avagy kezdjük az új évet egy össznemzeti jóhírrel

 

Kövér Laci bácsink akár vicces is lehetne. A hozzá hasonló 25 éve egyszer csak nemzeti színbe öltözött öregedő komcsik, hatalom nélkül, alapállásban szánnivalóan mókás figurák. Jellegzetes posztkádári "kreatúrák" ők, akit  a negyven év komcsi lét, plusz 25 évnyi továbbra rendületlenül szemellenzős politikai beltenyészete hozott létre torz, ámde élő és beszélő emlékműként. Az a lépcsőházi hittérítő típus, akinek fél év ismeretség után, már messziről vigyorogva ordítja az ember, hogy "Szebb jövőt!"-  vagy éppen amit kell, a gyors és koccanásmentes átkeléshez.

Csak hát a hatalom hiánya, az erősen hibázik Kövér bácsi egyenletéből, és a megérdemelt lakótelepi tömbön is jócskán túlnőtte magát megvadult házmesterünk. Hatalommal súlyosbítva ez már olyan elegy, hogy attól odafagy az ember arcára a K-Európai hullámvasúton a mosoly: még a tetőn olyan vagány minden, de aztán valahogy nem akar véget érni az egyre rémisztőbb zuhanás.

(Pedig nem akartam ezzel a Kövér-féle SZDSZ-ezéssel foglalkozni. Aztán csak azon kapom magam, hogy mégis erre visz a klaviatúra.)

A hatalom birtoklásától nem lett okosabb a mi Laci bácsink a Politikai Bizottságból, hiába mondja, hogy Amerika új SZDSZ-t akar, de itt számos okból nem lesz új SZDSZ egyhamar. (Azon túl, hogy Amerika benézésben már amúgy is dobott egy két nagyot a Podesz PB mostanában.) Egy új SZDSZ-hez legalább három dolog kéne, mely közül egyik sem áll fenn. 

Egyrészt kéne a kétpólusú pártrendszer és másrészt kéne egy erős MSZP is. De a kétpólusú pártrendszert és az erős MSZP-t is elsöpörte a világválság, Orbán és a Fidesz, Gyurcsány és az MSZP. A kétpólusú pártrendszer legalább átmeneti eltünétetésénél pedig ott vitézkedett az SZDSZ maga is.  A harmadik és egyben legfontosabb tényező az, hogy SZDSZ típusú - önálló arcát elvesztő, az MSZP-t és Gyurcsányt ellensúlyozni képtelen, funkciótlan MSZP utánfutóvá silányuló - liberális pártra nincs szüksége a liberális szavazóknak.

Amerika valószínűleg nem pénzel itt semmilyen új pártot. Ha meg igen, akkor egyrészt jól teszi. Mert hozzám hasonlóan van még néhány százezer magyar polgár, aki szerint ezt a pénzt a mi átlag feletti adónkból kellene fizetnie a magyar államnak. Így az USA csak azt finanszírozza, amit a más politikai nézeten lévőket elnyomó orbánista rendszer inkább saját hatalma építésébe csatornáz be. Normális demokráciában a kisebbségra szavazó polgárok pártjainak ez a pénz jár, a Fidesz pocsék demokráciájában pedig a mi adónkat is végtelenített öntömjénező propagandára költik, ami egyszerre hazug és egyszerre baromi drága.

Másrészt ilyen kevés pénzből csak ingatag társadalmakat, diktatúrákat és kamudemokráciákat lehet megrogyasztani. Nyomhatna pártokra az USA akármennyi pénzt, az mind kárba veszne, ha olyan ügyeket pénzelne, amire nincs valós társadalmi igény. Az USA-nak végső csak akkor érdemes egy liberális pártot - vagy akármilyet - finanszíroznia, ha az hosszabb távon valós társadalmi igényekre ad választ létező társadalmi csoportokat képvisel.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberator.blog.hu/api/trackback/id/tr987022421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.01. 08:20:15

Kövér hangulatot igyekszik kelteni, ami érthető, de ezzel ő ugyanazt teszi, mint a ballibek: lebecsüli az embereket.

Ez tehát súlyosan kontraproduktív stratégia.

Egyébként meg Amerika nem SZDSZ-t akar, hanem szófogadó magyar kormányt, s tök mindegy, hogy az milyen politikai irányzatú.

laci_52 2015.01.01. 17:14:08

"a kétpólusú pártrendszert és az erős MSZP-t is elsöpörte a világválság, Orbán és a Fidesz, Gyurcsány és az MSZP"

A mondat helyesen: "a kétpólusú pártrendszert és az erős MSZP-t is elsöpörte az SZDSZ, Gyurcsány és az MSZP, majd Orbán és a Fidesz". Gazdasági válság ehhez nem kellett, az már csak a hab volt a tortán.

Ne is legyen új SZDSZ, legtöbbünknek nem hiányzik.

5perc 2015.01.01. 17:14:36

Szélmalomharcot csakis nem létező dolgok ellen lehet vívni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.01. 17:46:56

Bárki is lesz az új erő 2018-ra, a fidesz azonnal minden csatornán elkezdi majd új szdsz-ezni. Ezen majd a magyar választóknak át kell látnia.

ephart 2015.01.01. 18:24:43

majd abércivilek eldöntik

frob 2015.01.01. 18:41:24

Kövér a liberálisokra gondolt. Mintha nem tudnád. Ezek tegnap SZDSZ, ma LMP, holnap civilek.

szb9 2015.01.01. 18:57:32

Emlékezzünk erre a cikkre, szerintem sokan úgy vagyunk vele, hogy még egy ilyen párt nem kell.
fenteslent.blog.hu/2011/03/08/tiz_ok_amiert_orulunk_az_szdsz_megszunesenek

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:29:13

@Simlicske: 'Bárki is lesz az új erő 2018-ra, a fidesz azonnal minden csatornán elkezdi majd új szdsz-ezni.'

- nem is lesz nehéz dolga hiszen Gyurcsánybajnaiszigetváridemszky fognak vigyorogni abban a pártban is...

folytatjuk

zila5 2015.01.01. 19:39:19

@♔bаtyu♔:
A kisgyerek is felhagy egyszer azzal, hogy az anyja csecsén csüngjön, mégse lesz anyaáruló.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.01. 19:40:26

@Larry Silverstein: Ha így lesz, akkor az nem lesz új erő. És az én szemeben nem is lesz alkalmas a fidesz leváltására. Kevés olyan ember van a régi garnitúrából, aki számomra szalonképes. Olyan megoldást pedig nem akarok, amivel a fidesz is hatalomra került. Ha mindig a kisebbik rosszra szavazunk, akkor nem szabadulunk a korrupt foshadékok fogságából, hanem egyre lejjebb kerülünk ebben a gödörben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.01. 19:41:29

@♔bаtyu♔:

1.: Az első.

2.: (bölcs)bagoly mondja verébnek, hogy "faszfej". Neked ebben nincs párod.

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:42:39

@Simlicske: 'Ha mindig a kisebbik rosszra szavazunk, akkor nem szabadulunk a korrupt foshadékok fogságából, hanem egyre lejjebb kerülünk ebben a gödörben.'

pontosan ezt fogjuk tenni

folytatjuk

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.01. 19:44:45

@Larry Silverstein: Ez eléggé hazaáruló hozzáállásnak hangzik...de te tudod, mit fogsz tenni.

zila5 2015.01.01. 19:50:55

@Simlicske:
Mondjuk az a három szép szabadon szárnyaló madarat nem könnyű levadászni. Mutogatni esetleg lehet rájuk ha épp újra erre szállnak. :D

Szabványok 2015.01.01. 19:57:13

Nekem nagyon hiányzik egy liberális párt.
Egy nem baloldali, nem szocialista, az MSZP-hez nem kötődő, nem rezsicsökkentő, nem nemzetieshkedő, nem antiglobalista, nem zöld párt. Hanem nettó liberális párt.
Neoliberális szabad piac párti gazdaságpolitikával, az állam és az állami tulajdon minimalizálásával, az állampolgárokat felelősnek tekintő párt.

A jelenlegi rendszerhez képest két pont van, amiben az álláspontom baloldalibb: Oktatásra többpénz és progresszív SZJA-t szeretnék. (Mellette természetesen az adófajták negyedére csökkentését, privatizációt, ÁFA csökkentést, állami szerepvállalás csökkentése, stb.)

Talán a Fodor féle egyszemélyes liberálisok, de inkább Bokros MoMájából kinőhetne egy ilyen kinőhetne egy ilyen.

♔bаtyu♔ 2015.01.01. 20:05:06

@Simlicske: Te pampogtál nekem nem zavar?

Larry Silverstein 2015.01.01. 20:06:40

@Szabványok: Jas, lehetne ilyen törpepárt is, ha már van DK, PM, LMP. Azokról se tudom ki az anyámat képviselnek.

♔bаtyu♔ 2015.01.01. 20:07:24

@zila5: Izraeli útlevelükkel, amúgy sem lenne egyszerű.

De ki merne hozzájuk nyúlni?

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2015.01.02. 11:48:05

Hova került ki ez a poszt, hol linkeltek be, hogy hirtelen megugrott a látogatók száma?

@zila5: batyu kommentjei túlnyomrészt kellően prinyók és gyűlölködők, így mentálhigéniás célokból törlöm, amíg nem változtat

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2015.01.02. 11:51:40

@♔bаtyu♔: mutiba megtartom a névjegykártyádként

@Larry Silverstein: KDNP-vel persze minden oké.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2015.01.02. 11:58:47

@Szabványok: Első bekezdéseddel teljesen egyetértek.

Progresszív SZJA az egy örök vitapont, nagy központi hitéleti kérdés neokon és liberális körökben. Enyhe progresszió, egy kulcs nekem mindegy.

Szerintem se Fodor, se a MoMa nem fog kinőni. Bár a MoMa öndefiníciója szerint konzrev, ott ez is hibázik. Fodor meg nagyon markánsan semmilyen. De erről még szándékozom írni.

zila5 2015.01.02. 20:23:46

@naphegyi vince:
Nekem a Fodor markánsan gyanús inkább.
süti beállítások módosítása