Mitől lesz valaki liberális? A kérdésre egy minimális kiinduló választ, ki tudja miért, szükségesnek látok adni. Elsősorban saját elképzelésemről akarok írni, de az „azt gondolom" elővezetések elhagyásával. Nekem elsőre ezek jutottak eszembe, de nem kizárt, sőt szinte biztos, hogy más fontos dolgok is vannak, de nagy ívekre nincs időm.
A liberális önmeghatározásnak, vagy liberális tudatnak része a magyar politikai élet szereplőihez való viszony. Nem szeretem az MSZP-t, de elfogadom demokratikus pártnak. Nem szeretem a Fideszt, és nem igazán tartom demokratikus pártnak, noha gazdasági teljesítményét egy leheletnyivel jobbnak tartom, mint az MSZP-jét. Másrészt a Fidesz gazdaságpolitikájának vannak teljesen elfogadhatatlan elemei. A Jobbik egy igazán ócska párt, teli - nagyon finoman szólva – súlyosan tévúton járó figurákkal, bár haverokkal való beszélgetés során inkább a kretén szót használnám. Az LMP szimpatikus, de túl baloldali, Bajnai szimpatikus de még ő is túl baloldali nekem. Hazai palettához való viszonyból legyen elég egyelőre ennyi.
Azonban ezek mégiscsak átmeneti dolgok, noha hazai táblán ez az, ami mindenki számára érthet, no meg ez a terep az, amivel a mindennapi politikával foglalkozó polgár szembesül. Viszont a pártpolitikánál a pártokat elvileg meghatározó társadalomszervezési célok, kiemelt értékek meghatározása sokkal fontosabb, mert enélkül könnyen parttalan kötözködéssé válhat a politikai vita, folyton változó pozíciókkal, ahol csak a törzsi szembennállás a fix pont.
Nézzünk akkor pár fontos liberális elvet, értéket, célt, melyek kiindulópontként szolgálhatnak politikai vitákhoz. Alapvető elv a piacbarátság, ami a piaci mechanizmusokat hatékony szervező erőnek tartja. Hatékonynak, de nem kizárólagosnak, mert a piac általában jó, de ettől még bőven előfordulnak piaci zavarok is. Ezzel erősen összefügg a jó kapitalizmus kiépítése, mint fontos politikai és társadalmi célkitűzés. Piac nincs több szereplő, azonos feltételek mellett megvalósuló verseny nélkül, erre viszont rímel a plurális, többszereplős, vagy ha úgy tetszik liberális demokrácia szeretete.
Aztán fontos még a hazaszeretet, ami persze nem kizárólagos liberális érték. Ez talán annyiról szól, hogy itt akarunk boldogan és fejlődésben élni, és idegesítő és szörnyű látni, ahogy az egykori visegrádi éllovasból, balkáni országgá süllyedünk le, hogy országunk felzárkózása a fejlett nyugathoz egyre távolabbi álommá válik. (A fejlett nyugat persze elég ködös, akinek ennél objektívebb mérce kell, az értse alatta az Európai Unió 14 országát, vagyis az EU 15-ből ejtsük ki Görögországot.)
Szóval itt van elsőre egy nem túl nagy alapvetés, és lehetett volna más alapokról is, de a legtöbb bekezdéshez így is bőven lehet majd újabb dolgokat fűzni, és szándékom szerint majd posztról posztra építkezek.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr175476397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása