Barroso Józsi megmondta: 2014-re lesz itt nagy előrehaladás.

Josét nagy figurának tartom. Inkább nagynak... na szóval pozitív a tag. Nem mintha teljes képem lenne politikai pályafutásáról, de a számomra érdekes ügyekben eddig jól beszélt, néhány figyelt ügyben nekem tetszőn helyezkedett. Azt mondják az okosok, hogy általában Jósé, Portugáliából unalmas beszédeket szokott tartani. Nem tudom, sokat nem láttam, de egyre emlékszem: az EP-ben szólt, amikor Orbán Pubi - a jósvádájú, keménykedő banánsisakos goré az Új Perifériák valamelyik középfontos tartományából (a háttérben moraj: Ria! Ria! Hungária!) - uniós elnökségi félévzáró szereplésére vártunk. Akkor is megaszonta a José.

Rumpuy kobold is szólt. Na, az tényleg szürke volt, hogy legyen mihez viszonyítani.

Utána meg Orbán Pubi jött végre, nagy dirrel-dúrral és hatalmas tehetségét bizonyítandó, azonmód többször is kicsapta a biztosítékot az elefántboltban. Viszontválaszában úgyszintén még egy pár porcelánt a földhöz csapott. Az egyik Magyarország jó nemzetközi megítélése, a másik az ország uniós érdekérvényesítő képessége volt.

Az EP meg határozottan érdekes volt, látszott hogy átlagban értelmesebbek a képviselők, mint a magyarok, jobb az ülés forgatókönyve, mint a magyar Parlamenté.

***

Hogy miről szólt a Barroso beszéd, az kihámozható a Publius posztból (fenn), meg ott van link is. A beszédet lényegre látóan értékelte a Véleményvezér. Innen folytatom, sokkal szárazabb stílben.

Vajon jó megoldás lenne-e ez nekünk, magyaroknak? Csak megerősíteni tudom a Véleményvezért, a nemzet szempontjából egyértelműen inkább jó: a határon túliakat sosem látott módon védené. A magyar kultúra eljelentéktelenedésének veszélye szerintem nem reális. Felettébb valószínűtlennek tartom, hogy egy ilyen történelemmel a hátunk mögött, sikeres gazdasági felzárkózás esetén ne következne be egy újabb kulturális virágzás is. Gazdasági megrekedés esetén, viszont kultúránkon is le fog csapódni a fusztráció, legfeljebb a kivándorlók fognak új hazájukban nagyot alkotni. 

Az önálló adópolitikáról való lemondás szerintem elég necces, mert jó adórendszer (értsd: alacsony tőkét és munkát terhelő adók) képes tőkét bevonzani, gyorsíthatja a felzárkózást. Azonban ezzel két probléma is van. Egyrészt, hogy a  jelenlegi magyar adórendszer még nem jó, bár javult. Másrészt az ilyen adórendszerekkel szemben igazságossági - ha úgy tetszik balos - kritikák merülhetnek fel. A jó adórendszer jelentette költségelőnyt és az erre épülő felzárkózást persze egyéb módon, pl. megfelelő felzárkóztatási politikával is pótolni lehetne.   

Folytatva a sort: az önálló honvédelemről már rég lemondtunk, jópár K-EU-s társunkkal egyetemben.

Ezek voltak röviden a magyar specifikus szempontok. A következő pont azonban már össz-európai történet.

A Barroso beszéd szerint az EP-választásokon összeurópai pártok indulnának és az győztes párt adná a Bizottság elnökét, azaz az Európai Unió kormányfőjét. Ez a javaslat azért lenne előnyös, mert az EU háromfejűsége bonyolítja az ügyek intézését. A Parlament (EP) és a Bizottság ilyetén összeolvadása tehát egyszerűsítené az ügyek intézését és javítaná a döntés képességet.

A tagországok kormányaiból felálló Európai Tanáccsal szemben nyilván erősödne a politikailag szintén legitim és immár Bizottság hatalmas bürokratikus (szakpolitika és jogszabály alkotó) kapacitásait maga mögött tudó Európai Kormány.  Viszont ez a hirtelen hatalom átcsoportosulás az euróapai politikai elit számára túl gyors és kiszámíthatatlan kimenetelű váltást jelentene. Ez a kiszámíthatatlanság némileg valószínűtlenné teszi a 2014-es időpontot. Másrészt viszont kellő akarat esetén, a projekt mégiscsak megvalósítható. A Tanács és az EP közötti jogok fokozatos átadásával a kiszámíthatatlanság kezelhető, a hatalom átruházási folyamat kontrollált lehet.

És akkor abba még bele se mentünk, hogy a következő 7 éves pénzügyi keretről éppen zajló tárgyalások mennyiben mutatnak a szorosabb integráció felé. 

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr804797084

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.01. 10:33:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása