket az 1990 elötti anyatestünkbe, az orosz hazába.

A Fidesz most jól visszaveri Amerikán és Soroson az 1990-es agresszív hatalom megdöntésüket. A Fidesz visszahozza a magyaroknak a mocsok Amerika által megdöntött, Kádár rendszert.

N. Barbie 2016.05.20. 01:40:27

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!: Picit félrement, én az általad felsoroltakból egyről se írtam, de mindegy, szemmel láthatóan csak a napi fideszezés volt a cél.

N. Barbie 2016.05.20. 01:55:40

@naphegyi vince: "(4) a közszolgálati média etikai rendszere, melyekben szinte biztos, hogy UK sokkal demokratikusabb nálunk "
Arra a fene nagy közszolgálati etikai rendszerre gondolsz, ahol például megtörténhet az, hogy 2-3 éve, amikor Vona Gábor jött Londonba, és az első gyülekező helynél zsidó rabbik jelentek meg táblával, hogy le a cionizmussal, vagy valami hasonló. A nagy etikus BBC riportjában a tábla "valahogy" lemaradt és behazudták, hogy hát kérem, még rabbik is tüntettek a Jobbik ellen.
Igazán etikus, nem?

A nagy demokratikusságukról is lehetne beszélni. Évek óta a kelet és közép európai bevándorlókkal van csak bajuk, TV rádió újság mind ezt harsogja. Akik minden jó mutatóban (pl foglalkoztatottság) meghaladják az angolokat,minden rosszban (pl bűnözési ráta, segélyért folyamodók aránya) pedig alattuk vannak.
Persze az országot elözönlő nigger hordákkal nincs bajuk, akik pont az ellenkező statisztikákkal rendelkeznek, mint a kelet/közép európaiak.
Illetve dehogy nincs velük bajuk, csak a polkorrekteskedés miatt kötelező a szájkosár. A fehér bevándorlókat el lehet mondani mindennek, alaptalanul, de a niggerekről jaj egy rossz szót (az igazat) se, nehogy rasszistának nézzenek minket.
Na, az ilyen fene nagy demokratáktól hánynom kell.

Rébusz 2016.05.20. 05:27:30

Elég hányavetire sikeredett ez az írás, bár a címe alapján nem okozott meglepetést a stílusa. Egyetlen dolog miatt reagálok csak rá. Lehet szidni ennek a kis országnak a belpolitikai életet már 25 éve, joggal. De az egész világot elárasztó és a világbékét is fenyegető terrorizmus mételyét éppen a nagyhatalmak szabadították ránk a Közel-Keleten történő erőszakos, módszeres, taktikai beavatkozásaikkal. Hódító szándékkal és a demokrácia ígéretével. Nem kicsit ellentmondásos... Ehelyett a leváltott diktátorok nélkül megerősödtek a fegyveres csoportok, több lett a probléma azokban a még éretlen társadalmakban, akikre "rákényszerítették a demokráciát". Csak az amerikai politikáról beszélek, még csak véletlenül sem az amerikai népet bélyegzem meg és egy nagyszerű országot. S hogy Clinton magánemberként nyilatkozott? Akkor mint magánembert mondom, hogy nem voltak Magyarországon a 2 vh. után, nem jöttek 56-ban és nem ők vágták át a vasfüggönyt. Amerikában vajon hányan kényszerülnek érdekházasságra, illegális határátlépésre, csak mert Amerika sem fogadja csak úgy be a külföldieket? A francia elnök is jókorra időzítette Magyarország leszólását, éppen amikor ellentüntetők rohanhatják le a Párizs utcáin a rendőröket, robbantják fel a rendőrautót és esnek neki a rendőröknek szemtől-szemben harcban. Akit érdekel, miért tüntettek a fracia rendőrök, utánaolvashat. Elgondolkodtató, hogy mi vajon ezt akarnánk-e, hogy ez lenne egy ideális demokrácia? Bezzeg amikor a kis Magyarország a határát védte, az bejárta a világsajtót...

2016.05.20. 05:56:29

Ez a peti gyerek nagyon buta. Mert ha jól emlékezem, akkor a fidióták lelkes és cseppet sem okos bandájából is sokan nyilatkoztak már magánemberként--mint kormánytagok. Ilyen volt lézer jani, gulyás gergely vagy éppen a rogán "csámpi" tóni , netán köteles laci is.

Amúgy meg röhejes a szerencsétlen faszkalapja, ahogy öltözik. Valaki vegyen már neki egy tisztességes öltönyt, mert úgy néz ki mint egy csörgősipkás bohóc. Igaz, valóban az, de azért a látszatra is adni kell néha.

Amúgy pedig tessék már mondani, ki az a migráns bolond, aki itt a diktátor, a vályogvető csúti országában akar letelepedni ? Mert ha nem vette volna észre a sok idióta fidóta, akkor már a magyarok is menekülnek innen.Azért mert itt nagyon jó--a dakotának, barátainak és a seggnyaló lakájoknak. Aki nem tud lopni milliárdokat, annak nagyon rossz. Lassan elpusztul a nagy nagy rizsacsökkentésben.

Én is boldog lennék és harcolnék, ha félteném a lopott vagyonomat mint a sok éhenkórász és seggnyaló lakájok gyülekezete. Ők mindig vivják a szabadságharcot, hogy ki tud közülük többet és nagyobbat lopni, amire Viktor rábólint. Viktor ! Én mikor kapok 2-3 milliárdot, mert amiből loptok, amit elloptok, az az én pénzem is . Akkor mikor mehetek a pénzt felvenni ?

Ha már azt hiszi a petike, hogy a homokozóban számit a véleménye, akkor valaki mondja el neki hogy az ilyen dumákra, az amik, a frankok, az oroszok , a kinaiak magasról tesznek rá. Mert ha nem vette volna észre, a lengyeleknek szólt elsősorban az üzenet, nem nekünk. De keménykedni kell, mert a nyáj lassan szétszéled.

A patás tolvaj csúti dakota csak szeretne fontosnak tünni, de lassan már senki nem áll vele szóba a párttársain kivül, sőt lassan már azok sem. Lehet találgatni hogy miért .

Ja és üzenjük már Brüsszelnek, hogy túl sok a pénz amit küldenek , mert a dakota és családja abból lett milliárdos, amit a nekünk szánt pénzből ellopott--ezért ha lehet egy darabig ne küldjenek. Hogy miért ? Mert ezek azt is ellopják , mint mindent ami nincs lebetonozva.

ózdi cigány 2016.05.20. 06:02:02

@naphegyi vince: Nagyon jól mondja! :-)) Legalább kidobtad a KISZ titkárt?

Visceroid 2016.05.20. 06:54:04

"Szijjártó, engem te nem képviselsz"

Debizony! Ha tetszik, ha nem!

midnight coder 2016.05.20. 06:59:34

@Visceroid: Na ja. Nekem sem tetszett anno, amikor Fletó képviselt. De akkor is ő volt az ország miniszterelnöke. És amikor a szlovák neonácik megmondták hogy micsoda és hogy mekkora - minden további következmény nélkül egyébként - bizony nekem is égett a pofám. Ahogy akkor is, amikor a számomra egyébként nem túl szimpatikus Sólyom Lászlót egyszerűen nem engedték be a szlovák határon.

$pi$ 2016.05.20. 08:03:34

@jános515: "Mert ha nem vette volna észre, a lengyeleknek szólt elsősorban az üzenet, nem nekünk."

Mi a fenéért szólt volna az amerikai választási kampány a lengyeleknek?

Tomiko 2016.05.20. 08:25:08

@SZMLT: Érzelmileg állsz hozzá olyan témához, ami racionalitás igényel. Nem vagyok Fletó párti, elhibázott gazdaságpolitikát végeztek, sosem szavaznék rájuk. Orbánéké jobb lenne, ha nem ellopnák. Az meg hogy milyen minősítés lesz azzal foglalkozzál te, én a jelenlegi gazdasági adatokat nézem, utolsók vagyunk. Nem az számít mivel foglalkozok, a számok számok. A korrupciós elsőségünkre viszont elfelejtettél reagálni. Gondolom érint az ügy :)

Bafana 2016.05.20. 08:25:42

Egy kicsinyes, ostoba kijelentésre jött egy kicsinyes, ostoba válasz ennyi, nem kell ezen annyit rugózni. Mindkét ember a kukába kerül nemsokára.

BiG74 Bodri 2016.05.20. 09:46:48

@Tomiko:
Mondjuk szerentnék látni egy tételes leírást a kormányzásra jelentkező pártoktól, hogy mit, hogyan, és miből akarnának megvalósítani. Továbbá adott világpolitikai helyzetekre, hogyan reagálnának.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.20. 09:51:45

Ejj, ezekkel a Klingonokkal mindig csak a baj van. Vagy ez most Klinton? Annyi legenda kering a fidesz háza táján a nagy ellenségkeresésben, hogy a normálisaknak már nehéz követni. :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.20. 09:53:40

@E.Katolnai: Szijjártó nem a magyarokat képviseli, hanem a fidesz klientúrát. A folyamatos ellenségkeresés is erről szól, ne a közvagyon magánosítás legyen a téma.
És igen, van kb 1 millió honfitársunk, aki ennek vagy haszonélvezője, vagy félkegyelmű. Te melyik vagy?

$pi$ 2016.05.20. 11:40:58

@Narancsos Ödéma: Vicces ezzel a nikkel ellenségkereséssel vádaskodni. Eleve úgy határoztad meg magad mint a fides ellensége. :D

N. Barbie 2016.05.20. 12:02:08

@$pi$: Ott a pont. Eleg szanalmas evek ota ez a ballibant mantra, hogy a fidesz gyulolkodik meg ugrasztja ossze az embereket, arkokat as stb. amikor ok azok, akik ugy allnak hozza, hogy utaljuk a fideszeseket (mert most ok tudnak lopni, nem mi...), gyuloljuk a jobbikosokat, mert nacikrasszistafasisztamasinisztak (micsoda ervek).
Akkor mirol is beszelunk?

$pi$ 2016.05.20. 12:05:10

@N. Barbie: Igazából az egész baloldal hat éve semmi mást nem mond, mint azt, hogy a fidesz ellen vannak. Az egész baloldali program az, hogy az Orbánt meg kell állítani, a fidesz nem maradhat a hatalomba és minden amit csináltak visszavonandó.

Ha nem lenne fidesz megszólalni nem bírnának. :(

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.20. 12:07:01

Pl az előző nickem a nagy liberator főcenzor kipakolta.

Hány ballib gyűlölködőt is pakolt ki a ballib cenzor ?

Egyet sem.

N. Barbie 2016.05.20. 12:24:29

@Ballib cenzúrázók réme 12: O igen, ahany nickemet mar letiltottak pl a gyurcsnyista haziblogon (nyugati feny), holott nem voltam alpari, csak megcafoltam a hulyesegeiket. Persze az utszeli taho stilusu, de lathatoan ballib beallitottsagu frocsogokbol senki nem repult.
Es mindezt azon bohocegylet (dk) blogjan, akik magukat tartjak a kizarolagos demokrataknak es a szolasszabadsag felkent vedelmezoinek. Aranyos. :D

Balt 2016.05.20. 13:03:36

"Biztos nagyon fáj ez a harapás Clintonnak"

Bezzeg Mónikáé, ugye?

eßemfaßom meg áll 2016.05.20. 13:21:12

azért az durva, hogy 2016-ban a ballib mg mindig a választási matekozással tölti az idejét.

van egy trükk amivel meg lehet verni a fidesz: több szavazatot kell kapni. Az időköziken ez sikerülni szokott pedig nem irták át a választási törvényt.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.20. 16:41:10

@Ballib cenzúrázók réme 12: Bármelyik polblog kommentszekcióját kinyitva, egy tucat van a hozzád hasonlókból. "Gyűlölek, mert nem vagy fideszes és meg mersz szólalni." Ebből már itt is van vagy 10-15, hozzáadott értéked nulla, de az értelmesek kedvét elveheted a kommenteléstől. Pedig szerinted a hozzád hasonló kétbites droidokkal akarok szenvedni.

Amúgy meg láthatnád, h megintem a túl vehemens lázadókat is, de nem akarod.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.20. 17:03:05

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!: ja, a fideszes trollbrigád.

@N. Barbie: inkább kidoblak, mint hogy értelmetlen szájaskodással egy szint alá süllyedjek. vedd úgy hogy ez egy olyan klub, ahonnan kidobják a prinyó stílusú hülyéket.

Nyomsz egy prinyó beszólást, de fel sem tűnik, mert ahhoz is tufa vagy, de aztán meg siránkozol, ha neked is beszólnak.
Az ellenzéknek mindig többet szabad, pláne ha egy ilyen pocsék demokráciában élünk. röhej amikor a pártállam mililcistái siránkoznak az elnyomásukon. Csak a balos blogokon fontos nektek a minden oldali vélemények közlése, de a köztévében, meg az Agyar Időkben nem zavar a totális egyoldalúság. Nyilván sok adóforintod ment ezekhez a blogokhoz, ezért elvárható a fideszes trollvédedelmi charta betartása.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.20. 21:22:25

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!: Egy ballib legendát szajkózol, miközben marha humorosnak gondolod magad.
Miért is vinné vissza az orosz érdekszférába az országot a jelenlegi kormánypárt? Azért mert nem nyal be csontig Brüsszelnek, és nem teljesíti kritikátlanul a brüsszeli és washingtoni direktívákat? Ez csak a ti fejetekben külpolitika, mert eredendően szervilisek vagytok. Mindössze annyi történt, hogy '89-ben gazdát cseréltetek, és most az új gazdához vagytok hűségesek.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.20. 23:32:23

@SZMLT: Jövök eggyel, vesztettem a fogadást.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.21. 00:06:21

@A megvalósult amerikai ólom..: Mert ahol elefántok táncolnak, ott nem nő fű.
raerunk.blogrepublik.eu/2014/11/17/kulpolitika-kicsiknek-3/

Ezt meg egy jezsutia írta:
index.hu/kulfold/2016/04/04/omlik_az_orosz_propaganda_es_sokaig_eszre_sem_vettuk/

Hihetetlen szervilizmusodban már fel sem tűnik, h egy másik regionális nagyhatalom kottájából dalolsz. És ők nem adnak 500 milliós piacot, szakpolitikai tanácsokat és mintákat. És aztán megintcsak sírnánk, hogy azok a szemét románok, nem voltak elvszerűek, csak megint a győztes oldalra áltak.

Veled ellentétben tudjuk ki és főleg azt, hogy miért nyerte a 2 vh.-t, a hidegháborút és tudjuk ki nyeri a következő orosz-USA összecsapást. És nem akarunk újabb Trianont.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.21. 07:48:44

@jános515: Szerintem nem tesznek ránk magasról. Van egy velünk foglalkozó részleg, és értékeli az eredményeket. Moszkvában pl. nagyon örülnek. Magyarország dossziéban az áll, operáció sikeres, könnyen megdolgozható.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.21. 08:00:33

@midnight coder: A másik kivágott kommeneted bánom. Eléggé bedühödtem rajta, de kár volt, mert a Lánczi-féle lopás és korrupció relativizálás iskolapéldája volt. Ezért meg kellett volna tartani. Kulturált hangvételben, meglhetősen aljas tartalom.

Már feljebb leírtam
"Én ezt tagadom, úgy a két oldalt, mint a lopás magától értetődőségét. Engem nem úgy neveltek. És én se vagyok UFO, itt nőttem fel. Még ha nem is vagyok a magyar átlag, de nem is vagyok a környéken az egyetlen, akit a becsületre neveltek. És tudom, hogy a csalódásai mélyén ez az ország és ez a nép vágyik egy becsületes elitre."
Te meg lényegében azt mondod, (mint L) magyarok, fogadjátok el, nyugodjatok bele, hogy mindenki lop. És akkor ez a szar is éppen megfelel nektek.

Nyilván ez a sugalmazás engem elképesztően felháborít.

N. Barbie 2016.05.21. 09:29:45

@naphegyi vince: De meglepő, a számodra nagyon ciki hozzászólásom, hogy hogy nem eltűnt. :DD

Tomiko 2016.05.21. 10:16:33

@BiG74 Bodri: "Mondjuk szerentnék látni egy tételes leírást a kormányzásra jelentkező pártoktól, hogy mit, hogyan, és miből akarnának megvalósítani. "
Érdekes hogy ezt írod, Magyarországon eddig a fidesz volt az egyetlen párt, ami kormányprogram nélkül indult és került hatalomra. Egyetlen kormányprogramjuk az volt, hogy emútnyocév.

N. Barbie 2016.05.21. 11:13:32

@Tomiko: Ez igaz, aztán volt egy olyan mszp(és csökevényes pártjai) is ami már két választás alkalmával tételesen, adatokkal, statisztikákkal alátámasztva cáfolta a Jobbik programjának megvalósíthatóságát, ja várjunk csak, nem is, inkább az ennél sokkal egyszerűbb "ne szavazz a nácikra" volt minden mondandójuk, ahhoz ugyanis nem kell sok ész, ami nagyon fontos náluk. :D

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.22. 18:02:14

@N. Barbie: fröcsögtél, jeleztem, hogy ez már sok. És amúgy kérnélek is, hogy egy békésebb hangnemben vitatkozz, ez nem a verbális gyilkolászás csatatere, olyanból van éppen elég.

N. Barbie 2016.05.22. 18:16:33

@naphegyi vince: Nem fröcsögtem, konkrét példával bizonyítottam, hogy hazudtál, majd ezt, mivel nagyon kellemetlen lehetett, és az egész cikk mondandója értelmetlenné vált, kikiáltottad fröcsögésnek és törölted (azért arra kíváncsi lennék mi volt konkrétan az a fröcsögés, hogy egyáltalán meg tudod-e indokolni, nem csak ilyen szánalmasan magyarázkodni). Végül is, így is lehet blogot vezetni, nyilván csakis a liberális demokrácia és véleményszabadság nevében. Téged jellemez, kedves "liberator", nem engem. :D

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.22. 21:35:48

@N. Barbie: egy vitában sokkal több kell, hogy a vitapartnered lehazugozzad, ez is egy szélsőséges megnyilvánulás. Szokott ennél durvább is lenni, de van a moderálásban némi szubjektivitás is. Ill. ismerem a típusodat, most eltekintenék a jellemzésedtől, a lényeg, hogy veletek elég értelmetlen a vita.

(1)Amit produkálsz, az nem igazán éri meg a hosszas dilemmázását.
(2)Mert mit vesztek veled, egy narcisztikus jobbunista netes milicistát?
(3)Aki egy liberális demokráciát leromboló rezsimet védelmez, de a kommetelésben saját prinyó hozzászólásait a liberális demorkrácia szólásszabadságra vonatkozó elveivel akarja védelmezni.

De összeségében mégiscsak van az ügyben dilemma. (4) Mégiscsak vmifélehidegháború van, ahol a lib. dem. elveivel csak vesztenénk veletek szemben. Ezért azokat fel kell függeszteni, pl a militáns jobbunistákkal szemben.
(5) Ha a hatalom birtokosa lennék, nem tehetném meg. Ha a hatalom betartaná a lib. dem. szabályait, akkor sem illene ezt tennem. De egyik feltétel sem áll.

N. Barbie 2016.05.22. 22:57:44

@naphegyi vince: Ja, hogy liberáltaknál az a vita, hogy a blogger elmondja a hülyeségeit, majd én mondom, hogy valami nem igaz, a blogger erősködik, hogy de, én konkrét példával igazolom, hogy nem, amire a blogger, a további beégése elkerülésének érdekében fröcsögőnek kiált ki és a további égés elkerülése miatt törli a kényes hozzászólást. :DD
Amit kitöröltél, ott leírtam, vagy direkt vagy véletlenül hazudtál. Ha direkt, akkor ciki, lebuktál, illik elnézést kérni, ha nem direkt, akkor meg megköszönni a felvilágosítást és elgondolkozni, hogy mi értelme is van blogolni, ha alap dolgokkal nem vagy tisztában.

Én is ismerem a típusod, az a fajta, aki nagyon okosnak hiszi magát (hiszen blogot ír, amihez egyetemi diploma kell, ja nem :D), de ha valaki beégeti, akkor, mivel képtelen elismerni a tévedését, érveléshez pedig nincs elég IQ, inkább törli, vagy a másik eset, hogy próbálja hitelteleníteni (fizetett hozzászóló, troll, pártállam milicista stb.) és máris van mire fogni, hogy ne kelljen magyarázkodni a hazudozásokért.
Azt nálad is hiába kérném, hogy ugyan, konkrétan idézd már, hogy én mivel védelmeztem a "rezsimet", erre is csak valami szánalmas kibúvó jönne (nyilván, merthogy nem volt ilyen).
Szimplán hülyeséget írtál, én meg voltam olyan rendes, hogy példát hoztam rá, hogy nem igaz, amit írtál, ennek nyugtázása helyett nem tudom miért kell már-már freud-i okoskodásba kezdeni.
A liberális demokráciához neked meg annyi közöd van, mint nekem a rakétatudományhoz. Hogy egy klasszikust idézzek, liberális demokratává váláshoz annál sokkal több kell, hogy magunkra aggatjuk ezeket a jelzőket és sokat mantrázzuk. :D

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.05.25. 00:01:34

@N. Barbie: nyomikám, emelj már ki egy a magyar realitásokra vonatkozó tényalapú állítást az utolsó kommentedből! ha már a konkrét példákra vered magad

kommented megint remekül példázza, hogy mit is értek személyeskedő fröcsögés alatt. neked nem tűnik fel, hogy nagyon hamar leszakadtál a politikai esetről/ügyről, a "valóságról", és azóta már szinte kizárólag csak az elbeszélőről és a hozzá való viszonyodról süketelsz, meg arról, hogy te mekkora ász vagy, aki megmondta a frankót, szétaláztál engem.

"érveléshez pedig nincs elég IQ" van egy kellemetlen hírem is, lehet hogy a hülyék felismeréséhez és a személyükben garantált időpazarláshoz van elég IQ-m, de néha van kedvem téríteni is, tudod "igyekszem, Ringo. Nagyon igyekszem... hogy én legyek a jó pásztor." ;)

amit freud-i okoskodásnak vélsz, az mindössze annyi, hogy néha neked is bevillan saját magad számára rémisztő tükörképed

N. Barbie 2016.05.25. 11:39:24

Ertem, en paraszt vagyok, ha tragarkodok, es en legyek szives bekesebb hangnemben vitatkozni, de te nyomikamozhatsz, gondolom csakis a liberalis demokracia jegyeben. :D
imadom mikor az onjelolt liberalis demokratak sajat magukat hazudtoljak meg. :D
Aztan, ne terelj, en rolad irtam az elozo hozzaszolasom, igy ertelmetlen a magyar realitasokrol szolo tenyeket kerni. Semmi koze egyiknek a masikhoz.

Szemelyeskedo frocsogozik a nyomikamozo, aranyos. :DD meg, hogy en hamar leszakadtam az ugyrol. Na ja. Eloadtam, hogy nem Ader az elso partfuggo KE, konkret peldat hoztam, te meg arrol nem vagy hajlando nyilatkozni, cask nyomod a sokadik suketelos hozzaszolast. Nyilvan kellemetlen egy liberalis demokratanak, mikor pont egy szdsz-es peldaval bizonyitjak a hazugsagat. :)
meg mielott ezt is kiforgatnad es ukra part milicista lennek, Ader IS partkatona, ez nem kerdes, csak nem az elso, es ez maradt ki "valahogy" a cikkbol.

A tobbi meg ismet csak irrelevans suketeles.
süti beállítások módosítása