A szánalmas és sok szempontból dilettáns fideszes "elit" elpazarolja az életünk, gátolja hogy a magyarok nagyobb része jobban és értelmesebben élhessen. Egy tisztességes és becsületes elittel nagyobb teljesítményre lenne képes ez a nemzet és az ország. 

Visszaállítottam a blog eredeti nevét, és egyúttal a névhez szükségét éreztem egy új mottó kitalálásának is. A fenti sarokdobozba került mondatok hátterét érdemes egy kicsit jobban is kifejteni.

Amikor a politikusokat vagy az éppen aktuális kormányzatot vehemensen kritizáljuk, akkor messze nem a szokásos magyar panaszkultúra egyik tipikus megnyilvánulásáról van szó.  Messze nem arról van szó, hogy nekünk semmi sem elég, miközben itt a lehetőségeinkhez mérten a lehető legnagyobb jólétben élünk. A kormánypárti propaganda persze ezt (is) sulykolja, akárcsak érdekből kliensek és a párttagok, vagy szűklátókörűségből a hívek, no meg a párttagok másik fele.    

Persze ha nyilvánvaló lenne, akkor nem kéne leírni, hogy amit az orbánizmus Magyarországa tud, annál bizony több van ebben az országban és ebben a nemzetben. Nem hagy nyugodni annak tudata sem, hogy ennél jobb és értelmesebb életet élhetnénk. Mivel kivándorolni egyelőre még nem akarok, beletörődni meg nem tudok, ezért nem marad más hátra, próbálkozni kell és dolgozni kell azon, hogy meg tudjunk szabadulni ettől a szánalmas politikai elittől. Biztos vagyok abban is, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel nem vagyok egyedül.

Nekem azért fáj különösen, mert túl sokat tanultam és kellően tájékozott is vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy amit nálunk politika címszó alatt eladnak az embereknek, az egy igencsak selejtes termék, ahhoz képest, amit a politika Nyugat-Európában jelent, és ahhoz képest is, amire én és az általam ismert emberek más körülmények között képesek lennénk. A tanultság és a tájékozottság önmagában még nem elég, Orbán Viktor, Matolcsy György, Kósa Lajos, Rogán Antal, Szijjártó Péter tanult emberek. Az utóbbi négy közülük ugyanazon az egyetemen végzett mint én, Szijjártó kivételével jó pár évvel korábban. Ezek az emberek messze nem tanulatlanok. Orbán, Matolcsy, Kósa, Rogán, Szijjártó morálisan rohadt figurák, és elsődlegesen a politikai és közéleti moralitásuk az, ami igazán a rohad, miközben a morálnak azért vannak más részei, mint munkahelyi, kisközösségi, baráti, családi, házastársi viselkedés morális normái, de ez egy másodlagos kérdés. Nem is azzal van a gond, ahogy Orbán a politikai fellépései alkalmával előadja a jókedélyű és udvarias téeszelnököt.

Ezeknek az embereknek a politikai morálja más minták szerint, de összességében közel annyira romlott, mint a kommunisták politikai normái voltak. Az orbánizmus alapvető kelléke, hogy vezető fideszesei még lojálisabb, vezérimádó figurák, mint a 80-as évek MSZMP-s vezetőinek némelyike. Az akkori KB tagok némelyike (pl. Pozsgai) kritikusabb és önállóbb - ezek demokratikus viselkedési normák fontos komponensei - volt Kádárral és Grósszal szemben, mint a felsorolt figurák.  A két rendszer közös központi értéke az összefonódott párt-állam túlélésének minden áron való biztosítása, csak most cikinek tartják a megnevezést. Rémisztő és szomorú fejlemény, hogy ezek a figurák a politikai korrupció számos területán is alulmúlják a kommunista pártelitet. Csak a környezet az, ami jelentősen javult, az elvárások nagyobbak, még ha nem is érik el azt a szintet, ami egy tisztességes demokrácia napi működéséhez, annak kikényszerítéséhez kellene. Ezek az emberek a környezet és a kor kínálta lehetőségekhez viszonyítva nevezhetők igazán gyengén teljesítőknek.

Egyáltalán nem természetes, és nem szabad beletörődnünk, hogy egy ilyen morálisan becstelen, tehetségtelen és dilettáns elit uralkodik felettünk. Ha pontosabban és kevésbé lényegre törően akarom kifejezni, akkor az előző mondat vége úgy hangzik, hogy … nagyon sok fontos szempontból tehetségtelen és dilettáns elit uralkodik felettünk. Nem szabad belenyugodni, hogy a politikusok erényei Magyarországon nem terjednek ki a tisztességes viselkedésre, az őszinte beszédre, a más politikai vélemények megjelenésének biztosítására. Ragaszkodnunk kell olyan alapvető viselkedésminták és elvek számonkéréséhez, mint a hatalmi önkorlátozás képessége, a politikai cselekvés ellenőrizhetőségének és átláthatóságának biztosítása. Ha ezek az erények hiányoznak, akkor szabad az út a politikai parazitizmushoz. De mondhatjuk szebben is: a politikai elitek a ragadozó viselkedést tanúsítanak saját közösségük más csoportjaival szemben.

Olyan kormányzati és szakpolitikai területeken, mint az oktatás, egészségügy, kiszámítható gazdasági szabályozás kifejezetten gyengén teljesít ez a tehetségtelen politikai elit.  A legtöbb magyar számára semmiféle valódi értéket, sőt, a további fejlődés legnagyobb gátját jelenti, hogy ez fideszes elit csak a politikai kommunikációhoz, a hatalom nem teljesítményalapú megtartásának praktikáihoz és a szoftos gyűlöletkeltéshez, bűnbakképzéshez ért, az utóbbihoz már-már világbajnok szinten. A politikai kommunikáció és a hatalom megtartásának képessége önmagában nem érték, Hitler is zseniális volt mindkettőben, és mégse volt országlásában sok köszönet.

A gazdasági teljesítmény hiába jobb, mint a szocialista kormányzás idején, hiába vannak kétségtelen eredmények, de az elmúlt 6 év teljesítményét tekintve a 11 régiós versenytárs rangsorában csak a hetedikek vagyunk (2011-2015 + 2016) és ezen nem fog változtatni egy-két saját magunkhoz képest kifejezetten jó év sem. A rangsorban előttünk álló Szlovákiát és Romániát ugyanis aligha tudjuk annyival megelőzni, hogy helyet cserélhessünk. Lehet, hogy ez a régió az Európai Unió leggyorsabban fejlődő része, csak eddig éppenséggel mi még rontjuk - ha nem is sokkal - a régiós átlagot. Ez megint nem az a teljesítmény, amit elképesztő ördöngösség lenne felülmúlni.

Nyilvánvaló, hogy ha a korrupt fideszes elit helyére egy becsületes elit kerülne, ha a vezérhez való lojalitás helyett a szakmai teljesítmény lenne a fő értékek egy egyike, ha legalább egy negyedet kitevő részben képes lenne a politikai elit megújulni, akkor könnyen lehetne az egész ország és a nemzet teljesítményén javítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr7712091231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2017.01.03. 14:21:42

Óliberális blogsiralom.

Dr Gregory House 2017.01.03. 14:58:38

@röf: A disznóólból nézve valóban.

kewcheg 2017.01.03. 15:07:12

Ez van,olyanok mint mi mindannyian. Aki jobbat akar, hozasson Finnországból vagy Svájcból..:(

conchita wurst 2017.01.03. 15:28:54

nekem tetszik az elpazarolt életetetek

ezért szavazok 2018ban is orbánra

biggianni 2017.01.03. 15:43:07

@conchita wurst: A nick-ed jelzi hogy
mi a szinted! Neked nem csak a külsőd
de a lelked is lerohadó állapotban van!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.01.03. 16:33:35

Nagyon jó lenne tudni hogy a blog"többet adó politikai csoport kerülne, "itt kikre gondol.nem lehetne megnevezni?

Péter Varga 2017.01.03. 16:37:57

"Meglehetősen nyilvánvaló"

ogli dzsí 2017.01.03. 16:38:55

@FILTOL: A ballibek rejtőzködő taktikát folytatnak, nem képesek szembenézni a rovott múltjukkal....mind a választóik, mind a politikusaik. Persze mo-n már rosszabb ómen a ballib jelző mint a nyilas.

Zoltán Lukács 2017.01.03. 16:45:49

Nagyjából egyetértek a fütyiszes elit jellemzésével, csak azért hozzátenném, hogy a "demokratikus ellenzék" elitje romlottságban nyugodtan felveheti velük a versenyt, csak éppen ha lehet, akkor még impotensebbek.

nekem 8 2017.01.03. 16:59:58

Mindenki mondjon le !!!! Legyen "győzike" a királyunk !! :))))

chepunk 2017.01.03. 17:28:02

Azért mindent összevetve ennél még Gyurcsány alatt is jobb volt élni ebben az országban! A fizetésünk nem ér semmivel többet (sőt szvsz valójában kevesebbet, és nehogy az üzemanyagár esést Orbánnak köszönjük, bár már a külüönadójával jól visszacsinálta...), és csak megkeseretedett utálatos emberekkel találkozni, akik vörös fejjel kötelet, kiírtást, pogromot, stb. követelnek minden szembejövőre körülbelül. De a maygar nem tanul, fejlődni képtelen, főként a fentebb említett tulajdonságai miatt, igazi setét balkáni nép, aki csak akkor tér észhez (igaz akkor is csak nagyon rövid időre) amikor ki kell vakarni az országot romok alól, amiket a saját fejére húzott az idióta álmodozásai, meg egyes még idiótább populista, politikusokra való hallgatás miatt, akikre mint messiásra néz...

ogli dzsí 2017.01.03. 17:29:36

@chepunk: 'Azért mindent összevetve ennél még Gyurcsány alatt is jobb volt élni ebben az országban!'

- nekem szarabb volt Orbánra szavazok!

Trackers 2017.01.03. 17:47:34

Ez az új néven is a régi szar szöveg.

Megjegyzem a posztban taglalt "elit" ellenesség, az éppen a mainstream ballib elit ellen jött létre, világszerte.

Trackers 2017.01.03. 17:48:18

@ogli dzsí:

MIndent összevetve a Fidesz kategóriákkal jobb, mint az elkúrók voltak.

Kár hogy ennek ellenére is szarok, csak épp a ballibek még szarabbak.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 18:06:24

@chepunk: csak azért volt jobb Gyurcsány alatt élni, mert biztos lehettél benne, hogy nemsokára vége lesz.
A gazdasági helyzet alapvetően most jobb, mint akkor volt, bár pár területen volt visszalépés, de fenntartható költségvetés nélkül nincs gazdasági növekedés. Ez komoly előrelépés. De az orbánizmus hatalmas hazugsága, hogy a fenntartható költségvetéshez le kell a demokráciát rohasztani. A másik hazugság meg úgy hangzik, hogy ez egy normális demokrácia.

ogli dzsí 2017.01.03. 18:10:24

@naphegyi vince: A múltkor volt felmérés h az emberek inkább gazdagodni akarnak v. demokráciát akarnak mo-n. Dmokráciát senki se akart. Orbán meg azt árulja amire kereslet van, ennyi.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 18:14:08

@Trackers: 1) Én több érvet soroltam fel eddig a Fidesz mellett mint te, egy igazi érvelő bajnok vagy.
2) USA-ban nincs is ballib, projektálod az itteni meséket, azon túl hogy a ballib magában is problémás. Nekem pl. csak a jobbunistákkal=fideszesekkel van bajom (inkább a párttal, esetleg még a buta rajongókkal), a jobboldallal annál kevesebb. Az SZDSZ tévedése volt, hogy rácuppant az MSZP-re, de nincs már SZDSZ. Mindössze annyi van, hogy a szétvert, és megbukott MSZP ma a kisebb rossz, a Fideszhez képest.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.03. 18:15:26

@Trackers: elkúrásban tényleg kategóriákkal jobbak, hiszen egy 2008-as válság ezzel fidesz kormánnyal tuti államcsődöt jelentene.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 18:16:13

@FILTOL: @ogli dzsí: Együtt. Amúgy miféle rovott múltom van? A politikai másként gondolkodás bűnébe esetem? (Egy állítólagos demokráciában.)

Gabor Ventilla 2017.01.03. 18:20:46

VBince, Vince felfedezted a kanálban a mélyedést: a pártoknak az a tulajdonsága, hogy zömében igen mérsékelt értékű emberekből tevődnek össze, AKIK "TARTJÁK EGYMÁST" ÉS MEGAKADÁLYOZZÁK A VALAMIREVALÓ KISEBBSÉGET AZ ÉRVÉNYESÜLÉSBEN.
A kisnyilasokból kiskommunisták (helyesebben -kumunisták, ugyanis nemigen tudták az idegen szavakat helyesen kiejteni) lettek. Volt is egy átváltozási szabvány-szövegük: eddig kis buta voltam, na de most... -valami ilyesmi.

Amator 2017.01.03. 18:22:14

@ogli dzsí: " A múltkor volt felmérés h az emberek inkább gazdagodni akarnak v. demokráciát akarnak mo-n. Dmokráciát senki se akart. Orbán meg azt árulja amire kereslet van, ennyi. "
Igazad lehet, Szingapur a legjobb példa rá. A baj azzal van hogy ez az elitképzés, ami most folyik, az abszolut kontraproduktiv. Ugyanis egy normális tőkés visszaforgatja a nyeresége nagy részét az üzletébe. Itt meg ezerrel talicskázzák ki a pénzt, valószínűleg külföldi bankokba. Mészáros Lőrinc tavaly 800 millió osztalékot vett ki a cégeiből. No az biztos nem a párnahuzatban landolt. Nem tehetséges emberek forgatják a pénzt, hanem politikai hűbéresek. Ezért nem jut előbbre az ország.

ogli dzsí 2017.01.03. 18:25:54

@Amator: még mindig előbbre jut mint a lipsikkel

persze bár lenne orbánéknál jobb de 2018ban nem lesz...gondolom

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.01.03. 18:26:33

@fidesz maszop dk egykutya: Bakker.erdekes.megsem a Fidesz alatt volt defacto államcsőd hanem.a.maszop fleto alatt.

@naphegyi vince: Na ne...
Szdsz árvák a maszop klónok?vicc.

ogli dzsí 2017.01.03. 18:29:43

@naphegyi vince: együtt összefog az emeszpével

emeszpére meg nem szavazok

dunántúli gyerek 2017.01.03. 18:33:52

Lehet h a fideszes elit szánalmas, de jelenleg egyetlen racionális ok nincs, amiért érdemes lenne őket a jobbikra v. a maszopra cserélni.

chepunk 2017.01.03. 18:34:32

@naphegyi vince:

"A gazdasági helyzet alapvetően most jobb, mint akkor volt," Ja a KSH szerint ami egy Fidesz alapszervezet lett! Ja meg a Századvég milliárdos elemzései szerint... Valójában lemaradtunk, akkor cseh, lengyel, szintem voltunk most román, bulgár... Ja ne felejtsd: "korral haladás egyhelyben topogás". Mi meg még a korral sem haladunk.

Még valami ehhez ami van is a nyugdíjvagyon lenyúlása kellett, meg ömlik ide az EU pénz (nagyságrendekkel több mint gyurcsiéknak), ezek nélkül már kb éhinség lenne mint Venezuelában...

Összeségében sokkal rosszabb most magyarországon! Ja és nem csak gazdasági téren, sokkal inkább "élhetőségi" téren...

morpho 2017.01.03. 18:39:49

@chepunk:
Bezony. 3000 Mrd forint zsarolással elrabolt manyup vagyonból finanszírozták évekig Magyarországot. Ezt a szocik is megtehették volna...Erre hivatkozni, mint gazdasági eredményre enyhén szólva is véleményes...

Amator 2017.01.03. 18:41:15

@ogli dzsí: Nem értünk egyet teljesen. A kirekesztett vállalkozók csak azt látják, hogy hiába adnak jó ajánlatot, egy ismerős ismerőse elviszi a bizniszt. Ez nincs jól, mert ez maga a korrupció. Ne érts félre, én is a hazai vállalkozókra szavazok, de legyen mindenkinek azonos feltétele a pályázaton való indulásnál. Én azt látom, hogyy most 4-5 névhez lehet kötni a dolgokat, miért jó ez ? Miért kell, hogy Mészáros Lőrinc vigyen el mindent ? Érdemtelenül, persze. Ilyen téren sokkal rosszabb a helyzet, mint 10 éve.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 18:44:23

@chepunk: De természetesen több dimenziós a történet, és vannak további szempontok, pl. sokkal értelmesebb volt a közbeszéd, a politikai viták nem voltak annyira elhülyültek. A Fidesz propaganda pár dimenziós agysorvasztása, rendkívül zavaró, orwell-i hangulatokat idéző fejlemény. És persze ehhez kell a szoftos gyűlöködés is, hogy terelje a figyelmet a rendszer hibáiról

chepunk 2017.01.03. 18:46:04

@Amator:

Orbitális csúsztatás amolyan Fidesz módra!
Demokrácia vagy gazdagság? Mi köze egymáshoz vagy egymás ellen? És ehhez egy pöttöm speciális helyzetű városállamot hozni, ami körülbelül az egyedüli példa erre, a világ másik feléről (ja itt nem szól a mese a más nem integrálható kultúráról, stb, mint a szír esetben pedig a távol-kelet még meszebb van...). Mért nem Svédország, Svájc, vagy akár Csehország, Szlovákia, Ausztria a példa? Mért pont Szingapúr? Hogy meg legyen magyarázva az orbán-ház királlyá avatása?

ogli dzsí 2017.01.03. 18:48:11

@Amator: 'A kirekesztett vállalkozók csak azt látják, hogy hiába adnak jó ajánlatot, egy ismerős ismerőse elviszi a bizniszt.' - állami bizniszeknél mindig így volt.

'Ne érts félre, én is a hazai vállalkozókra szavazok, de legyen mindenkinek azonos feltétele a pályázaton való indulásnál. ' - ez eleve kinyírja a hazai vállalkozókat.

'Én azt látom, hogyy most 4-5 névhez lehet kötni a dolgokat, miért jó ez ?' - a lipsi sajtóban.

'Miért kell, hogy Mészáros Lőrinc vigyen el mindent ?' - haha, előtte meg Simicska vitt sokat(nagyobb ember mint ML), mondjuk 1%-ot az összes állami megrendelésből. Vállalkozók 10ezrei kapnak kisebb-nagyobb megrendeléseket az államtól, állami cégektől, önkormiktól

'Érdemtelenül, persze. Ilyen téren sokkal rosszabb a helyzet, mint 10 éve.'- mert ezt semmivel sem lehet alátámasztani, ezért imádja az ellenzéki sajtó. Valójában a gazdaságnak nincs egyetlen mérhető részterülete sem, amiben ne teljesítene az ország minden évben sokkal jobban, mint bármikor a 2002-2010es időszakban

Budapest a kutyaszar városa 2017.01.03. 18:52:41

@dunántúli gyerek: Téged nem zavar az iparosított méretű lopás ? A lehetőségek aljas, önző, saját zsebű elpuskázása, elherdálása, az ország végletes lerontása ?

chepunk 2017.01.03. 18:55:10

@ogli dzsí:

Tévedsz! Az igazi mély gödör 2012 volt, akkor viszont Matolcsy királysága volt épp a gazdaság felett! Ja meg 2008-ban világválság is volt. Most meg nyugdíjpénztár már nincs elverték, EU milliárdok meg vannak (ezt is elverik épp a holdudvarra, ja és állami föld sincs már Mászáros birtok van helyette)... Ez alapján sokkal-sokkal rosszabul álunk, ha magunkat tekintem (sőt amúgy is...)! Azt, hogy jobb most mint 2005-ben senki nem hiszi el a vérfideszeseken kívül!

Amator 2017.01.03. 18:58:02

@chepunk: Barátom, én nem szoktam csúsztatni. Azt meghagyom a fidesz trolloknak. A példa az csak egy példa, elhittem az említett felmérés eredményét. Lehet ilyen.
Nekem sokkal nagyobb probléma az, hogy a 70-es években úgy jártunk Szlovákiába, mintha Nyugatra járnák. No tavaly voltam egy ideig Szlovákia fejlettebb felén, jelenthetem, hogy Deja vu érzésem volt, mert már megint csak kullogunk utánuk. Az eu-s pénzek nélkül a gazdaság növekedése 0 lenne nálunk.

ogli dzsí 2017.01.03. 19:01:34

@Budapest a kutyaszar városa: engem egyáltalán nem érdekel ki mennyit lop

Ha 20ezermilliárdnál kevesebb, ennyi plusz államadósság maradt legutóbb a kommunisták után (az előző nagy adag 90ben maradt itt szintén a kommunisták után), akkor már olsóbb nekem mint adófizetőnek. A nem komcsi kormányok alatt lopkodott pénz töredéke a 20ezermilliárdnak.

Nem a lopás, hanem a károkozás fáj nekem.

dunántúli gyerek 2017.01.03. 19:07:33

@Budapest a kutyaszar városa: Iparosított méretü lopás akkor van, ha a bíróság mondja nem ha Gyurcsány

Ezért mondtam, h nincs racionális oka annak h Orbánt Gyurcsányra v. Vonára cseréljük.

Amator 2017.01.03. 19:09:33

@ogli dzsí: " Valójában a gazdaságnak nincs egyetlen mérhető részterülete sem, amiben ne teljesítene az ország minden évben sokkal jobban, mint bármikor a 2002-2010es időszakban "
Sajnos ez propaganda szöveg. Csak példaként említeném a beruházási rátát, valamint a helyünket az országok versenyképességi listáján. Ne haragudj, de sokkal hihetőbb lenne a mondókád, ha nem fekete fehérben láttatnád a dolgokat. Minden kornak vannak pozitív és negatív eredményei. Én is elismerem a mostani kormány jó lépéseit.

ogli dzsí 2017.01.03. 19:11:18

@Amator: versenyképességi lista nem makrogazdasági adat hanem eko-bulvár, a beruházási ráta szintúgy

ogli dzsí 2017.01.03. 19:15:12

Sőt nemcsak magunkhoz képest teljesítünk nagyszerüen hanem az EUhoz képest is

Az EU tagállamainak fele még a 2007es GDP termelés és fogyasztás szintet sem érte el...és az adók nyugaton emelkednek, nem nálunk

A saját régiónk ugyan jobb nálunk (nem sokkal), aminek egyetlen oka a hozzájuk képest dupla GDP arányos adósság ami teljesen szoci-lipsi termék. 2007ben a szlovák GDP 10%-kal emelkedett a magyar 1%-kal, nem volt semmi válság. Most sírnak a lipsik h fél %-kal mögöttük vagyunk.

Igy megy ez, nem köszön.

Amator 2017.01.03. 19:21:03

@ogli dzsí: Hát én nem vagyok egy közgazdász, de te sem. Ha nincsenek új beruházások, akkor hogyan növekedhet a foglalkoztatás ? Az ipari szektorban sehogy, az eus-s pénzekből finanszírozott építkezések, a közfoglalkoztatás és a külföldön dolgozók javítják a statisztikát, ami harmatgyenge.

ogli dzsí 2017.01.03. 19:24:52

@Amator: A foglalkoztatás nő, ez tény. És makroadat. És sokkal jobb a foglalkoztatási+aktivitási ráta mint bármikor 90 óta.

A beruházási ráta egy bulvár mutató, a 2010es kormányváltás előtt sosem foglalkozott vele a sajtó, mégis nőtt a munkkanélküliség, csökkent a GDP és nőtt az adósság.

ogli dzsí 2017.01.03. 19:27:00

@Amator: A külföldön dolgozók minden EU tagállamban pontosan ugyanúgy javítják a statisztikát, mint nálunk, vagy mint nálunk 2010 előtt.

Az a bajod h ahhoz nagyon tájékozatlan vagy, h el tudd választani a propagandát a tényektől.

$pi$ 2017.01.03. 20:16:39

@morpho: "Bezony. 3000 Mrd forint zsarolással elrabolt manyup vagyonból finanszírozták évekig Magyarországot."

Akkor zsenik. Az mszp csak 2006-ban csinált annyi hiányt. :D Nnyugodtan nézz utána, 2006-ban az államháztartási hiány a GDP 9,5%-a volt.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az mszp ennyi idő alatt mintegy 1500 milliárdot elprivatizált. Nem akarod ismételgetni, hogy "mszp, hol az elprivatizált pénz?!"

A manyuppal olyan szépen tudjátok skandálni... :D

$pi$ 2017.01.03. 20:21:32

@Amator: "Hát én nem vagyok egy közgazdász, de te sem. Ha nincsenek új beruházások, akkor hogyan növekedhet a foglalkoztatás ?"

Sokféleképpen. Nézd meg, hogy hány pénztár van a tecsóban és hány van nyitva belőlük amikor ott vagy.

Próbáld meg elképzelni a következőt: napok óta többen vásárolnak mint a szokásos. Marika, a Kovácsné Marika elgondolkodik, hogy be kellene ültetni még két embert a pénztárakba, ha ez így megy. Pénztárak vannak, az öltözőben van nyóc üres szekrény és a Julcsa, a Palotás Julcsa mondta, hogy ha kell még ember, akkor most lehet.

Megvan? Jó!

$pi$ 2017.01.03. 20:27:09

@chepunk: "Azt, hogy jobb most mint 2005-ben senki nem hiszi el a vérfideszeseken kívül! "

A többségnek jobb. Elhisszük, hogy neked meg a haverjaitoknak most rossz, hogy sokkal jobb volt akkoriban, de most már hagyd abba: senkit nem érdekel, hogy mennyit tudtok sírni amiért nem rabolhatjátok le az egész országot és másnak is jut valami.

gmihaly621 2017.01.03. 20:41:52

A Nyugat is egyre inkább "Nyugat-Mucsává" züllik.

sőőtnagyonis 2017.01.03. 20:45:20

@dunántúli gyerek:
Nem kell ide bőrönd!
Megnyitották a déli határt!
Fideszisztán megfosatta a határőröket, hogy mindenkit beengedjenek!
Eddig 61 határőr betegedett meg.
Ezt még nem mondták neked?

Amator 2017.01.03. 20:51:20

@$pi$: Megvan, ok. Csak nem számottevő. Ráadásul nem az a szektor, ami húzná a gazdaságot. Hány új autógyár jött ide az utóbbi években ? Nézd meg a szlovákokat.

dunántúli gyerek 2017.01.03. 20:56:58

@Amator: szerinted attól függ a foglalkoztatás h hány autógyár jön ide?

te hülye vagy és még hirdeted is?

mi az hogy autógyár? mekkora az? TE BAROM

sőőtnagyonis 2017.01.03. 20:59:47

@dunántúli gyerek:
Hát te mi a lószerszámot keresel itt akkor?
Forrás:....

Amator 2017.01.03. 21:07:56

@dunántúli gyerek: Tudod nekem volt gyerekszobám, veled ellentétben, ne szólj hozzá olyan dolgokhoz, amihez nem értesz. Egyébként a kedves hozzátartozóidat minősítsed te sültparaszt.

morpho 2017.01.03. 21:33:33

@$pi$:"2006-ban az államháztartási hiány a GDP 9,5%-a volt"
Valóban. A következőkből jött össze:
A fidesz kedvezményes lakáshitele 2000-től.
A Medgyessy kormány 2 x 100 napos programmja 2002-től. Benne a közalkalmazottak 50%os béremelése a 13. havi közalkalmazotti zseton és a 13. havi nyugdíj, amit a fidesz is megszavazott.
2006-tól Az áfa 20%-ra mérséklése, amit a fidesz is megszavazott. Szerintem az összes faszság volt, a hiány ettől szállt el.

" az mszp ennyi idő alatt mintegy 1500 milliárdot elprivatizált." Bizonyára...Jelentsen ez bármit is. Így viszont lózungnak tűnik.

"A manyuppal olyan szépen tudjátok skandálni... :D"
Aztán te miért örülsz ennek annyira? A szocik is elkölthették volna 2006-ban, aztán eltűnik a hiány. Csak ők nem rabolták le zsarolással 3 millió ember nyugdíjmegtakarítását. Ennek még lesznek valamikor következményei amúgy, csak mondom.

Mercyful Fate 2017.01.03. 22:03:42

annyira megnyugtató, h a cikkhez hasonló véleményt képviselő libsik csak hangos kisebbségnek számítanak és a következő választások után sem lesznek sehol ahogy most sincsenek. :) szerencsére demokrácia van és a többség akarata érvényesül. kevesen vagytok és kevesen is maradtok. nincs így? meglátjuk a következő szavazáson. :D

1ghost 2017.01.03. 22:04:30

A cikk szerintem kiváló, remek gondolatokat tartalmaz, minden normális ember egyetérthet vele.

Viszont ez az állítás alapjaiban hibás:

"A gazdasági teljesítmény hiába jobb, mint a szocialista kormányzás idején,"

Nem jobb, rosszabb. Meg kell nézni a gazdasági növekedés számait.

AGalaxisElnöke 2017.01.03. 22:36:36

Magyar politikussal nem lesz megújulás. Egy új Osztrák-Magyar-Német Monarchia segítene csak. A magyar politikusok csak ígérgetni tudnak hogy: "csak 10 évet kell várni" és aztán majd jobb lesz,aztán mindig újrahasznosítják ezt az ígéretet. Én 21 éves koromtól hallgatom miközben elmegy melletted az élet. Ezért tartom különösen aljasnak az ún."elit"ígéreteit. Mert nem csak a pénzt lopják el hanem az életünket is miközben ők nélkülözés nélkül az átlag emberen röhögve nagyon jól élik a sajátjukat. Sőt az utódaikat is ellátják a gondtalan élet minden eszközével. Nos ezért kell vagy rájuk rúgni végre az ajtót vagy angolosan távozni mint én tettem pár éve. Mert csak 1 életünk van.

morpho 2017.01.03. 22:53:34

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Lehet hazudozni, de nézzük inkább a számokat. A 2010-es választásokig az államháztartás hiánya a 2010-es kormányváltáskor 4,5 % volt. Aztán emelkedett, majd jött a manyup einstand és lement 3% alá.Ezt a szocik is meg tudták volna csinálni simán.
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/teina200.html

Én nem fordultam az Európai Bírósághoz és ott nem mondtak olyat, hogy Orbánnak igaza van. Összevissza hazudozol! Egyébként mégis mi a faszt mondhatott volna az Európai Bíróság? Azt, hogy vissza kell adni a pénzt? Akkor Magyarország csődbe megy, ezért ezt nem mondhatták. Ritka aljas csapda volt ez a manyup lenyúlás. De te örülj neki, nincs ezzel semmi gond. Én nem léptem át, maradtam a pénztáramnál. Azóta átlag 30%-os a hozamom és enyém a számla. A kormányzati blöff meg nem, jött be, így az állami nyugdíjamat sem vesztem el. Hazudozzál amúgy nyugodtan, engem nem zökkent ki.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 23:15:59

@$pi$:
A hiány eltüntetése az egyensúlyi költségvetés szerintem fontos eredmények, sőt talán a legérdemibb eredményei ennek a korszaknak. De hogy ezért jogos volt-e erőszakkal és hazugságokkal feláldozni a nyugdíjpénzeket, az igencsak kétséges. Ha önkéntes lett volna a visszalépés, akkor még okés lett volna. Ez az emberek átverése, azoké akik nem értik, hogy lesz holnap is. A nyugdíjaink egy részének feláldozása a Fidesz népszerűségének oldalán, pont olyan mint a szockó adóssággeneráláson alapuló, fedezetlen jóléti politika.

Másrészt az én alapállításom az, hogy vannak lehetőségek és tartalékok a rendszerben. A korrupció hatékonyságromboló, és csökkenti a beruházási kedvet is. Lopásból nem lesz polgári középosztály, abból új-feudalizmus épül leginkább. Jobb stratégiai tervezéssel szintén javulhat a kormányzati hatékonyság.

Egy nulla tartalommal bemondott 1500 mrd az nem sokat ér, az nem sokat ér.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 23:36:19

@1ghost: Egyrészt köszi. Másrészt szerintem a Fidesz makrogazdasági teljesítménye mindenképpen jobb, mint az előző két ciklusé. Mondjuk én utóbbiból Bajnai-kormány teljesítményét jónak tartom, a válságkezelés nagyobbik részét az a kormány végezte el. Az első Orbán kormányra is maradt persze tennivaló, de a "válságkezelésük" jókora részét saját fedezetlen adócsökkentéseik költségvetési korrekciója tette ki. Viszont megcsinálták, ha vitatható áron is, de kimásztak ebből a szocialista túlköltekező eladósító, csődközeli helyzetből. Ezt kár tagadni. Az árat lehet vitatni (nyugdíj, oktatás, egészségügy, különadók), az alternatívákról kell beszélni, de az eredményeket nem szabad letagadni. A minden tagadás, az épp olyan hazudozáshoz vezethet, mint a 2010 előtti Fidesz politika.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 23:38:54

@morpho: Kár az időt pazarolni rá, totál idiótákat kimoderálom.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.03. 23:45:08

@Mercyful Fate: hát az igaz, hogy Oroszországhoz képest jobb a demokráciának tűnünk, de már Szlovákiával és Csehországgal összehasonlítva is gondjaink vannak. És ilyen közszolgálati tévét is láttunk már a kommunizmusban. Ennyi győzelmet és mindentudó pártot már az előző rendszer végén is legfeljebb csak Csaucseszkuéknál látott a nagyérdemű közönség.

VaradiJanos 2017.01.04. 00:51:45

Torgyánviktormonggggyonle!

2017.01.04. 01:57:02

@ogli dzsí: nagyonbuta. a foglalkoztatás persze nőni is fog, annak arányában, ahogy a magyar kivándorol.
csak azt számold ku, mennyivel többet utalnak haza ma, mint 2008-ban.
Vond le a gdp-ből...oda a gazdasági növekedés.
Ha úgy tetszik, nincs gazdasági fejlődés a külföldön dolgozók nélkül. Zèró. Nulla.
Aztán nézd meg, mennyi volt az eutól kapott lé akkor és ma.
Vond ki. Vazze, 95%-on áll a gdp.

De hogy még egyszerűbb dolgod legyen: 2016-ban sikerült elérnünk a 2006-os szintet...eu pénzekkel.
Patyomkin büszke rátok...
Egyébként még egy dolog. Az államkötvény is hitelfelvétel...
A különbség a kamatokban van.
Az meg nem Orbán érdeme. Kicsi a ráhatása .
Sem a Federal sem az eu központi nem hallgat rá.
Szép nagy lufit fújt, te meg tapsikolsz, mint egy óvodás. Mondjuk azon a szinten is vagy.
Az imf hitel pedig nem lett eltapsolva, a harmada a gazdád kezére került, a negyede pedig az mnb tartalékot erősítette.
Tehát államcsődről beszélni kósai színvonal. Az iszap okosabb.

2017.01.04. 02:08:41

@naphegyi vince: hiszen most is túlköltekezô, eladósító, csődközeli helyzet van. Csupán egyetlen dolog kell hozzá: gazdasági megtorpanás az euban. Mint 2008-ban volt.
Hazazavarnak 200 ezer magyart, a gdp 2%-a ugrott. Az autógyárak visszafogják termelésüket, az olasz bankválság az usa-európai kereskedelem visszaesése, a britek kilépése, az alapkamatok emelése...Trump követelései, Paks beruházás...
Matolcsi wabankra játszott és bejött.
Ha nem lesz ekkora szerencsénk legközelebb...

2017.01.04. 02:14:48

@naphegyi vince: tényleg, van valami elképzelés, hogy miből fog az eu pénzt varázsolni nekünk, ha a brexit miatt kevesebb a befolyó? Ha mondjuk meg kell támogatni a görögöket? Ha az usákok nem vesznek mercit, nomeg az ánglius is legatyásodik, mi lesz Kecskeméttel?

Larry Silverstein 2017.01.04. 02:27:32

@Könnyen elkaptuk, uram!: a hazautalt pénz meg sem jelenik a GDP-ben, ami bruttó HAZAI termék

menj aludjál okoska

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.04. 09:02:12

Azért valahol röhejes, hogy az kezd elitezni, annak a ballib elkúrásnak az egyik blogger képviselője, és pártolója, akikkel szemben az elitelennesség világ szerte megfogalmazódott.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.04. 09:04:51

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"2016-ban sikerült elérnünk a 2006-os szintet...eu pénzekkel."

2006 és 2010 között is voltak EU-s pénzek.
Mitöbb kivándorlók is és hazautalók is.
Olyannyira, hogy amikor Gyurcsány kiment papolni az angliai magyaroknak, azok elzavarták, azzal a szöveggel, hogy miattuk mentek ki, és még oda is utánuk megy.

Viszont cserébe a ballib elkúró haverjaid annyira elkúrták 2010-ig, hogy 2006-os állapot visszaállítása is nagy előrelépés.

Dr. Trejo 2017.01.04. 09:26:30

@Ballib cenzúrázók réme 21: 2010 óta próbálom megérteni, hogy mitől jobb a gyáva münchausen szindrómás sorosbérenc exlibsi kleptokrata ork bán uralkodása, mint a münchausen szindrómás sorosbérenc libsi kleptokrata cucialista-szadeszes bagázsé? Mert ezt mondják a kormányinfón? Jót mosolygok, amikor egyesek továbbviszik a lenini hagyományokat és mindenféle kommentekben agitálnak az államhatalom nagyszerűségét hirdetve. Önkritika B+

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.04. 09:37:22

@Dr. Trejo:

Ha csak az agyhalott ballibek elkötelezettségén múlna, akkor működne a Soros Gyuri vezetette napi tízezerszer bérrettegő gyűlölet kampányotok.

A tények, és számok azok, ami miatt nem működik:

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

chrisred 2017.01.04. 09:39:53

A probléma pont ott van, hogy három évtizeddel korábban lettek a felsoroltak "tanult" emberek, abban a korban, társadalomban szocializálódtak, és azóta nem fejlesztették, képezték magukat. t

Dr. Trejo 2017.01.04. 09:52:44

@Ballib cenzúrázók réme 21: Tuggyuk, az emútnyócév bűne a gazdasági világválság. XD

Az EU-ban is be kell vezetni a közmunkát, hogy jobb legyen a statisztikájuk? XD

Sorosbérenckém, azt hiszed hiteles lesz a hazugságod, mert bemásolsz 6 db adatot? Elképesztő.
A buta kamuzással szórakoztasd a suttyó fidióta haverjaidat.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.04. 09:56:11

@Dr. Trejo:

A gazdasági világválság minden országban volt, nem csak nálunk.

Éppen ezért a betanult ballib matra miatt írtam oda a statisztikában az EU-s átlaghoz képest történő elmozdulást is.

Ami világosan megmutatja az elkúrók az egész EU legbénább kormánya voltak minden gazdasági mutató szerint.

A Fidesz meg jobb, mint az EU átlag szinte mindenben.

A tények ezt mutatják legalbbis.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.01.04. 11:02:19

A szerző jobban tenné, ha azt, hogy még mindig le vagyunk maradva a környező, V4-országokhoz képest is, a Medgyessy-féle 100 napos programnak és Gyúrcsány elkúrásának tudná be.

Egyebekben pedig semmivel sem korruptabb a mostani hatalom, mint a korábbi balliberális garnitúrák. Talán még jobb is helyzet annyiban, hogy a magyar oligarchák számára még mindig jelent valamit ez az ország, összevetve a multinacionális vállalatokkal, akiknek aprópénzért kiárusították a magyar piacot és vállalatokat a balliberális kormányok.

Larry Silverstein 2017.01.04. 12:19:50

@Dr. Trejo: ez a mitől jobb mondjuk mindenkinek egyértelmü volt 2010ben, 2014ben és ahogy kinéz 2018ban ork bán még nagyobbat fog nyerni mint eddig

de majd kérdezzétek meg utána is h mitől jobb

ha haha ha

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.04. 22:04:03

@Ballib cenzúrázók réme 21: próbálj meg az érvelésre koncentrálni, mert a tényadatok azok megfelelő alapot és érveket jelentenek egy normális hangvételű vitához is, az agyhalottazás meg olyan, amit itt nem biztos, hogy sokáig tolerálok. Különösen, hogy te sem vagy egy akkora hatalmas lángelme.

Lehet, hogy egy két kommentelőnél többet tudsz, de (1) pl. ballib elkúrás mantrázása az milyen színvonalat képvisel? Ez a fideszes véleménygettó dög unalmas poénja, másrészt meg ott van a mögötte a kollektív bűnösség rendkívül kínos gondolata. (2)Attól hogy a komcsik ismételgették 41 évig, hogy haldoklik a kapitalizmus, attól még nem volt igaz.
(3) Attól, hogy Medgyessy, meg Gyurcsány béna volt, abból mióta következik hogy akkor a Fidesz lophat, meg félkomcsi szintű propaganda fidesszolgálati tévét kell üzemeltetni? Meg stadionokra szórni a pénzt. A 2002-09-es baloldali és liberális kormányzás miért lenne jó automatikusan a gyenge oktatáspolitika. Ők már megbuktak, és megérdemelten vannak ott, ahol. Ezzel nincs is gondom nekem. Csak a Fidesz nem ott van, ahol megérdemelné.

Feljebbi kommentben leírtam, hogy "A hiány eltüntetése az egyensúlyi költségvetés szerintem fontos eredmények, sőt talán a legérdemibb eredményei ennek a korszaknak." Ezt támasztják alá a számok, de 10+3% nyugdíjadósság felhalmozásra sokat nem mondtál. Ez volt az ára az egyensúlynak, plussz még az oktatási és egészségügyi forráskivonás.

Az általam linkelt növekedési adatokat se cáfolja meg, amit írtál, legfeljebb azzal együtt lesz teljes a kép. És az állításom eleve nem az volt, "Ez megint nem az a teljesítmény, amit elképesztő ördöngösség lenne felülmúlni."

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.04. 22:07:58

@Ravasz Figyelmeztetés: akkor linkeld már be Gyurcsány Ferenc kerületi polgármesterét, aki százmilliárd értékben nyert el közbeszerzéseket. De jöhet bármi más. Lehetőleg hasonló nagyságrendben. Mert Puch László, Boldvai, Hagyó szintén elég sötét figurák, csakhogy egy nagyságrenddel lejjebb vannak.