Azt mondtam, érdemes lenne idézni Sipos Balázs szövegéből. Szerintem megállják helyüket magukban is a kiragadott részek, ezért érdemes előbb azokat önállóan, az én hozzátoldásaim és kalandozás töredékeim nélkül elolvasni.

"Osztályuk ideológiáját vallva szerencsétlenül áhítoznak a totális szexuális/kulturális dominancia státuszára a nőkkel (...) és a többi osztállyal szemben, valamint szenvednek az előre kódolt kudarctól. Nem szégyellik vágyaikat, de tudják, hogy vágyaik újabb vágyakat, hiányt és kétségbeesést nemzenek - mert nem a vágy a szégyenletes, hanem az, aki nem képes kielégíteni őket."

Anyád! Ez most akkor rólam szól? Megúszhatom azzal, hogy nem, mert nem vagyok negyvenes, se vagyonos, bár a férfi az még stimmel? Vágyok én totális szexuális és totális kulturális dominanciára? Persze végül is miért ne, de elég komolytalan erővel teszem, akkor pedig mégsincs mindennapjaimat befolyásoló, éppen ezért valódi vágyról szó. Attól még, hogy szívesen elfogandám, nem ácsingozom éjjel-nappal a lottó ötös után sem. 

Azt megadom, hogy vágyaimat nem szégyellem, sőt egy részükre még büszke is vagyok. Amire meg nem azt, begyakorolt sémák szerint folytom el. És még az elfolytásra is büszke vagyok. Bár én inkább ezt egészséges önkorlátozásnak tartom, kötelező mindennapi aszkézisnek, ami kell a normális társadalmi léthez. Persze jobban belegondolva azt nem tudom, hogy az ebben a blogban is úgy ahogy megírt politikai vágyak mennyeire érthetők ide, ide  könnyen lehet, hogy a szerző nem ilyen vágyakra gondolt.

...a forradalmi kor (1789-1968) lezárult. (...)  A forradalmi kor életvezetési gyakorlata értékkel ruházta fel a másik ügye iránti figyelmes odafordulást: a másik szabadságának, méltóságának tiszteletben tartása nem korlát, hanem az öntörődés feltétele. A felvilágosodás embere talál értelmet a szerelemben, barátságban, családban, mozgalomban vagy a hazában, ha egyenrangú lények veszik körül. 

És a forradalmi kor emberének etikája szemben áll, Houellebecq kispolgári lét szimpla örömeit hajszoló hősének ürességével. Persze ez a szöveg trükkös. Elsőre én a liberális is önigazolást találok benne. Szerintem ez például jó céfolata a "'68 maga a fertő" konzerv vonalnak. Sosem értettem, hogy pár ember miért abban látja politikai identitásának egyik fő elemét, hogy rágörcsöl a '68-as párizsi diáklázadásokra.

De jobban átgondolva ebben a szövegben végül is egy konzervatív is simán megtalálja saját értékeit. Ezek közel sem csak egy liberális tételmondati, legalábbis nem kizárólagosan az.

... innen ered Houellebecq nagy témája, a kispolgár valóban tabusított, mert romantikátlan szókimondással egyeztethetetlen, szentimentális vágya: a megváltás.

Szintén jól hangzó mondat, amin hosszabban eltöprengtem. De tényleg ez lenne a helyzet a kispolgárral? És mitől is lenne a kispolgár számára tabusított megváltás utáni vágy? Egy adag későbbre elrakott mondat, és félig befejezett gondolatmenet után inkább nem vállalkozom itt a teljeskörű megfejtésre. Csak bele- belekapok pár dologba.

Egyrészt ehhez muszáj a kispolgár fogalmát jobban belőni. A kispolgár kábé az anyagi javak közepes szintjéért küzdő, kissé vagy nagyon beszűkült szellemi horizontú polgártársunk. A kispolgári és nyárspolgári lét egyik eszenciális megnyilvánulása a megélhetési rettegés és a saját jelentéktelenség miatt érzett ostoba sértettségből fakadó mindenféle fóbiák. 

Másrészt meg ez az állítás a hazug és korrupt megváltást kétpofára zabáló posztkádári Magyarországon annyira nem állja meg a helyét. Az erre hajlamos kispolgárok itt megkapják, ha mást nem is, de egy az illúziót a megváltásról, no meg önelégült kinyilatkoztatások sorát és egy újabb történelmi zsákutcába futó magyar üdvtörténetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr887513530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása