Pár napja a Sajtkészítők egyik bejegyzésén töprengek. Elsőre tetszett az írás, jó a stílus, jó a big picture. Igaz a részletekkel vannak bajaim, de egy történet el kell kezdeni valahol és egy ilyen nagy kép felvázolása megfelelő alapot jelent.

Aztán kissé bedühödtem. Az itthoni szarnak való csöndes örvendezés, az önigazolás feeling kezdett zavarni. Hogy itt minden rendben van, hogy itt minden a nyugati trendeknek megfelelően, azt néha be is előzve, történik. Mert a Lánglelkű Vezető milyen jól is látja a világ nagy mozgásait. Ugyan miért is lehetne Orbán és a nyugat európai jobboldal között ilyen fellengzősen párhuzamot vonni? Mutassanak már nekem egy magánnyugdíjpénztárakat államosító nyugati, konzervatív pártot! (De ha többet mutatnak, akkor még jobb: mégiscsak egy trendbe illő és nem egy-két kivételes pártról lenne szó.) Az ellenzék nélkül alkotmányozó konzervatív pártra szintén kíváncsi vagyok, bár ez a különbség nyilván a fejlődési fokozatról szól, amiben igencsak el vagyunk maradva. Egypárti médiahatóságon keresztül bezáratni ellenzéki rádiókat, meg tőlünk keletre szokás. Belorusziában persze rosszabb a helyzet, de hát ők lennének a mérce?

Hiszen a nagy Viktor éppenhogy a nyugat-európa alkonyáról handabandázik. Ha ott akkorát nyert a tőke által támogatott, konzervatív értékekben hívő jobboldal, és teljes a visszarendeződés a tőkés oldal javára, akkor hogy is van ez a hanyatlás? Tán csak nem a jéghegynek ment Titanic kormányrúdját nyerték az ismét nagyapa ölében szilvalekvár főzés értékét zászlajukra tűző pártok? Persze ez a nyugat-európa úgy hanyatlik, hogy jó pár magyar szívesebben lenne nyugat-európai munkanélküli, mint idehaza munkavállaló.

A baloldalnak nincs semmije. Hát ja, gondoltam, itthon az MSZP-nek nagyon nincs mondanivalója, azon túl hogy Orbánt le kell váltani, meg vissza a demokráciát. Annak ellenére, hogy az utóbbi szerintem eszenciálisan fontos, az egész összességében kevés. Meg ez a tök hiteltelen, végül is csődöt okozó baloldalnak kéne visszaadni a kormányzást? De hogy a baloldalnak úgy egész európában ne lenne mondanivalója, jókora ostobaságnak tűnik. A jóléti állam miért ne lenne ma is aktuális? Mitől is nyert Francois Hollande? (Mondjuk én Sarko-val szimpatizáltam.) De a francia példa, Franciaország gazdasági problémái okán nem annyira releváns. De igenis vannak balosabb, nagyobb állami elosztással működő sikeres modellek, főként a skandináv államokban és vannak az angolszász modellek, ill. a k-európai sikeres felzárkózók kis állami elosztási aránnyal működő modelljei. Robert Fico éppen egy ilyen sikeres konzervatív-liberális modellt futtató országban nyert.

Szerintem egyáltalán nem bukott meg a jóléti állam koncepciója, pusztán az adósságból finanszírozott, túlburjánzó jóléti államé. Méretre kell vágni, az új világgazdasági szisztemben leadott teljesítményre kell szabni a jóléti rendszert, és a jóléti rendszer kevesebb szolgáltatással, de bőven a világátlag feletti színvonalon fog működni. A tőke és a túlzott egyenlőtlenség világában a baloldalnak mindig is lesz mondanivalója. Függetlenül attól hogy én ezzel általában nem értek egyet, de igényeik megfogalmazását teljesen helyénvalónak tartom. Pl. vegyük ezt a pénz nélküli világot és igény szerinti fogyasztást álmodó Venus Project-tet. Szerintem ebben van bőven mondanivaló, csak a végkövetkeztetés rendkívül elnagyolt, ez a pénz nélküli világ kábé a 300 évig élő emberrel egy kategóriás fantazmagória jelen pillanat.

A nyugati baloldalnak legalább álmai vannak egy szebb világról.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr834754831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajnai Gordon mém akar lenni 2012.09.04. 20:40:18

Miközben összeesküvés elméletek tucatjai lepték el az internetet Safarov kiadatása kapcsán, a birtokunkba került információk egyértelműen cáfolják, hogy az azerbajdzsáni államkötvény vásárlás, vagy esetleges MOL érdekeltségek állnak az események hátter...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.04. 19:26:29

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.09.04. 19:24:39

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2012.09.04. 18:25:17

"Pl. vegyük ezt a pénz nélküli világot és igény szerinti fogyasztást álmodó Venus Project-tet."

aszittem az a kommunizmus

jobbrolbandita 2012.09.04. 18:50:39

"...a pénz nélküli világ kábé a 300 évig élő emberrel..." "...igény szerinti fogyasztás..."
Ez már volt :):):) ! Szegényke...:)! Kommunizmusnak, kommunista utópiának hívták. Nagyon régen megbukott.
Ha ennyit tudsz felmutatni, csak igazolod az alaptézist: a baloldalnak nincs semmije. Semmije.

Blogger Géza 2012.09.04. 18:54:49

"Mutassanak már nekem egy magánnyugdíjpénztárakat államosító nyugati, konzervatív pártot!"

Mutassál nekem egy ny00ugati államot, ahol egy ilyen elkúrt háromlábú öszvér rendszer volt, amelyik más rendszerek hibáit egyesítette.

"Az ellenzék nélkül alkotmányozó konzervatív pártra szintén kíváncsi vagyok, "

Mutassál nekem egy olyan nyugati államot, amelynek szöveg szerint is ideiglenes alkotmánya volt már két évtizede, és amelynek ellenzéke 90%-ban posztkommunista meg szélsőjobb pártok képviselőiből áll, és ezekkel "kéne" egyezkedni, miközben semmi szüksége nincs rá, mert egyedül van alkotmányozó többsége. Egyébként az egyeztetés megindult, csak a felek ezt egészen máshogy képzelték. Az ellenzék azt hitte, majd ő mondja meg, mi szerepel az alkotmányban, és ha nem az ő akarata érvényesült, akkor inkább hazaszaladt.

Vagy mondjuk mostani német alkotmányt a volt NDK állampárt utódpártja, meg a betiltás határén mozgó NPD képviselői együtt szövegezték szerinted? Lófaszt nem érdekli ott sem a többséget, hogy ezek mit akarnak.

"Egypárti médiahatóságon keresztül bezáratni ellenzéki rádiókat, meg tőlünk keletre szokás."

Lehet, nem tudom, de nálunk nem zárattak be ellenzéki rádiókat, az biztos. Egyetlen rádiót sem zárattak be, max megvonják attól az engedélyt, aki nem fizeti a szerződött díjat, ennyi. Ha én sem fizetem az internet díját, bizony kikötik, nofene.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 19:03:38

@Blogger Géza:

"Egyetlen rádiót sem zárattak be, max megvonják attól az engedélyt, aki nem fizeti a szerződött díjat, ennyi."

Mint a maffia és a védelmi pénz:

- Fizess nekünk és akkor megvédünk!
- Kitől?
- Hát magunktól...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.04. 19:09:02

Pénz nélkül világ nem lesz, mert brutálisan lelassítaná a beszerzést. Pl. a pék adja a kenyeret cipőért, ha az illető cipőgyárban dolgozik és cipőben fizetik, de a péknek már van elég cipője? "Áron alul" cserélje valamire, ami kell a péknek? Pénz nélküli világ max fizikai pénz nélküli lesz.

Engem jobban aggaszt, hogy az ökológiai szemlélet picit sem tud teret nyerni, nem látom az erre vonatkozó beruházásokat, kampányokat, termékeket. Baltás gyilkosokat adunk el földgázért, mert ez az egyszerűbb, illetve egyes képviselők zsebét ez megtömi kicsit.

béla a görög (törölt) 2012.09.04. 19:12:04

szerintem te nem érted a világot, de nem baj.
Adok néhány segitséget:
1) Nekem az mszp általad felvázolt mondanivalója tökéletesen megteszi.
2) épeszű ember nem nagyon ér rá ideológiával, pláne az orbáni viziókkal foglakozni. elkezdett a saját túlélésével foglakozni. ne keverd össze az államot és az állampolgárral.
3) Nézz már körül környezetedben hogy hány bolt, ez-az zárt be - tedd már fel a kérdést hová lett a pénz? [lásd 2) pont]
4) hagyjuk már ez a pénz nélküli világ vizióját. ez kb. olyan mint a háború utáni világ viziója. de ahhoz túl kell esni egy háborún/összeomláson. azt nem lehet kihagyni, átugrani - a dolgok egymás után jönnek és egymás következményei.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.04. 19:19:42

vissza a demokráciát, mi, hülyegyerek?
mikor nem ti vagytok hatalmon, az egyből diktatúra, igaz, ahogy az szdsz szótárban is áll

ennek a hagymázas álmodozásnak a dicső baloldalról (ami természetesen egyből index címlapos lett) az egyetlen komolyan vehető mondata a Venus Project

még szerencse, hogy annak a magukat felsőbbrendűnek képzelő baloldali liberális értelmiségieknek semmi közük nincs

szal nem kéne lejáratni azzal, hogy belekeveritek

bár tudjuk, hogy ez nálatok bevett szokás
nemtetszikarendszer.blog.hu/2012/04/18/kussol_az_on_the_spot

Kopi3.14 2012.09.04. 19:25:11

@Member: Na meg a paraszttól a búzát mennyi sarlóért, kaszáért lehet megvenni? Ha jó az idö, jó a termés? Aszály esetén?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.04. 19:28:53

@neoteny: :x

hát a kapitalizmus már csak ilyen

jó reggelt kívánok

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.04. 19:32:11

@Kopi3.14: Talán elfogadják a sarló mellé aprónak a kalapácsot. :D :D
De a kommunizmust ne keverjük ide, mert abban nincsen árukereskedelem, mindenki a közösből kap, amennyire szüksége van (a szocializmusban meg, amennyit a munkája ér), a posztoló valami nagyon furcsa utópiát vázolt fel inkább. Magam jobban támogatom a digitális pénzt, de a világot jóval lassabbra fognám, visszafognám a születésszámot és minden pénzt a vidékbe ölnék, mert a város kvázi életképtelen lesz, ha beüt a krach.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.04. 19:33:23

Liberátor, miként értelmezzem a "liberális" szót? Nekem liberális Kossuth, Deák, Wesselény, Tisza. Az SZDSZ szabadversenyes multiorientált kapitalista.

Nge Swazili Mbeko 2012.09.04. 19:39:40

@wmiki: @Blogger Géza: Miről beszéltek? Mit gondoltok ti magatokról? Hogy jobboldaliak lennétek? Meg keresztények? Emberek, ahhoz ÉRTÉKEKET kellene képviselnetek, nem csak egy szerencsés történelmi happolást bemutató választási esernyőpárt (Fidesz) és a megborult főnöke hatalommegtartó logikáját védeni.
Nincs nektek semmitek. Sem eszményetek, sem értéketek, sem mondanivalótok. Üresek vagytok, úgyhogy a ballibezésetek is hamisan csikorog. Inkább nyaljátok fel a lóvét, amit ezért az áldozatos bérbloggerkedésért kaptok, és amit - oh derék nemzeti emberek - valószínűleg nem ebben az országban vezetett számlátokra gyűjtögettek. Nem vagytok jobboldal, ezért a baloldalról vélt gondolataitok is csak kipárolgás. Bűzös.
Majd azért legalább egyszer az életben szeretnék igazi, jobboldali konzervatívval is tartalmasan beszélgetni, vitatkozni. Ti nem azok vagytok.

különvélemény2 2012.09.04. 19:43:33

"Mutassanak már nekem egy magánnyugdíjpénztárakat államosító nyugati, konzervatív pártot!"

Ez még mindig jobb, mint egy olyan párt, ami a fizetendő járulék egy részét kötelezően magáncégek számlájára utaltatja.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 19:44:03

@wmiki:

Mi köze van a kapitalizmusnak (a termelőeszközök magántulajdonban létének) az állami/kormányzati rabláshoz?

Blogger Géza 2012.09.04. 19:44:23

@Nge Swazili Mbeko: "Nincs nektek semmitek." Most írtad, te távolbalátó zseni, hogy külföldi bankszámlára kapjuk a sok zsét a "bérbloggerkedésért". Majd egyszer áruld el ennek a bankszámlának a számát is, te szerencsétlen paranoiás.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.04. 19:46:02

@Nge Swazili Mbeko: :))

te mint rendszeres index blogketrec olvasó, biztos nagy szakértője vagy a bérbloggerkedésnek, így ezzel nem kívánok vitatkozni

ellenben azt elárulhatnád, mit értesz ÉRTÉKEK alatt, mert tényleg érdekel

kicsit mulatságosnak is tartom, hogy egyáltalán ismered a szót, elvégre nemrég még amiatt ajvékoltatok, hogy általános iskolákban is kötelező lesz erkölcsöt tanulni, szegény kis liberális lurkóknak, ebben a rettenetes diktatúrában

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.04. 19:47:24

@neoteny: nyilván a kitalált álomvilágban, ahol élsz, ezt nem tudhatod, de a frekvenciákat az állam adja, és nyilván annak, aki a legtöbb profitot ígéri be érte

ez (ti. a profit a cél) a kapitalizmus egyik jellemző tulajdonsága

örülök, hogy újat mondhattam

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 19:48:42

@wmiki:

"a frekvenciákat az állam adja"

Miért is? Az állam gyártotta őket?

különvélemény2 2012.09.04. 19:52:38

@neoteny:
Igen, ő "gyártja" őket, amikor lehetővé teszi a kereskedelmi felhasználásukat.

Ez már csak így megy majdnem a világ összes országában.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.04. 19:55:57

@neoteny: :0

csodálkozom, hogy ennyit sem tudsz a világról, de akkor elmondom ezt is

a frekvencia rezgést jelent
a rezgéseket pedig nem gyártják, mivel azok nem megfogható dolgok, tudod??

azért az állam osztja ki őket, mert a sugárzás(szórás) az ő területén történik

és mivel ő a gazdája, annyit kér érte, amennyit akar -> kapitalizmus újra

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 19:57:04

@különvélemény2:

"Igen, ő "gyártja" őket, amikor lehetővé teszi a kereskedelmi felhasználásukat."

Szó sincs ilyesmiről; a kereskedelmi (vagy bármilyen) felhasználásuk az államtól teljesen függetlenül történik. Az állam csak -- kihasználva az erőszak-monopóliumát -- fizetésre kényszeríti azokat, akik veszik a bátorságot hogy műsort sugározzanak valamilyen frekvencián.

vakapad 2012.09.04. 19:59:01

Érdekes ez a "csődöt okozó baloldal". Honnan tetszett venni ezt a marhaságot?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 19:59:47

@wmiki:

"azért az állam osztja ki őket, mert a sugárzás(szórás) az ő területén történik"

A levegő belégzése is az állam területén történik; azt mikor fogja "kiosztani"?

"és mivel ő a gazdája"

Minek nem a gazdája az állam?

midnight coder 2012.09.04. 20:00:05

1. A demokrácia miatti picsogással az MSZP nem sokra megy. Ezt az átlagpolgár nagyjából leszarja - ezt nekik kellene tudniuk legjobban, hiszen a fő szavazóbázisuk ma is a Kádár-rendszert sírja vissza. Az pedig minden volt, de demokrácia végképp nem. Amúgy pedig vicces, hogy Kádárék utódpártja védi a demokráciát - ez kb. olyan, mint ha a Jobbik akarna fellépni a zsidók és a cigányok jogvédőjeként.

2. Jóléti állam viszont tényleg nemigen lesz itt belátható időn belül. A szocik ugyanis ezt kb. két forrásból tudták működtetni:
A. hitelekből.
B. a középosztály elszegényítésével.

Az A-nak mostanság nincs túl sok esélye. Mondhatni semmi. A B-nek szintén - egyrészt mert már nem nagyon van mit elvenni, másrészt már így is tömegesen menekülnek külföldre azok, akiknek használható tudás van a birtokukban. Márpedig ez a folyamat idővel oda vezet, hogy még a minimális szociális rendszert sem lehet majd fenntartani: nem lesznek adófizetők.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.04. 20:00:11

@neoteny: :0

hát igen, az állam már csak ilyen

kihasználva a monopóliumát különféle adókat is szed a területén élőktől, és azt követeli tőlük, hogy bizonyos törvényeket tartsanak be

egyre többet tudsz a világról ^^
tudod ez már a nagy demokrácia, az msz(m)p kormányzás alatt is így volt, csak lehet, hogy te még akkor nem éltél, és ezért nem tudod

midnight coder 2012.09.04. 20:01:42

@neoteny: A frekvencia minden országban állami monopólium. Ezen nemigen van mit rúgózni. Ellenkező esetben bárki rádiót indíthatna pár ezer forintból, és egymást ütnék agyon az azonos frekvencián sugárzó adások, aminek az lenne a vége, hogy senki nem hall semmit.

miketbeszéltek 2012.09.04. 20:06:24

@Blogger Géza: "amelynek ellenzéke 90%-ban posztkommunista" Az erkölcsi felelősség kérdése nem elvetendő, de egyébként mitől posztkommunistább az MSzP, mint a FIDESz? Program, retorika, és a konkrét intézkedések területén igen sokszor előz(ött) balról a FIDESz. Egyébként meg százalékoktól függetlenül az országnak elemi érdeke lett volna egy közös nemzeti fejlesztési minimum, amire nem terjedt volna ki a kampány. Sajnos végérvényesen lekéstük azt a két időszakot (posztkommunista átmenet versenye ,ill. a válság átrendező időszaka), amikor ezzel az országunk lépéselőnybe kerülhetett volna, és ebben minden érintett fél óriási felelősséggel tartozik. Nagyobbnak érzem a FIDESz felelősségét, aki ellenzékben is démonizálta az ellenfelét, és ebben sajnos inkább látok prózai szavazatmaximálási hátteret, mintsem erkölcsit....

különvélemény2 2012.09.04. 20:09:14

@neoteny:
Látom, te ultraliberális vagy.

Remélem abban azért nem lesz részed, hogy a szomszéd poénból mondjuk röntgen frekin feléd sugároz pár hétig, mert ehhez támadt kedve.
Vagy mondjuk valaki a mentők és/vagy mobiltelefonok frekvenciáján trécsel a haverjaival a közelben, amikor te éppen szívrohamot kaptál.

vakapad 2012.09.04. 20:11:16

@midnight coder:

Már megint le kell írnom:
A világválság előestéjén (2008. augusztus) a várható éves hiány 3 % volt, az ÁHT teljes hiánya 65 %, a CHF 160 HUF-ot ért, volt 13. havi fizetés meg nyugdíj, és a jóléti állam működése ellenére olyan besorolásban voltunk a hitelminősítőknél, ami ma csak a vágyálmainkban szerepel. És még sokkal jobban álltunk volna, ha a befektetőknek nem bizonyítja be a "szociális népszavazás" (Kádár kor visszasírása, hehe), hogy itten minden pozitív kezdeményezés el lesz kaszálva, azaz Magyarország befektetői szempontból veszélyes.

Ha csak visszaállítja a következő kormány a korábbi SZJA-t (ami főleg Csányinak, Hernádinak, Gyurcsánynak és Orbánnak, no meg a kormány és parlamenti tagoknak kedvez), és megállapodik az IMF-fel, már jutni fog mindenre (évi + 600 milliárd).

különvélemény2 2012.09.04. 20:21:52

@vakapad: "olyan besorolásban voltunk a hitelminősítőknél, ami ma csak a vágyálmainkban szerepel."

Igen, az izlandi bankok is AAA minősítésűek voltak hetekkel a totális csőd előtt.

Publius Decius Mus 2012.09.04. 20:26:02

Francoise Hollande? Ilyen csajról még nem hallottam.

Talán Francois? (Olyan mint a Gábor-Gabriella - ha érted)

Ad Dio 2012.09.04. 20:29:30

Én nem siratnám a baloldalt. Ideológai szinten nem létezik, de mint ellenzék most is és a jövőben is fog. Max az MSZP-t kellene már elfelejteni. Az egy hulla.

Brix 2012.09.04. 20:35:07

@midnight coder: "A demokrácia miatti picsogással az MSZP nem sokra megy"-Lehet hogy nem sokra megy, ebben igazad van, nem picsogni kellene, hanem odaverni Orbánnak, a korrupciós ügyekkel. Most is milliárdokat juttatnak Simicskának a párt pénztárnokának, és a többi csókos oligarchának az adófizetőktől elrabolt pénzekből
"Jóléti állam viszont tényleg nemigen lesz itt belátható időn belül" -itt soha nem is volt jóléti állam, de hogy az középosztálytól elvett pénzekből működött, az netto baromság...

Ad Dio 2012.09.04. 20:38:38

@vakapad:

"Már megint le kell írnom:
A világválság előestéjén (2008. augusztus) a várható éves hiány 3 % volt, az ÁHT teljes hiánya 65 %, a CHF 160 HUF-ot ért, volt 13. havi fizetés meg nyugdíj, és a jóléti állam működése ellenére olyan besorolásban voltunk a hitelminősítőknél, ami ma csak a vágyálmainkban szerepel."

3.8% volt az a 3%, következő 2 évben 4 felett. 2009-ben már Gy.F. is a 13- havi nyugdíj eltörlését tervezte.

"És még sokkal jobban álltunk volna, ha a befektetőknek nem bizonyítja be a "szociális népszavazás" (Kádár kor visszasírása, hehe), hogy itten minden pozitív kezdeményezés el lesz kaszálva, azaz Magyarország befektetői szempontból veszélyes."

Az én meglátásom szerint a dolog nem az ellenzéken buott meg. Az csak tette a dolgát: ellenkezett :). Ma is ezt teszi :)). Csak molyfing gyengén :( A 2006-os mindegymilyenáron győzelem volt a baj oka. Meg a borzasztó gyenge parlamenti erő. Erről meg Gy.F. tehet. Senki más.

"Ha csak visszaállítja a következő kormány a korábbi SZJA-t (ami főleg Csányinak, Hernádinak, Gyurcsánynak és Orbánnak, no meg a kormány és parlamenti tagoknak kedvez), és megállapodik az IMF-fel, már jutni fog mindenre (évi + 600 milliárd)."

Ebben van igazság.

s.e.c 2012.09.04. 20:39:06

A Venus Project-et kommunistának vagy baloldalinak titulálni jó nagy hülyeség, aki ilyet mond az max felületesen vagy mások véleményén keresztül hallott róla.

Nem értem, sokan miért gondolják hogy örökké megmarad ez a mostani, elmaradott baloldal-jobboldal felállás. Ha valaki azt meri mondani hogy a demokrácia nem tökéletes, akkor persze csak a kommunizmus vagy a diktatúra jöhet szóba. Előbb utóbb kell majd egy új, intelligensebb társadalmi rendszer. A mi életünkben már ilyen biztos nem lesz, de remélhetőleg ahogy okosodnak az emberek felismerik hogy együttműködve sokkal jobb élet és sokkal gyorsabb technológiai fejlődés érhető el. Ezt akadályozza a pénz léte.

Ami biztos, a Venus Project nem áll meg, egyre több a támogató, előbb utóbb fel fog épülni az első város ahol kipróbálják és tökéletesítik a rendszert.

vakapad 2012.09.04. 20:40:20

@különvélemény2:

Leminősítések bóvliba:

Moody's: 2011. nov. 25.
Standard and Poors: 2011. dec. 21.
Fitch: 2012. jan. 6.

Ad Dio 2012.09.04. 20:46:52

@Brix:

"Lehet hogy nem sokra megy, ebben igazad van, nem picsogni kellene, hanem odaverni Orbánnak, a korrupciós ügyekkel."

De már látnék egy egészséges "odaverést". Mi volt tegnap a Milla "tüntetésen". 2000 ember? Párszáz föiskolás aktivista meg a szüleik, nagyszüleik? Pedig az ügy hordereje elég komoly... Ez lószar, nem ellenzéki politizálás.

Publius Decius Mus 2012.09.04. 20:47:19

@vakapad: Aztán jött a világválság és mi buktunk az elsők között. 80% körüli adóssággal örüljünk minden csődnélküli napnak. Pedig közben törlesztünk is.

vakapad 2012.09.04. 20:49:25

@Ad Dio:

1./ 3,8 %. Az év végén. Közben volt egy világválság.

2./ Aha. Ellenkezett. Jó kis ellenkezés volt. Elmondanám, hogy nem a vizitdíj meg ezek éves 80 milliárdján volt a hangsúly, hanem azon, hogy a kormány nem tudja a reformokat végrehajtani. Ezért buktunk akkorát, adták el a magyar kötvényeket zsákszám, és szállt el a forint, ami miatt akkora kamatemelést kellett végrehajtani, és fel kellett venni az IMF hitelt és betenni az MNB-be devizatartaléknak. A nyugdíjpénztárra gondolva, nem tudom meddig lesz ott.

3./ Gyurcsány vesztét az őszödi beszéd okozta (magáncélra készült, kicsempészett szöveg), attól kezdve bármit csinált, a FIDESZ sikerrel fúrt meg mindent, az ország ellenérdekében. Egyébként a 2006-os választásokon a FIDESZ másfélszer annyit ígért, mint az MSZP, azaz a mindegymilyenáronvaló választási győzelemről még beszéhetünk.

irógép 2012.09.04. 20:52:39

Na azzal kezdeném Svédország pont nem jó példa, mert épp most dőlt össze ott a szociális háló!
A cikkel amúgy egyet értek, pedig olyan távol van tőlem a baloldalizmus , mint ide a nap! Persze már minden politikai eszme, ideológia vagy oldal messze áll tőlem!
De baloldali emberek vannak és lesznek, és igen lehet azt jól is képviselni, gondolom! Itthon nagyon gázak lettek, de ez már annak a hibája, hogy azok vitték tovább a baloldalt és azok játsszák a demokratát ma, akik vígan éltek a diktatúrában is! Na de mindegy is ez.
De azt tudom, hogy vannak baloldali emberek, akiket miért ne lehetne jól képviselni??? Szóval megértem a szerzőt, és amit mondani akar!
A végére még egy érdekes dolog, hogy én miért nem hiszek már eszmékben!
A múltkori cikkben a baloldal értékeiről írtak, mint a szolidaritás, egyenlőség, a szegénység elleni harc.
Nos épp egy Böjte Csaba könyvet olvasok, ahol ő is mint ferences szerzetes pont ezeket jelöli meg fő alapoknak.Hisz nem is lehet mást, ha csak Jézus életét megnézzük! És nekem is, mint keresztény ezek a legfontosabb dolgok.
Pedig általában a keresztény embert és a baloldalit nem egy platformra szokták helyezni!
Szóval az igazi értékek, amiknek számítaniuk kéne, azok nem baloldaliak vagy keresztények, hanem minden átnyúló értékek!! Sajnos a sok gyűlölködés, és eszemék iránti elkötelezettségeink árnyékában pont ezek vesznek el!! Sok baloldali és sok keresztény ember számára is!!

vakapad 2012.09.04. 20:55:03

@Publius Decius Mus:

Már írtam, hogy miért mi. És ami érdekes, Gyurcsány a magyar (nemfideszes, jókora többségben lévő) mértékadó értelmiség lelkes közreműködése mellett lett a sárba tiporva (nem is jön ki onnét többé), akik így a magyar politikai palettán szereplő egyetlen szövetségesüket vesztették el, aki nyugatos demokráciát és reformista, kapitalista fejlődést akar. De már hiába.

Kerek négyszög 2012.09.04. 20:55:59

@midnight coder:
"A demokrácia miatti picsogással az MSZP nem sokra megy. Ezt az átlagpolgár nagyjából leszarja - ezt nekik kellene tudniuk legjobban, hiszen a fő szavazóbázisuk ma is a Kádár-rendszert sírja vissza."

Háát az események nem éppen ezt igazolják. Az ingyenebédes fidesszavazók "majd az állam gondolkozik helyettem" logikával, meg az újra mindeningyenlegyen óhajjal tökéletesen definiálják a kádári kisemberek karakterét. Nem is beszélve a rajtuk uralkodó vezér vágyáról.

különvélemény2 2012.09.04. 20:58:26

@vakapad:
Ezek még mindig ugyanazok, akik, mint már mondtam AAA-t adtak olyan bankoknak, akik fedezet nélkül felvették az ország GDP-jének 20x-osát kölcsönbe.

Ezekhez képest matolcsy egy közgazdasági zseni.

Kerek négyszög 2012.09.04. 21:02:51

@irógép: "Itthon nagyon gázak lettek, de ez már annak a hibája, hogy azok vitték tovább a baloldalt és azok játsszák a demokratát ma, akik vígan éltek a diktatúrában is!"

Hát még az mekkora gáz, hogy az újjászerveződő jobboldal talán mégtöbb volt komcsit vett a sorai közé. Egykori besúgók, ügynökök, funkcionáriusok csak úgy hemzsegnek közöttük. (Ki is akadályozza a komcsi ügynökök iratainak nyilvánosságra hozatalát? NEM az MSZP) Na ez a legnagyobb gáz.

vakapad 2012.09.04. 21:04:32

@különvélemény2:

Rendkívüli szomorúsággal kell közölnöm, hogy jelenleg (bár tervezik már európai konkurenciájukat) még mindig ezekre hallgat a világ befektetőinek 99,9 %-a. Megjegyzendő még, hogy a bankok által velük közölt főszámok se voltak annyira pontosak, aminek alapján kiadják a minősítést, ugyanis kapott anyagból dolgoznak. Akármennyire is hülyének tartjuk őket itt a blogon, ez nem fogja olyan számottevően megrendíteni őket.

irógép 2012.09.04. 21:11:26

@kerek négyszög:
Ebben igazad van! Bár a mondandómnak nem az itthoni baloldal szétesésének az elemzése volt a célja. Kár is volt ezt a mondatot beleírnom, mert ez természetesen sokkal összetettebb probléma! És akkor az egész mondandómból ezen lehet rugózni, pedig nem is ez volt a célom!
Úgyhogy ezt a mondatot vissza is vonom, mert valóban nagyon sommás!

Ad Dio 2012.09.04. 21:20:29

@vakapad:

"Aha. Ellenkezett. Jó kis ellenkezés volt."

Jó bizony. Politikailag mindenképpen. Most 2/3-uk van. Ügyesek voltak. Ami a jelenlegi ellenzékről nem mondható el. Az hogy kinek "jó" az ellenzék ilyen működése, azon lehet vitatkozni, de 1998-2002 közt az MSZP pontosan ugyanígy politizált. A kormánypárt meg fanyalgott hogy "dejszen ez a galád ellenzék mindent megfúr...". Akkor is csak nevettem az ilyen hülyeségen, most is az teszem. Emberek, ilyen a demokratikus politikai rendszer!

A kormánypártnak az a dolga, hogy olyan feltételeket teremtsen, amikben hatékonyan tud kormányozni. Ez különbféle stratégiákat jelent. Kis többséggel is lehet sikeresen kormányozni, de nehéz. Főleg válságos időkben. Engedékenyebb hangot kell megütni, állandóan nyitni kell az ellenzék felé, hogy túl nagy támadási felület ne keletkezzen. Ezért mondom azt, hogy a 2006-os "gyözelem" óriási vereség volt az MSZP számára. Az a mindent alulmúló hazugságmaraton a válság mocsarában teljesen felesleges volt. Akkor kivételesen igazat kellett volna mondani: nem ígérhetek mást csak vért, verejtéket és könnyeket. Puff, Fidesz nyer. Nem nagyon, de nyer. Viszont az MSZP erős ellenzékként, markáns erkölcsi tartalékkal, nagyon jó alapokról indulhatott volna 2010-ben. És nyer is.

Nem az öszödi beszéd volt GYF veszte, hanem a saját mindent elvakító hatalmi ambíciója, ami sutba dobott minden tervezést és stratégiát. Az öszödi beszéd csak egy - mégha nagyon jeles is - tégla a bukáshoz vezető úton.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 21:42:30

@midnight coder:

"A frekvencia minden országban állami monopólium."

Miért nem adja el az állam egyszer a frekvenciát egy rádiónak és utána az a rádió eladhatja másnak ha már nem kíván rádióként működni -- vagy tönkremegy és akkor felvásárolja valaki más a tulajdonát képző frekvenciát a felszámolási eljárás keretében?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 21:43:22

@wmiki:

"hát igen, az állam már csak ilyen"

Aha, már nem a kapitalizmus "ilyen", hanem az állam.

Örülök hogy eljutottunk idáig.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 21:46:38

@különvélemény2:

"a szomszéd poénból mondjuk röntgen frekin feléd sugároz pár hétig"

Ami testi sértésnek minősül és mint olyan büntetendő.

"valaki a mentők és/vagy mobiltelefonok frekvenciáján trécsel"

Ha magántulajdonban van a frekvencia, akkor a nem-jogosult használata polgári vagy büntetőtörvénybe ütközik. Éppúgy mint most is.

különvélemény2 2012.09.04. 21:55:54

@neoteny:
"Ha magántulajdonban van a frekvencia"

Jajj drága ultraliberós barátom, már hogy lehetne magántulajdonban valami egy jogállamban, amit senki sem adott el?

Ja, hogy mégis csak az állam adja el a frekvenciákat?
Tehát visszajutottunk az eredeti kérdéshez.

Innentől nyilván te is belátod, hogy nincs értelme tovább beszélgetnünk.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 22:07:16

@különvélemény2:

"hogy lehetne magántulajdonban valami egy jogállamban"

A föld hogyan van magántulajdonban?

"az állam adja el a frekvenciákat"

Mivel azt mondja, hogy az övé; mint ahogy az átkosban majd' mindenre azt mondta hogy az övé. Mégis megváltozott a rendszer, tehát nem valami isteni vagy természeti jog alapján birtokol "az állam" (egészen pontosan a mindenkori kormányzat) valamit.

"nincs értelme tovább beszélgetnünk"

Valóban nincs ha valaki úgy gondolja hogy az állami tulajdon hasznos a polgárok számára.

titotmese · http://mesemese23.blog.hu/ 2012.09.04. 22:10:38

Hiába örökös körforgás az élet! A demokráciát minden esetben a diktatúra váltja!

komplikato 2012.09.04. 22:17:58

@Blogger Géza: "Mutassál nekem egy ny00ugati államot, ahol egy ilyen elkúrt háromlábú öszvér rendszer volt, amelyik más rendszerek hibáit egyesítette."

23 év alatt egyik magyar kormány ill. annak prominens "szakértői" nem voltak képesek működő EÜ, TB, adórendszer és nyugdíj kiagyalására. Oké, ennyi tellett. De basszus még lemásolni sem tudtak egyet? És ez kb. az összes elszúrt dologra igaz. És megint csak sajnos nem a jelen csak a jelen kormány sara. De erre valaki egyszer elregélhetné valaki MIÉRT?

Reszelő Aladár 2012.09.05. 00:27:09

@neoteny:
Ha az adód védelmi pénz, akkor fogd fel úgy! Ha háború lenne, akkor tényleg ebből kellene megvédeni a országot...

Reszelő Aladár 2012.09.05. 00:29:43

@komplikato:
Amúgy van még pár ország, akik "államosították" a magánnyugdíjkasszát.
Otthon gondolom te is az öreg korod megtakarításával elfoglalva, és akkor is befizeted a Unit-link biztosításodat, ha éppen fűtésre kellene az összeg.

Úgy néz ki itt fűtésre kellett...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.05. 01:23:39

@Reszelő Aladár:

"Ha az adód védelmi pénz, akkor fogd fel úgy!"

Jelen esetben a frekvencia-használati díjról volt szó mint védelmi pénzről, de igazad van: az adó se' sokban különbözik tőle.

"Ha háború lenne, akkor tényleg ebből kellene megvédeni a országot..."

Nem azért lett Mo NATO-tag hogy a szerződéshez csatlakozottak megvédjék egymást?

A magyar katonák Mo-t védik Afganisztában?

vakapad 2012.09.05. 18:53:12

@Ad Dio:

Hát, belátom, igazad van. Az ország sokkal pocsékabbul áll, mint állhatna, viszont a FIDESZ-nek kétharmada van. Ez már magában megérte a gazdaságilag mindannyiunknak kiosztott pofont - nekik (ahogy hallom, magukat már kárpótolgatják az urak – SZJA-val is , meg némi simicskázással is). Hajrá Magyarország, hajrá magyarok. Kivéve a gyevi bírót.

Örülök, hogy magad cáfolod, amit mondtál („az őszödi beszéd, csak egy tégla”) ezzel a „hazugságmaraton”-nal, ami szintén Gyurcsány őszödi beszédéből való, és az ország akkora részével etették meg, hogy a 2010-es vereség borítékolható volt. Azért nem bánnám, ha egy konkrét hazugság említésre kerülne, hátha az általános maszatoláson kívül beszélhetnénk is valamiről.

A kormány feltételeit a választás teremti meg, ha még nem említettem volna. A kormány magának csak akkor tud feltételeket teremteni, ha kétharmada van, akkor aztán átírhat mindent, plusz a saját embereit ültetheti mindenhová. És lőn.

Amint már írtam volt, a FIDESZ másfélszer annyit ígért akkoron, mint az MSZP, azaz az utóbbi volt a visszafogottabb. És, persze, nincs olyan hülye politikus, aki önként megy bukni, amikor nem is kell, mivel a vér, verejték és könnyek egyáltalán nem volt szükséges, ugyanis, amint hallom, 2008-ra rendbe volt rakva az államháztartás. Az egyetlen bajnak az mutatkozott, hogy a befektetőknek karakánul megmutattuk (kösz az AB-nek is), hogy a kormányt nem hagyjuk kormányozni, mire az első világválságra utaló hír megérkeztekor azonnal magyar kötvény eladásba kezdtek.

Ez az „ Engedékenyebb hangot kell megütni, állandóan nyitni kell az ellenzék felé …” nagyon tetszik, óriási szentencia. Úgy olvastam, Gyurcsány folyton ezt csinálta, és mindig elhessegették azzal, a minimum, hogy lemond. Mit mondjak, nagy ajánlat. Az is aranyos, hogy „Gyurcsányt elvakította hatalmi ambíciója”, de azért nem ártana tudni, hogy mit látott rosszul a nagy vakulásban, úgy konkretice, mert például a baltás azerit tudomásom szerint nem adta ki.

Ad Dio 2012.09.05. 21:05:54

@vakapad:

Egy párhuzamos létsíkon élünk. Attól tartok a hited megakadályoz bárminemű értő párbeszédet.

Amit leírtál annak semmi köze ahhoz a valósághoz amit én megéltem.

Énkérekelnézést, de azt hiszem itt meg kell állni.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2012.09.05. 22:47:48

@Blogger Géza:
Hát szerinted elkúrt nyugdíjrendszer, én meg örültem, hogy a 32%-nyi nyugdíj befizetésemből legalább a 8% saját számlámon gyűlik. A magyar demográfiai trendek alapján ugyan miből lesz nyugdíjunk és mennyi?

Ha önkéntes lett volna a visszalépés nyugodtan.

Ha csak az ideiglenes kitétel miatt nem kell alkotmányozni. Mi és miért volt benne valójában rossz? Egy ócska gumicsontot rágsz, de milyen alkotmányos problémákra adott választ az új alkotmány?

A Klubrádióra gondoltam. Ja tényleg nem záratták be csak igyekeznek adminisztratív úton ellehetetleníteni, ahogy azt a világ csúcsdemokráciáiban bevett szokás. Miközben a tök hasonló Inforádió gond nélkül kap frekit? Mi az objektív oka a különbség
tételnek? Semmi, vagy röhejes magyarázkodás, amit csak rajongók vesznek be.

Blogger Géza 2012.09.05. 23:55:57

@naphegyi vince: 1) Lehet, hogy te örültél, eközben viszont a magyar államot kb 850 milliárd Ft-os kár érte miatta.

ado.hu/rovatok/tb-nyugdij/850-milliardba-kerultek-a-maganpenztarak

A visszalépés önkéntes volt.

A demográfiai trendeken meg nem változtat a nyugdíjrendszer, mindenképp a dolgozó rétegek által megtermelt jövedelmet csoportosítja át a rendszer a nyugdíjasokhoz, akárhogyan is építed fel.

2) A magyar állam legnagyobb problémája az utóbbi években az eladósodottság, az emitt kiszolgáltatottság és sérülékenység. Ezt a régi alkotmány és az arra épülő 2002-2010-es kurzus nem akadályozta meg. Tehát a rendszer rossz. Sőt, az a régi alkotmány elősegítette a válság kialakulását a példátlanul erős alkotmánybírósággal, az adóügyekben megnyilvánuló kvázi alkotmánybírósági kormányzással.

Az új alkotmány két szempontból is fellép ez ellen: korlátozza az AB túlhatalmát, és célként tesz bele eladósodottsági szintet.

Megfordítom a kérdést: Mi olyan borzalmasan rossz az új alkotmányban, ami miatt ekkora hiszit kellett csapni?

3) Az Inforádió és a Klubrádió ég és föld. Az előbbi egy BBC-vel együttműködő semleges objektív hírrádió háttérműsorokkal, a Klubrádió pedig egy borzalmasan szélsőséges destruktív balos véleményrádió negatív hírekkel fűszerezve. Mindemellett az Inforádiónak is át kellett költöznie másik frekvenciára idén, amikor lejárt a régire az engedélye.

A Klubrádióra rálicitáltak, na most a liberálisok egészen addig éltetik a szabad versenyt stb, amíg az nyer, aki nekik teszik. Ha nem, akkor itt a baj. Ettől függetlenül a hatóságok a mai napig állandóan ideiglenes engedélyt adnak a Klubrádiónak, szerintem egy másik rádió sem kapott ennyi kedvezményt Magyarországon.

Ratius 2012.09.06. 09:54:25

Barátom!
Őszintén köszönöm írásom továbbgondolását. Nem is nagyon vitatkoznék azzal, amit írsz, mert úgy látom, nem kell meggyőznünk egymást semmiről, inkább valamiféle közös gondolkozásnak látom bejegyzésedet.
Három megjegyzést tennék csupán.
Elsősorban azt, hogy írásom természetesen nem saját kútfőből származik, hanem több forrásból merít. A blogírásnál azonban nem kell olyan hivatkozásokat megjelölni, mint egy tudományos munkában, így, bevallom, azt sem tudom már, hogy honnan szedegettem össze az alapötleteket. Talán valami francia baloldali újságban olvastam egy hasonló elemzést, ami összevágott több korábbi olvasmányommal, s ezeket vetítettem rá a hazai viszonyokra.
A másodsorban azt, hogy a cikk végén utalok a progresszív megoldás lehetőségére is, amikor a rendszerkritikus mozgalmakról írok egy-két mondatot. Nem bontottam ki ezt a gondolatot, mert nagyon elvitte volna a cikket, de azért mindez, amit felvetsz, például a jóléti modell újraszabása, valóban jelen van a nyugati, és hazai közgondolkodásban.
Csakhogy – és ez a harmadik megjegyzésem – ezek az elképzelések szerintem nem értelmezhetőek a hagyományos baloldali-jobboldali polarizáció szerint, még akkor sem, ha a rendszerkritikusok egy része ide, másik része oda sorolja önmagát. A rendszerkritika azonban mindenképpen arra törekszik, hogy a jóléti modellt újítsa meg, illetve bővítse ki az egyes csoportok elképzelése szerint. Azok a nagyszerű elgondolások, amiket megemlítesz, nem a hagyományos, szociáldemokrata baloldal elképzelései. Amit látunk, ami a megoldást kínálja, az valami gyökeresen más, mint ami eddig volt.
Boldogok a sajtkészítők

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2012.09.06. 09:54:27

Amúgy volt itt egy pár érdekes felvetés, kérdés. Ezekre sajna nem lesz időm most válaszolni, de azért kigyűjtöm magamnak, hátha később.

@s.e.c: Venus Project, lehet hogy nem gondolják magukat kommunistának, de ezek nekem elsőre nagyon hasonlóan csengenek. A Venus Project-ben a két idézett tétel ellenére több is lehet.

@Member: SZDSZ-ről nem annyira érdemes beszélni, egyrészt ha már vége, másrészt szerintem, szinte teljesen MSZP vazalluspárttá züllött. Egyrészt nem igazán folytatott önálló liberális politikát.
Az meg hogy én mit értek liberális alatt, jóval hosszabb történet. De ha hirtelen egy-két mondat kell, akkor a szabad, dogmamentes gondolkodást mindenképp. Vélemény pluralizmust, türelmet a politkai, szakpolitikai viták lefolytatásához. Az emberek szabadságának növelését, pl. egy posztkomcsi féldemokrácia elnyomása alól. De pl. nem hiszek az individualizmusban egy ember szerintem pl. csak jól működő emberi közösségben érzi jól magát (=lehet szabad, ha ezt a szabadságos dolgot akarjuk erőltetni).

@Publius Decius Mus: :)) - javítom

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.06. 10:48:09

@naphegyi vince: Igen, akkor hasonlóan értelmezzük a valódi liberalizmus fogalmát, vagyis az alapvető korrektség és egyenlő jogok, vagy urambocsá, egyenlő feltételek rendszerét. Az SZDSZ kb. lejáratta, megélhetési jogvédelemmé silányította ezt, 1994-től csak feküdtek. :| Véleményem szerint a magyar jogfolytonosság megszakadt a Tanácsköztársasággal és azóta sem tértünk magunkhoz.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2012.09.06. 13:24:49

@Blogger Géza: Kezdem érteni miért neveztek páran bérkommentelőnek, te egy az egyben nyomod a kormányzati propagandát.

Hozzájárulhat az áht hiányhoz, de ez azt jelenti, hogy ki kell gazdálkodni, eleve kisebb hiányt kell tervezni. Persze ez újabb takarékoskodást, ha tetszik megszorítást jelent.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2012.09.07. 00:53:12

@Ratius: Hát igen, a Venus Projectet lebaloldalizni az a kiötlők elképzeléseivel éppenséggel nem vág egybe. Ugyanakkor néhány elképzelés hasonlóságát a marxi elmélethez lehetetlen nem észrevenni.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2012.09.08. 09:26:45

@Blogger Géza:
Na jó mégis válaszolok tételesen.

1) Ha visszalépsz és 32% nyugdíjbefizetés után szerzel jogosultságot, vagy maradsz és csak 8% befizetést számítanak be a 32%-ból, az nem szabad választás hanem kényszerítés.
Ha neked ez önkéntes, akkor javaslom a karakteredhez jobban illő 'selmeczi gabika' nick felvételét.
Ez 850 mrd, meg mi a szar? Csak nem Matolcsy hasalta be, mint választások idején az 5%-os növekedést 2013-ra?

2) A problémamegállapítás ok. De az eladósodásnak sok köze nem volt az alkotmányhoz. A két állítás között nincs összefüggés.

Amúgy az AB túlhatalma nekem se tetszett. De nem is ezt kritizáltam, hanem a többi szereplő bevonásának hiányát.

És egy újabb szempont: aki 8 év hazudozással szedte össze a kétharmadot, az MSZP-t azért támadta, mert keveset költ, szociális népszavazással gátolta az általad oly fontosnak tartott eladósodás elleni harcot, az szerintem ne alkotmányozzon. A fidesz szavaival: legális, de illegitim. Vagy ilyet eleves csak a bal- és liberális oldat tud? Esetleg kettős mércével mérjük a két oldalt?

3) A BBC együttműködést ne keverd össze a BBC hírszerkesztési minőségbiztosítással. Az Inforádióval amúgy nincs különösebb gond. Enyhén jobbos, de megfelelő módon törekszik az objektivitásra és ez lényegesebb mint a beállítódás.
A Klubrádió balos hírrádió, de ettől nem kaphat frekvenciát? Pláne, ha az egyetlen ilyen. A Bíróság szerint aki rálicitált, az érvénytelen pályázatot adott be.
Nem mellesleg a működtetési tapasztalat, referencia is szempont egy pályázatnál. Lásd, Neo FM bukása. Tudod Forma-1-ben nem indulunk Trabanttal, egyéni vállalkozó nem indul felhőkarcoló építési tenderen.

Hogy te Klubrádiót milyennek minősítgeted, az meg mellékes szempont. Pl. a HírTV, mint fideszes propaganda csatorna történetét végignézve, sokkal súlyosabb érvekkel bizonyítható a pártkötődés és a destrukció.

Blogger Géza 2012.09.08. 10:11:16

@naphegyi vince: A bíróság csak azért mondta, hogy érvénytelen a legjobb ajánlattévő, mert a Klubrádió elkezdett formai okokra hivatkozva kötözködni (hány oldat ki írt alá és hasonlók). Aztán visszanyalt a fagyi, és az övé is érvénytelen lett hasonló okokból, na akkor aztán kiborult a bili.. Ezzel együtt azóta is sugároz, anélkül, hogy egy petákot fizetne, pedig normál esetben már már rég el kellett volna hallgatnia, szóval a Klubrádió jobb ha meghúzza magát, mert ennyi kedvezményt még életében nem kapott média Mo-on.
süti beállítások módosítása