Olvasgatom a mai politikai cikkeket. Az egyik cikkben megakad a szemem a második képen. Illetve az első megakadás az volt, hogy nem igazán értettem, hogy a kirendelt Kubatov kommunisták szövegeit minek kell az Index címlapos lead szövegében lehozni, hiszen merő kormánypropaganda az egész. (A nézettség és a fideszes szurkolótábor bevonása lehet a cél, feltételezve, hogy valós szándék és nem szimpla butaság van az egész mögött. Esetleg még ez.)

Aztán este jött a második kép is (felül), noha ez a kép inkább illusztráció, mint helyszíni fotó lehet. 

Szóval ilyen öregek a bérdrukkerek? A fideszes munkásörségben, úgy látszik, fontos szerep jut az ifjú kommunisták mellett, a Kubatov-nyuggereknek is. Az "El a kezekkel a ...nyugdíjaktól" tábla meg kifejezetten a Habony-Selmeczi féle pofátlansági iskola műremeke. (Ti. ezer, ezerkétszáz milliárdnyi nyugdíjvagyon rövid távú felélése után nyugdíjvédelmezőként fellépni.)

Amúgy meg a fenti szellemben ki lehetne állni egy-két táblával velük szemben:

Kubatov kommunisták, fideszes munkásőrök kíméljenek!

Hova lett magánnyugdíjam?  - Nyugdíjtolvaj Orbán.

Ahogy a Fidesz védi nyugdíjakat, úgy védte Rákosi is a magyar földet: államosítással. 

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr615550775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

randomuser1 2013.10.04. 16:53:08

ha ilyen arcok vannak velünk, akkor nincs is szükségünk ellenségre :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.10.04. 16:53:11

ah, ti felsőbbrendű értelmiségi liberális demokraták... másnéven...:
szabad demokraták szövetségben...

sok sikert kívánunk nektek... úgy 2048 környékére...

véres horror 2013.10.04. 17:01:57

@wmiki: jééé, te még szabadlábon vagy? Azt hittem, már rég visszavittek a pszichiátriára.

Fullánkos Algol 2013.10.04. 17:04:14

A fidesz szavazóbázisa tulajdonképpen a fanatizált tanácsköztársaságiak szövetsége a hagyományos nacionalista uralkodó osztállyal, íme néhány név:
Orbán - Kun Béla
Szájer - Ágoston Péter mek.oszk.hu/00300/00355/html/img/7b.jpg
Pintér Sándor - Garbai Sándor filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5227
(ott van mellette a videón az egykori Martonyi meg a Révész Máriusz is)
Rogán Antal - Rákosi Mátyás
Pokorni Zoltán - Kunfi Zsigmond www.delmagyar.hu/133_napon_at_tarto_kulonos_alom/cikk/210/2092123/4.jpg
Németh Zsolt - Landler Jenő filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5305
Zagyva György Gyula - Leopold Rado (Roth) (Lenin-fiú) kuruc.info/galeriaN/egyeb/zsidokomm1.jpg
Kövér László - Tisza István
Gyurcsány - Klebelsberg - Metternich
stb...
Magyarok ébredjetek már fel!!!

Dr.Bio74 2013.10.04. 17:21:53

Nem lehetne ezt a "nyuggerozást" hanyagolni?
@Fullánkos Algol:
Az ilyen dús fantázia is olyan lehet, mint az alvás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.04. 17:32:02

a hírtvben mintha a cöfösök mintha maguk sajnálkoztak volna, hogy igen, ők öregek biza. :D

♔batyu♔ 2013.10.04. 17:32:11

Na ja. Friss munkásőrök. A régiek pedig jól elvannak az MSZP-ben, liberális pártokban és most nagyon-nagyon demokraták.

bulista 2013.10.04. 17:41:01

@véres horror: Mr. Pasztor, Tapolca Bikája mit keresne ilyen helyen? Max. elkíséri a gazdáját Grácba.

Mr. Waszabi 2013.10.04. 17:49:18

Nagyon jó hasonlat volt a szobordöntés. Pontosan kifejezte a hasonlóságokat Rákosi/Sztalin és Orbán között. Ez az ő szégyene, ezen nincs mit se magyarázni, se félremagyarázni. Egyszerűen hazugságba keveri magát, aki megpróbálja.
Hasonlat ugyanis csak hasonlók közt fedezhető fel. Ha valaki nem akar hasonlítani valakire, tetteiben, motivációiban, annak lehetősége van úgy élni, tenni, hogy véletlenül sem hasonlítson az általa nem kívántra. Ugyanez működik akkor is, ha valaki ugyan hazudja, hogy ő mivel nem azonosul, ám tettei végül még is kimutatják a hasonlatosságot. Pont.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.04. 17:52:05

Aljas, sunyi, szarházi CÖF-ös birkamenet készenlétbe!

O. Viktor szotyolástársa ellen ( Hernádi Mol) nemzetközi elfogatóparancs van!

Hiába bújtatja a Viktor, kell a segítségetek, hisz meg kell dolgozni a csókos pénzetekért. Meg kell "védeni" a mostmár elcseszett horvát barátságot is.

Lengyel, román, ukrán, eszkimó, azeri, magyarok készenléte, kelletek az okt.23-i birkamenethez. Beeeeeee

balfaszcsaszar 2013.10.04. 18:01:52

@♔batyu♔: a kommer karaván halad... jaja, ismerjük a dolgot. a pufajkások Magyarországgal vannak most és jelen pillanatban nemzeti színekben pózolnak.

csak két példa és még sokan vagytok így.

hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91s_P%C3%A9ter_%28menedzser%29

en.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1l_Schmitt

véres horror 2013.10.04. 18:06:06

@Mr. Waszabi: te valaha nem fideszesként indultál a fórumon?

profilo 2013.10.04. 18:26:05

@véres horror:

Mindig a trendi rasszban utazik...

:)

Függetlenbaloldali (törölt) 2013.10.04. 18:31:53

A "kommunisták" (akik persze sohasem voltak hithű kommunisták, csak akkor a szocializmus égisze alatt érvényesülhettek) nagy elkeseredésükben megpróbálják azzal elrettenteni az embereket a jobboldaltól, hogy azok nagy kommunisták. Ennyire szarban lenne a magyar balliberális oldal? Nincs is annál szebb, amikor a kommunista kommunistázik :)

Egyébkéntis ma már sokkal inkább a liberális a szitokszó, nem a kommunista...

zobod 2013.10.04. 18:40:32

Ez az balosok, tapossatok kicsit a romák után a nyugdíjasokon is, hátha nem marad tavaszra olyan társadalmi csoport, ami érdemben támogatna titeket.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.04. 18:52:27

@wmiki: Te vagy az a szélespofájú bácsi a kép közepén transzaprenssel?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.04. 18:53:29

@♔batyu♔: Ó, ebbe ne menjünk bele, mert megint megkapod a pofádba azt a szép hosszú felsorolást fideszes politikusok múlt rendszerbéli funkcióiról...

Mr. Waszabi 2013.10.04. 18:58:51

@véres horror: 1990-ben szavaztam először és utoljára a FIDESZ-re. Akkor még nem volt sem internet, sem fórumok:) És persze a FIDESZ sem az volt akkor, mint amivé vált önnön elhatározásából 2x vagy 5x később. 2010-ben tévedésből (orbitális benézés okán) hagytam őket nyerni. Azóta nyilvánvalóvá lett, hogy egy mocskos hazug banda nem több.
Tehát kikérem magamnak a feltételezést is ma már:) Tévedni emberi dolog, nem patkányok privilégiuma:) Az embernek pedig döntenie kell, hogy ember marad vagy patkánnyá lesz. Én inkább az emberi létet választottam, az illik hozzám.

Mr. Waszabi 2013.10.04. 19:06:42

Az nonszensz, hogy a velejéig hazug Orbán Viktor eljátssza a demokratikus államfőt, miközben inkább Rákosi Mátyáséra hajaznak tettei. Orbán mondta, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit tesz. Igaz ugyan, hogy ezt a sógoroknak nyilatkozta, nem nekünk, ám valami véletlen folytán én is meghallottam. Pech. Neki - nem nekem:)

Brix 2013.10.04. 19:14:27

@Mr. Waszabi: A Fidesz valóban egy mocskos, hazug banda, nem több. Orbán Vikor volt kollégiumi szobatársakkal, haverokkal, évfolyamtársakkal alakított maffia módszerekkel működő szövetsége, mely célja, a totális "state capture" megvalósítása

Makkasz 2013.10.04. 19:15:48

A föld megmaradt. A nyugdíjvagyon? Rákosi kisebb kárt okozott mint a törpefocista.

Kámasuka 2013.10.04. 19:22:33

'Ahogy a Fidesz védi nyugdíjakat, úgy védte Rákosi is a magyar földet: államosítással.'

227. agyatlan libsiblog ON

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 19:32:15

@♔batyu♔:
"Na ja. Friss munkásőrök. A régiek pedig jól elvannak az MSZP-ben, liberális pártokban és most nagyon-nagyon demokraták. "

Fogadsz , hogy a Fideszben többen vannak volt komcsik és munkásőrök ?
Soroljam a neveket ?
De hiszen tudod te...

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 19:33:51

@Makkasz:
"A föld megmaradt. A nyugdíjvagyon? Rákosi kisebb kárt okozott mint a törpefocista. "

a nyugdíjvagyon is meg van,...csak átvándorolt a Fideszes haveroknak-rokonoknak a zsebébe...

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 19:35:15

@Mr. Waszabi:
"Az nonszensz, hogy a velejéig hazug Orbán Viktor eljátssza a demokratikus államfőt, miközben inkább Rákosi Mátyáséra hajaznak tettei."

Nem inkább Ceausescu - ra ?
Rákosi nem épített magának a falujába se stadiont , se vasutat...

Makkasz 2013.10.04. 19:35:36

Ja, az már nehezen lesz hozzáférhető a jövő nemzedékinek:)

_most_ 2013.10.04. 19:41:01

teli van az ország komcsi nyugdíjasokkal, akik oda vannak minden komcsi pártért, mint a fidesz vagy az mszp.

panelburzsuj 2013.10.04. 19:42:16

@dr kíváncsivagyok:

Nem azok az igazán veszedelmes alakok a Fideszben, akik "voltak" valakik.

Hanem az olyan "öregecskedő" nímandok, mint a kaposvári rektor. Akik 20-30 évig mászták a szamárlétrák, tisztes polgári keretek közt kuporgattak-lopogattak, aztán ötven és nyugdíj között egyszer csak megérezték magukban a hazafiú szív megdobbanását - különösen a 2006-os "sajnálatos események" után...

És "életsiker" reményében elkezdtek törleszkedni a Fidesz lábaihoz.

panelburzsuj 2013.10.04. 19:46:38

@panelburzsuj:

Az én személyes környezetemben legalábbis valóságos "nemzeti kapudöngetési pánok" tört ki, amikor kezdett körvonalazódnia Fidesz elsöprő fölénye.

Mindenki felfedezett magában valami évtizedekig szunnyadó tehetséget, amit hirtelen a haza oltárára kellett helyeznie.

Fullánkos Algol 2013.10.04. 19:47:57

@Dr.Bio74: A fantázia önmagában kevés (persze a szikra az kell), kellenek a visszaigazolások, amiknek csak egy része a történelem meg a lélektan, a többi egyelőre maradjon az én titkom.
Abban egyébként igazad van, hogy az arcokat néha álomszerű látni, nem árt hunyorítani időnként hogy összeakadjanak a fogaskerekek.
Egy kis bónusz:
docs.google.com/file/d/0BzNQcBwy9ZvDMTIxYTU1NDItYjE5MC00YThhLTgwOGEtMDhjYzYzOWQwOGY5/edit?hl=en&pli=1
docs.google.com/file/d/0BzNQcBwy9ZvDNTlhZTExMmUtOWViMS00ODcyLWIyNTgtYzdkODY3NDIxMDRk/edit?hl=en&pli=1
docs.google.com/file/d/0BzNQcBwy9ZvDOGU3YTI5YTctM2ViMi00OTU3LWE1MTItOTZmYmU2OGVhOTA5/edit?hl=en&pli=1
docs.google.com/file/d/0BzNQcBwy9ZvDNjdmZDEzMGMtZDQ3Ni00NzgyLTg4ZTctNWVmYmU0ZjI1MmM0/edit?hl=en&pli=1

Blogger Géza 2013.10.04. 19:52:36

Már miért lenne az "el a kezekkel a nyugdíjaktól" pofátlanság? Bajnai vett el egyhavi nyugdíjat, 2010 óta viszont szépen emelkedett az értékük.

Blogger Géza 2013.10.04. 19:58:34

@dr kíváncsivagyok: Magának??? Vasutat??? Honnan veszed, hogy azon csak Orbán Viktor fog utazni? Ha meg nem, akkor miért "magának"? Ez olyan marhaság mintha azt mondanánk, Demszky magának épített egy 4-es metrót...

Fullánkos Algol 2013.10.04. 20:06:29

@Dr.Bio74: historia.uw.hu/temak/tanacsk.html
"Amikor a legnagyobb szükség lett volna a nemzeti összefogásra, a tanácshatalom intézkedéseivel a tulajdon mentén vágta ketté a társadalmat. Szocializálták, azaz közös, állami tulajdonba vették az üzemeket, az áruházakat, a földbirtokokat, az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a könyvtárakat, a műkincseket, a gyógyszertárakat, a lakóházakat, egyes helyeken a kisiparosok műhelyeit és szerszámait. A tulajdonosok hirtelen rájuk szakadt jogfosztottságuk mellett úgy érzékelték az új rendszert, mint amely kiforgatja őket anyagi és erkölcsi javaikból, amelyik mindent elvesz. A földosztás elmaradása miatt a földre hiába váró földművesrétegek fokozatosan kiábrándultak a proletárdiktatúrából; a földjüket egy újabb kisajátítástól féltő parasztgazdák pedig fokozatosan szembehelyezkedtek az új rendszerrel. Az elégedetlenkedők megfélemlítésére, az "osztályellenség" megsemmítésére, a belső felkelések letörésére terrorista különítményeket hoztak létre ("Lenin-fiúk"), amelyek Szamuely Tibor irányítása alá tartoztak."
www.mult-kor.hu/20090320_szabadsag_egyenloseg_es_terror?pIdx=3
"Középpontban az államosítás
A rendszer kezdettől elsődleges feladatának tekintette az államosítást: március 26-án elrendelték a húsznál több munkást foglalkoztató ipari-, bánya- és közlekedési üzemek kártalanítás nélküli köztulajdonba vételét. A gyakorlatban viszont ennél számos esetben sokkal kisebb üzemeket is szocializáltak, a többit pedig szövetkezetekbe tömörítették volna. A közép- és nagybirtokok „a proletárállam" tulajdonába mentek át, míg a kis-és törpebirtokok magántulajdonban maradnak. A jogszabály a köztulajdonba vett földek szétosztását kifejezetten megtiltotta, és úgy intézkedett, hogy a szocializált birtokokat szövetkezeti kezelésre „a mezőgazdasági proletárságnak kell átadni". A földosztás elmaradása következtében a falusi lakosság közömbössé vagy éppen ellenségessé vált a rendszer iránt.
A szövetkezetek (valójában állami gazdaságok) létrehozása csak az uradalmakon élő gazdasági cselédség azon része számára volt elfogadható, amely nem kívánt önálló gazdává válni. Az agrárszegénység, valamint a kisebb-nagyobb birtokkal már rendelkező parasztság azonban teljes joggal csalódottnak érezte magát, mert egyáltalán nem jutott földhöz, illetve nem gyarapíthatta gazdaságát. Az ellenérzést hadikommunista jellegű intézkedések is erősítették. 1919. április 26-án rendelet jelent meg az egész terményfelesleg kötelező beszolgáltatásáról, és megkezdődtek a katonai erőszakkal végrehajtott rekvirálások."

_most_ 2013.10.04. 20:06:40

@Blogger Géza: mondjuk a fidesz visszaadhatta volna a 13.havi nyugdíjat, de valamiért mégsem tették, talán csak nem egyetértettek Bajnai ezen döntésével? :D

vitéž munkášőr 2013.10.04. 20:26:38

@dr kíváncsivagyok: a batyus shitnyik úgyse kattint:

"Felesége Köves Erzsébet, lánya Hankiss Ágnes (Erdős Ágnes) pszichológus, unokája Vitézy Dávid, a VEKE alapítója és szóvivője, jelenleg a BKK vezérigazgatója."

Dávidka féltestvére Zsófika pedig a csúti unokatestvére. A kör bezárult, függöny.

DezInf 2013.10.04. 20:42:50

@Blogger Géza:

Te Gejza!!!

A mocskos komcsik háromszorosára emelték a gáz árát, kécceresére a villany árát.
Akkor ti miért nem állítottátok vissza a mostani árakat az emelések előtti árakra?

A benzin árát is megháromszorozták azok a mocskos komcsik, te meg mégjobban megemeltétek.
Ti is mocskos komcsik vagytok Gejza????

Aztán hol az a 14. havi nyugdíj, amit a kettővel ezelőtti választásnál igértetek?????

Ennyit a ti igéreteitekről. Nem vagytok különbek mint a komcsik. Ti is a komcsik közül vagytok!!!!

Oszt még a trafikot is elloptátok, hogy verjen meg benneteket a devla!!!!!

Blogger Géza 2013.10.04. 20:45:10

@_most_: Nem adhatták volna vissza, mert nem volt rá fedezet.

DezInf 2013.10.04. 20:47:12

@Blogger Géza:

Ne bújkájj Gejza!!!!!!
Válaszojj a nénikéd térgyekalácsát, mert már elengedtem a vak kommondort.
Attam nekije térképet meg tarisznyát. Megkeres,megtalál,kiveri belőled a cart meg az aprót. A cart rádkeni, az aprót meg az értékesebbeket meg belerakja a tarisznyába.
Szóval válaszojj, hogy a rák vinne el te komcsi agitátor!!!

DezInf 2013.10.04. 20:49:13

@Blogger Géza:

Hol a ferdezet Gejza????
Aztat is elloptátok, azt a hétszentségit!
Má mindent zárni köll elölletek fidexarcok?
Hoztál nyögdíjat kéthavit, vagy csak a pofádat jártatod? He ?????

Blogger Géza 2013.10.04. 20:50:13

@DezInf: 2001-ben, 2002-ben egészen más volt a helyzet (stabilan növekvő gazdaság, alacsony eladósodás, pénzügyi függetlenség), mint 2009-ben, 2010-ben (6%-nál rosszabb recesszió, súlyos eladósodás, IMF-póráz)

panelburzsuj 2013.10.04. 20:54:10

@Blogger Géza:

Szorul is kapca, Gejza, mert Orbán-nyuszi elhitette a jónéppel, hogy ő recesszióban is akkorát, de akkorát tud tojni - amilyet az elmútnyócév tán még hazudni se...

DezInf 2013.10.04. 20:55:30

@Blogger Géza:

Merre kódorogsz te szerencsétlen???
Még elkap Gizinéni a sarkon, oszt neked annyi. Nem látott férfit közelről 10 éve.
Belédkóstál oszt úgy tökönrúg, hogy a szomszéd faluig meg se állsz, ha nem áll a szerszámod:))) Csak mondom, rusnya mint az éccaka holdfogyatkozáskor.

Hozzad azt a régóta ígért nyögdíjat, meg jobban teljesítünk különbözetet, meg amit ígértél, mert kimiskároltatlak a sintérrel!!!!

Nem hozol te semmit, olyan komcsi pofád van, vörös is vagy..... nem te vótá a harmadik faluba a párttitkár???

panelburzsuj 2013.10.04. 20:56:21

@panelburzsuj:

Aztán bő három éve csak forradalmi fejvörösödést látjuk - de tojat még nem sok pottyant a nép közé.

Vagy csak túlhagyományos, koppanós fajta...

Kámasuka 2013.10.04. 20:59:35

@panelburzsuj: Oszt meg is csinálta.

Nem is reménykedik az elmútnyócév hogy négy évre visszaengedik...

DezInf 2013.10.04. 21:02:32

@Blogger Géza:

Gejza ne hazuggyá!!!
A választáskor nem eztet ígérted a cifra fosdás jönne rád!
Akkor nem tudtad hogy nem tudod?
Most tudod, de bacol kárpótolni?
Úgy fox járni mint a libák. Mögtépünk oszt még a lábad is megropogtattyuk óformára, hogy jobban gurujj a patak parttyán.
Mutogacc itten grafikonyokat meg számokat, ha nem hozod a pénzet, paripát akkor megkapod a lószerszámot bikacsökkel dúsítva!!!!

Mocskos komcsi bagázs, lesöprik a padlást, elviszik a Riskát, a Mariskát meg itthaggyák, pediglen aztat önként ajánlottuk fel a közért.
Lopnak trafikot,trakotort, bankszámláról pénzet, a nyugdíjból is csipegetnek. Gejza!!! Nem erről vót szó, hogy enne meg a fene!!!!

Többé nem szólok, de ha jössz mégeccer a választás előtt, akkor ütök. Válogatás nélkül, mert mind komcsik vagytok egytűl-egyig. A kettő meg nem számít, annak ott a szívlapát.

Hogy rohadna meg az összes politikus, meg analitikus szimpatikus!!!!!

panelburzsuj 2013.10.04. 21:03:26

@BenFranklin:

A nyuszifészket. Azt megcsinálta.

Aztán teletojta apró orvbánokkal.

_most_ 2013.10.04. 21:03:50

@Blogger Géza: értem, Bajnai azért vette el a 13. havi nyugdíjat, mert gonosz, a fidesz meg azért nem adta vissza mert nem volt rá fedezet :D

panelburzsuj 2013.10.04. 21:06:26

@_most_:

Dialektikus habonyárpizmus.

Az alapozó hitágazat.

DezInf 2013.10.04. 21:12:35

@BenFranklin:

Te meg mijafrancot kóricálsz itt?
A szemöd se áll jól, úgy nézel ki mint akibe most csapott bele a villám.
Pedig a villám még elő se vettem, de kapod a hátadba ha túl nagy a pofád.
Noszóval minek szólsz be te komcsi agitimitátor?
Mijért ilyen nagy a pofád?
Kirázlak a gatyádból ficsúr, oszt nézel mint Méry a moziba, aki a srófot méri.

Nem hiszünk má nektek, olyan vagy te is mint a Gejza, csak ígérsz oszt még a bakkecskét se bacod meg, pedig szurkolunk neked. erre te egy improtens barom-méter vagy.
Hogy a kóbor kutyák rángassák le rólad a göncödet, na tágujj innét amíg teheted, mert ha nem teheted akkor a sánta Jani elás. Ő a sírásó, jó vele jóban lenni.
Mennyé isten hírével, meg ne lássunk addig amíg a megígért pénzet meg nem hozod. Gejza sorsára jucc különben, raktunk el szagmintát a bodrinak a kommondornak hogy megtalájjon ha nem jössz. A Bodri vak, és hetek óta nem kapott enni.
Jobb lesz ha siecc .......

DezInf 2013.10.04. 21:33:05

@Blogger Géza:

Nem szégyenöllőd magad Gejza????
Má olyan csórók vagytok, hogy ígérni sem tuttok?
Mijafranc lett veletek, ennyire nem lehettek leégve!
Leégve ez a franklingyerek van, de még kéccer pofánverem a szívlapáttal oszt embörformája lészen.

Eddig legalább ígérgettél, igaz hozni nem hoztál sömmit, csak vittél azzal az enyves kezeddel.
A tarisznyád teletömted, oszt csak a mézesmázos beszéded maratt, a mézeskalácsot meg megötted.
Hogy evött vóna meg a fene tégödet!!!!

Így higgyen az embör fije ezeknek a városi léhűtőknek. Hogy a jégeső citerázzon a hátadon, meg a kóborfrász.

Mindegyik komcsi, csak visz, hozni semmi, oszt , ígéret sincs, még aztat is ellopták.

Micsoda idők!!!!!!!!!!
Már a választási ígéretek sem a régiek ....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.10.04. 22:02:13

@_most_:
Ráadásul ez a szerencsétlen Gézuka nevű fideszdroid még maga is elhiszi ezt! :))
YESSSS!

DezInf 2013.10.04. 23:26:28

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Gejza nem hülye, hanem elkötelezett harcos:)))
A legjobb barátja a pénztárcája.
süti beállítások módosítása